● magyarkozlony.bsdnet.hu

MAGYAR KÖZLÖNY 148. szám MAG YA R O R S Z ÁG H I VATA LO S L A PJ A 2026. október 8., csütörtök Tartalomjegyzék 10/2026. (X. 8.) SZTFH rendelet Egyes, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága feladatkörét érintő rendeletek módosításáról 5004 25/2026. (X. 8.) BM rendelet Egyes, a három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadását érintő, továbbá a honvédelmi, a közegészségügyi-járványügyi és a gépjármű-üzembentartói feladatok ellátására vonatkozó belügyminiszteri rendeletek módosításáról 5007 10/2026. (X. 8.) HM rendelet A hivatásos és a szerződéses katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények és ellenőrzésük keretszabályairól szóló 9/2024. (VI. 28.) HM rendelet módosításáról 5009 8/2026. (X. 8.) AB határozat A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 46/A–46/H. §-ai alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről 5010 9/2026. (X. 8.) AB határozat A Kúria Bfv.III.1.359/2018/5. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről 5043 10/2026. (X. 8.) AB határozat A Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12. számú ítélete, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-B-348/16/2023. számú határozata, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-23582/8/2021-B. számú határozata, valamint a Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélete, Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8. számú ítélete, Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-L-25313/4/2021. számú határozata, Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-103316/3/2021-L. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről 5062 Köf.5.018/2026/6. számú határozat A Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata  5084 252/2026. (X. 8.) KE határozat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének kinevezéséről 5091 253/2026. (X. 8.) KE határozat A Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese megbízatása megszűnése időpontjának megállapításáról 5092 254/2026. (X. 8.) KE határozat Bírák felmentéséről 5092 255/2026. (X. 8.) KE határozat Dandártábornok rendfokozatba történő kinevezésekről 5093 1324/2026. (X. 8.) Korm. határozat A World Aquatics 2027. évi 23. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és 22. Masters Világbajnokság megrendezésére vonatkozó Rendezési Szerződés módosításáról 5094   5004 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám IV. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökének 10/2026. (X. 8.) SZTFH rendelete egyes, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága feladatkörét érintő rendeletek módosításáról [1] E  rendelet kiadásának célja, Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosításával összefüggésben, az  érintett SZTFH rendeletekben az Alaptörvény terminológiai változásainak átvezetése. [2] A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökének rendelete a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint a  dohánygyártmányok árbejelentésének és árközzétételének részletes szabályairól szóló 22/2021.  (XII. 28.) SZTFH rendelet és az  elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 13/2021.  (X. 29.) SZTFH rendelet esetében egy-egy hatályon kívül helyezett hivatkozás kapcsán technikai jellegű módosítást tartalmaz. [3] A  bírósági végrehajtásról szóló 1994.  évi LIII.  törvény 307.  § (1a)  bekezdés m)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 13.  § k) és n)  pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 2. alcím tekintetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 85/A. § c) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021. évi XXXII. törvény 13. § j) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 3.  alcím tekintetében a  fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a  dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012.  évi CXXXIV.  törvény 26.  § f)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021. évi XXXII. törvény 13. § l) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 4.  alcím tekintetében a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 29.  § b)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII. törvény 13. § n) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, az 5.  alcím tekintetében a  bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény 50/A.  § (1b)  bekezdés 34.  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 13.  § n) és o) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a 6.  alcím tekintetében a  bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény 50/A.  § (1b)  bekezdés 27.  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 13.  § n) és o) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a 7.  alcím tekintetében a  bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény 50/A.  § (1b)  bekezdés 8.  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 13.  § n) és o) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a 8.  alcím tekintetében a  bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény 50/A.  § (1c)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a  Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021.  évi XXXII.  törvény 13.  § n) és o)  pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. Az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 13/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet módosítása 1. § Hatályát veszti az  elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 13/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet 3. alcíme. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5005 2. A felszámolók, a vagyonfelügyelők és az ideiglenes vagyonfelügyelők elektronikus kijelölésének szabályairól szóló 15/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet módosítása 2. § A felszámolók, a vagyonfelügyelők és az ideiglenes vagyonfelügyelők elektronikus kijelölésének szabályairól szóló 15/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet a) 2. § (2) bekezdésében a „vármegyénkénti” szövegrész helyébe a „megyénkénti” szöveg, b) 2. § (3) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg és c) 2.  § (4) és (5)  bekezdésében, valamint 3.  § (3)  bekezdésében a „vármegye” szövegrész helyébe a „megye” szöveg lép. 3. A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint a dohánygyártmányok árbejelentésének és árközzétételének részletes szabályairól szóló 22/2021. (XII. 28.) SZTFH rendelet módosítása 3. § A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint a dohánygyártmányok árbejelentésének és árközzétételének részletes szabályairól szóló 22/2021. (XII. 28.) SZTFH rendelet 3. §-ában a „14/A. § (1) bekezdése szerinti közhiteles hatósági” szövegrész helyébe a „20. § (1) bekezdése szerinti” szöveg lép. 4. A bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról és egyéb eljárási költségekről, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól szóló 9/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet módosítása 4. § A bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról és egyéb eljárási költségekről, valamint a  felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól szóló 9/2022.  (I. 28.) SZTFH rendelet 2.  mellékletében foglalt táblázat A:5 mezőjében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg lép. 5. A bányászati hulladékok kezeléséről szóló 13/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet módosítása 5. § A bányászati hulladékok kezeléséről szóló 13/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet a) 5. § (12) bekezdésében a „vármegyei” szövegrészek helyébe a „megyei” szöveg, b) 5. § (14) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg lép. 6. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet módosítása 6. § A bányászatról szóló 1993.  évi XLVIII.  törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022.  (I. 31.) SZTFH rendelet 35. § (3) bekezdésében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg lép. 7. A polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 28/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet módosítása 7. § A polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 28/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet 7. § (1) bekezdés záró szövegrészében a „vármegyei” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg lép. 8. A zárt területté nyilvánításról szóló 3/2023. (II. 8.) SZTFH rendelet módosítása 8. § A zárt területté nyilvánításról szóló 3/2023. (II. 8.) SZTFH rendelet 1. § (3) bekezdésében a „vármegye” szövegrész helyébe a „megye” szöveg lép. 5006 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 9. Záró rendelkezések 9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Nagy László s. k., elnök M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5007 V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 25/2026. (X. 8.) BM rendelete egyes, a három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadását érintő, továbbá a honvédelmi, a közegészségügyi-járványügyi és a gépjármű-üzembentartói feladatok ellátására vonatkozó belügyminiszteri rendeletek módosításáról [1] A felesleges párhuzamosságoktól mentes, költséghatékony rendőrségi feladatellátás kereteinek megteremtése érdekében indokolt a Terrorelhárítási Központot és az Országgyűlési Őrséget az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv szervezetébe integrálni. [2] Az  egyes  törvényeknek a  rendészeti feladatellátás racionalizálásával összefüggő módosításáról szóló 2026.  évi XLVI.  törvénnyel összhangban szükséges a  törvényi szabályozással a  miniszteri rendeleti szabályozás koherenciájának megteremtése, valamint az  egyes rendőri szervek kormányrendeletben rögzített hatásköri szabályainak a  végrehajtási szabályok rendszerében történő leképezése. [3] A  szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.  évi I. törvény 86. § (6) bekezdés b) pontjában, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023.  évi XC.  törvény 284.  § (7)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdés 6. és 15. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a  Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V. 13.) Korm. rendelet 20/A. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V. 13.) Korm.  rendelet 118.  § b) és c)  pontjában meghatározott feladatkörében eljáró külügyminiszterrel egyetértésben –, a 2.  alcím tekintetében a  honvédelemről és a  Magyar Honvédségről szóló 2021.  évi CXL.  törvény 110.  § (3)  bekezdés a)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, az  Alaptörvény 18.  cikk (2)  bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a  Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V. 13.) Korm.  rendelet 93.  § a)  pontjában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –, a 4. §, az 5. § a) pontja és az 1. melléklet tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI.  törvény 15.  § (5)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a  Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdés 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendelet 56. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró egészségügyi miniszterrel egyetértésben –, az 5. § b) pontja tekintetében a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. § (1) bekezdés 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdés 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 4.  alcím tekintetében a  közúti közlekedésről szóló 1988.  évi I.  törvény 48.  § (3)  bekezdés m)  pont mb)  alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V. 13.) Korm.  rendelet 34.  § (1) bekezdés 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V.  13.) Korm.  rendelet 106.  § e)  pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közlekedési és beruházási miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el: 1. A három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadását megelőző kötelező egyeztetés eseteiről szóló 29/2010. (V. 12.) IRM–KüM–PTNM együttes rendelet módosítása 1. § A három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadását megelőző kötelező egyeztetés eseteiről szóló 29/2010.  (V. 12.) IRM–KüM–PTNM együttes rendelet 2.  § a)  pontjában az „a terrorizmust elhárító szerv” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorfelderítéssel foglalkozó szervezeti egységének” szöveg lép. 5008 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 2. A belügyminiszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról szóló 16/2013. (V. 9.) BM rendelet módosítása 2. § A belügyminiszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról szóló 16/2013.  (V. 9.) BM rendelet 4.  §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A  rendőrség honvédelmi feladatai teljesítése során végzi a  védett személyek és a  kijelölt létesítmények védelméről szóló jogszabály alapján általa védett személyek kitelepítését, a kitelepítés végrehajtásához szükséges befogadó helyek biztosítását.” 3. § Hatályát veszti a  belügyminiszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról szóló 16/2013.  (V. 9.) BM rendelet 4. alcíme. 3. A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek közegészségügyi-járványügyi és egészségfejlesztési feladatainak ellátásáról, valamint a védőoltás elrendelésének rendjéről szóló 1/2014. (I. 10.) BM rendelet módosítása 4. § A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek közegészségügyi-járványügyi és egészségfejlesztési feladatainak ellátásáról, valamint a  védőoltás elrendelésének rendjéről szóló 1/2014.  (I. 10.) BM rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul. 5. § A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek közegészségügyi-járványügyi és egészségfejlesztési feladatainak ellátásáról, valamint a védőoltás elrendelésének rendjéről szóló 1/2014. (I. 10.) BM rendelet a) 1. § 3. pontjában az „az Országgyűlési Őrség, valamint” szövegrész helyébe a „továbbá” szöveg, b) 3.  melléklet 2.  pontjában az „A terrorizmust elhárító szervnél rendszeresített azon szolgálati beosztások, amelyek esetében a” szövegrész helyébe az „Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerven belül a Terrorelhárítási Központnál az 1.1.1. pontban felsorolt szolgálati beosztásokon túl az alábbi szolgálati beosztások esetében is” szöveg lép. 4. A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által üzemben tartott szolgálati járművekre, azok forgalomba helyezésére, időszakos vizsgálatára vonatkozó különös szabályokról szóló 58/2015. (X. 27.) BM rendelet módosítása 6. § A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által üzemben tartott szolgálati járművekre, azok forgalomba helyezésére, időszakos vizsgálatára vonatkozó különös szabályokról szóló 58/2015. (X. 27.) BM rendelet a) 7/B.  § (4)  bekezdésében a  „Szolgálat, a  Terrorelhárítási Központ” szövegrész helyébe a  „Szolgálat és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerven belül a Terrorelhárítási Központ” szöveg, b) 7/B.  § (9)  bekezdésében az  „a Terrorelhárítási Központ” szövegrész helyébe az  „az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerven belül a Terrorelhárítási Központ” szöveg lép 5. Záró rendelkezések 7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Pósfai Gábor s. k., belügyminiszter M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5009 1. melléklet a 25/2026. (X. 8.) BM rendelethez A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek közegészségügyi-járványügyi és egészségfejlesztési feladatainak ellátásáról, valamint a védőoltás elrendelésének rendjéről szóló 1/2014. (I. 10.) BM rendelet 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat a következő 8. sorral egészül ki: (A B C D E) 8. Nemzeti Nyomozó Iroda közegészségügyi felügyelő szakirányú felsőfokú 1 teljes vagy rész A honvédelmi miniszter 10/2026. (X. 8.) HM rendelete a hivatásos és a szerződéses katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények és ellenőrzésük keretszabályairól szóló 9/2024. (VI. 28.) HM rendelet módosításáról [1] A  honvédelmi szolgálati juttatásban részesülők állományba vételével összefüggésben szükségessé vált a  fizikai követelményekkel kapcsolatos szabályozás felülvizsgálata. [2] A  honvédek jogállásáról szóló 137/2024.  (VI. 28.) Korm.  rendelet 30.  § (1)  bekezdés b)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, a  Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026.  (V. 13.) Korm.  rendelet 93.  § a)  pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. § A hivatásos és a szerződéses katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények és ellenőrzésük keretszabályairól szóló 9/2024. (VI. 28.) HM rendelet 31. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki: „(1a) Az  (1)  bekezdéstől eltérően, ha az  állományba vételre a  honvédek jogállásáról szóló 137/2024.  (VI. 28.) Korm.  rendelet 8/A.  vagy 8/B.  §-a alapján került sor, a  szolgálati beosztáshoz vagy álláshelyhez köthető F2 alkalmassági kategóriában előírt fizikai követelményt kell teljesíteni, azzal, hogy annak teljesítése attól az évtől nem kötelező, amikor az állomány tagja betölti az 55. életévet.” 2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz s. k., honvédelmi miniszter 5010 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám VII. Az Alkotmánybíróság döntései Az Alkotmánybíróság 8/2026. (X. 8.) AB határozata a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 46/A–46/H. §-ai alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr.  Handó Tünde és dr.  Horváth Attila alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő h a t á r o z a t o t : 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  büntetések, az  intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a  szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013.  évi CCXL.  törvény 46/A–46/H.  §-ai az  Alaptörvény II. cikkébe és III. cikk (1) bekezdésébe ütköző módon alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2027. május 31-ével megsemmisíti. 2. Az Alkotmánybíróság a Kúria Bfv.III.914/2017/13. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I n d o k o l á s I. [1] 1. Az  indítványozó az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. [2] Beadványában előadta, hogy a  Kúria Bfv.III.914/2017/13.  számú végzését ellentétesnek tartja az  Alaptörvény II.  cikkében, III.  cikk (1)  bekezdésében, valamint XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésében foglalt rendelkezésekkel, ezért kérte, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági döntést semmisítse meg. [3] A Kúria végzésének alapjául szolgáló bírósági eljárás lényege az alábbiak szerint foglalható össze. Az indítványozót a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2010. május 14-én kihirdetett, 4.Fk.115/2010/44.  számú ítéletében bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.  évi IV.  törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 166. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a), c), f), i) pontja] és lőszerrel visszaélés bűntettében [régi Btk. 263/A. § (1)  bekezdés a)  pont], ezért halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, egyúttal a régi Btk. 47/A. §-a alapján kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2010. november 9-én kihirdetett, Bf.I.408/2010/8. számú végzésében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta. A  Legfelsőbb Bíróság az  indítványozó jogi képviselője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt 2011. szeptember 13-án kelt és jogerős Bfv.III.298/2011/5. számú végzésében elutasította. [4] Az indítványozó ezt követően a  jogerős bírósági döntéssel szemben az  Emberi Jogok Európai Bíróságához (a  továbbiakban: EJEB) fordult. Az  EJEB 2016. október 4-én kihirdetett és 2017. március 6-án véglegessé vált T. P. és A. T. kontra Magyarország (37871/14, 73986/14) határozatában megállapította, hogy az  indítványozó esetében megvalósult az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 3. cikkének a sérelme. [5] Az indítványozó jogi képviselője által ezt követően előterjesztett felülvizsgálati indítványt a Kúria 2017. szeptember 19-én kelt, Bfv.III.914/2017/13.  számú végzésével elutasította. A  Kúria végzésének indokolásában hangsúlyozta, hogy az  EJEB ítélet „kiváltotta kötelező felülvizsgálatban kizárólag a  konkrét ügyben a  konkrét bírósági ítéleteket, azok rendelkezéseit vizsgálja, vizsgálhatja felül. Ekként a  [Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.  évi C.  törvény (a  továbbiakban: Btk.)] és a  Be. [értsd: a  büntetőeljárásról szóló 1998.  évi XIX.  törvény, a  továbbiakban: régi Be.] rendelkezéseinek a  perbíróság általi alkalmazását, azt, hogy ennek során történt-e az  Egyezmény megsértése M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5011 vagy sem. A Kúria nem végez, nem végezhet normakontrollt és nem alkothat jogot. Az EJEB ítélete jelen esetben ténylegesen nem a  perbíróság ítéleteit tartotta sérelmesnek, hanem az  új végrehajtási szabályokat (a kötelező kegyelemi eljárást), amelyek egyébként a korábbi esetjoggal nem ütköztek, az abban foglaltakat figyelembe véve kerültek megalkotásra (lásd Törköly, illetve Magyar kontra Magyarország ügy)” (Kúria végzése, Indokolás [83]–[85]). [6] Az alaptörvény-ellenesség elsődleges indokaként az  indítványozó előadta, hogy az  EJEB által megállapított jogsérelem az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdése vonatkozásában is alapot ad jogsértés megállapítására. Mivel pedig az egyezménysértés következményeit a Kúria a kifogásolt határozatában nem vonta le, az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésének a megsértése nem csupán megvalósult, hanem tartósan fennáll. [7] Az Alaptörvény II.  cikkével összefüggésben az  indítványozó az  alaptörvény-ellenesség indokaként mindössze a 144/2008. (XI. 26.) AB határozatra hivatkozott. [8] Utalt az  indítványozó arra, hogy az  emberi jogok és az  alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az  ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993.  