Magyar Közlöny 2026. évi 92. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
92. szám
M AG YA R O R S Z ÁG H I VATA LO S L A PJ A
2026. július 18., szombat
Tartalomjegyzék
Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
(2026. július 13.)
3414
3414
M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 92. szám
I.
Az Alaptörvény és annak módosításai,
valamint az Alaptörvény egységes szerkezetű szövege
Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása*
(2026. július 13.)
[1]
Az Országgyűlés megállapítja, hogy a jogállami demokrácia helyreállítása érdekében olyan szabályozás megalkotása
szükséges, amely megteremti az állam alkotmányos működésének kereteit, valamint elősegíti az alkotmányos
intézményrendszer felülvizsgálatát és megújítását.
[2]
Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom kinyilvánítja azon szándékát, hogy széles körű társadalmi és szakmai
egyeztetést követően megalkotja Magyarország új Alkotmányát, amely a népszuverenitás, a hatalommegosztás,
a jogállamiság és az alapvető jogok védelmére épül.
[3]
A jelen módosítás célja, hogy az új Alkotmány hatálybalépéséig biztosítsa az állam jogszerű működéséhez szükséges
elengedhetetlen intézményi feltételeket, továbbá megteremtse az alkotmányos demokrácia helyreállításának alapjait.
[4]
Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) pontjában meghatározott
hatáskörében eljárva az Alaptörvényt a következők szerint módosítja:
1. cikk
Az Alaptörvény XXIII. cikke helyébe a következő rendelkezés lép:
„XXIII. cikk (1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –
az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen.
(2) Az országgyűlési képviselők választásán nem választható, aki országgyűlési képviselői megbízatást összesen
legalább tizenkét évig már betöltött, vagy az, akit legalább három választáson országgyűlési képviselővé
megválasztottak.
(3) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.
(4) Az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező minden nagykorú állampolgárának
joga van ahhoz, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti
képviselők választásán választó és választható legyen.
(5) Magyarországon menekültként elismert vagy huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező minden
nagykorú személynek joga van ahhoz, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán
választó legyen.
(6) Sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot
további feltételekhez kötheti.
(7) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a választópolgár lakóhelyén vagy bejelentett
tartózkodási helyén választhat. A választópolgár a szavazás jogát lakóhelyén vagy bejelentett tartózkodási helyén
gyakorolhatja.
(8) Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága
miatt a bíróság a választójogból kizárt. Nem választható az Európai Unió más tagállamának magyarországi
lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági
döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.
(9) Mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó.
Mindenkinek joga van helyi népszavazáson részt venni, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek
választásán választó.
* Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítását az Országgyűlés a 2026. július 13-i ülésnapján fogadta el.
M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 92. szám
3415
(10) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának
megfelelően közhivatalt viseljen. Törvény határozza meg azokat a közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy
tisztségviselője nem tölthet be.”
2. cikk
Az Alaptörvény 24. cikk (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület, amelynek tagjait az Országgyűlés az országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazatával kilenc évre választja. Az Alkotmánybíróság tagját e tisztségre nem lehet újraválasztani.
Az Alkotmánybíróság a tagjai közül három évre megválasztja az Alkotmánybíróság elnökét, aki e tisztségre
újraválasztható. Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai
tevékenységet. Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a hetvenedik életévének betöltésével megszűnik.”
3. cikk
Az Alaptörvény 25. cikke helyébe a következő rendelkezés lép:
„25. cikk (1) A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. A legfőbb bírósági szerv a Kúria.
(2) A bíróság dönt büntetőügyben, magánjogi jogvitában, a közigazgatási határozatok törvényességéről,
az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, a helyi önkormányzat törvényen
alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról és törvényben meghatározott egyéb ügyben.
(3) A Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét,
a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.
(4) A bírósági szervezet többszintű.
(5) A bíróságok igazgatásának központi feladatait az Országos Bírósági Hivatal elnöke végzi. Az Országos Bírói
Tanács felügyeli a bíróságok központi igazgatását. Az Országos Bírói Tanács és más bírói önkormányzati szervek
közreműködnek a bíróságok igazgatásában.