évi XXXI. törvénnyel az  Országgyűlés kihirdette az  Egyezményt, amelynek rendelkezései így közvetlenül alkalmazandók. A  hazai bíróságoknak ezért jogalkalmazó tevékenységük során figyelembe kell venniük az Egyezmény előírásait és az EJEB gyakorlatát egyaránt. Azokban az esetekben pedig, amelyekben az Egyezmény és az Alaptörvény az alapjog lényegi tartalmát egyezően fogalmazza meg, a bíróságok által nyújtott jogvédelem szintje a  nemzetközi fórum által biztosított jogvédelem szintjénél nem lehet alacsonyabb. Felhívta ezzel összefüggésben az  indítványozó a  61/2011.  (VII. 13.) AB határozat azon megállapítását, amely szerint a „pacta sunt servanda elvéből [Alkotmány 7.  § (1)  bekezdés, Alaptörvény Q)  cikk (2)–(3)  bekezdés] következően tehát az  Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a  strasbourgi joggyakorlatot, az  abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző, »precedens-határozataiból« ez  kényszerűen nem következne”. Hivatkozott továbbá a  6/2014.  (II. 26.) AB határozat indokolásának [29] bekezdésére, amelynek értelmében „[a]z Alaptörvény Q)  cikk (2)  bekezdése azt a  kötelezettséget rója az  államra, hogy nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítsa a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját”. [9] Röviden utalt az indítványozó az EJEB azon megállapításaira, amelyeket a Vinter és mások kontra Egyesült Királyság ([GC] 66069/09, 130/10, 3896/10, 2013. július 9.), a Magyar László kontra Magyarország (73593/10, 2014. október 13.), valamint a Murray kontra Hollandia ([GC] 10511/10, 2016. április 26.) döntéseiben tett. Felhívta rá a figyelmet, hogy ezen megállapításokra az EJEB az indítványozó által kezdeményezett ügyben hozott határozatában is hivatkozott. [10] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének a megsértését az indítványozó azért tartotta megállapíthatónak, mert az ellene folytatott büntetőeljárásban az EJEB döntését követően sem született egyezménysértést már nem magában rejtő határozat. Megítélése szerint a Kúriának törvényi kötelezettsége volt, hogy az EJEB által kimondott embertelen és megalázó büntetésből fakadó alapjogsérelmet esetében megszüntesse. Ezen kötelezettségét azonban a  Kúria nem teljesítette. Ennek következtében pedig a  Kúria kifogásolt határozata az  indítványozó tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogainak a sérelmét idézte elő. Az indítványozó álláspontja szerint az akkor hatályos büntetőeljárási törvény, a régi Be. 427. § (3) bekezdése és 428. § (4) bekezdése értelmében a Kúria csak abban dönthetett volna, hogy maga hozza meg az  Egyezménynek megfelelő határozatot, vagy elrendeli az eljárás megismétlését. [11] Kifejtette továbbá az  indítványozó azon álláspontját is, hogy a  3/2015. Büntető jogegységi határozat (a  továbbiakban: BJE), amelyet a  Kúria az  eljárásban irányadónak tekintett, nem áll összhangban az  EJEB által lefektetett követelményrendszerrel. Utalt rá, hogy a BJE egyik érve, hogy a jogalkotó a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a  szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013.  évi CCXL.  törvény (a  továbbiakban: Bv. tv.) rendelkezései közé beiktatta a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását. Az  EJEB ugyanakkor az  indítványozó ügyében hozott döntésében éppen ezen rendelkezésekkel kapcsolatosan fogalmazta meg aggályait, és látta indokoltnak az egyezménysértés megállapítását. [12] Az Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésének a  megsértését tehát az  indítványozó azért tekintette megállapíthatónak, mert a  jogerős bírósági határozat egyezmény- és alaptörvény-ellenességét a  Kúria nem szüntette meg, ezáltal megfosztotta őt a tényleges jogorvoslás lehetőségétől. Ezen felül a Kúria a végzésében olyan jogszabályi rendelkezésekre hivatkozott, amelyeket az  EJEB a  vizsgálata során az  Egyezmény rendelkezéseivel ellentétesnek minősített. [13] A kúriai határozat alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján az indítványozó azon az alapon is megállapíthatónak tartotta, hogy a döntéshozatalban két olyan bíró is részt vett, akik a BJE-t megalkotó jogegységi tanácsnak is a tagjai voltak. 5012 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [14] Végül kifejtette az  indítványozó, hogy ugyan nem jogosult arra, hogy a  régi Btk. 47/A. §-a, valamint a  Bv. tv. 46/A–46/H. §-ai alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezze, de indokoltnak tartja, hogy azt az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva elvégezze. [15] 2. Az Alkotmánybíróság eljárása során – szakmai álláspontjának kifejtése céljából – megkereste az igazságügyért felelős minisztert. II. [16] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „II.  cikk Az  emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az  élethez és az  emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” „III. cikk (1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […] (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” [17] 2. A Bv. tv. érintett rendelkezései: „A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárása 46/A.  § (1) A  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt esetében e törvény rendelkezései alapján hivatalból kegyelmi eljárást kell lefolytatni. (2) A kötelező kegyelmi eljárás lefolytatása nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vagy az  arra jogosult más személy az  általános szabályok szerint kegyelmi kérelmet nyújtson be vagy az arra jogosult hivatalból kegyelmi eljárást kezdeményezzen. 46/B.  § (1) Az  elítéltet fogva tartó bv. intézet értesíti az  igazságügyért felelős minisztert, ha az  elítélt a szabadságvesztésből negyven évet kitöltött. (2) A  bv. intézet az  (1)  bekezdés szerinti értesítést megelőzően nyilatkoztatja az  elítéltet arról, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához hozzájárul-e. Az  (1)  bekezdés szerinti értesítéshez az  elítélt hozzájáruló nyilatkozatát, a hozzájárulás megtagadásáról szóló nyilatkozatát, vagy ha az elítélt a nyilatkozattételt megtagadja, az erről kiállított jegyzőkönyvet mellékelni kell. (3) Az elítélt hozzájárulásának hiánya esetén, vagy ha az elítélt a nyilatkozattételt megtagadja, a kötelező kegyelmi eljárás nem folytatható le. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartam számításakor a szabadságvesztésbe a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt figyelembe kell venni. 46/C. § Az igazságügyért felelős miniszter – a 46/B. § szerinti értesítés beérkezésétől számított hatvan napon belül – a  46.  § (2)  bekezdése szerint beszerzi a  kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges személyes adatokat, illetve a 17. § szerinti megkeresés szabályai szerint beszerzi a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges, a kegyelmi ügyben hozott döntéshozatal során megvizsgálandó előkészítő iratokat, különösen a) a bv. intézet által összeállított, aa) az elítéltről készült kockázatértékelési összefoglaló jelentést, ab) az elítélt biztonsági kockázati besorolásával kapcsolatos iratokat, ac) az elítéltről készült értékelő véleményeket, ad) az elítélttel szemben indított fegyelmi eljárásokkal kapcsolatos iratokat, ae) az  elítélt egészségi állapotára vonatkozó dokumentációt, ideértve az  elítélt mentális állapotára vonatkozó szakorvosi és pszichológusi véleményeket is; b) az elítélttel szemben folyamatban volt büntetőeljárás ügyiratait; c) a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő által, az elítélt befogadó környezetéről készített környezettanulmányt; d) – ha az  elítélt a  bv. intézetet arról tájékoztatja, hogy szabadulása esetén foglalkoztatása biztosított lesz – a munkáltató által kiadott foglalkoztatási nyilatkozatot. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5013 46/D.  § (1) Az  igazságügyért felelős miniszter – legkésőbb a  46/B.  § szerinti értesítés beérkezésétől számított három napon belül – értesíti a Kúria elnökét a kötelező kegyelmi eljárás megkezdéséről. (2) A Kegyelmi Bizottság öttagú, a kötelező kegyelmi eljárásban közreműködő testület. (3) A  Kegyelmi Bizottság eseti jelleggel, tagjainak kijelölésétől a  Kegyelmi Bizottság állásfoglalásának az igazságügyért felelős miniszternek történő megküldéséig működik. (4) A Kegyelmi Bizottság tagjait az (1) bekezdés szerinti értesítést követően haladéktalanul a Kúria elnöke jelöli ki a  Kúria büntető kollégiumának javaslata alapján. A  Kegyelmi Bizottság tagjává a  Kúrián vagy az  ítélőtáblán büntetőügyekben eljáró bíró jelölhető ki. A kijelöléshez a bíró hozzájárulása szükséges. (5) A Kegyelmi Bizottság tagjává nem jelölhető ki olyan bíró, aki a) a  kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben vagy a  szabadságvesztés végrehajtása során bíróként eljárt, b) a  kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben vagy a  szabadságvesztés végrehajtása során ügyészként, illetve az NVVH tagjaként eljárt, c) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben a nyomozó hatóság tagjaként eljárt, d) az elítélt hozzátartozója, e) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügy sértettje vagy a sértett hozzátartozója. 46/E. § (1) Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerinti követelmények a Kegyelmi Bizottság tagjaként történő eljárásra is kiterjednek. (2) A Kegyelmi Bizottság a döntéseit szótöbbséggel hozza meg. (3) A  Kegyelmi Bizottság saját tagjai közül elnököt választ. Az  elnököt akadályoztatása esetén a  Kegyelmi Bizottságnak az elnök által kijelölt tagja teljes jogkörben helyettesíti. 46/F.  § (1) Az  igazságügyért felelős miniszter a  46/C.  § szerinti határidőben beszerzett iratokat a  rendelkezésre bocsátásukat követő nyolc napon belül megküldi a Kegyelmi Bizottság részére. (2) A Kegyelmi Bizottság a 46/C. § szerint beszerzett iratok beérkezését követő kilencven napon belül megvizsgálja, hogy a) az  elítéltnek a  büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a  készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, illetve b) az elítélt személyi vagy családi körülményeire, valamint az egészségi állapotára tekintettel alaposan feltehető-e, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. (3) A Kegyelmi Bizottság a 17. § szerinti megkeresés szabályai szerint, illetve a 46. § (2) bekezdése alkalmazásával a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges további adatokat és iratokat szerezhet be. (4) A Kegyelmi Bizottság eljárása során bármely, a vizsgálat során lényegesnek minősülő szakkérdésben megfelelő szakértelemmel rendelkező személy közreműködését veheti igénybe vagy meghatározott szakkérdésben állásfoglalást kérhet. Az  elítélt mentális állapotára vonatkozóan a  Kegyelmi Bizottság köteles szakorvos vagy pszichológus szakértő közreműködését igénybe venni. A  felkért szakértő az  eljárás során beszerzett iratokat, adatokat megismerheti. A felkért szakértő eljárásának a költségeit az állam viseli. (5) A Kegyelmi Bizottság az elítéltet az eljárása során meghallgatja. (6) A Kegyelmi Bizottság a (2) bekezdés szerinti vizsgálat alapján indokolt állásfoglalást fogad el, amely a kegyelem gyakorlásával kapcsolatos javaslatot is tartalmaz. (7) A  Kegyelmi Bizottság az  indokolt állásfoglalást, valamint a  vizsgálata során beérkezett iratokat, beszerzett adatokat, illetve a szakértői véleményeket megküldi az igazságügyért felelős miniszternek. 46/G. § (1) A Kegyelmi Bizottság állásfoglalásától az igazságügyért felelős miniszter nem térhet el. Az igazságügyért felelős miniszter a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásában szereplő tartalommal készíti el a köztársasági elnök részére a felterjesztést, amely az állásfoglalás indokolását is tartalmazza. (2) Az igazságügyért felelős miniszter a felterjesztést a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásának a beérkezését követő tizenöt napon belül megküldi a köztársasági elnöknek. (3) Az  igazságügyért felelős miniszter a  felterjesztést az  elítéltet fogva tartó bv. intézet útján megküldi az elítéltnek is. (4) A kegyelmi döntésről szóló határozat, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatás kézbesítésére a 46. § (4)–(11) bekezdését megfelelően alkalmazni kell. 46/H.  § Ha a  kötelező kegyelmi eljárás anélkül zárult le, hogy az  elítélt kegyelemben részesült volna, és az  elítélt továbbra is életfogytig tartó szabadságvesztését tölti, a  kötelező kegyelmi eljárás lezárultát követően két év elteltével a kötelező kegyelmi eljárást ismételten le kell folytatni.” 5014 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám III. [18] Az Alkotmánybíróság az  Abtv. 56.  § (1)  bekezdése alapján mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az  alkotmányjogi panasz alkalmas-e érdemi vizsgálatra, vagyis megfelel-e az  Abtv.-ben foglalt, a  panaszok befogadhatóságára vonatkozó törvényi feltételeknek. [19] 1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljáró bírósághoz címezve. A bíróság tájékoztatása szerint a Kúria döntésének kézbesítését igazoló tértivevény nem áll rendelkezésre, míg az indítványozó úgy nyilatkozott, hogy a  támadott döntést 2017. november 7-én vette át. Az  alkotmányjogi panaszt az  indítványozó a  fentiekre figyelemmel 2017. december 21-én, határidőben adta postára. [20] 2. Az  Abtv. 27.  §-a értelmében alkotmányjogi panaszt az  ügy érdemében hozott döntés vagy a  bírósági eljárást befejező egyéb döntés ellen lehet előterjeszteni. Ennek a  feltételnek megfelel a  Kúria Bfv.III.914/2017/13.  számú végzése, amely az indítványozó jogi képviselője által kezdeményezett felülvizsgálati eljárásban született. Egyúttal azt is megállapította az  Alkotmánybíróság, hogy az  indítványozó az  ügyében a  rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Ezért az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 27. §-ában e körben előírt feltételnek is. [21] 3. Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó az Abtv. 27. §-a, illetve az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerint az egyedi ügyben érintett és alkotmányjogi panasz előterjesztésére jogosult személynek tekinthető. [22] 4. A  Kúria támadott végzését érintő indítványozói kifogások kapcsán az  Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy megfelelnek az Abtv. 52. §-ából a határozott kérelem tekintetében fakadó követelményeknek. Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át) és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [II. cikk; III. cikk (1) bekezdés; XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdés], valamint az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét. Meghatározza az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó konkrét bírói végzést (a Kúria Bfv.III.914/2017/13. számú végzése), és kifejezett kérelmet fogalmaz meg a megsemmisítésére. Megfelelő indokolást tartalmaz továbbá az indítvány arra vonatkozóan, hogy az Alaptörvény egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért döntés miért és mennyiben sérti. [23] 5. Az  Abtv. 29.  §-a alapján az  indítvány érdemi vizsgálatának további feltétele, hogy az  alkotmányjogi panasz a  bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E  két feltétel alternatív jellegű, így az  egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. [24] A befogadhatóság e  törvényi feltételével összefüggésben az  Alkotmánybíróság elsőként arra emlékeztet, hogy a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja {3325/2012.  (XI. 12.) AB végzés, Indokolás  [13]}. Vagyis az  Alkotmánybíróság a  bírói döntések felülvizsgálata során is az  Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja {erről lásd például: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [55]}. [25] Jelen esetben az  indítványozó a  Kúria Bfv.III.914/2017/13.  számú végzésének az  alaptörvény-ellenességét állította, amelyet elsősorban a  következőkkel indokolt. Az  EJEB 2016. október 4-én kihirdetett és 2017. március 6-án véglegessé vált T. P. és A. T. kontra Magyarország határozatában megállapította, hogy az  indítványozó elleni büntetőeljárásban hozott jogerős határozat az  indítványozót érintően az  Egyezmény 3. cikkének a sérelmét idézte elő. Az indítványozó jogi képviselője által az EJEB döntésére figyelemmel ezt követően előterjesztett felülvizsgálati indítványt a Kúria 2017. szeptember 19-én kelt, Bfv.III.914/2017/13. számú végzésével elutasította. [26] Az indítványozó álláspontja szerint az  EJEB által megállapított jogsérelem az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdése, valamint II.  cikke vonatkozásában is alapot ad a  jogsértés megállapítására. Mivel pedig az  egyezménysértés következményeit a Kúria a kifogásolt határozatában nem vonta le megfelelően, az alapjogi sérelem nem csupán megvalósult, hanem tartósan fennáll. [27] Az Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésének a  megsértését az  indítványozó azért tekintette megállapíthatónak, mert a  jogerős bírósági határozat egyezmény- és alaptörvény-ellenességét a  Kúria nem szüntette meg. Ezen felül a  Kúria a  végzésében olyan jogszabályi rendelkezésekre hivatkozott, amelyeket az EJEB a vizsgálata során az Egyezmény rendelkezéseivel ellentétesnek minősített. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5015 [28] A befogadhatóság vizsgálata során az  Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az  indítványozó ezen kifogásai alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, valamint a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét is felvetik. [29] Az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy megvalósítja-e az  indítványozó emberi méltósághoz való jogának és a  kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának a  sérelmét a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése. Az  adott szankció alkalmazása következtében felmerül továbbá az indítványozó ügyében hozott és az indítványban támadott bírósági határozat alaptörvény-ellenességének a lehetősége is. [30] 6. Az  Ügyrend 31.  § (6)  bekezdése lehetővé teszi, hogy az  előadó alkotmánybíró a  panasz befogadásáról szóló döntés helyett a panasz érdemi elbírálását tartalmazó határozattervezetet terjesszen a testület elé. Jelen ügyben az  Alkotmánybíróság a  hivatkozott rendelkezés alkalmazásával járt el, és az  indítvány befogadásáról, valamint a panasz érdemi elbírálásáról egyszerre döntött. IV. [31] 1. Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata során áttekintette az indítványozó esetében alkalmazott szankció, az  életfogytig tartó szabadságvesztés jogintézményi történetét, valamint alkalmazásának a  hatályos szabályait és tapasztalatait. Összefoglalta a  hazánkkal szemben fennálló nemzetközi követelményrendszer történetét és elemeit. Végül pedig mindezekre figyelemmel végezte el annak vizsgálatát, hogy az indítványozó esetében az első- és másodfokú bíróságok által alkalmazott, majd a  támadott bírósági határozatban fenntartott jogkövetkezmény alkalmazására az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban került-e sor. [32] 2. A  konkrét jogkövetkezmény vizsgálatát megelőzően az  Alkotmánybíróság a  büntetőjogi tárgyú határozataiban következetesen hangsúlyozott, alábbi megállapításait emeli ki. A  büntetőjog a  jogi felelősségi rendszerben az  ultima ratio és a  büntetőjogi jogkövetkezmény az  emberi jogokat, szabadságokat szükségképpen, rendeltetésénél fogva korlátozza {4/2013.  (II 21.) AB határozat, Indokolás  [57]; 20/2013.  (VII. 19.) AB határozat, Indokolás  [34]}. Az  adott magatartás büntetendővé nyilvánításával szemben támasztható követelményeket (szükségesség-arányosság tesztje, normavilágosság és az  önkényes jogértelmezés lehetőségének kizárása) pedig az Alkotmánybíróság a büntetőjogi szankció vonatkozásában is érvényesnek tekinti. [Részletesen: pl. 47/2000. (XII. 14.) AB határozat, ABH 2000. 377., 380.; 13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABK 2001. május, 226., 238.] [33] A Btk. rendszerében a törvényhozó az általános részben állapítja meg az egyes büntetési nemekre és intézkedésekre vonatkozó fő szabályokat, az  azokban rejlő joghátrány jellegét, azok generális minimumait és maximumait, és részben az  alkalmazhatóságuk körét és feltételeit is. Ugyanitt kerül sor a  büntetés kiszabása során figyelembe veendő, a bűncselekményhez vagy az elkövető személyéhez tapadó, büntetőjogilag releváns egyes körülmények körülírására. A  törvény különös részében, az  egyes különös részi  törvényi tényállásokhoz kapcsolódóan a bűncselekmények súlya szerint határozza meg a jogalkotó az alkalmazható – esetleg vagylagosan választható – büntetési nemet, valamint az  adott tényálláshoz tapadó speciális szabadságvesztési minimumot és maximumot. Erre figyelemmel állapította meg az  Alkotmánybíróság, hogy „[a]z egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a  büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a  jogállami legális büntetés funkcióját: a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást” (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995. 571., 576., 577.). [34] Az Alkotmánybíróság értelmezésében a  büntetéskiszabás büntető  törvényben megjelenő szabályai minden esetben egy adott büntetőpolitika normatív megtestesülését jelentik. Ezzel összefüggésben fontos kiemelni, hogy „[a]z Alkotmánybíróságnak nem feladata a büntetőpolitikai célok, követelmények helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról dönteni, azt azonban vizsgálhatja, hogy a büntetéskiszabás rendjével kapcsolatos szabályok megállapítására vonatkozó diszkrecionális jogával összefüggésben a  jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az  Alaptörvény valamely rendelkezésével” {23/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [33]–[34]}. [35] Az Alkotmánybíróságnak tehát arra van jogosítványa, hogy megállapítsa a büntetőpolitika alkotmányos korlátait – anélkül, hogy a  büntetőpolitika tartalmáról állást foglalna –, ennek során pedig különös tekintettel legyen az alapvető jogok védelmének alkotmányos büntetőjogi garanciáira. Alkotmányjogilag az nem kérdőjelezhető meg, hogy egy adott büntetőjogi szankció alkalmas-e a  büntetőpolitikai célok elérésére, de a  szankció alkalmazása jogszabályi feltételeinek az  alkotmányossága vizsgálható. A  büntetőjogi szankciók az  állampolgárok alapvető 5016 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám jogainak legsúlyosabb korlátozását jelentik, ezért különösen fontos, hogy a  büntetőjogi jogkövetkezményeket megfelelő garanciák mellett lehessen alkalmazni. [36] 3. Az  Alkotmánybíróság elsőként az  életfogytig tartó szabadságvesztés és annak tényleges, vagyis a  feltételes szabadság kizárásával alkalmazható módja (a továbbiakban: TÉSZ) hazai történetét és tapasztalatait foglalta össze. [37] 3.1. A  TÉSZ a  büntetőjogi dogmatika szempontjából nem önálló büntetési nem, hanem a  szabadságvesztés büntetés legsúlyosabb formájának, az életfogytig tartó szabadságvesztésnek a legszigorúbb esete. [38] Az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabásának a  lehetősége 1878-ban jelent meg a  magyar büntetőjogban. A  Csemegi-kódex szankciórendszere rögzítette elsőként a  büntetés ezen formáját. Két esetben zárta ki az  életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátást: ha az  elítélt külföldi, illetve meghatározott bűncselekmények tekintetében visszaeső volt. Ezeket a  szabályokat a  későbbi szabályozás – sem a  büntető  törvénykönyv általános részéről szóló 1950.  évi II.  törvény hatálybaléptetéséről rendelkező 1950. évi 39. számú törvényerejű rendelet, sem az 1961. évi Btk.-t módosító novella – nem vette át, és ilyen szabály nem szerepelt a régi Btk.-ban sem 1993-ig. A régi Btk. első néhány évében hatályos szabályok szerint az elítéltet 15 vagy 20 év elteltével a törvény erejénél fogva feltételes szabadságra bocsátották. [39] A régi Btk. eredeti jogszabályszövegéhez fűzött miniszteri indokolás értelmében „a Javaslat humanizmusa fejeződik ki abban, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet sem zárja ki a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Ennek reménye az  elítéltet a  büntetés végrehajtása során a  helyes magatartásra ösztönözheti. E büntetés súlyával azonban az áll összhangban, hogy az elítéltnek hosszú időn át kell kifogástalan magatartást tanúsítania. A  Javaslat ezért legalább húsz év kitöltése után teszi lehetővé a  feltételes szabadságra bocsátását.” [40] Az életfogytig tartó szabadságvesztés az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozata, a halálbüntetés eltörlése következtében nyert új státuszt. A  halálbüntetéssel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezések megsemmisítésével ugyanis az életfogytig tartó szabadságvesztés lett a szankciórendszer legsúlyosabb büntetési neme. Emlékeztet rá az Alkotmánybíróság, hogy a halálbüntetést az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkére is hivatkozva semmisítette meg. [41] A lényeges változást az  életfogytig tartó szabadságvesztés szabályozásában az  1993.  évi XVII.  törvény 6.  §-a hozta. A  módosítás – 1993. május 15-i hatállyal – egyrészről a  büntetéskiszabás részeként az  ítélkező bíróság hatáskörébe utalta a  feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időtartamának megállapítását. Másrészről pedig kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, ha az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. [42] Az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel – 1999. március 1-jei hatállyal – a jogalkotó ismételten módosította az életfogytig tartó szabadságvesztés feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezéseit. Az új szabályozás értelmében a  bíróság – a  büntetés kiszabása körében releváns tényezők sokoldalú elemző mérlegelése következtében – juthatott arra a  következtetésre, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítéltet a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárja. [43] A módosítás következtében a hazai jogrendszer részévé vált az életfogytig tartó szabadságvesztés azon formája, amely már a kiszabáskor ténylegesen életfogytig tart. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a kizárásával életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt szabadítására 1999. március 1-jét követően nem volt törvényes lehetőség, egyetlen kivételtől eltekintve: ha a Magyar Köztársaság elnöke végrehajtási kegyelemben részesítette. [44] A jogintézmény alkotmányossága szempontjából meghatározó, hogy a  2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény a IV. cikk (2) bekezdésében rögzítette: tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki. Ezzel párhuzamosan a 2011. évi CL. törvény 6. §-a egy új (3) bekezdést iktatott be az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét szabályozó régi Btk. 47/A.  §-ába. Abban a  jogalkotó meghatározta, hogy a  feltételes szabadságra bocsátás lehetősége mely bűncselekmények esetén zárható ki. Ez  a  rendelkezés teremtette meg az  összhangot a Btk. és az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése között. [45] 3.2. A  Btk. megtartotta a  régi Btk. koncepcióját az  életfogytig tartó szabadságvesztés fenti szabályait érintően. A  Btk. 42.  §-a alapján az  ítélkező bíróság életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. A  Btk. 44.  § (1)  bekezdése sorolja fel azt a  18 bűncselekményt, amelyeknél életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén lehetőség van a feltételes szabadság kizárására. Azt is előírja ugyanakkor a hatályos szabályozás – a Btk. 44. § (2) bekezdésében –, hogy ki kell zárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, ha az elkövető erőszakos többszörös visszaeső, vagy a  – Btk. 44.  § (1)  bekezdésében meghatározott – bűncselekményt M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5017 bűnszervezetben követte el. Hasonló korlátozást a  régi Btk. 47.  §-a a  határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltek feltételes szabadságra bocsátásával összefüggésben tartalmazott. [46] A szabályozást érintő újabb változást a 2014. évi LXXII. törvény hozta, amelynek 109. §-a – 2014. december 31-i hatállyal – beiktatta a  Bv. tv.  rendelkezései közé (Bv. tv. 46/A–46/H.  §) a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását. [47] A módosító jogszabály normaszöveg-javaslatához fűzött jogalkotói indokolás kiemeli, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás bevezetésével „biztosítja a magyar jogrendszer az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014. május 20-án hozott, a Magyar kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében […] kifejtett azon követelményt, hogy a TÉSZ esetében legyen olyan eljárás, amelynek révén – ha a szabadságvesztésből már megfelelő hosszúságú idő eltelt – vizsgálható, hogy a büntetés büntetőpolitikai indokai továbbra is fennállnak-e.” [48] A Bv. tv. 46/A.  §-a értelmében a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt esetében hivatalból kegyelmi eljárást (a  továbbiakban: kötelező kegyelmi eljárás) kell lefolytatni. Az  elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet (a  továbbiakban: bv. intézet) a  kötelező kegyelmi eljárás megindítása érdekében akkor értesíti az  igazságügyért felelős minisztert, ha az  elítélt a szabadságvesztésből negyven évet letöltött. Feltétel azonban, hogy az elítélt nyilatkozzon: hozzájárul-e az eljárás lefolytatásához. A  hozzájárulás hiánya vagy a  nyilatkozattétel megtagadása esetén a  kötelező kegyelmi eljárás nem folytatható le. [49] Az igazságügyért felelős miniszter a  büntetés-végrehajtási intézet értesítésének a  beérkezésétől számított hatvan  napon belül köteles az  eljárást lefolytatni. Annak során beszerzi a  döntéshozatalhoz szükséges személyes adatokat és a megvizsgálandó iratokat, továbbá értesíti a Kúria elnökét. Utóbbi az értesítést követően haladéktalanul intézkedik az öttagú Kegyelmi Bizottság kijelölése iránt. [50] A büntetőügyekben eljáró bírókból álló, eseti jellegű Kegyelmi Bizottságnak az  iratok beérkezésétől számított kilencven napon belül kell megvizsgálnia: alaposan feltehető-e, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. A vizsgálati eljárás indokolt állásfoglalással zárul, amelyet a Bizottság az iratokkal együtt megküld az  igazságügyért felelős miniszternek. Utóbbi az  iratok érkeztetésétől számított tizenöt  napon belül elkészíti a felterjesztését a köztársasági elnöknek. Abban a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásától nem térhet el. Mindezeket követően a döntést a kegyelemről diszkrecionális jogkörben eljárva a köztársasági elnök hozza meg. Ha az elítélt nem részesült kegyelemben, a kötelező kegyelmi eljárást két év elteltével meg kell ismételni. [51] Meg kell említeni, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás eredeti, 2015. január 1-jétől hatályos szabályozásában a  jogalkotó – visszautalva a  kegyelmi eljárás általános szabályaira – az  igazságügyért felelős miniszter ellenjegyzéséhez kötötte a  köztársasági elnök kegyelmi döntését. A  szabályozás ezen elemét ugyanakkor a jogalkotó – a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XXX. törvénnyel – 2024. július 1-jétől kiiktatta. Így a köztársasági elnök kegyelmi döntése a hatályos rendelkezések értelmében már nincs az igazságügyért felelős miniszter ellenjegyzéséhez kötve a kötelező kegyelmi eljárásban sem. [52] 3.3. A köztársasági elnök az egyéni kegyelmezés jogát – Magyarország Alaptörvényének tizenharmadik módosítása 1. cikk (1) bekezdése alapján, 2024. július 1-jétől – az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés n) pontja alapján gyakorolja. A  kegyelmi jogkör gyakorlására irányadó szabályozás nem tesz különbséget az  egyéni kegyelmezés jogának a  kötelező kegyelmi eljárásban és az  egyéb esetekben való gyakorlása között, azokkal szemben egységes követelményeket támaszt. [53] A köztársasági elnök egyéni kegyelmezési joga gyakorlásának – Magyarország Alaptörvényének tizenharmadik módosítása 1.  cikk (1)  bekezdésével, 2024. július 1-jétől – ugyanakkor korlátot is állított az  alkotmányozó. Az  Alaptörvény 9.  cikk (8)  bekezdése értelmében sarkalatos  törvény határozza meg azon, a  gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények körét, amelyek tekintetében a köztársasági elnök az egyéni kegyelmezés jogát nem gyakorolhatja. Ez a sarkalatos törvény a Btk. [54] A Btk. 104. § (3) bekezdése rögzíti, hogy: „A köztársasági elnök az egyéni kegyelmezési jogát nem gyakorolhatja azzal az elítélttel szemben, akit a) tizennyolcadik életévét betöltött személy által tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény, vagy b) az  a)  pontban meghatározott bűncselekménnyel vagy az  a)  pontban meghatározott bűncselekmény miatt indult büntetőeljárással összefüggő, tizennyolcadik életévét betöltött személy által elkövetett más szándékos bűncselekmény miatt ítéltek el.” 5018 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [55] A módosítás a  kötelező kegyelmi eljárás tekintetében is jelentős változást hozott: meghatározta ugyanis azon elítéltek körét, akiknek a  köztársasági elnök kötelező kegyelmi eljárás keretében sem kegyelmezhet. A köztársasági elnök döntési jogkörének korlátozásával a kötelező kegyelmi eljárás ezen utalt elítélti kör esetében – habár megindítható, de – bizonyosan nem zárul kegyelem gyakorlásával. [56] 3.4. Az  Alkotmánybíróság annak érdekében, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítéltekről és a  büntetéseikről tájékoztatást kapjon, több alkalommal adatkéréssel fordult a  büntetés-végrehajtás országos parancsnokához. A  válaszaiban az  országos parancsnok – egyebek mellett – arról nyújtott tájékoztatást, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek létszáma 2018. április 17-én 356 fő, 2021. február 23-án 402 fő, míg 2022. szeptember 7-én 451 fő volt. A 356 főből 56 fő elítélt esetében, a 402 főből 68 elítélt esetében, míg a  451 főből 73 elítélt esetében zárta ki a  bíróság az  ítéletben a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, és szabott ki tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. A  tájékoztatás értelmében továbbá a büntetés-végrehajtási intézetekből 2012. január 1-jét követően elbocsátott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítéltek száma 44 fő volt. A  büntetés befejezésének okait tekintve: hatályon kívül helyezés 5 fő, fellebbviteli eljárásban kiszabott enyhébb büntetés 30 fő, elhunyt 9 fő. Kegyelemben közülük egyetlen elítélt sem részesült. [57] 4. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az életfogytig tartó szabadságvesztés jogintézmény fejlődése és megítélése szempontjából mérvadó külföldi és nemzetközi jogi követelményeket tekintette át. [58] 4.1. A  nemzetközi jog több dokumentuma – így például az  Európa Tanács és az  Európai Unió joganyaga – is megfogalmaz az életfogytig tartó szabadságvesztéssel összefüggésben olyan követelményeket, amelyek hatással vannak a tagállami szintű szabályozás kialakítására, esetleges változására. [59] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elsőként 1976-ban fogalmazott meg ajánlást a hosszú tartamú és életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltek vonatkozásában. A  76 (2)  számú ajánlás értelmében minden elítélt számára biztosítani kell a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a vizsgálatát. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében erre a  fogva tartás kezdetétől számított 8–14 éven belül kell sort keríteni, és a  vizsgálatot ezt követően meghatározott időközönként meg kell ismételni. A  2003 (22)  számú ajánlásában a Miniszteri Bizottság a feltételes szabadságra bocsátás kérdéseit taglalta. Az ajánláshoz csatolt függelék általános elvként rögzíti, hogy a  feltételes szabadon bocsátás lehetőségét valamennyi fogvatartott számára biztosítani kell, beleértve az életfogytig tartó büntetéssel sújtottakat is. További követelmény, hogy az elítélt már a büntetés megkezdésekor tisztában lehessen azzal, hogy mely időpontban – milyen tartamú büntetés letöltését követően – nyílik meg számára a szabadon bocsátás lehetősége, és annak vizsgálatára milyen feltételek alapján kerül sor. [60] A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának 77. cikk 1. (b) pontja alkalmazható büntetésként nevesíti az életfogytig tartó szabadságvesztést olyan esetekben, amikor azt a bűncselekmény különösen nagy súlya és az elkövető egyedi körülményei indokolják. A Statútum 110. cikke ugyanakkor előírásként rögzíti a kiszabott életfogytig tartó büntetés felülvizsgálatát. Arra a büntetés mérséklése érdekében akkor kerülhet sor, ha az elítélt már legalább 25 évet letöltött a büntetéséből. [61] Az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-án fogadta el a  2002/584/IB  számú kerethatározatot az  európai elfogatóparancsról és a  tagállamok közötti átadási eljárásokról. A  kerethatározat 5.  cikke lehetőséget biztosít a  tagállamoknak arra, hogy a  más tagállamban kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását az  alábbi feltételhez kössék: a  kibocsátó tagállam jogrendszere lehetővé teszi a  kiszabott büntetés végrehajtásának a  felfüggesztését célzó felülvizsgálatot. Arra kérelemre vagy legkésőbb 20 éven belül hivatalból sor kell hogy kerüljön. [62] Kifejezetten a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó büntetésre ítéltekre irányadó szabályt tartalmaz a  Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény. Az  1991.  évi LXIV. törvénnyel kihirdetett hivatalos magyar szöveg 37.  cikk a)  pontja értelmében: az  Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy „gyermeket ne lehessen sem kínzásnak, sem kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. Tizennyolc éven aluli személyek által elkövetett bűncselekményekért sem halálbüntetést, sem szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró életfogytiglan tartó szabadságvesztést ne legyen szabad alkalmazni; […].” [63] 4.2. Az életfogytig tartó szabadságvesztés fejlődéstörténetében a nemzetközi követelményeken túl meghatározó szerepet játszik a Német Szövetségi Alkotmánybíróság néhány határozata. [64] 1977. június 21-i (45 BVerfGE 187). döntésében a  testület az  életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező alkalmazásának az alkotmányosságát vizsgálta. A német büntetőjogi szabályozás értelmében ugyanis kötelezően alkalmazandó volt az életfogytig tartó szabadságvesztés az emberölés (211. § StGB), az emberölés súlyosabb esetei M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5019 [212. § (2) StGB], a népirtás [6. § (1) VStGB], az emberiesség elleni bűntett [7. § (1) VStGB], a személyek halálával járó háborús bűncselekmények [8. § (1) VStGB], valamint az agresszió bűncselekménye [13. § (1) VStGB] esetén. [65] A határozat megállapította, hogy a  büntetés ezen formája önmagában nem alkotmányellenes. Az  indokolás értelmében ugyanakkor az  életfogytig tartó szabadságvesztés csak akkor egyeztethető össze az  emberi méltósággal, ha az  elítéltnek konkrét, realizálható esélye van a  szabadon bocsátásra. Sérti az  emberi méltóság lényegét, ha az  elítéltet megfosztják a  szabadság visszanyerésének minden reményétől, tekintet nélkül személyiségének a jövőbeli fejlődésére, annak esetleges kedvező alakulására. Azon elkövetők esetében ugyanakkor, akik fennálló veszélyt jelentenek a  társadalomra, és ezért nem is rehabilitálhatók, a  személyes körülményeik szolgáltatnak alapot arra, hogy a  szabadságuk megvonását akár életfogytig fenntartsák. A  döntés hangsúlyozta továbbá, hogy a kegyelem intézménye nem tekinthető hatékony garanciának a szabadulás reménye szempontjából. [66] A döntés következményeként sor került a  Német Büntető Törvénykönyv módosítására: lehetővé vált, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt elítélt büntetésének a végrehajtását a bíróság meghatározott feltételek teljesülése – egyebek mellett 15 év szabadságvesztés letöltése – esetén felfüggessze. [67] A határozat alkotmányjogi jelentősége abból fakad, hogy megteremtette a  lehetőséget az  életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtásának bíróság általi felfüggesztésére. Ennek következtében az  érintett elítéltek szabadulására már nem csupán kegyelem révén, hanem a bíróság döntése által is sor kerülhetett. [68] Egy következő, 1986-ban hozott határozatában (72 BVerfGE 105) azt hangsúlyozta a  Német Szövetségi Alkotmánybíróság, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt szabadon bocsátásának a  mérlegelésekor nem szabad túl nagy hangsúlyt helyezni a  bűncselekmény súlyosságára, szemben az  elítélt személyiségével, elmeállapotával és életkorával. Ez utóbbi tényezőknek továbbá minden egyes ismételt felülvizsgálat során egyre nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. Ennek oka, hogy a  büntetés negatív hatásai egy szokatlanul hosszú időtartamú szabadságvesztés esetén egyre erőteljesebben érvényesülnek. [69] 2010. január 16-i (BVerfGE, 2 BvR 2299/09  számú) döntésében a  Német Szövetségi Alkotmánybíróság egy olyan bűnelkövető kiadatási ügyében határozott, akit „minősített életfogytig tartó börtönbüntetéssel” (erschwerte lebenslängliche Freiheitsstrafe bis zum Tod) fenyegettek Törökországban. A német kormány biztosítékokat kért arra, hogy az elítélt lehetőséget fog kapni a feltételes szabadságra bocsátásra. Németország a kérésre azt a választ kapta, hogy a török köztársasági elnöknek joga van a büntetés enyhítésére krónikus betegség, rokkantság vagy idős kor okán. Ezt követően a német bíróság megtagadta az elítélt kiadását, mert álláspontja szerint a köztársasági elnök fentiek szerinti jogköre a szabadulásnak csupán kiszámíthatatlan lehetőségét biztosítja, így nem kielégítő garancia. Jóllehet, a külföldi jogrend tiszteletben tartása követelmény, a bíróság megállapította: ha valakinek nincs gyakorlati esélye a  szabadulásra, akkor a  büntetés kegyetlennek és megalázónak minősül (grausam und erniedrigend), és sérti az emberi méltósághoz való jogot. [70] 4.3. Az  EJEB esetjogában a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés megítélésével összefüggésben az elmúlt tíz évben formálódott ítélkezési gyakorlat eredményei az alábbiak szerint foglalhatók össze. [71] 4.3.1. Az  EJEB megállapításai szempontjából meghatározó jelentőséggel bírnak az  Európa Tanács tagországaitól kapott információk arról, hogy mely államok alkalmazzák az  életfogytig tartó szabadságvesztést, és melyek a  jogintézmény szabályozásának a  főbb sajátosságai. Ezen tényeket az  EJEB a  Vinter és mások kontra Egyesült Királyság (GC) (66069/09, 130/10, 3896/10) ügyben 2013. július 9-én hozott ítéletében foglalta össze. [72] Az ítélet megállapítása szerint a  47-ből kilenc tagországban egyáltalán nem létezik életfogytig tartó szabadságvesztés: Andorra, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegro, Norvégia, Portugália, San Marino, Szerbia és Spanyolország. A  szabadságvesztés kiszabható leghosszabb tartama ezekben az  országokban 21 év (Norvégia) és 45 év (Bosznia és Hercegovina) között mozog. Horvátországban bűnhalmazat esetén 50 év szabadságvesztés is kiszabható. [73] A 38 fennmaradó tagország jogi szabályozásának része az  életfogytig tartó szabadságvesztés. Ezek közül a 2013-as adatszolgáltatás idején 32-ben létezett olyan, tételes jogi és a büntetéskiszabási gyakorlatban kialakult mechanizmus, amely a büntetés kitöltésének a megkezdését követő meghatározott időtartam elteltével lehetővé tette az  ítélet (a kiszabott büntetés) felülvizsgálatát. Ezek: Albánia (25 év), Örményország (20 év), Ausztria (15 év), Azerbajdzsán (25 év), Belgium (15 év, de visszaesők esetében 19 vagy 23 év), Bulgária (20 év), Ciprus (12 év), Csehország (20 év), Dánia (12 év), Észtország (30 év), Finnország (12 év), Franciaország (18 év, de az emberölés egyes eseteiben 30 év), Grúzia (25 év), Németország (15 év), Görögország (20 év), Magyarország (20 év, kivéve, ha a bíróság másként határoz), Írország (a Kegyelmi Bizottság 7 évente felülvizsgálja, kivéve az  emberölés egyes eseteit), Olaszország (26 év), Lettország (25 év), Liechtenstein (15 év), Luxemburg (15 év), Moldova (30 év), Monaco (15 év), Lengyelország (25 év), Románia (20 év), Oroszország (25 év), Szlovákia (25 év), Szlovénia (25 év), Svédország (10 év), 5020 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám Svájc (15 év, ami 10 évre csökkenthető), Macedónia (15 év), Törökország (24 év, 30 év a minősített életfogytig tartó szabadságvesztés esetén, 36 év minősített életfogytig tartó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén). [74] Az ítélet rögzíti, hogy Skóciában az  életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a  bíró határozza meg a felülvizsgálathoz szükséges minimális várakozási időt, amely a belátása szerinti hosszúságú lehet, esetenként akár az elítélt várható élettartamát is túllépheti. [75] Öt olyan tagországot jelölt meg továbbá a  döntés, amelyben életfogytig tartó szabadságvesztés esetén nincs mód a feltételes szabadságra bocsátásra: Izland, Litvánia, Málta, Hollandia és Ukrajna. Ezekben az országokban elnöki, királyi vagy miniszteri szintű kegyelemért lehet folyamodni. Izlandot érintően megjegyezte az  EJEB, hogy az országban ugyan létezik életfogytig tartó szabadságvesztés, de még sosem szabták ki. [76] Az Egyesült Királyságon kívül hat olyan tagországot azonosított továbbá az  EJEB, ahol létezik ugyan kegyelmi rendszer, de bizonyos súlyú bűncselekmények vagy büntetések esetén nem alkalmazható. Ezen az  országok: Bulgária, Magyarország, Franciaország, Szlovákia, Svájc, valamint Törökország. [77] 4.3.2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban áttekintette a jogintézmény megítélése szempontjából meghatározó döntések lényeges megállapításait. [78] A Kafkaris kontra Ciprus (21906/04) ügyben, 2008. február 12-én hozott ítéletében az  EJEB fenntartotta azon korábbi álláspontját, amely szerint az  életfogytig tartó szabadságvesztés önmagában nem tiltott. Megállapította ugyanakkor, hogy amennyiben a  büntetés de facto és de jure „csökkenthetetlen” tartamú, sérti az  Egyezmény 3.  