(6) Az Országos Bírósági Hivatal elnökét a bírák közül hat évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés
választja. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem választható újra. A köztársasági elnök a bírák által
– sarkalatos törvényben meghatározott módon – jelölt legfeljebb három személy egyikét javasolja az Országos
Bírósági Hivatal elnökének. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének megválasztásához az országgyűlési
képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az Országos Bírói Tanács tagja a Kúria elnöke, további tagjait
sarkalatos törvényben meghatározottak szerint a bírák választják.
(7) Az Országos Bírósági Hivatal elnökének megbízatása – sarkalatos törvényben meghatározott módon – megszűnik
a) a megbízatási időtartam leteltével,
b) a bírói szolgálati viszonya megszűnésével,
c) lemondással,
d) az összeférhetetlenség kimondásával,
e) felmentéssel,
f) a tisztségtől való megfosztással,
g) bírói kezdeményezésre, visszahívással.
(8) Törvény egyes jogvitákban más szervek eljárását is lehetővé teheti.
(9) A bíróságok szervezetének, igazgatásának és központi igazgatása felügyeletének, a bírák jogállásának részletes
szabályait, valamint a bírák javadalmazását sarkalatos törvény határozza meg.”
4. cikk
(1) Az Alaptörvény 26. cikk (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Kúria elnökét a bírák közül hat évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja. A Kúria elnöke
nem választható újra. A köztársasági elnök a bírák által – sarkalatos törvényben meghatározott módon –
jelölt legfeljebb három személy egyikét javasolja a Kúria elnökének. A Kúria elnökének megválasztásához
az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
(2) Az Alaptörvény 26. cikke a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A Kúria elnökének megbízatása – sarkalatos törvényben meghatározott módon – megszűnik
a) a megbízatási időtartam leteltével,
b) a bírói szolgálati viszonya megszűnésével,
3416
M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 92. szám
c) lemondással,
d) az összeférhetetlenség kimondásával,
e) felmentéssel,
f) a tisztségtől való megfosztással,
g) bírói kezdeményezésre, visszahívással.”
5. cikk
Az Alaptörvény a következő 42. cikkel egészül ki:
„42. cikk (1) A közvagyon védelme, valamint a jogellenesen kezelt vagy felhasznált közvagyon felkutatásának és
visszaszerzésének elősegítése érdekében Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal működik.
(2) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal független, törvényben meghatározottak szerint
az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének érvényesítője.
(3) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal törvényben meghatározottak szerint
a) jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben,
b) közvádat képvisel a bírósági eljárásban,
c) közvagyon-visszaszerzési és -védelmi feladatokat lát el.
(4) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és elnökhelyetteseit az Országgyűlés
az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja meg.
(5) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke évente beszámol tevékenységéről
az Országgyűlésnek.
(6) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal személyi állományának tagjai nem lehetnek tagjai
pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.
(7) A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal szervezetére, működésére, elnökére és
elnökhelyettesei jogállására vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.”
6. cikk
(1) Az Alaptörvény „ZÁRÓ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK” rész 28. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„28. A megyére való utalásként a vármegyére utaló elnevezés a 2026. szeptember 30-án hatályos jogszabályi
rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenhetedik módosítása hatálybalépését követően is használható
mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint
meg nem valósítható.”
(2) Az Alaptörvény „ZÁRÓ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK” része a következő 34–39. ponttal egészül ki:
„34. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági
elnök megbízatása megszűnik. A hivatalban levő köztársasági elnök megbízatásának megszűnését követően
az Országgyűlés az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tartó időtartamra köztársasági elnököt
választ a 11. cikk rendelkezései szerint.
35. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításával megállapított 24. cikk (8) bekezdését – a 36. pontban foglalt
kivétellel – első alkalommal az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését
követően megválasztott tagjai tekintetében kell alkalmazni.
36. Ha az Alkotmánybíróság tagja az Alaptörvény tizenhetedik módosítása hatálybalépésének napján már
betöltötte a hetvenedik életévét, megbízatása az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését
követő második hónap első napján megszűnik. Ha az Alkotmánybíróság – az Alaptörvény tizenhetedik módosítása
hatálybalépésekor – hivatalban lévő tagja az Alaptörvény tizenhetedik módosítása hatálybalépését követően
tölti be hetvenedik életévét, megbízatása a hetvenedik életévének betöltésének napján szűnik meg.
37. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításával megállapított 25. cikk (6) bekezdését első alkalommal
az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követően megválasztott Országos Bírósági Hivatal
elnöke tekintetében kell alkalmazni.
38. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításával megállapított 26. cikk (3) bekezdését első alkalommal
az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követően megválasztott Kúria elnöke tekintetében kell
alkalmazni.
M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 92. szám
3417
39. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításával megállapított XXIII. cikk (2) bekezdése nem érinti az Alaptörvény
tizenhetedik módosításának hatálybalépésekor országgyűlési képviselői megbízatással rendelkező országgyűlési
képviselők – az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépésekor fennálló – országgyűlési képviselői
megbízatását.”
7. cikk
Az Alaptörvény
a)
F) cikk (2) bekezdésében a „vármegyékre” szövegrész helyébe a „megyékre” szöveg,
b)
T) cikk (1) bekezdésében a „ , valamint” szövegrész helyébe a „kihirdetésének szabályait, valamint törvény
eltérően is megállapíthatja” szöveg,
c)
1. cikk (2) bekezdés e) pontjában az „ügyészt, az” szövegrész helyébe az „ügyészt, a Nemzeti
Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és elnökhelyetteseit, az” szöveg,
d)
7. cikk (1) bekezdésében az „ügyészhez és” szövegrész helyébe az „ügyészhez, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési
és Vagyonvédelmi Hivatal elnökéhez és” szöveg,
e)
17. cikk (3) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg,
f)
24. cikk (2) bekezdés e) pontjában az „ügyész vagy” szövegrész helyébe az „ügyész, a Nemzeti
Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke vagy” szöveg,
g)
24. cikk (5) bekezdés b) pontjában az „ügyész vagy” szövegrész helyébe az „ügyész, a Nemzeti
Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke vagy” szöveg,
h)
29. cikk (1) bekezdésében a „független, az” szövegrész helyébe a „független, törvényben meghatározottak
szerint az” szöveg,
i)
29. cikk (2) bekezdés b) pontjában a „képviseli a közvádat” szövegrész helyébe a „közvádat képvisel” szöveg,
j)
32. cikk (4) bekezdésében a „vármegyei” szövegrészek helyébe a „megyei” szöveg,
k)
32. cikk (5) bekezdésében a „vármegyei” szövegrészek helyébe a „megyei” szöveg,
l)
33. cikk (2) bekezdésében a „vármegyei” szövegrészek helyébe a „megyei” szöveg,
m)
34. cikk (3) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg,
n)
34. cikk (4) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg
lép.
8. cikk
Hatályát veszti az Alaptörvény
1.
I) cikk (4) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
2.
VI. cikk (4) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
3.
1. cikk (2) bekezdés e) pontjában az „és elnökét” szövegrész,
4.
5. cikk (7) bekezdésében a „rendészeti és” szövegrész,
5.
5. cikk (9) bekezdése,
6.
7. cikk (3) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
7.
29. cikk (1) bekezdésében a „kizárólagos” szövegrész,
8.
37. cikk (4) és (5) bekezdése,
9.
39. cikk (3) bekezdése,
10.
40. cikkében a „sarkalatos” szövegrész,
11.
41. cikk (1) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
12.
41. cikk (5) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
13.
41. cikk (6) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
14.
43. cikk (4) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
15.
44. cikk (3) bekezdése,
16.
52. cikk (5) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
17.
53. cikk (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „sarkalatos” szövegrész,
18.
54. cikk (1) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész,
19.
54. cikk (8) bekezdésében a „sarkalatos” szövegrész.
3418
M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 92. szám
A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti.
A szerkesztésért felelős: dr. Bíró Attila.
A szerkesztőség címe: 1051 Budapest, Nádor utca 22.
A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a https://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.
9. cikk
(1) Az Alaptörvény e módosítása – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 6. cikk (1) bekezdése, a 7. cikk a), e) és j)–n) pontja, valamint a 8. cikk 4. és 5. pontja 2026. október 1-jén
lép hatályba.
(3) Az Alaptörvény e módosítását az Országgyűlés az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) pontja és S) cikk (2) bekezdése
alapján fogadja el.
(4) Az Alaptörvény e módosításának hatálybalépésével egyidejűleg az Alaptörvény egységes szerkezetű szövegét
a hivatalos lapban közzé kell tenni.
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
Forsthoffer Ágnes s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyűlés elnöke