cikkét. Amennyiben azonban az  állam biztosítja az  életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát az  átváltoztatás, a  büntetés-elengedés, a  befejezés vagy a  feltételes szabadságra bocsátás lehetősége útján, akkor a szabályozás megfelel a 3. cikk követelményeinek. [79] A Törköly kontra Magyarország (4413/06) ügyben 2011. április 5-én hozott elfogadhatósági határozatban azért utasította el az  EJEB a  kérelmet, mert a  kérelmező nem volt megfosztva a  szabadulás reményétől. Feltételes szabadságra bocsátását ugyanis a bíróság döntése értelmében 40 év után (az elítélt 75 éves korában) meg kell vizsgálni. Mivel pedig az  indítványozó feltételes szabadságra bocsátása nem volt kizárt, az  EJEB nem vizsgálta részleteiben a magyar szabályozás egyéb jellemzőit. [80] Előbb a Iorgov (II) kontra Bulgária (23295/02) ügyben 2010. szeptember 2-án hozott ítéletében, majd a Vinter és mások kontra Egyesült Királyság ([GC], 66069/09, 130/10, 3896/10) ügyben 2013. július 9-én hozott ítéletében az  EJEB megerősítette, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés akkor tekinthető az  Egyezmény 3.  cikke rendelkezéseivel összhangban állónak, ha a  részes állam  törvényei biztosítják az  elítélt számára a  felülvizsgálat lehetőségét, valamint azzal együtt a  felülvizsgálatra irányuló eljárási mechanizmust. Az  EJEB értelmezésében ugyanis a  fogvatartás akkor minősül jogszerűnek, ha annak alapjául megfelelő pönológiai indokok szolgálnak. Ilyen indoknak tekinthető a  büntetés, az  elrettentés, a  társadalom védelme és az  elkövetők rehabilitációja. Ezen indokok közül az  ítélet meghozatalakor egyidejűleg több is fennállhat, annak végrehajtása során, az  idő előrehaladtával azonban az  egyes indokok létjogosultsága változik, megkérdőjelezve ezzel a  büntetés fenntartásának a  jogszerűségét. Az  életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása során ezért szükséges ezen pönológiai indokok periodikus felülvizsgálata. Kiemelte az  EJEB, hogy nincs hatásköre a  felülvizsgálatra irányuló eljárás szabályainak a kidolgozására. Ezért a részes állam mérlegelési jogkörébe tartozik a döntéshozatal arról, hogy a felülvizsgálatot bírói vagy közigazgatási úton biztosítja. Tartózkodott az EJEB továbbá attól is, hogy felülvizsgálat időpontját meghatározza. Figyelemmel azonban arra, hogy a  releváns nemzetközi jogi szabályok és a  részes államok gyakorlatának összehasonlító elemzése alapján a büntetés kiszabásától az ítélet felülvizsgálatáig általában 25 év telik el, a felülvizsgálat elvégzését az EJEB is első alkalommal 25 év után, majd azt követően periodikusan tartotta indokoltnak. Hangsúlyozta az  EJEB azt is, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személynek már az elítélésekor joga van tudni, hogy a szabadlábra kerülése érdekében milyen követelményeket kell teljesítenie, valamint azt is, hogy ítéletének a felülvizsgálatára mikor, milyen módon kerülhet sor. [81] A 2014. május 20-án hozott, majd 2014. október 13-án véglegessé vált Magyar László kontra Magyarország (73593/10) ítéletben az  EJEB azon korábbi megállapításából indult ki, amely szerint az  életfogytig tartó szabadságvesztésnek az Egyezmény 3. cikkével való kompatibilitása a szabadulás lehetőségét megteremtő rendszer megléte vagy hiánya alapján vizsgálható. A konkrét ügyben – mivel a feltételes szabadon bocsátás lehetőségéből az  elítélt eleve ki volt zárva – az  EJEB a  szabadulás lehetőségét érintően a  köztársasági elnöki kegyelem szabályozásának és gyakorlatának a  vizsgálatát tartotta szükségesnek. Ezen vizsgálat eredményeként kétségbe vonta, hogy a panaszossal szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés az Egyezmény 3. cikke értelmében mérsékelhető tartamú lenne, ezért megállapította az  egyezménysértést. A  konkrét ügyben feltárt rendszerbeli problémára és a  megállapított jogsértés jellegére figyelemmel úgy ítélte meg továbbá az  EJEB, hogy az  ítélet M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5021 megfelelő végrehajtásához az  alperes államnak – lehetőleg jogalkotás útján – meg kell reformálnia a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés felülvizsgálatának a rendszerét. [82] A Harakchiev és Tolumov kontra Bulgária (15018/11, 61199/12) – 2014. július 8-án hozott, majd 2014. október 8-án véglegessé vált – ítéletben az  EJEB arra a  következtetésre jutott, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés mérséklésére alkalmas eljárási módok hiánya önmagában elegendő alapul szolgál a 3. cikk megsértésének a megállapításához. [83] A Bodein kontra Franciaország (400410) ügyben 2014. november 13-án hozott ítéletében az EJEB megállapította, hogy a  francia jogban létezik a  bírói felülvizsgálat intézménye, amelynek értelmében a  börtönbe vonulást követően 30 év elteltével nyílik meg a  szabadulás lehetősége. Az  EJEB eljárásában igazolást nyert, hogy a kérelmező már az ítélet kiszabásakor tisztában lehetett szabadulásának a feltételeivel, a vele szemben támasztott követelményekkel. Bodein esetében továbbá a felülvizsgálat 2034-ben, tehát – az előzetes letartóztatás időtartamát is számítva – a  büntetése 26. évében esedékes. Ezt az  időtartamot az  EJEB az  Egyezmény rendelkezéseivel összhangban állónak minősítette, és nem mondta ki a 3. cikk sérelmét. A Bíróság különös súllyal vette figyelembe azt a  tényt, hogy a  felülvizsgálat számítása szempontjából a  kezdő időpont a  francia jogban magában foglalta a szabadságtól való megfosztás bármely formáját, még a tárgyalást megelőző letartóztatást is. [84] A jelen alkotmánybírósági eljárás indítványozója és egy további elítélt kérelme alapján eljárva az  EJEB 2016. október 4-én hozott a T. P. és A. T. kontra Magyarország (37871/14 és 73986/14) ügyben döntést, amelyben megállapította az EJEE 3. cikkének a megsértését. Az ítélet megállapítása szerint a negyvenéves időszak, amelyet a fogvatartottnak le kell töltenie, mielőtt első ízben kegyelmet remélhet, sokkal hosszabb, mint az összehasonlító és nemzetközi jogi konszenzus alapján az  életfogytiglani szabadságvesztés büntetés garantált felülvizsgálatára javasolt maximális időszak. Utalt az EJEB arra is, hogy a korábban – a Magyar László kontra Magyarország ügyben – kifejtett álláspontja szerint az  elnöki kegyelem nem biztosítja az  életfogytiglani börtönbüntetés de facto vagy de iure csökkenthetőségét. Önmagában azt a tényt továbbá, hogy a kérelmezők számára csak azt követően lehet remény arra, hogy kiszabaduljanak, miután a büntetésükből negyven évet letöltöttek, megfelelő alapnak tekintette az  EJEB annak megállapítására, hogy az  új, 2015-től hatályos magyar szabályozás nem biztosítja a  kérelmezők életfogytiglani szabadságvesztésének de facto csökkenthetőségét. Az  EJEB ezen felül számos aggályát kifejtette a  Bv. tv. módosításával bevezetett kötelező kegyelmi eljárással kapcsolatban. A  határozat megállapításai szerint a  Bv. tv. 46/C.  §-a egyértelműen felsorolja azokat az  általános szempontokat, melyeket a  Kegyelmi Bizottságnak mérlegelnie kell azzal összefüggésben, hogy javasolja-e a fogvatartott feltételes szabadságra bocsátását. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ezek a szempontok nem irányadók a köztársasági elnök döntésének a meghozatala során, aki minden egyedi ügyben a végső szót mondja ki a szabadon bocsátás tekintetében. Nem szab továbbá határidőt az új szabályozás a köztársasági elnök határozatának a meghozatalára, és nem kötelezi sem a köztársasági elnököt, sem az igazságügyi minisztert arra, hogy a döntését megindokolja, még abban az esetben sem, ha az ellentétes a  Kegyelmi Bizottság álláspontjával. A  felülvizsgálatra előírt hosszú várakozási idő, valamint az  eljárási garanciák hiánya miatt az EJEB nem volt meggyőződve arról, hogy a kérelmezők életfogytiglani szabadságvesztés büntetése az Egyezmény 3. cikke szempontjából csökkenthetőnek minősül, ezért megállapította az egyezménysértést. [85] Ezt követően a Hutchinson kontra Egyesült Királyság ([GC], 57592/08) ügyben 2017. január 17-én hozott döntésben foglalta össze az  EJEB, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát érintően mely szempontokat vizsgálja annak megítélése érdekében, hogy a nemzeti jog összhangban áll-e az EJEE 3. cikkével: – a felülvizsgálat természete (bírói vagy közigazgatási út egyaránt elfogadható), – a felülvizsgálat hatóköre (a folytatás vagy a megszakítás jogalapja), – a felülvizsgálat feltételei (milyen magatartást kell tanúsítania az elítéltnek a szabadulás érdekében), – a felülvizsgálat időkerete (a büntetés kiszabásától számított maximum 25 év). [86] A Kruchió és Lehóczki kontra Magyarország (43444/15 és 53441/15) ügyben 2020. január 14-én hozott döntésében az EJEB a T. P. és A. T. kontra Magyarország ügyben hozott döntésében tett megállapításait idézte fel. Tekintettel egyrészt arra, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás lefolytatására Magyarországon csak 40 év szabadságvesztés letöltését követően kerülhet sor, másrészt arra, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás szabályozásából hiányoznak a megfelelő garanciális elemek, az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy megvalósult az Egyezmény 3. cikkének a megsértése. [87] Azonos következtetésre jutott az EJEB a Coman és mások kontra Magyarország (49006/18 és 8 további kérelem) ügyben 2023. január 12-én hozott ítéletben, és szintén egyezménysértést állapított meg. [88] A Pápics és mások kontra Magyarország (13727/20 és további 15 kérelem) ügyben 2025. március 4-én hozott ítéletében az  EJEB Második Szekciója tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt kérvényezők sérelmeit vizsgálta, akik azt kifogásolták, hogy a  büntetésükből csak 40 év elteltével és a  kötelező kegyelmi 5022 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám eljárás lehetőségével szabadulhatnak. Az  EJEB rámutatott: a  magyar kormány által az  indítványokkal szemben előterjesztett érvek hasonlóak voltak azokhoz, amelyeket a  T. P. és A. T. kontra Magyarország ügyben az  EJEB már megvizsgált és elutasított. Új körülmények hiányában az EJEB nem látott indokot arra, hogy eltérjen korábbi megállapításaitól, miszerint az  olyan életfogytig tartó szabadságvesztések, amelyekre a  felperesek panaszt emeltek, nem tekinthetők az Egyezmény 3. cikke értelmében csökkenthetőnek. Ezért megállapította az Egyezmény 3. cikkének a megsértését. [89] Az Éberling és mások kontra Magyarország (19002/20 és további 6 kérelem) ügyben 2026. április 14-én hozott ítéletében az EJEB azonos következtetésre jutott, mint a Pápics és mások kontra Magyarország ítéletében: a kormány új érvei hiányában fenntartotta a  korábbi megállapításait a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatban. Megerősítette ezek közül különösen azt, hogy a  köztársasági elnök egyéni kegyelmezési joga nem teszi a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést az  Egyezmény 3.  cikke értelmében csökkenthetővé. Az  Egyezménynek megfelelő fülvizsgálati mechanizmus hiányában a  kérelmezőkre kiszabott büntetést az  EJEB az Egyezmény 3. cikkét sértőnek minősítette. [90] 4.3.3. Az  Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a  Magyar László és mások kontra Magyarország ügyben hozott EJEB ítélet végrehajtását vizsgálva 2024. szeptember 19-én, a  miniszterhelyettesek 1507. ülésén elfogadott ideiglenes állásfoglalásában [CM/ResDH(2024)202] kiemelte: több mint tíz év telt el azóta, hogy a  Bíróság egyértelműen rámutatott egy olyan rendszerszintű problémára, amely indokolja az  életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatának reformját; nyolc év telt el azóta, hogy a  Bíróság az  ezt követően bevezetett kötelező kegyelmi eljárást az Egyezménnyel összeegyeztethetetlennek találta; és csaknem három év telt el azóta, hogy az első ítélet jogsértést állapított meg az egyszerű (vagyis a nem tényleges) életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát megelőző várakozási időtartam tekintetében. A  dokumentum felhívta a  figyelmet arra is, hogy 2025-re és 2026-ra mindkét kategóriába tartozó (azaz a tényleges életfogytiglanra és az egyszerű életfogytiglanra ítélt) fogvatartottak között lesz olyan, aki 25 év börtönbüntetést töltött le anélkül, hogy a  hazai jogszabályok az  Egyezmény és a  Bíróság ítélkezési gyakorlata által előírtaknak megfelelően „a szabadulás kilátását és a felülvizsgálat lehetőségét” biztosították volna számára. [91] Minderre figyelemmel tehát az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága sürgetőnek tartja az Egyezménnyel ellentétes szabályozás korrekcióját és egy egyezménykonform jogalkotói megoldás kidolgozását. [92] 4.4. A  nemzetközi jogi követelményekkel összefüggésben az  Alkotmánybíróság emlékeztet következetes gyakorlatára, amely szerint az  alapjogok érvényesülésének minimális mércéjeként fogadja el a  nemzetközi jogvédelmi mechanizmusok által biztosított jogvédelmi szintet {először lásd: 61/2011.  (VII. 13.) AB határozat, ABH 2011. 290., 321.; megerősítette, többek között: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [33]}. Magyarország alávetette magát az európai közrend őrzése, illetve az emberi jogok és szabadságok megóvása érdekében életre hívott EJEB joghatóságának, így az  Alkotmánybíróság és a  jogalkotó számára is irányadó, hogy az  EJEB saját joggyakorlatában milyen keretek között tekinti elfogadhatónak az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, és ezen keretek érvényesülését milyen szempontrendszer alapján vizsgálja. [93] Emellett figyelemmel volt az Alkotmánybíróság arra, hogy Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségvállalásaiból fakadó követelmények érvényesítését kívánja meg maga az  Alaptörvény is, hiszen a  Q)  cikk (2)  bekezdésében kifejezetten előírja: Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. V. [94] 1. Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott. [95] 1.1. Az  indítványozó kifogásait érintően az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy „[a] bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát lehetővé tevő alkotmányjogi panasz (Abtv. 27.  §) az  Alaptörvény 28.  cikkének érvényesülését szolgáló jogintézmény” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]; 13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás  [30]}. Az  Alaptörvény 28.  cikke megköveteli, hogy a  bíróságok a  jogalkalmazás során a  jogszabályok szövegét az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. „A 28. cikk szerint a jogszabály Alaptörvénnyel összhangban történő értelmezése a  bíró számára nem csak jog, hanem kifejezett kötelesség: amennyiben a  bíró a  jogszabály szövegét az értelmezés segítségével az Alaptörvénnyel összhangban tudja alkalmazni, annyiban ennek megfelelően köteles eljárni” {28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}. [96] Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. „Ha a  bíróság az  előtte fekvő, alapjogilag releváns M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5023 ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az  általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]; 13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [30]}. Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasznak az Alkotmánybíróság tehát akkor ad helyt, ha a bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás egyértelmű következménye valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelme. [97] Jelen – az Abtv. 27. §-ára alapított – alkotmányjogi panaszeljárásban az Alkotmánybíróság azt vizsgálhatta, hogy a  konkrét bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás megvalósítja-e az  életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetett és a feltételes szabadság lehetőségéből kizárt indítványozó emberi méltósághoz való jogának és a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának a sérelmét. [98] Kiemelt jelentőséget tulajdonított az  eljárásban az  Alkotmánybíróság annak, hogy az  Alaptörvény IV.  cikk (2)  bekezdése kifejezetten megengedi a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását szándékos, a  büntető  törvényben meghatározott erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén. A  rendelkezés a  hozzá fűzött indokolás értelmében nem zárja ki a  szabadságtól való végleges megfosztás lehetőségét, azonban erre kizárólag bűncselekmény elkövetése miatt, jogerős bírói ítélet alapján, a szükségességi és arányossági kritériumok értelemszerű figyelembevételével kerülhet sor. [99] 1.2. Az  Alkotmánybíróság az  indítványozó kifogásai és az  ügyben felmerülő alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés alapján elsősorban az  Alaptörvény III.  cikkében rögzített kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának a  sérelmét tartotta szükségesnek megvizsgálni. Az  Alkotmánybíróság ezért felvázolta az említett alaptörvényi rendelkezés jelen ügy megítélése szempontjából releváns elemeit. [100] Az Alkotmánybíróság több korábbi döntésében állapította meg azt, hogy az  abban az  eljárásban támadott jogszabályhely, valamint az  Alkotmány 54.  § (2)  bekezdésében, illetve az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdésében meghatározott tilalom – a kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés tilalma – között nem áll fenn tartalmi összefüggés, így annak alkotmányos tartalmát nem fejtette ki [351/B/2005. AB határozat, 737/B/2000. AB határozat, 3222/2018.  (VII. 2.) AB határozat], más döntéseiben értékelhető indokolás hiányában nem folytatott érdemi vizsgálatot [3018/2016. (II. 2.) AB határozat, 21/2014. (VII. 15.) AB határozat]. A kínzás, embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés abszolút tilalmát kimondó rendelkezés [Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdés] alkotmányos tartalmának részletes kifejtését végül a 32/2014. (XI. 3.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) végezte el. [101] Az Abh.-ban kitért rá, hogy a felsorolt tilalmakat – kiegészítve a kegyetlen bánásmód, illetve büntetés tilalmával – korábban az Alkotmány az emberi élethez és méltósághoz való joggal együttesen szabályozta az 54. §-ában. Ennek megfelelően a  kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma az  emberi élethez és méltósághoz való jog, illetve ezen alapjog korlátozhatatlanságának önálló, az  alkotmányozó által nevesített megjelenési formája volt. Bár az Alaptörvény külön cikkben szabályozza az emberi élethez és méltósághoz való jogot (II. cikk) és a  kínzás, embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés tilalmát (III.  cikk), az  alkotmányozó hatalom normaszerkesztési módja csupán formai különállást valósít meg, így az Alkotmánybíróság értelmezésében a III. cikk (1)  bekezdésében megjelenő tilalmak az  emberi élethez és méltósághoz való jog megsértése tilalmának önálló, speciális megfogalmazásai is egyben. Ez a felfogás összhangban van az Egyezmény 3. cikkének EJEB által kibontott tartalmával is, amely szerint az említett tilalmak megszegése az emberi méltóság sérelmét is jelenti (Indokolás [46]). [102] Az Abh.-ban továbbá az  Alkotmánybíróság irányadónak tekintette az  EJEB gyakorlatát a  rendelkezés egyes elemeit érintő fogalommeghatározások vonatkozásában az  alábbiak szerint. Az  Abh. értelmében „[e]mbertelen bánásmódnak vagy büntetésnek minősül minden olyan, az  érintettnek komoly testi és/vagy lelki szenvedést okozó magatartás, amely nem éri el a kínzás megállapításához szükséges mértéket, illetve hiányzik a fentiekben említett szándékosság és célzat {Írország kontra Egyesült Királyság (5310/71.), 1978. január 18., 167. bekezdés; Ramirez Sanchez kontra Franciaország [GC], (59450/00.), 2006. július 4., 118. bekezdés}. [103] A tilalmak közül a  megalázó bánásmód vagy büntetés jár a  legenyhébb szenvedéssel, az  e körben értékelhető magatartás jellemzően alsóbbrendűségi érzésben megnyilvánuló lelki gyötrelmet okoz elszenvedőjének. Annak megítélésekor, hogy egy bánásmód megalázó-e, figyelembe kell venni azt is, hogy annak célja az érintett személy megalázása vagy lealacsonyítása volt-e, és hogy ennek következményeként károsan befolyásolta-e annak személyiségét a 3. cikket sértő módon {Raninen kontra Finnország (20972/92.), 1997. december 16., 55. bekezdés; Peers kontra Görögország, (28524/95.), 2001. április 19., 68. bekezdés}. Ugyanakkor az  EJEB azt is hangsúlyozta, hogy az említett szándék hiánya nem feltétlenül zárja ki az Egyezmény 3. cikkének megsértését {Riad és Idiab kontra Belgium (29787/03.), 2008. január 24., 95. bekezdés}” (Abh., Indokolás [34]–[36]). [104] Az Abh.-ban az  Alkotmánybíróság a  fenti értelmezés alapján a  fogvatartottak büntetés-végrehajtási intézetben történő elhelyezésére irányadó szabályok miatt állapította meg az Alaptörvény III. cikkének a megsértését. 5024 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [105] Az Abh.-ban az  Alkotmánybíróság egyúttal megerősítette korábbi gyakorlatát, miszerint a  fogvatartottak alapjogaiba „[…] történő beavatkozás jogalapját a  büntetőeljárásban meghozott jogerős ítélet teremti meg, a  tényleges korlátozás, beavatkozás azonban a  végrehajtás menetében történik. Az  egyének helyzetében jogilag ugyan az  elítélés, ám ténylegesen a  végrehajtás ténye váltja ki az  érzékelhető változást” [5/1992.  (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 27., 31., legutóbb megerősítve: 30/2013.  (X. 28.) AB határozat, ABH 2013. 892., 902.]. A büntetés-végrehajtási jogszabályok alkotmányossági vizsgálatának mércéjéül pedig az Alkotmánybíróság újfent általánosságban leszögezte, hogy „[a]z elítélt nem tárgya a büntetés-végrehajtásnak, hanem alanya, akinek jogai és kötelezettségei vannak. […] A  büntetés-végrehajtás alkotmányos kereteinek szélső értékeit egyrészről az  emberi méltósághoz, a  személyi biztonsághoz való jog, másrészről a  kínzásnak, a  kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak és büntetésnek tilalma jelöli ki” [13/2001.  (V. 14.) AB határozat, ABH 2001. 177., 193., legutóbb megerősítve: 30/2013. (X. 28.) AB határozat, ABH 2013. 892., 902.]. Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel hangsúlyozza, hogy a  kínzás, az  embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve büntetés tilalmának abszolút jellegéből következik, hogy érvényesülését minden esetben – így a fogvatartás végrehajtása során is – biztosítani kell (Indokolás [47]–[48]). [106] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben irányadónak tekintette az  Abh.-ban foglaltakat az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdésének alkotmányos tartalmát érintően. Emellett figyelemmel volt az  EJEB-nek az  életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos újabb, fentiekben bemutatott döntéseiben foglalt megállapításaira. [107] 1.3. Az  Alaptörvény III.  cikkéből fakadó követelmények vizsgálatában az  Alkotmánybíróság különös jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a  TÉSZ az  Alaptörvény IV.  cikk (2)  bekezdéséből fakadóan a  hazai büntetőjogi szankciórendszer része olyan módon, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés egyik kiszabható formája. [108] A büntetőjogi szankció alkotmányos értelemben vett tartalmát és rendeltetését az  Alkotmánybíróság már a  30/1992.  (V. 26.) AB határozatában vizsgálta. Rámutatott, hogy „a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az  emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a  feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az  alkotmányos vagy az  Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges” (ABH 1992. 167., 176.). Az  Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a  büntetőjogi eszközrendszer, jelesül a  büntetőjogi jogkövetkezmény az  emberi jogokat, szabadságjogokat szükségképpen, rendeltetésénél fogva korlátozza (ABH 2002. 85., 90.). [109] Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a TÉSZ rendeltetésénél fogva korlátozza az elítélt számos alapjogát és egyéb jogait, amely korlátozás akár az elítélt élete végéig is tarthat. Ez ugyanakkor önmagában nem teszi a  TÉSZ-t alaptörvény-ellenessé. Az  Alaptörvény III.  cikkében foglalt követelmények annak vizsgálatát kívánják meg, hogy a  TÉSZ kiszabása a  szankcióval szükségszerűen, azzal rendeltetésénél fogva együtt járó hátrányokon túl előidéz-e olyan további hátrányt, amely negatív következményként jelentkezik az elítélt oldalán. Ezen vizsgálat keretében az Alkotmánybíróság szükségesnek tartotta áttekinteni az adott szankció sajátosságait és azok elítéltre gyakorolt hatásait. [110] 1.4. A  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés sajátosságait érintően az  Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a TÉSZ az életfogytig tartó szabadságvesztés azon formájával egyetemben, amelyben a feltételes szabadságra bocsátás nem kizárt, határozatlan tartamú szankció. Mindkét típusú jogkövetkezmény esetén fennáll annak a lehetősége, hogy az elítélt fogvatartása az élete végéig tart. Az életfogytig tartó szabadságvesztés két formájában ezért közös, hogy az elítélt alapjogait és egyéb jogait az állam hosszú ideig, akár az elítélt élete végéig korlátozhatja. [111] A két jogintézmény között azonban fontos különbség is mutatkozik. Ha a  feltételes szabadságra bocsátás nincs kizárva, az elítélt bizton számíthat rá, hogy szabadon bocsátását egy adott időpontban megvizsgálják és mérlegelik. A  bv. bíró a  feltételes szabadságra bocsátási eljárásban megvizsgálja: alaposan feltehető-e, hogy a  büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. A  vizsgálati szempontok a  Bv. tv. értelmében különösen az  elítélt által elkövetett bűncselekményhez, az  alkalmazott jogkövetkezményhez és az  elítélt fogvatartása során tanúsított magatartásához kapcsolódnak, de több szempontból vizsgálja a bv. bíró az elítélt személyiségét, annak változásait is. [112] Ehhez képest az életfogytig tartó szabadságvesztés azon eseteiben, amikor a bíróság kizárja a feltételes szabadon bocsátás lehetőségét, a  szankció rendeltetése az, hogy az  elítéltet az  élete végéig elzárva, a  társadalomból kirekesztve lehessen tartani. Felülvizsgálat hiányában az elítéltek ezen köre abban lehet biztos, hogy a fogvatartása nem ér véget, a haláláig tart. Felülvizsgálat hiányában továbbá nincs olyan fórum, amely az elítélt fogvatartása során tanúsított magatartásának, személyiségének és a  személyisége változásainak a  fogvatartás kimenetelét érintően jelentőséget tulajdonítana. Mindezek legfeljebb az  elítélt bv. intézeten belüli elhelyezésére, életkörülményeire vannak hatással. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5025 [113] Ilyen esetben az  életfogytig tartó szabadságvesztés több, mint jogok gyakorlásától való végleges megfosztás. A  szabadság elvonásához, a  jogok korlátozásához ilyenkor az  a  kétség társul, hogy az  elítélt képes-e vagy mennyiben képes arra, hogy a  saját életéről rendelkezzen. Ez  a  kétség pedig abból fakad, hogy az  elítélt döntéseinek, magatartásának és személyiségének ilyen esetekben nincs érdemi hatása vagy következménye az  elítélt fogvatartásának a  kimenetelére. Bármilyen magatartást tanúsít az  elítélt, az  a  büntetés határozatlan tartamán nem változtat. Egyszerűen fogalmazva: felülvizsgálati lehetőség hiányában bármilyen magatartást is tanúsít az elítélt, bármilyen pozitív fejlődést is mutat a személyisége, az nem vezet szabaduláshoz. [114] Az Alkotmánybíróság a  szabályozás ezen sajátossága kapcsán emlékeztet rá, hogy az  emberi méltósághoz való jog alkotmányos tartalmát elemezve már a  8/1990.  (IV. 23.) AB határozatában kimondta, hogy a  modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az  emberi méltósághoz való jogot különféle aspektusaival nevezik meg. Ezek körében említhető az önrendelkezés szabadságához való jog. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 75/1995. (XII. 21.) AB határozatában is megerősítette: „[a]z emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot […]” [ABH 1995. 381.]. Az emberi méltósághoz való jog az Alkotmánybíróság megfogalmazásában „azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az  embert a  jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs »érinthetetlen« lényegük [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991. 308–309.].” [115] Az önrendelkezési jogot az Alkotmánybíróság tehát az emberi méltóság részeként definiálta mint a döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. Az emberi méltóság részeként az önrendelkezési jog azt teszi lehetővé, hogy az egyén saját sorsáról rendelkező döntéseket hozzon. [116] Következetes az Alkotmánybíróság gyakorlata abban, hogy az önrendelkezési jog – mint a méltósághoz való jog részjogosítványa – nem korlátozhatatlan. Az  Alkotmánybíróság az  önrendelkezéshez való jog korlátozhatóságát – hosszú ideje fennálló gyakorlata értelmében – a  szükségesség és arányosság mércéje alapján vizsgálja [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995. 376., 383.]. Alaptörvény-ellenes a korlátozás, ha az azzal elérni kívánt cél vagy a korlátozás módja nem felel meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerinti szükségességi-arányossági teszt követelményeinek. Az  emberi méltósághoz való jog korlátozása körébe tartozó szabályt rögzít továbbá – önállósult formában – az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése is: a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés, valamint a  szolgaságban tartás és az  emberkereskedelem tilalma a  korlátozás szélső értékeit jelölik. Így az  Alaptörvény a  III.  cikk (1)  bekezdésében az  emberi méltósághoz való joggal összefüggésben abszolút tilalmakat fogalmaz meg. Ezeknek olyan kiemelt jelentőséget tulajdonított az  alkotmányozó, amely önálló rendelkezésbe foglalásukat is igazolta. Ezt az alkotmányozói szándékot tiszteletben tartva az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmak érvényesülésének az Alkotmánybíróság is kiemelt jelentőséget tulajdonít. [117] Az Alaptörvény II. cikkének és III. cikk (1) bekezdésének együttes értelmezése alapján az önrendelkezés olyan fokú korlátozása, amely az egyént – a szükségesség-arányosság tesztje alapján nem igazolható módon – kiszolgáltatott helyzetbe hozza, nemcsak az  érintett méltóságát sérti, hanem szélsőséges esetben lealacsonyító, és ennek következményeként az érintett személyiségét károsan befolyásoló hatása miatt embertelen bánásmódnak minősül, ezért tilos. [118] Ilyen szélsőséges esetnek tekinti az Alkotmánybíróság azt, ha az egyén véglegesen és megváltoztathatatlanul meg van fosztva attól, hogy a saját sorsát alakítsa, a saját életéről rendelkezzen. [119] Az életfogytig tartó szabadságvesztés szabályait és sajátosságait felidézve rámutat az  Alkotmánybíróság, hogy ilyen szélsőséges helyzet áll elő azon elítéltek esetében, akik vonatkozásában a bíróság kizárta a feltételes szabadon bocsátást, amennyiben a  szabadulás lehetősége semmilyen egyéb formában sem biztosított. Ilyen esetekben az elítélt a büntetés-végrehajtási szervek felügyelete alatt éli le az életét, és a saját sorsa feletti rendelkezés jogától egész életére megfosztva marad. [120] Megállapította ugyanakkor az  Alkotmánybíróság, hogy ez  a  hatás kiküszöbölhető azáltal, ha a  szabályozás a  fogvatartott döntéseinek (rendelkezésének) a  fogvatartás kimenetelét alakító hatást tulajdonít, és bizonyos feltételek teljesülése esetére biztosítja az  elítélt számára a  szabadulás felülvizsgálatának a  lehetőségét. Ez  a  lehetőség és a  szankció felülvizsgálatának a  szempontrendszere ugyanis értéket, jelentőséget képes adni az elítélt döntéseinek, ezáltal magatartásának és személyiségfejlődésének. Az Alkotmánybíróság szerint ezt a reális esélyt az elítéltnek a szankció szabályozásába épített garanciális rendelkezések képesek biztosítani. [121] 1.5. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ezen sajátosságát ismerte fel az EJEB, majd az EJEB döntései alapján a  magyar jogalkotó, és annak hatására döntött úgy, hogy bevezeti a  kötelező kegyelmi eljárás fent bemutatott rendszerét. Utal rá az  Alkotmánybíróság, hogy a  jogalkotó – a  Bv. tv.-t módosító jogszabályi 5026 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám rendelkezések normaszöveg-javaslatához fűzött jogalkotói indokolás értelmében – a  kötelező kegyelmi eljárás szabályozásával kívánta biztosítani a magyar jogrendszerben az EJEB Magyar László kontra Magyarország (73593/10, 2014. október 13.) ügyben hozott ítéletében kifejtett azon követelményt, hogy a TÉSZ esetében legyen olyan eljárás, amelynek révén – ha a szabadságvesztésből már megfelelő hosszúságú idő eltelt – vizsgálható, hogy a büntetés büntetőpolitikai indokai továbbra is fennállnak-e. Ennek érdekében rögzíti a  szabályozás, hogy a  TÉSZ-re ítélt személyek esetében különleges, nem kérelemre induló kegyelmi eljárást kell lefolytatni. A  jogalkotói indokolás kiemeli, hogy a törvény azt is biztosítja, hogy azok az eljárási szabályok, illetve feltételek, szempontok, amelyeket a kegyelmi eljárásban vizsgálni kell, már a büntetőügyben hozott ítélet meghozatalakor előreláthatók legyenek. [122] A jogalkotó szándéka tehát egyértelmű volt: a kötelező kegyelmi eljárás szabályozása alapján az elítélt számíthat a  szabadon bocsátása felülvizsgálatára. Az  Alkotmánybíróság megállapítása szerint ez  a  jogalkotói szándék az  Alaptörvény II.  cikkéből fakadó emberi méltósághoz való joggal és az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdéséből fakadó tilalmakkal is összhangban áll. Ezen jogalkotói szándék érvényesüléséhez ugyanakkor a kötelező kegyelmi eljárás Bv. tv.-be iktatott konkrét szabályai adják meg a  kereteket. Az  Alkotmánybíróság ezért a  továbbiakban azt megvizsgálta, hogy a TÉSZ hatályos, a kötelező kegyelmi eljárás szabályaival kiegészített szabályozása milyen garanciákat foglal magában. Vizsgálta továbbá az Alkotmánybíróság azt is, hogy a szabályozás garanciális elemei képesek-e ellensúlyozni a  szankcióval szükségszerűen, rendeltetésénél fogva együtt járó hátrányokat, és ezáltal biztosítják-e a TÉSZ szabályozásának az Alaptörvénnyel való összhangját. [123] 2. A TÉSZ szabályozását érintő vizsgálata során az Alkotmánybíróság élt az Abtv. 28. § (1) bekezdésében biztosított lehetőséggel, amelyek értelmében az  Abtv. 27.  §-ában meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban az  Abtv. 26.  §-a szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytathat. A  továbbiakban tehát az  Alkotmánybíróság az  alaptörvény-ellenesség vizsgálatát a  támadott bírósági döntések mellett a  bírósági eljárásban alkalmazott jogszabályi rendelkezésekre is kiterjesztette. Az  Alkotmánybíróság a  vizsgálat kiterjesztését azért tartotta szükségesnek, mert a  Bv. tv. kötelező kegyelmi eljárást szabályozó rendelkezései automatikusan vonatkoznak azokra az  elítéltekre – és csak rájuk –, akik esetében a  bíróság a  Btk. 42.  §-a alapján, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával egyidejűleg kizárta a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Így az  indítványozó büntetése, a  vele szemben kiszabott TÉSZ Alaptörvénnyel való összhangjának a  megítélésében is relevánsnak minősülnek a  Bv. tv. ezen rendelkezései. Figyelemmel volt az  Alkotmánybíróság arra is, hogy az  indítványozó alapjogi problémáját éppen a  megfelelő felülvizsgálati mechanizmus hiánya okozza. Ezen az  alapon indokolttá válik a  jogintézmény rendszerszintű vizsgálata, amely szükségszerűvé teszi a kötelező kegyelmi eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát is szoros összefüggés alapján. [124] 2.1. A kötelező kegyelmi eljárás megindítására a Bv. tv. értelmében annak következtében kerül sor, hogy az elítéltet fogva tartó bv. intézet értesíti az igazságügyért felelős minisztert, ha az elítélt a szabadságvesztésből negyven évet kitöltött. [125] A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának a  jelen panaszeljárás keretében nyújtott tájékoztatása alapján megállapítható, hogy a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartottak közel 70%-a a  30–49 éves korosztályba tartozik. A  nemek arányát tekintve a  tájékoztatáskérés időpontjában: 1 nő és 72 férfi elítélt volt. Figyelemmel volt az  Alkotmánybíróság arra, hogy a  Központi Statisztikai Hivatal publikált számításai értelmében a  születéskor várható átlagos élettartam értékei folyamatosan emelkednek. Ez  az  érték 2025-ben nők esetében 79,96 év, férfiak esetében 74,13 év volt, míg 1990-ben nők esetében 73,71 év, férfiak esetében 65,13 év, 1970-ben pedig nők esetében 72,08 év, férfiak esetében 66,31 év volt. [126] Mivel azok a  fogvatartottak, akik jelenleg életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést töltenek, túlnyomórészt 1970 és 1990 között születtek, amikor a  születéskori várható élettartam a  hivatkozott értékek szerinti. Így ezen fogvatartotti csoport esetében kevéssé valószínű, hogy esélyük a  szabadulás felülvizsgálatára 40 év fogvatartást követően reálisnak minősül. [127] 2.2. Az  Alkotmánybíróság ezt követően a  szabályozás azon elemét vizsgálta, amely szerint a  kötelező kegyelmi eljárást lezáró döntést a kegyelemről a köztársasági elnök a ráruházott diszkrecionális mérlegelési jogkörben eljárva hozza meg. [128] A Bv. tv. 46/A–46/H.  §-aiban rögzített szabályozás, ahogyan arra válaszlevelében az  igazságügyi miniszter is rámutatott, számos garanciális elemet tartalmaz. Így az  elítéltet fogva tartó bv. intézet az  eljárás megindítása érdekében hivatalból értesíti az  igazságügyért felelős minisztert, ha az  elítélt a  szabadságvesztésből negyven évet letöltött, gondoskodik továbbá az  elítélt nyilatkozatának a  beszerzéséről, amelyben az  elítélt hozzájárul az eljárás lefolytatásához. Az igazságügyért felelős miniszter a büntetés-végrehajtási intézet értesítésének M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5027 a  beérkezésétől számított hatvan  napon belül köteles az  eljárást lefolytatni. Annak keretében be kell szereznie a  döntéshozatalhoz szükséges személyes adatokat és a  megvizsgálandó iratokat, amelyek példálózó felsorolását a Bv. tv. rögzíti. Az igazságügyi miniszternek továbbá értesítenie kell a Kúria elnökét, aki azt követően haladéktalanul intézkedik az  öttagú Kegyelmi Bizottság kijelölése iránt. A  Kegyelmi Bizottságnak az  iratok beérkezésétől számított kilencven  napon belül kell megvizsgálnia a  szabadon bocsátás lehetőségét, az  elítéltet az  eljárása során meghallgatja. A  vizsgálat eredményeként a  Kegyelmi Bizottság indokolt állásfoglalást hoz, majd azt az  iratokkal együtt megküldi az igazságügyért felelős miniszternek. Utóbbi az iratok érkeztetésétől számított tizenöt napon belül elkészíti a  felterjesztését a  köztársasági elnöknek, amelyben a  Kegyelmi Bizottság állásfoglalásától nem térhet el. Az igazságügyért felelős miniszter a felterjesztést az elítéltet fogva tartó bv. intézet útján megküldi az elítéltnek is. [129] A fentiek azt mutatják, hogy a jogalkotó számos garanciát épített a büntetés-végrehajtási intézet, az igazságügyért felelős miniszter és a  Kegyelmi Bizottság eljárását szabályozó rendelkezésekbe is. Nem tartalmaz ugyanakkor garanciális elemet a  szabályozás a  köztársasági elnök döntését érintően, sőt kifejezetten rendelkezik arról, hogy a  döntést diszkrecionális jogkörben eljárva hozza meg. Az  egyéni kegyelmezés jogának gyakorlása során alkalmazandó szempontokra nézve a  181/2024.  (VII. 18.) KE határozat ad iránymutatást. A  szabályozásban ugyanakkor a  köztársasági elnök döntésének sem a  tartalmára, sem az  indokaira, sem a  határidejére nincs jogszabályi előírás. [130] Ennek következtében valamennyi olyan garancia, amelyet a szabályozás a büntetés-végrehajtási intézet, a Kegyelmi Bizottság vagy akár az igazságügyért felelős miniszter kapcsán előír, és a kötelező kegyelmi eljárásban a köztársasági elnök döntését megelőzően érvényesül, a  köztársasági elnök döntésének diszkrecionális jellegéből fakadóan jelentőségét veszti. Hiába jár el mind a büntetés-végrehajtási intézet, mind az igazságügyért felelős miniszter, mind pedig a Kegyelmi Bizottság az elvárt határidőben, ha a köztársasági elnök a döntését bármikor, akár több év, esetleg évtized elteltével is meghozhatja. Hiába gondoskodnak a  döntés előkészítése során eljáró szervek a  szükséges személyes adatok és a megvizsgálandó iratok beszerzéséről, sőt hiába foglal el szakmailag megalapozott álláspontot a  Kegyelmi Bizottság a  szabadon bocsátás indokoltságát érintően, ha ahhoz csak az  igazságügyért felelős miniszter van kötve az előterjesztésében, és a köztársasági elnök mindezen adatokat, tényeket és körülményeket – arra alapot adó indok hiányában – figyelmen kívül hagyhatja a  végleges döntés meghozatalakor. Ennek következtében nem garantálható az  sem, hogy a  kötelező kegyelmi eljárásban hozott döntés a  legitim büntetőpolitikai indokok feltárásán, majd értékelésén, és nem csupán könyörületességi indokokon alapul. [131] Az irányadó szabályozás mellett megvizsgálta az  Alkotmánybíróság azt is, hogy a  köztársasági elnök miként gyakorolja az  egyéni kegyelmezés jogát, melyek az  adott jogkör gyakorlásának a  tapasztalatai. Megállapította az  Alkotmánybíróság, hogy a  Sándor-palota weboldalán közzétett hivatalos tájékoztatás szerint 2024-ben a köztársasági elnök az elé terjesztett 680 kérelem alapján egyetlen esetben sem gyakorolt kegyelmet, 2025-ben az  előterjesztett 689 kérelem alapján a  köztársasági elnök 4 esetben gyakorolt kegyelmet, míg 2026-ban a  június 30-ig elé terjesztett 314 kérelem alapján a  köztársasági elnök szintén egyetlen esetben sem gyakorolt kegyelmet. [132] Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel megállapította, hogy a vizsgált szabályozás nélkülözi azon garanciális rendelkezéseket, amelyek ismeretében az elítélt a kötelező kegyelmi eljárás eredményeként még életében reálisan számíthat a szabadon bocsátása felülvizsgálatára. Garanciák hiányában ezért a kötelező kegyelmi eljárás és azzal együtt a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szabályozása nem áll összhangban az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmakkal. [133] 2.3. Mindezen megállapítások alapján az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 26.  §-án alapuló eljárásban arra a  következtetésre jutott, hogy az  indítványozó jelenleg is olyan szabadságvesztés büntetést tölt, amelynek végrehajtása során az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdéséből fakadó követelmények nem érvényesülnek. Az  Alkotmánybíróság a  fentebb kifejtett azon következetes gyakorlata értelmében továbbá, amely szerint az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésében megjelenő tilalmak az emberi élethez és méltósághoz való jog megsértése tilalmának önálló, speciális megfogalmazásai is egyben, megállapította az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jog sérelmét is. [134] 3. Az Alkotmánybíróság vizsgálata a továbbiakban az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott végzésére irányult. Az  Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az  alaptörvény-ellenes büntetést az  indítványozó büntetőügyében első és másodfokon eljáró bíróságok szabták ki jogerősen, majd azt a  Kúria a  felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta. Ezáltal a Kúria a végzésében alaptörvény-ellenes büntetés hatályban tartásáról rendelkezett. Ezzel összefüggésben az indítványozó a Kúria döntésének alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése, II. cikke, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése alapján kérte megállapítani. 5028 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [135] Az Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panasznak az  Alkotmánybíróság – következetes gyakorlata alapján – akkor ad helyt, ha a bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás egyértelmű következménye valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelme. [136] Az Alkotmánybíróság a Kúria támadott végzése és az annak alapjául szolgáló jogszabályi környezet vizsgálatával megállapította, hogy a  Kúriának az  irányadó jogszabályi rendelkezések alapján nem volt lehetősége arra, hogy az Alaptörvény II. cikkével és III. cikk (1) bekezdésével összhangban álló határozatot hozzon. [137] Az indítványozó büntetésének alaptörvény-ellenessége ugyanis a  fent kifejtettek értelmében abból fakad, hogy a  jogalkotó nem az  Alaptörvény II.  cikkével és III.  cikk (1)  bekezdésével összhangban szabályozta a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását a  Bv. tv. 46/A–46/H.  §-aiban. Az  indítványozó büntetése azért sérti az  Alaptörvény felhívott rendelkezéseit, mert a Bv. tv. említett szabályai alapján a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatására nem minden tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítélt esetében kerül sor, továbbá azért is, mert a  kegyelemről a  döntést a  köztársasági elnök olyan szabályozás alapján hozza meg, amely nélkülözi a garanciákat. [138] Emlékeztet rá az Alkotmánybíróság, hogy az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasznak az Alkotmánybíróság akkor ad helyt, ha a bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás egyértelmű következménye valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelme. Mivel azonban a  jelen ügyben az  irányadó jogszabályi környezet alapján a  Kúria nem tudott az Alaptörvénynek megfelelő döntést hozni, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a konkrét esetben nem a  bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás vezetett az  alaptörvény-ellenességhez. Ezért a  Kúria támadott végzése megsemmisítésére az  Alkotmánybíróság nem látott alapot, az  indítványozó erre irányuló indítványát elutasította. [139] Rámutat ugyanakkor az  Alkotmánybíróság, hogy a  bíró az  előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazandó norma alaptörvény-ellenessége mellett nemzetközi szerződésbe ütközésének a  vizsgálatát is kezdeményezheti. Az Alkotmánybíróság ezen hatásköre az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontján és az Abtv. 32. § (2) bekezdésén alapul. Az  Alaptörvény hivatkozott rendelkezése értelmében az  Alkotmánybíróság „vizsgálja a  jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését”. A  rendelkezésnek különös súlyt ad, hogy az  Alaptörvény egy további, már felhívott rendelkezése: a  Q)  cikk (2)  bekezdése ugyanis kifejezetten előírja, hogy Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. Az Abtv. 32. §-a ilyen módon a bíró rendelkezésére álló egyetlen eszköz minden olyan esetben, amikor az előtte folyamatban lévő eljárásban az alkalmazandó hazai jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését észleli. [140] 4. A  lefolytatott vizsgálatok eredményeként megállapította az  Alkotmánybíróság azt is, hogy az  alaptörvény- ellenesség a  jelen esetben a  kötelező kegyelmi eljárás hatályos szabályozásából fakad. A  Bv. tv. 46/A–46/H.  §-ai azért nem képesek garantálni az  Alaptörvény II.  cikkében foglalt alapjog és III.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tilalom érvényesülését, mert a kegyelemről a döntést a köztársasági elnök hozza meg, és azért sem, mert azt olyan szabályozás alapján teszi, amely nélkülözi a jogintézmény alkotmányos működése során elvárható garanciákat. [141] Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel megállapította, hogy a Bv. tv. 46/A–46/H. §-ai az Alaptörvény II. cikkébe és III. cikk (1) bekezdésébe ütköző módon alaptörvény-ellenesek, ezért azokat a rendelkező részben foglaltak szerint, az Abtv. 41. § (1) bekezdése alapján megsemmisítette. [142] Az Alkotmánybíróság szerint az Alaptörvény II. cikkéből és III. cikk (1) bekezdéséből – a fent kifejtettek szerint – levezethető egy olyan szabályozás igénye, amely alapján a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személyek büntetését megfelelő eljárási garanciák alkalmazásával, a  büntetéstani szempontok következetes érvényesítésével, minden esetben felülvizsgálják. Egy ilyen szabályozás megalkotása a jogalkotó feladata. [143] A Bv. tv. 46/A–46/H. §-ai olyan szoros, rendszertani egységet alkotnak, amelyben az egyes rendelkezések tartalmilag egymásra épülnek, és kölcsönösen visszautalnak a negyvenévi szabadságvesztés letöltését követő eljárás speciális szabályaira. E  normák szoros összefüggése folytán a  szabályozás részleges megsemmisítése szükségképpen megbontaná a  jogintézmény belső koherenciáját, és sértené a  jogbiztonság, valamint a  normavilágosság alkotmányos követelményét. [144] A Bv. tv. 46/C. §-a ugyan részletező, de nem taxatív szempontrendszert tartalmaz a kegyelmi eljárásban vizsgálandó körülmények meghatározására; e rendelkezés is szervesen illeszkedik a teljes eljárási konstrukcióba. A szabályozás szerkezeti egysége és az  egyes szakaszok közötti tartalmi összefüggés miatt a  jogalkotási folyamat csak akkor tekinthető teljesnek és konzekvensnek, ha a megsemmisítés valamennyi érintett rendelkezésre kiterjed. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5029 [145] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a  jogszabályi környezet rendszertani egységének sérelme önmagában is megalapozhatja a  megsemmisítés szükségességét, ha a  norma egyes elemei olyan mértékben kapcsolódnak egymáshoz, hogy azok egymástól való elválasztása a  jogintézmény működését ellehetetlenítené. Jelen esetben a Bv. tv. 46/A–46/H. §-ában foglalt rendelkezések ilyen egységet alkotnak; ezért a jogalkotási folyamat teljessége és a szabályozás koherenciája csak a teljes szakaszcsoport megsemmisítésével biztosítható. [146] Mindemellett a  részleges megsemmisítés nem csupán a  szabályozás belső összhangját bontaná meg, hanem hátráltatná, akadályozná és indokolatlanul megnehezítené a  jogalkotási folyamatot is. A  jogalkotó ugyanis nem tudná a szabályozási koncepciót egységesen újraalkotni, ha a normacsoport egyes elemei hatályban maradnának, más rendelkezések pedig megsemmisítésre kerülnének. Ez a helyzet a jogintézmény rekonstrukcióját töredezetté, következetlenné és dogmatikailag bizonytalanná tenné, ami ellentétes volna a  jogalkotási folyamat teljességének és koherenciájának alkotmányos követelményével. [147] Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint, az Abtv. 45. § (1)  bekezdése értelmében az  Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a  hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható. Az Abtv. 45. § (4) bekezdése értelmében ugyanakkor az  Alkotmánybíróság a  főszabálytól eltérően is meghatározhatja az  Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. [148] A konkrét esetben az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontjának meghatározásakor arra a megállapításra jutott, hogy kisebb sérelmét eredményezi az  Alaptörvény II.  cikkének és III.  cikk (1)  bekezdésének a  garanciákat nélkülöző szabályozás időleges hatályban tartása azzal szemben, mintha átmenetileg, az  újabb szabályozás kidolgozásáig nem volna biztosított semmilyen lehetőség a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személyek büntetésének a  felülvizsgálatára. Ezért az  Alkotmánybíróság a  Bv. tv. 46/A–46/H.  §-ai jövőbeli, 2027. május 31.  napjával történő megsemmisítésről döntött, időt hagyva a  jogalkotónak az  Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására. [149] A megsemmisítés következtében a  jogalkotónak lehetősége van arra, hogy fontolóra vegye, melyik  törvényi szabályozás módosításával kívánja a jogintézmény szabályozását az Alaptörvénnyel összhangba hozni: a Btk. vagy a Bv. tv. rendelkezéseit módosítja. Ezen felül akár arra is lehetősége van, hogy a szabályozásba új megoldásokat vagy új jogintézményt is beiktasson. [150] Szubjektív jogorvoslás az  Alkotmánybíróság határozata alapján közvetlenül nem valósul meg. Az  új szabályozás ugyanakkor az  indítványozó számára is jogorvoslást eredményez, amely rá nézve akkor fog realizálódni, amikor az alapján a felülvizsgálatra vele szemben megnyílik a lehetőség. [151] A szabályozás újraalkotása kapcsán emlékeztet rá az  Alkotmánybíróság, hogy már a  36/1992.  (VI. 10.) AB határozatában (ABH 1992, 207, 210.) rögzítette az alkotmány zártságának elvét, méghozzá épp a köztársasági elnöki hatáskörökkel összefüggésben. Ezen elvből fakadóan az Alaptörvénynek is ellentmondásmentes rendszert kell képeznie. Ezért az  Alaptörvény III.  cikkéből nem vonható le olyan következtetés, ami a  köztársasági elnök jogállásával ellentétes. [152] A köztársasági elnök döntései – az 1990-es években lefektetett alkotmányos alapok szerint – más típusúak, mint a  bírósági döntések. A  köztársasági elnök számos jogkörének gyakorlását nem köteles indokolni (pl. mikorra írja ki a  választást, miért ír alá  törvényt stb.). Ezért is állapította meg az  Alkotmánybíróság 47/2007.  (VII. 3.) AB határozata (ABH 2007, 620, 642.), hogy az  egyéni kegyelem gyakorlása során a  köztársasági elnök jogon túli szempontokat is érvényesít. A köztársasági elnök döntése számos esetben valóban „önkényes”, de az önkényesség (azaz az, hogy a  döntést nem csak jogszabályok határozzák meg) csak a  bírói, jogalkalmazói döntések esetében alaptörvény-ellenes. [153] Minderre figyelemmel megjegyzi az  Alkotmánybíróság: az  alkotmányozó mérlegelési jogkörébe tartozik azon megoldás kiválasztása, amely az  alkotmány zártságának elvét tiszteletben tartva lehetőséget teremt a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatára irányadó szabályozás kidolgozására. [154] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az  Alaptörvény II.  cikkének és III.  cikk (1)  bekezdésének együttes értelmezéséből nem vezethető le több, mint hogy a  szabályozásnak a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek számára egy lehetőséget kell biztosítani. Lehetőséget arra, hogy szabadságvesztés töltése során egy meghatározott idő elteltével felülvizsgálati eljárásban felülvizsgálják a  korábban meghozott határozatot. Ez  a  lehetőség a  döntés tartalmát tekintve semmiféle kötelezettséggel nem jár a  döntéshozóra nézve, legyen az  akár bírósági, akár közigazgatási jogalany. 5030 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám Abban az  esetben tehát, ha a  szabadulás lehetőségét a  szabályozás biztosítja, a  szabadítás nem garantált. A fogvatartottnak a szabadulásra nincs alanyi joga. [155] A szabadulás kilátásba helyezése ugyanakkor igen fontos, ha nem a legfontosabb lehetőség ezen fogvatartottak motiválására. A  szabadítás mérlegelésekor ugyanis magától értetődő szempont a  fogvatartottnak a  büntetés végrehajtása során tanúsított magatartása, amelyet a  szabadítás esélye kedvező irányba képes befolyásolni. Míg annak a fogvatartottnak, aki nem szabadulhat, bármit tesz is, nincs vesztenivalója. A legsúlyosabb szankciót tölti, súlyosabb büntetés nem fenyegeti. A  szabadulás lehetőségének kilátásba helyezése és időszakonkénti vizsgálata tehát olyan eszköz a  hatóságok kezében, amely nehezen vagy talán egyáltalán nem helyettesíthető. Ezzel együtt továbbá olyan eszköz, amely motivációs szerepéhez képest csekély veszélyt hordoz. Hiszen nem fakad belőle kötelezettség, de még elvárás sem valamely fogvatartott szabadon bocsátására. [156] Figyelemmel volt mindezek mellett az  Alkotmánybíróság arra is, hogy a TÉSZ 1999. március 1. óta része hazánk szankciórendszerének. A jogintézmény tehát immáron több mint 25 éve a magyar jogrendszer része. Így a kötelező kegyelmi eljárás keretében az  első döntés meghozatala, azzal együtt az  irányadó gyakorlat kialakításának a megkezdése az európai követelmények tükrében lassan időszerű. [157] 5. Tekintettel arra, hogy az  Alaptörvény II.  cikkén és III.  cikk (1)  bekezdésén alapuló alkotmányossági vizsgálat eredményeként megállapította a  szabályozás alaptörvény-ellenességét, az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére vonatkozó indítványozói érvek megalapozottságának a vizsgálatát nem végezte el. [158] 6. Hazánkban az  elmúlt években több olyan, rendkívüli súlyú élet elleni bűncselekményt követtek el, amely bűncselekmények az  egész társadalmat megrendítették, és amelyek kapcsán az  ország szinte egy emberként osztozott az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában. Az Alkotmánybíróság ezzel a döntésével azt is hangsúlyozza, hogy a  legsúlyosabb élet elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben – amennyiben a  törvényi feltételek fennállnak és a bíróság az elkövető büntetőjogi felelősségét megállapítja – alkotmányos keretek között kiszabható a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Azonban a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálata során olyan  törvényes eljárást kell kialakítani, olyan garanciákat kell tartalmaznia az  eljárásnak, amelyek szintén megfelelnek és összhangban állnak az Alaptörvényben rögzített alapvető jogokkal. [159] Az Alkotmánybíróság ezzel a  döntésével azt is kiemeli, hogy a  nagyon súlyos élet elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben a  bíróságok az  elkövető büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén – amennyiben annak  törvényi feltételei fennállnak – alkotmányos keretek között szabhatják ki a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. [160] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutat: a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatára irányuló eljárásnak olyan garanciákat kell tartalmaznia, amelyek összhangban állnak az  Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal. Mivel a hatályos eljárási szabályok, a Bv. tv. rögzített rendelkezései ezt nem biztosítják, ezért vált indokolttá és szükségessé a Bv. tv. vonatkozó rendelkezéseinek a megsemmisítése. [161] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatára vonatkozó eljárási szabályoknak olyan módon kell biztosítaniuk az egyéni körülmények értékelését, hogy az elítélt személyiségváltozása, reszocializációs esélyei és a  társadalom védelméhez fűződő alkotmányos érdek egyaránt megfelelően mérlegelhető legyen. E  követelmények teljesítése nélkül a  felülvizsgálati eljárás nem felel meg az Alaptörvényből fakadó garanciáknak. [162] A felülvizsgálati mechanizmusnak biztosítania kell, hogy az  elítélt helyzete ne váljon eleve reménytelenné, ugyanakkor a büntetés fenntartása esetén az továbbra is szolgálja a társadalom védelmét. VI. [163] Az Alkotmánybíróság határozatának a  Magyar Közlönyben történő közzététele az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdésének első mondatán alapul. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, előadó alkotmánybíró M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5031 Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Horváth Attila s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k., Dr. Kozma Ákos s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Patyi András s. k., Dr. Schanda Balázs s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Szabó Marcel s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Sonnevend Pál alkotmánybíró helyett Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Varga Réka alkotmánybíró helyett Alkotmánybírósági ügyszám: IV/13/2018. Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása [164] A határozat indokolását érintően az alábbiak kiemelését tartom szükségesnek. [165] Előrebocsátom, hogy a többségi határozat nem arról szól, hogy 25 vagy 40 év után engedjük ki a legsúlyosabb élet elleni bűncselekmények, az emberölés elkövetőit. A kötelező kegyelmi eljárás szabályai sem ezt a célt szolgálták. Ugyanakkor az  EJEB több okból vitatta ezt a  magyar megoldást, a  kötelező kegyelmi eljárást. Jelen többségi határozat ezért a kötelező kegyelmi eljárás, mint a TÉSZ felülvizsgálati eljárása alaptörvény-ellenességét vizsgálta. [166] A döntés tehát nem a gyilkosságot elkövetők, emberi életet kioltók szabadon bocsátásáról, hanem arról szól, hogy még a legsúlyosabb büntetések végrehajtása során is olyan eljárási garanciák érvényesüljenek, amelyek egyszerre szolgálják a társadalom védelmét, a büntetés céljait és az alkotmányos rend követelményeit. [167] A jelen határozat nem is arról szól, hogy töröljük el a  tényleges életfogytiglani szabadságvesztés intézményét. Azok az  elkövetők, akiket a  bíróságok tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztésre ítélnek, a  legsúlyosabb és a legszörnyűbb bűncselekményeket követik el a társadalom értékítélete szerint is. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést rendszerint a  legsúlyosabb, rendkívüli tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmazzák a  bíróságok. Az  ilyen ügyek nem csupán büntetőjogi, hanem társadalmi szempontból is kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen a  közvélemény együttérzéssel viszonyul a  sértettekhez, és fokozott figyelemmel követi a bíróságok ítéletét. A büntetés kiszabása ezért e körben nemcsak egyéni felelősségre vonást jelent, hanem a  jogrendbe vetett bizalom és a  társadalmi igazságosság iránti elvárások érvényesülésének szimbolikus és valóságos kifejeződése is. [168] Kiemelten fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a  jelen határozat nem a  társadalom büntetőjogi védelmének csökkentését célozza, és végképp nem azt, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői automatikusan vagy könnyebben visszanyerhessék szabadságukat. A  társadalom, az  emberi élet és a  közbiztonság védelme az  állam egyik legfontosabb alkotmányos kötelezettsége. A  tényleges életfogytiglani szabadságvesztés intézménye e  kötelezettség érvényesítésének egyik legmarkánsabb eszköze, amely a  rendkívüli súlyú bűncselekményekkel szembeni határozott állami fellépést fejezi ki. [169] Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a  jelen határozatból nem következik a  tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek szélesebb körű vagy könnyebb szabadulásának lehetősége. A  társadalom jogos elvárása, hogy a  legsúlyosabb élet elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben az  állam hatékony és szigorú büntetőjogi védelmet biztosítson. Az  Alaptörvény nemcsak az  emberi méltóság tiszteletben tartását, hanem az  emberi élet védelmét és a  közösség biztonságának garantálását is megköveteli. A  jelen határozat mindezen 5032 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám alkotmányos értékek együttes figyelembevételén alapul. Célja nem a büntetés enyhítése, hanem annak biztosítása, hogy a  tényleges életfogytiglani szabadságvesztés a  jogállami garanciák által meghatározott rendben történjen. A társadalom védelmének elsődlegessége így változatlanul fennmarad; a változás kizárólag az alkalmazott eljárás alkotmányos minőségét érinti. [170] A társadalom védelme nem csorbul, az állam büntetőigénye nem gyengül, és a legsúlyosabb bűncselekményekkel szembeni zéró tolerancia sem kérdőjeleződik meg. A  döntés egyetlen üzenete az, hogy a  jogállam még a  legveszélyesebb elkövetőkkel szemben sem mondhat le a  garanciális, bírói kontroll alatt álló eljárás követelményéről. Ez nem a büntetés enyhítésének, hanem az alkotmányosság érvényesítésének követelménye. [171] A jelen határozat nem e  büntetés szükségességét vagy létjogosultságát kérdőjelezi meg, hanem csupán azt vizsgálja, hogy az  esetleges felülvizsgálat eljárási rendje megfelel-e a  jogállamiság és az  Alaptörvény követelményeinek. [172] A konkrét esetben az indítványozót a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2010. május 14-én életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, egyúttal kizárta a  feltételes szabadságra bocsátása lehetőségét, vagyis tényleges életfogytiglani szabadságvesztést (TÉSZ) alkalmaztak vele szemben. [173] A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság az indítványozó jogi képviselője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt elutasította. Az  indítványozó ezt követően fordult a jogerős bírósági döntéssel szemben az EJEB-hez. Az EJEB 2016. október 4-én kihirdetett és 2017. március 6-án véglegessé vált T. P. és A. T. kontra Magyarország (37871/14, 73986/14) határozatában megállapította, hogy az indítványozó esetében megvalósult az Egyezmény sérelme. Az indítványozó jogi képviselője és a legfőbb ügyész által ezt követően előterjesztett felülvizsgálati indítványt elbírálva a Kúria 2017. szeptember 19-én kelt végzésével az elsőfokú és a másodfokú határozatot hatályában fenntartotta. A Kúria végzésének indokolásában hangsúlyozta, hogy az EJEB ítélete a konkrét esetben nem a perbíróság ítéleteit tartotta sérelmesnek, hanem a kiszabott büntetés, a TÉSZ végrehajtására irányadó szabályokat (a kötelező kegyelmi eljárást). Az indítványozó a Kúria ezen végzésének a megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. [174] Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a  Btk. értelmében az  ítélkező bíróság életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén meghatározza a  feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. Ez utóbbi rendelkezés teremti meg a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának a lehetőségét a magyar bíróságok számára. [175] Az EJEB esetjogában a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés megítélésével összefüggésben az elmúlt tíz évben formálódott ítélkezési gyakorlatot áttekintve az  Alkotmánybíróság többségi határozata rámutatott, hogy az  életfogytig tartó szabadságvesztés önmagában nem tiltott [Kafkaris kontra Ciprus (21906/04)], az  életfogytig tartó szabadságvesztésnek az Egyezménnyel való kompatibilitása azonban a felülvizsgálat lehetőségét megteremtő rendszer megléte vagy hiánya alapján vizsgálható. [176] Ezen mérce alapján az  EJEB a  magyar szabályozást érintően a  köztársasági elnöki kegyelem szabályainak és gyakorlatának a vizsgálatát tartotta szükségesnek [Magyar László kontra Magyarország (73593/10)]. Ezen vizsgálat megállapította az egyezménysértést. A konkrét ügyben feltárt rendszerbeli problémára és a megállapított jogsértés jellegére figyelemmel úgy ítélte meg továbbá az EJEB, hogy az ítélet megfelelő végrehajtásához Magyarországnak – lehetőleg jogalkotás útján – meg kell reformálnia a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés felülvizsgálatának a rendszerét. [177] Ezen kívánalomnak eleget téve iktatta be a  jogalkotó 2014. december 31-i hatállyal a  Bv. tv.  rendelkezései közé (46/A–46/H.  §) a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását. A  módosító jogszabály normaszöveg-javaslatához fűzött jogalkotói indokolás értelmében a jogalkotó célja a kötelező kegyelmi eljárás bevezetésével kifejezetten az volt, hogy érvényre juttassa az EJEB Magyar kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében kifejtett azon követelményt, hogy a TÉSZ esetében legyen olyan eljárás, amelynek révén –, ha a szabadságvesztésből már megfelelő hosszúságú idő eltelt – vizsgálható legyen, hogy a büntetés büntetőpolitikai indokai továbbra is fennállnak-e. [178] Ezt az  új szabályozási elemet az  EJEB a T. P. és A. T. kontra Magyarország (37871/14 és 73986/14) ügyben vette górcső alá. Arra a  következtetésre jutott, hogy az  új, 2015-től hatályos magyar szabályozás nem megfelelő, egyezménysértő, ezért ismét megállapította az egyezménysértést. Ezt az álláspontot utóbb az EJEB számos további döntésében megerősítette [pl.: Pápics és mások kontra Magyarország (13727/20 és további 15 kérelem), Éberling és mások kontra Magyarország (19002/20 és további 6 kérelem)]. [179] A magyar jogalkotó az EJEB ezen álláspontja alapján a szabályozást nem módosította. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5033 [180] Mindezen előzményekre is figyelemmel a  jelen alkotmányjogi panaszeljárásban az  Alkotmánybíróság azt vizsgálhatta, hogy a konkrét bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás megvalósítja-e a TÉSZ-re ítélt indítványozó alapjogainak a sérelmét. [181] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a TÉSZ rendeltetésénél fogva korlátozza az elítélt számos alapjogát és egyéb jogait, amely korlátozás akár az elítélt élete végéig is tarthat. Európa szerte elfogadott nézet ugyanakkor, hogy ez  önmagában nem teszi a  TÉSZ-t alaptörvény-ellenessé, hiszen vannak olyan súlyos bűncselekmények, amelyek esetében szükséges a  társadalom tartós védelme az  elkövetőtől, és ez  csak tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával,  pontosabban a  feltételes szabadság teljes kizárásával biztosítható, ami azt jelenti a büntetés kiszabásakor, hogy élete végéig a büntetés-végrehajtási intézetben marad az elkövető. [182] Megállapítható volt ugyanakkor az  Alaptörvény sérelme, mert a  kötelező kegyelmi eljárás nem felelt meg az Alaptörvénynek. Ennek oka, hogy ilyen esetekben az elítélt a büntetés-végrehajtási szervek felügyelete alatt éli le az életét, és a saját sorsa feletti rendelkezés jogától egész életére megfosztva marad. Megállapította ugyanakkor az  Alkotmánybíróság azt is, hogy ez  a  hatás kiküszöbölhető azáltal, ha a  szabályozás a  fogvatartott döntéseinek (rendelkezésének) a  fogvatartás kimenetelét alakító hatást tulajdonít, és bizonyos feltételek teljesülése esetére biztosítja az elítélt számára a büntetés felülvizsgálatának a lehetőségét. [183] Annak megállapítására, hogy ezen lehetőség az  indítványozó számára biztosított-e, az  Alkotmánybíróság megvizsgálta a kötelező kegyelmi eljárás szabályait is. [184] Ezen vizsgálat eredményeként állapította meg az  Alkotmánybíróság, hogy az  indítványozó jelenleg is olyan szabadságvesztés büntetést tölt, amelynek végrehajtása során az  Alaptörvényből fakadó követelmények nem érvényesülnek. [185] Az Alkotmánybíróság ezt követően foglalt állást a  Kúria támadott végzésének alaptörvény-ellenességéről. Megállapította, hogy a  Kúriának az  irányadó jogszabályi rendelkezések alapján nem volt lehetősége arra, hogy az  Alaptörvénnyel összhangban álló határozatot hozzon. Az  indítványozó büntetésének alaptörvény- ellenessége ugyanis abból fakad, hogy a  jogalkotó nem az  Alaptörvénnyel összhangban szabályozta a  feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását. Az  indítványozó büntetése azért sérti az  Alaptörvény rendelkezéseit, mert a  Bv. tv. említett szabályai alapján a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatására nem minden tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítélt esetében kerül sor, továbbá azért is, mert a kegyelemről a döntést a köztársasági elnök olyan szabályozás alapján hozza meg, amely nélkülözi a garanciákat. [186] Az Alkotmánybíróság következtetése szerint tehát az alaptörvény-ellenesség a jelen esetben a kötelező kegyelmi eljárás hatályos szabályozásából fakad. [187] Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel megállapította, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás szabályai alaptörvény- ellenesek, ezért azokat megsemmisítette, míg a  konkrét bírósági döntés alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló panaszelemet elutasította. [188] Az Alkotmánybíróság a  megsemmisítésről 2027. május 31-i, vagyis jövőbeli hatállyal döntött, időt hagyva ezzel a  jogalkotónak az  Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására. A  megsemmisítés következtében a  jogalkotónak lehetősége van arra, hogy fontolóra vegye, miként kívánja a  jogintézmény szabályozását az Alaptörvénnyel összhangba hozni, annak érdekében mely jogszabály rendelkezéseit módosítja. Lehetősége van továbbá a jogalkotónak arra is, hogy a szabályozásba új megoldásokat vagy új jogintézményt iktasson. [189] Az Alkotmánybíróság ezzel a  döntésével azt kívánta biztosítani, hogy a  nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben a  bíróságok az  elkövető büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén, amennyiben annak  törvényi feltételei fennállnak, alkotmányos keretek között szabhassák ki a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, és a büntetés végrehajtása is megfeleljen az Alaptörvényből fakadó követelményeknek. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., alkotmánybíró 5034 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám Dr. Handó Tünde alkotmánybíró különvéleménye [190] Az indítványt elutasító rendelkezést annak indokolása miatt nem tudtam támogatni. Nem támogattam a jogszabályt megsemmisítő rendelkezést sem, mert álláspontom szerint legfeljebb a  jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség megállapításának lett volna helye. [191] A határozat indokolásában egyértelműen rögzíteni kellett volna azt, hogy a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés és annak kiszabása összhangban van az  Alaptörvénnyel, és a  büntetés kiszabása nem sérti az Alaptörvény II. és III. cikkét. Másrészt azt is világossá kellett volna tenni, hogy a Kúria döntése nem sérti az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdését. Harmadrészt az  indokolásában határozott különbséget kellett volna tennie a büntetés kiszabása és a büntetés végrehajtása között. Végül az Alaptörvény III. cikkének az  – EJEB döntésekben megjelenő tartalom és mérce szerinti – értelmezésével sem lehetett volna eljutni a Bv. tv. 46/A–46/H. §-ainak a megsemmisítéséig. [192] 1. Az  indítvány az  Abtv. 27.  §-a alapján a  Kúria döntését támadta. Végső soron a  korábban jogerősen kiszabott büntetése felülbírálatának elmaradását sérelmezte, arra hivatkozva, hogy a  büntetése az  EJEE 3.  cikkét és az  Alaptörvény II. és III.  cikk (1)  bekezdését sértő embertelen és megalázó büntetés. Állítása szerint önmagában a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabása már sértette ezeket az alapjogait. A tisztességes eljáráshoz való joga és a jogorvoslati joga sérelmét [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdés], arra hivatkozva állította, hogy a Kúriának a felülvizsgálati eljárásban az EJEB rávonatkozó döntésére figyelemmel enyhítenie kellett volna a büntetését. [193] Ehhez képest a határozat az Abtv. 29. §-a szerinti alkotmányjogi jelentőségű kérdést, illetve a döntéssel szembeni alkotmányos kételyt a következőképpen foglalta össze: „[…] megvalósítja-e az indítványozó emberi méltósághoz való jogának és a  kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának a  sérelmét a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése. Az  adott szankció alkalmazása következtében felmerül továbbá az  indítványozó ügyében hozott és az  indítványban támadott bírósági határozat alaptörvény-ellenességének a lehetősége is.” [194] Az indítványt elutasító rendelkezés érdemi indokolásában (határozat IV. és V. része) felhozott alapvetésekben és érvekben keverednek egymással a  büntetéssel, a  büntetés kiszabásával és annak végrehajtásával kapcsolatos leírások és megállapítások. Ellentmondásosnak látszanak a  támadott döntésre vonatkozó konkrét megállapításai is (Indokolás  [134] és köv.). Ilyen az  a  megállapítása, mely szerint „[a]z Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az alaptörvény-ellenes büntetést az indítványozó büntetőügyében első- és másodfokon eljáró bíróságok szabták ki jogerősen, majd azt a  Kúria a  felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta. Ezáltal a  Kúria a  végzésében alaptörvény-ellenes büntetés hatályban tartásáról rendelkezett.” [195] Eme megállapítása ellenére – nevezetesen, hogy a  tényleges életfogytig tartó büntetést és annak kiszabását alaptörvény-ellenesnek mondta ki – azzal mentette ki a  Kúriát, „hogy a  Kúriának az  irányadó jogszabályi rendelkezések alapján nem volt lehetősége arra, hogy az  Alaptörvény II.  cikkével és III.  cikk (1)  bekezdésével összhangban álló határozatot hozzon.” Egy következő mondatával ugyancsak azt erősítette meg, hogy maga a  Btk. szerinti büntetés és annak kiszabása sérti az  Alaptörvény II. és III.  cikk (1)  bekezdését: „Az indítványozó büntetésének alaptörvény-ellenessége ugyanis a  fent kifejtettek értelmében abból fakad, hogy a  jogalkotó nem az Alaptörvény II. cikkével és III. cikk (1) bekezdésével összhangban szabályozta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárását […].” Meg kell jegyezni, hogy eme megállapításban benne rejlik az az álláspont is, hogy a büntetés és annak kiszabása is lehet alaptörvény- ellenes, ha – később részletezetten – egyéb feltételek nem teljesülnek. [196] Láthatóan az indokolás nem tesz különbséget a büntetés és büntetéskiszabás, valamint a büntetés végrehajtása között. Holott éppen a példaként felhozott és a börtönkörülmények elégtelensége miatt indult alkotmánybírósági eljárásokban és döntésekben az Alkotmánybíróság erre a megkülönböztetésre már mintát adott. [197] Mindezeket – a Kúria döntésével szembeni – ellentmondásos megállapításokat azzal zárja, hogy szignalizációként a  következőket rögzíti: „a bíró az  előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazandó norma alaptörvény-ellenessége mellett nemzetközi szerződésbe ütközésének a  vizsgálatát is kezdeményezheti.” Ez  viszont újabb ellentmondást keletkeztet, hiszen máshol maga is leszögezi, hogy a  Kúria az  eljárásában nem alkalmazta – nem kellett és nem lehetett alkalmaznia – a Bv. tv. rendelkezéseit. Így aztán a jelen ügyben fel se merülhetett az, hogy a Kúria az Abtv. 32. § (1) bekezdése szerinti eljárást kezdeményezzen. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5035 [198] Ugyanakkor ebben az indokolási részben nem tér ki a tisztességes eljáráshoz való joggal és a jogorvoslati joggal összefüggően felhozott kételyekre, arra nevezetesen, hogy az  EJEB döntésből mi következhet közvetlenül a  felülvizsgálati eljárásban hozható döntésre. Az  indítvány ezen felvetését egy későbbi megállapítással (Indokolás  [157]) zárja le: „Tekintettel arra, hogy az  Alaptörvény II.  cikkén és III.  cikk (1)  bekezdésén alapuló alkotmányossági vizsgálat eredményeként megállapította a  szabályozás alaptörvény-ellenességét, az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésére vonatkozó indítványozói érvek megalapozottságának a vizsgálatát nem végezte el.” Így a határozat indokolása – az indítványban felvetett kételyek ellenére – annak a  kérdésnek a  megválaszolásával marad adós, hogy a  Kúria döntése miért áll összhangban az  Alaptörvénnyel, illetve, hogy a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés és annak kiszabása miért áll összhangban az Alaptörvénnyel. [199] 2. Az indítvány szerint önmagában a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabása már sértette a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmából eredő alapjogát. A határozat lényegében elfogadja ezt a megközelítést, legalábbis annyiban, hogy az indítványozó hányattatása a büntetés kiszabásával veszi kezdetét. [200] A büntetés kiszabása azonban csak az  egyik eseménye a  történetnek. Az  indítványozót előre kitervelten aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt ítélte a bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre. A Legfelsőbb Bíróság 2011-ben lényegében helybenhagyta a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság és a  Debreceni Ítélőtábla hasonló 2010.  évi döntéseit. A  bíróság bizonyítottnak találta, hogy az  indítványozó 2008. szeptember 24-én munkahelyének telephelyére csalta a  vállalkozót, majd megölte, mivel hárommillió forinttal tartozott a férfinak. Miután a vállalkozót lelőtte, észrevette, hogy a vállalkozó kocsijában várakozik annak 9 éves kislánya. A  gyermeket a  műhelybe hívta, és hátulról fejbe lőtte. A  kislány holttestét egy környékbeli völgyben rejtette el, a vállalkozó holttestét meg egy medencébe dobta, amiről azt hitte, hogy savat tárolnak benne. Az  ügyész a  vádbeszédben – vélhetően a  tényleges életfogytig büntetés ellen érvelő védői felszólalásra – többek között azt is mondta: „Álmai voltak a megölt kislánynak és megölt édesapjának is.” A határozat nem idézi fel az  elkövetett bűncselekményt és a  büntető ítéleteknek az  ezzel való összefüggését. Nem idézi fel azt sem, hogy mi végett van egyáltalán a büntetőhatalom, és mi a rendeltetése a büntetésnek, és hogy ezek léte önmagában alkotmányos. [201] Az indítványból következően nyilvánvaló, hogy a  határozatban foglalkozni kell az  elítélt emberi méltóságának mibenlétével mind a  büntetés, mind – az  ettől elkülönítendő – büntetés-végrehajtás viszonylatában. Az  előbbit illetően egy helyen megállapítja, hogy „a TÉSZ rendeltetésénél fogva korlátozza az elítélt számos alapjogát és egyéb jogait, amely korlátozás az elítélt élete végéig tarthat. Ez ugyanakkor önmagában nem teszi a TÉSZ-t alaptörvény- ellenessé” (Indokolás [109]). [202] A határozat a  következőkben (Indokolás  [115] és köv.) az  önrendelkezési jog tartalmával foglalkozik. Az alkotmánybírósági gyakorlatot idézve rögzíti, hogy az önrendelkezési jog az emberi méltóság egyik aspektusa: „Az önrendelkezési jogot az  Alkotmánybíróság tehát az  emberi méltóság részeként definiálta, mint a  döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. Az  emberi méltóság részeként az  önrendelkezési jog azt teszi lehetővé, hogy az egyén saját sorsáról rendelkező döntéseket hozzon.” Ezek után azt is rögzíti, hogy az  önrendelkezési jog nem korlátozhatatlan, és ide emeli be az  Alaptörvény III.  cikkét: „Az emberi méltósághoz való jog korlátozása körébe tartozó szabályt rögzít továbbá – önállósult formában – az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdése is: a  kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés, valamint a  szolgaságban tartás és az emberkereskedelem tilalma a korlátozás szélső értékeit jelölik. Így az Alaptörvény a III. cikk (1) bekezdésében az  emberi méltósághoz való joggal összefüggésben abszolút tilalmakat fogalmaz meg. Ezeknek olyan kiemelt jelentőséget tulajdonított az  alkotmányozó, amely önálló rendelkezésbe foglalásukat is igazolta. Ezt az  alkotmányozói szándékot tiszteletben tartva az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tilalmak érvényesülésének az  Alkotmánybíróság is kiemelt jelentőséget tulajdonít. Az  Alaptörvény II.  cikkének és III.  cikk (1)  bekezdésének együttes értelmezése alapján az  önrendelkezés olyan fokú korlátozása, amely az  egyént – a  szükségesség-arányosság tesztje alapján nem igazolható módon – kiszolgáltatott helyzetbe hozza, nemcsak az  érintett méltóságát sérti, hanem szélsőséges esetben lealacsonyító, és ennek következményeként az  érintett személyiségét károsan befolyásoló hatása miatt embertelen bánásmódnak minősül, ezért tilos. Ilyen szélsőséges esetnek tekinti az Alkotmánybíróság azt, ha az egyén véglegesen és megváltoztathatatlanul meg van fosztva attól, hogy a saját sorsát alakítsa, a saját életéről rendelkezzen.” Az indokolás szerint ilyen szélsőséges eset áll elő „azon elítéltek esetében, akik vonatkozásában a bíróság kizárta a feltételes szabadon bocsátást, amennyiben a szabadulás lehetősége semmilyen egyéb formában sem biztosított. Ilyen esetekben az elítélt a büntetés-végrehajtási szervek felügyelete alatt éli le az életét, és a saját sorsa feletti rendelkezés jogától egész életére megfosztva marad.” 5036 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [203] A határozat indokolása nem számol azzal, hogy az  elítélt szabad akarata, az  önrendelkezése elsősorban is az emberölés elkövetéséhez köthető. Ez jelenti a kiindulópontot. Az alkotmánybírósági érvelés végső soron az elítélt szabadulásának lehetőségét, és e lehetőséghez való jogát fókuszba helyezve, mintegy jogtechnikai kérdést állítja elénk az alkotmányossági problémát. [204] 3. A  közmegegyezés tárgya lehet – a  Nemzeti hitvallás is megfogalmazza –, hogy „[…] az  emberi lét alapja, az emberi méltóság.” Ehhez kapcsolható egy másik tételmondat: „Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.” Ezek tükrében van abban valami visszásság, hogy a  határozat a  több ember életét kioltó elítéltnek a  maga szabad életéhez, a  saját élete alakításához való önrendelkezési jogának kiteljesítését jelöli meg abban, hogy az  életfogytig tartó büntetéséből szabadulhasson. Ezt – bár az alaptörvényi rendelkezést nem jelöli meg – végső soron talán az Alaptörvény VI. cikkére vezeti vissza. Mintha az  elítélt a  büntetés kiszabásával, az  ítélettel – mint egy búcsúcédulával – megváltotta volna a  mások életének elvételében megtestesült bűnét, s innen számára egy új, köztes élet kezdődne, amely kizárólag arról kell, hogy szóljon, hogy az állam – háttérbe szorítva a büntetés megtorló, vagy visszatartó erejét – hogyan vezesse vissza az elítéltet a szabad életbe. Ezek a szempontok gyakorlatilag hiányoznak a határozatból, mint ahogyan az is, hogy a szabadságvesztés korlátai között is létezik és léteznie kell az emberi méltóságának, s a mindennapi magatartása eme korlátok között is – a  nem éléshez képest – biztosít számára önrendelkezést, és magatartása befolyásolja a fogvatartása körülményeit is. Utóbbi a Bv. tv. szabályaiból következik. Ehhez képest az általa meggyilkoltaknak ennyi szabadság se jutott. [205] Itt vissza kell utalni a halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító 23/1990. (X. 31.) AB határozatra, amelynek V. rész 5. pontja a következőket írta: „Mivel a Btk.-ban meghatározott büntetések összefüggő rendszert alkotnak, a halálbüntetésnek mint e rendszer egyik elemének megszüntetése szükségessé teszi az egész büntetési rendszer felülvizsgálatát, amely azonban nem az  Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik”. A  büntetőjogi rendszerben a  legsúlyosabb büntetésként a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés került bevezetésre. A  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés 1999-től folyamatosan jelen van a  büntetőjogi szabályokban. A  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézménye nem csupán az  emberek érzületével, hanem az  egymást váltó kormányok álláspontjával is találkozott. A 2011-es nemzeti konzultációban mintegy 950000 állampolgár vett részt. A válaszolók 94%-a igennel válaszolt a következő kérdésre: „Az új magyar alkotmány tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében.” Az  Alaptörvény IV.  cikk (2)  bekezdése eleve korlátot szab ennek a  büntetési nemnek: „[…] Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.” Ez a rendelkezés ugyanakkor ezt a büntetést és annak kiszabását alkotmányos szinten is igazolttá teszi. [206] 4. Az  alkotmányossági kérdés gyökerei messzebbre vezetők: mit jelent a  szabad akarat, mit jelent a  bűn, mi végre van a  büntetés. Erre az  Alkotmánybíróság határozatai, a  jogirodalom bőséges adalékkal szolgálnak. Ezek összefoglalása, felidézése helyett itt néhány idézetet hoznék fel. [207] Amikor az  áldozatok hozzátartozói megszólalnak. Megszólal [Név1] édesapja, miután a  fia egyik támadója kiszabadult: „Borzalmas érzés, hogy ezek az emberek ünnepelnek, gyakorlatilag egy tragédia nyomán örvendeznek […] Egy életre tönkretették a  családom! Senki és semmi nem hozhatja vissza [Név2]t! Elvették a  lelkünknek legdrágábbat, és néha azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és családommal!” A négy ember halálát okozó közlekedési baleset egyik áldozata hozzátartozója, aki végig jelen volt a  tárgyalásokon: „Közben iszonyú fájdalom volt bennem, szinte mindennap sírtam, volt, hogy többször, mert rengeteg emlék jutott eszembe, a  nap bármely szakaszában szinte bármiről […] A  családunkban a  balesettel egyik  napról a  másikra harminc-iksz évesen mi lettünk a legidősebb generáció. Azóta ezzel élünk, ennek a következményeit viseljük.” [208] A tálió elvétől fokozatosan jutott oda az európai jogi kultúra, hogy a büntetés maga sem lehet kínzás, embertelen és megalázó. Ma már nemzetek között egyezményekkel megtámasztott közmegegyezés van arról, hogy a büntetési nemek ennek megfelelőek legyenek (szabadságvesztés, pénzbüntetés, munkára kötelezés), és a  büntetések végrehajtása se legyen kínzó, embertelen vagy megalázó. Ez a jogfejlődés azonban aligha vezethet el odáig, hogy általában egy törvényben rendelt büntetés és annak végrehajtása önmagában legyen a kínzás tilalmába ütközőnek minősíthető. Erre hívta fel a  figyelmet a  jelen ügy EJEB döntéséhez csatolt különvélemény: „Főszabály szerint az  életfogytiglan fogvatartottakat minősített (gyakran többszörös) élet elleni bűncselekmény miatt, vagy más gyűlöletes vagy felháborító bűn miatt ítélik el. Ezért egy árnyaltabb – és így kevésbé dogmatikus – megközelítés kívánatosabb lett volna, mely szerint a  fogvatartott (a szabadon bocsátással kapcsolatos) „reményhez való joga” azzal a nem kevésbé legitim reménnyel lenne összevetve és szembe állítva, hogy az elkövetők legalább valamennyi időt töltenek és valamennyi erőfeszítést kifejtenek az önfejlesztésük érdekében, mielőtt reményük – mely a belső M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5037 világuk része, és így senki se foszthatja meg őket ettől – a „reményhez való jog” alapjára helyeződik, illetve abból levezethetővé válik, mely által a remény jogi kategória lesz. Ez a másik „másik” remény, mellyel az életfogytiglani fogvatartottak reménye összevethető, a  társadalom reménye, beleértve azokat is, akiknek az  elkövetők elmondhatatlan szenvedést okoztak, és akiknek életét (igen!) reménytelenné és értelmetlenné tették azzal, hogy meggyilkolták a szeretteiket. Valamilyen okból a Bíróság az ő összetört reményeikről nem beszél, amikor „emberi jogokat” vagy bármilyen más „jogot” említ. De van élet a bíróságok elefántcsonttornyán kívül.” [209] Az európai keresztény kultúra lelkiismerete, Dosztojevszkij a  Bűn és bűnhődés  című regényében járta körbe ezt a  morális kérdést.  (Raszkolnyikov előre kitervelten megöli az  uzsorást és a  tetthelyen váratlanul megjelenő lányrokont.) A  történet, a  morális dilemmák (a szabadságról, a  bűnről, a  büntetésről, az  Istenről és annak tagadásáról, a törvényről stb.) ismertek előttünk: „ […] a szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra s mindig szenvedéssel.” Éppen ebből a keresztény kultúrából is eredeztethető a kegyelem is. [210] 5. A  határozat összefoglalóan ismerteti a  Kúria támadott végzésének indokolását. Az  indítvány ellenére nem vizsgálta és nem is válaszolta azt meg, hogy a  felülvizsgálati eljárásban miért nem került sor a  jogerős, büntetést kiszabó ítélet felülvizsgálatára. Ennek elmaradásával végső soron fenntartja a  Kúria döntésével szemben támasztott kételyt, holott arra kellett volna magyarázattal szolgálnia, hogy a  döntés összhangban van az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésével. Szükséges lett volna annak megerősítése, hogy „az EJEB nem az adott büntetés kiszabhatóságát, hanem a végrehajtás, a kötelező kegyelmi eljárás szabályait bírálta, amelyen változtatni nem jogalkalmazói, hanem jogalkotói feladat. Ha jogalkotásra van szükség, akkor felülvizsgálati ok nem valósul meg, nem keletkezik felülvizsgálati döntési jogkör, mert a hiányzó szabályt a Kúria nem alkothatja meg, s nem pótolhatja azt az Egyezmény közvetlen alkalmazásával.” [211] A határozat azonban az érdemi vizsgálat helyett az Alaptörvény XXVIII. cikkével összefüggő kérdést nem válaszolja meg, hanem kikerüli azzal, hogy tekintsék azt válasznak, hogy a Bv. tv.-nek a kötelező kegyelmi eljárásra vonatkozó szabályait megsemmisíti (Indokolás  [157]). Csakhogy ez  visszás következményekhez vezethet, hiszen korábban meg arra utalt (Indokolás [107] és köv.), hogy a TÉSZ alkotmányossága kétséges akkor, ha nincs garanciális szabálya a  büntetés végrehajtására vonatkozóan. Azzal, hogy a  ma még létező kötelező kegyelmi eljárási szabályokat megsemmisíti, azzal eltünteti – az  indokolása szerint – a  kiszabhatóság feltételeként azonosított teljes garancia- rendszert. Így aztán újabb hivatkozási alapot teremt arra, hogy a TÉSZ egyáltalán ne kerüljön kiszabásra. [212] 6. Álláspontom szerint az  EJEB a „remény jogának” az  Egyezmény 3.  cikkébe értésével az  eredeti szándékain túlmutató útra lépett. Nyilvánvaló, hogy a  kínzás tilalmának abszolút jogként való értelmezése könnyebb haladást biztosíthat az  elítélt szabadulásához vezető úton. Ez  egyszerűbb a  jogvédők számára, mint a  valójában minden tagállamban létező tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés és az  egyes tagállamokban különféleképpen szabályozott, államfői, illetve bírói kegyelem kikezdése az  emberi méltósághoz való jog alapján. Az EJEB döntéseiből az is látható, hogy a tagállami szabályozás tiszteletben tartását sokáig fenntartotta. Elsőként éppen a Magyar kontra Magyarország ügyben, 2014-ben fordult le a maga útjáról, amihez az ezt követő magyarországi ügyekben mindvégig következetesen tartotta magát. Bár a  Hutchinson kontra Egyesült Királyság ügyben inkább visszahajlott a margin of appreciation elvére. [213] Az 1988.  évi 3.  törvényerejű rendelet hirdette ki az  ENSZ Közgyűlésének XXXIX. ülésszakán elfogadott, a  kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény. A  kihirdetett jogszabály nem tartalmazta az  ENSZ Egyezmény angol nyelvű szövegét, és a  kihirdetett magyar szöveg szerint az  Egyezmény 1.  cikke csupán egy mondatból áll. Az  ENSZ Egyezmény hivatalos szövege szerint az  Egyezmény 1.  cikkének van egy második mondata is, miszerint „It does not include pain of suffering arising only from, inherent in or incidental to lawful sanctions”, (azaz „Nem valósít meg kínzást a  jogszerű büntetéssel szükségszerűen együtt járó vagy annak következményeképpen véletlenszerűen előadódó fájdalom vagy szenvedés.”). Az  1995.  évi III.  törvény hirdette ki az  Európa Tanács Strasbourgban, 1987. november 26-án kelt, a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt. Ez a (kihirdető törvény indokolása szerint) „európai regionális összefüggésekben fogalmazza meg azokat az elveket, rendelkezéseket és eljárásmódokat, amelyeket univerzális összefüggésben az  ENSZ … egyezménye fejezett ki.” Az  Egyezmény nem definiálta a  kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód mibenlétét. Hasonlóképpen – a  tilalmazás megfogalmazásán kívül – nincs definíció, avagy fogalommagyarázat az  1993.  évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezményben, és az Európai Unió Alapjogi Chartájában sem. Következésképpen az ENSZ Egyezményen kívül nincs nemzetek közötti megállapodásban foglalt (nemzetek által elfogadott) fogalmi definíció. Másfelől 5038 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám az  embertelen, kegyetlen, megalázó büntetés vagy bánásmód vonatkozásában nincs nemzetek közötti megállapodásba foglalt definíció. Ugyanakkor van egy nemzetek közötti megállapodásba foglalt és a kínzás alól kivételt jelentő megfogalmazás (lásd az ENSZ Egyezményből idézett mondatrész) a büntetést illetően. Mindezek mellett van egy olyan EJEB gyakorlat, ami fokozatosan eloldotta, feloldotta az ENSZ egyezmény szerinti „célzatos és szándékos fájdalomkiváltás” fogalmi definícióját, s meghonosította az okozó/kiváltó cselekmény természetétől független, „objektív lelki szenvedés” bekövetkezésének, illetve bekövetkeztének esélye, lehetősége szempontját. Ezt egyébként nem valamely büntetés, hanem bizonyos bűnelkövetés (erőszakos közösülés) vonatkozásában vezették le, s utóbb ez  a  fogalmiság fordult az  állami (jogszerű) büntetések vizsgálatának szempontjává is. A  határozat indokolása anélkül tekint az  EJEB fogalomértelmezését követendőként, hogy számot adna az ENSZ Egyezmény szerinti kivételről. Az utóbbi tartalmilag még az EJEB idézett döntéseiben is megjelenik, hiszen azok – bármely egyéb megállapításai mellett – azt következetesen rögzítik, hogy a  tényleges életfogytig tartó büntetés mint büntetési forma és annak a kiszabása nem ütközik az EJEE 3. cikkébe. [214] Azt az álláspontot osztom, mely szerint a TÉSZ mint büntetési nem esetében az a büntetőjogi felfogás érvényesül, miszerint nincs mit helyreállítani, az  áldozat és az  elkövető oldalán egyaránt visszafordíthatatlan, ami történt. A  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre elítélés esetén az  elítéltnek egy reménye biztosan megmarad, az, hogy ő tovább él. Ez  biztosítja számára mind az  esetleges téves elítélés, mind a  kegyelmezés esetében a szabadulás lehetőségét. [215] 7. A kötelező kegyelmi eljárásra vonatkozó törvényi rendelkezések megsemmisítését azért nem támogattam, mivel azokkal a törvényhozó éppen az EJEB egy korábbi döntésből kiolvasható jogalkotói mulasztását pótolta. Az, hogy a jelenlegi ügyben – és más ügyekben hozott – újabb EJEB döntések a Bv. tv. szabályaiban további hiányosságokat észleltek, nem lehet alapja a jogszabályi rendelkezések megsemmisítésének. [216] Elfogadva azt, hogy az  Alkotmánybíróság az  adott bírósági ügyben közvetlenül nem alkalmazott, de azzal összefüggő jogszabály vizsgálatára is áttérhet, az  az Abtv. 28.  §-ának a  felhatalmazásán alapul. Ugyanakkor a  jogszabály alkotmányosságát vizsgáló eljárásban is lehetősége van az  Alkotmánybíróságnak arra, hogy a  jogszabály hiányosságai okán a  jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítson meg. Azt lehetett volna megállapítani, hogy a  kötelező kegyelmi eljárás szabályozása nem áll összhangban az  Alaptörvénnyel, mivel a  fogvatartás/szabadságra bocsátás lehetőségét nem teszi kötelezővé 40 évnél korábban, mivel az  eljárás egyes szakaszai nem mind határidőhöz kötöttek, s mert a  végső döntéshez nem kapcsolódik indokolási kötelezettség. Az  már a  törvényhozó hatáskörébe tartozik, hogy ezekből az elemekből mit, miképpen épít be egy új szabályozásba. Ahogyan az is elsődlegesen a törvényhozó belátására tartozik, hogy az esetleges határidőkkel, az indokolási kötelezettséggel kapcsolatos újabb rendelkezések mennyire férnek össze a köztársasági elnök alkotmányos intézményével. [217] A megsemmisítéssel az Alkotmánybíróság éppen ilyen szabályokat vett ki a jogrendszerből. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Dr. Horváth Attila alkotmánybíró különvéleménye [218] Nemmel szavaztam az  ügyben, mert formai (hatásköri) és tartalmi (alkotmányossági) okból sem értettem egyet az Alkotmánybíróság többségi döntésével. [219] Mindenekelőtt szükségesnek tartom utalni arra – mivel a  határozat többségi indokolása az  ügy ismertetését nem tartalmazza –, hogy az  indítványozó bűncselekménye a  sajtóban az  ún. […]-i kettős gyilkosság néven vált ismertté. Az indítványozót azért ítélték halmazati büntetésként tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre az eljáró bíróságok, mert 2008 szeptemberében azzal az ürüggyel csalta egy telephelyre hitelezőjét, akinek 3 millió forinttal tartozott, hogy megadja a  pénzt; valójában előre odakészített puskával, közvetlen közelről fejbe lőtte. Amikor a telephelyet elhagyva észrevette, hogy hitelezője magával hozta 9 éves kislányát, behívta a gyermeket a műhelybe, M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5039 és őt is fejbe lőtte; a  holttestét a  közelben, egy völgyben rejtette el. A  vállalkozó ma 72 éves, kislánya pedig 27 éves lenne. [220] I. Elsőként formai, hatásköri kifogásaim ismertetem a többség által támogatott határozattal szemben: [221] Az indítványozó Abtv. 27. §-a szerinti, bírói határozat elleni alkotmányjogi panasszal élt, az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti, a bírósági eljárásban alkalmazott jogszabályok elleni indítványt nem terjesztett elő. [222] Az indítványhoz képest az Alkotmánybíróság nemcsak a támadott bírósági határozatot, hanem a bírósági eljárással összefüggő szabályozást is alkotmányossági vizsgálatnak vetette alá, amely során alapvetően az EJEB gyakorlatára, a  Német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatára és az  Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ideiglenes állásfoglalására alapozta a rendelkező részt. [223] E tekintetben a  többség által támogatott indokolás azzal magyarázta a  nemzetközi és egy másik ország alkotmánybíróságának gyakorlatára hivatkozó érvelési megoldását, hogy az  Alaptörvény Q)  cikk (2)  bekezdése értelmében Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a  nemzetközi jog és magyar jog összhangját. [224] Ezzel összefüggésben alapvetően két dolgot szükséges kiemelni: [225] 1. A  Német Szövetségi Alkotmánybíróság joggyakorlata nem minősül olyan értelemben nemzetközi jognak, amellyel a Q) cikk (2) bekezdése alapján a magyar jognak összhangban kellene állnia. [226] 2. A  jelen ügy kontextusában a  Q)  cikk (2)  bekezdése értelmében vett nemzetközi jognak legfeljebb az  EJEB joggyakorlata minősülhet, azonban a  Q)  cikknek a  címzettje Magyarország, továbbá az  Egyezmény kifejezetten szabályozza az  EJEB döntéseinek végrehajtásával kapcsolatos jogköröket, amelyben az  Alkotmánybíróság nem kapott szerepet, tekintettel arra, hogy az  EJEB döntése inter partes az  érintett tagállamot, azaz Magyarországot kötelezi, amelyet ebben a relációban biztosan nem az Alkotmánybíróság képvisel. Következésképpen bár az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján jogosult vizsgálni a  jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését, azonban ezen vizsgálat nem vonatkozhat olyan esetekre, amikor az adott ügyben rendelkezésre áll az EJEB döntése, amely Magyarországot részes államként kötelezi, hiszen az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdése értelmében az  Alaptörvény védelmének a  legfőbb szerve, nem pedig egy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi bíróság végrehajtási „segédje”. [227] Az Alkotmánybíróság arra tekintettel sem láthat el „végrehajtási” feladatkört az EJEB döntéseivel összefüggésben, mert az Egyezmény 46. cikke értelmében – amely az EJEB ítéletei végrehajtásának „gerincét” képezi – a végrehajtás felügyelete nem bírói, hanem politikai-kormányközi szerv, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának kezében van. Az Egyezmény 46. cikk (3)–(5) bekezdése két eljárást tesz lehetővé a Miniszteri Bizottság számára, mindkettőhöz a  részvételre jogosult képviselők kétharmados többsége kell. A  Miniszteri Bizottság az  Egyezmény 46.  cikk (3)  bekezdése értelmében egyrészt értelmezési kérelemmel élhet, amennyiben a  végrehajtás ellenőrzését az  ítélettel kapcsolatos értelmezési probléma akadályozza, a  Bizottság a  Bíróság elé terjesztheti az  ügyet, hogy az  döntsön az  értelmezési kérdésről, valamint a  46.  cikk (4)  bekezdése értelmében kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet, ha a  Bizottság úgy találja, hogy az  állam megtagadja a  végleges ítélet végrehajtását, az  érintett fél formális értesítése és kétharmados határozat után kérheti a  Bíróságtól annak eldöntését, hogy az állam elmulasztotta-e az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét. Ha a Bíróság megállapítja a jogsértést, az ügyet a  meghozandó intézkedések megfontolása céljából visszaküldi a  Bizottsághoz; ha nem, a  Bizottság lezárja a  vizsgálatot. Az  Egyezmény 46.  cikke eredménykötelmet ír elő, de nem mondja meg, milyen eszközökkel kell teljesíteni, így a  végrehajtás módjának megválasztása az  államra marad (egyedi intézkedések a  kérelmező helyzetének orvoslására, illetve általános intézkedések – jogszabály-módosítás, gyakorlatváltás – az  ismétlődés megelőzésére). Ezt a keretet a Miniszteri Bizottság végrehajtás-felügyeleti eljárási szabályai és gyakorlata (cselekvési tervek, cselekvési beszámolók, zárhatározatok) töltik ki, nem maga az  Egyezmény szövege. A  kikényszerítés végső, politikai eszköze pedig az Európa Tanács tagságához kötődik: a nem teljesítésnek elsősorban diplomáciai következményei vannak, szélsőséges esetben a szervezetből való kizárás. [228] Tekintettel arra, hogy az Egyezmény tartalmaz az EJEB ítéletei végrehajtása tekintetében szabályozást, amelyben a  magyar Alkotmánybíróságnak nem jutott szerep, nem tartom helyesnek ezen végrehajtási mechanizmusba történő alkotmánybírósági beavatkozást, hiszen az  Alaptörvény, illetve az  Egyezmény nem hatalmazza fel erre a  testületet, ily módon álláspontom szerint hatáskörén jelentős mértékben túlterjeszkedik az  Alkotmánybíróság, amikor az  EJEB valamely döntésének végrehajtása terén nemcsak a  mindenkori magyar kormánnyal, hanem az Európa Tanács Miniszteri Bizottságával is „konkurál”. 5040 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [229] Álláspontom szerint ez  az  újfajta alkotmánybírósági szerepfelfogás nemcsak azért káros, mert végső soron azt eredményezi, hogy az  Alkotmánybíróság elszakad az  Alaptörvény 24.  cikke által dedikált, az  Alaptörvény védelmének legfőbb védelmezője szerepétől, hanem politikai és diplomáciai felelősséget vállal, amikor beavatkozik egy EJEB ítélet tagállami végrehajtásának mechanizmusába. Ennek kapcsán jegyzem meg, amennyiben a Kormány vagy az  Országgyűlés az  EJEB valamely döntésének végrehajtása során alkotmányjogi problémába ütközne, az  Abtv. 38.  §-a alapján továbbra is kérheti, hogy az  Alkotmánybíróság értelmezze az  Alaptörvény valamely rendelkezését. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság – dedikált hatáskör hiányában – nem jogosult a Kormány helyett, hivatalból szerepet vállalni az EJEB döntéseinek végrehajtása során, hiszen ezen lépésével a politikai felelősséget átvállalja a Kormánytól, másrészt diplomáciai bonyodalmakat is okoz, hiszen az Egyezményben részes tagállamok szándékával ellentétes módon avatkozik be az  EJEB döntéseinek végrehajtásába. Szépirodalmi példával élve, az  Alkotmánybíróság ezen attitűdje Karinthy Frigyes A  jó tanuló felel  című novellájából ismert Steinmann, az  eminens diák alakját juttatja eszembe. Karinthy nem a  tudást gúnyolja, hanem a  tudás kirakatba tételét: a szolidaritás felmondását a társakkal. Steinmann túlbuzgósága végső soron rombolja a közösség összetartó erejét, a tagok közötti gentlemen’s agreement érvényét. [230] Ezen túlmenően a jelen esetben az Alkotmánybíróság hatáskör túllépését nemcsak a fent említett nemzetközi jogi felhatalmazással, hanem az Alaptörvénnyel is ellentétesnek tartom. [231] Tekintettel arra, hogy az indítványozót – többek között – gyermek sérelmére elkövetett, legsúlyosabb szándékos bűncselekmény miatt ítélték tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre, esetében a  tizenharmadik Alaptörvénymódosítás révén 2024. július 1-jei hatállyal az  Alaptörvény 9.  cikk (8)  bekezdésébe iktatott új szabályozás eleve kizárja, hogy a köztársasági elnök egyéni kegyelemben részesítse. [232] A többség által támogatott határozat indokolása kifejezetten akként foglalt állást a  [132] bekezdésében, hogy „[g]aranciák hiányában ezért a  kötelező kegyelmi eljárás és azzal együtt a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szabályozása nem áll összhangban az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmakkal”. [233] Egyrészt leszögezendő, hogy Magyarország Alaptörvénye a  IV.  cikk (2)  bekezdésében kifejezetten tartalmazza a  tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését, valamint a  9.  cikk (8)  bekezdése rögzíti, hogy a  köztársasági elnök sarkalatos  törvényben meghatározottak szerint nem gyakorolhatja az  egyéni kegyelmezés jogát gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény elkövetőjével szemben. [234] Mindezek alapján – álláspontom szerint – a  többség által támogatott határozat az  Alaptörvény 9.  cikk (8)  bekezdésébe ütközően nemcsak az  indítványon, hanem az  Alkotmánybíróság saját hatáskörén is jelentős mértékben túlterjeszkedik, amikor az  Abtv. 27.  §-ában meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban olyan, az Abtv. 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytat, amely lényegében az Alaptörvény 9. cikk (8) bekezdésében foglalt szabályozás tartalmát kifogásolja. [235] Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságot alkotmányjogi panaszeljárásban egyáltalán nem illeti meg az a hatáskör még „burkoltan” sem, hogy az Alaptörvény valamely kifejezett szabályának módosítására hívja fel a jogalkotót. [236] Megjegyzendő, hogy azon okból kifolyólag, hogy maga az Alaptörvény 9. cikk (8) bekezdése zárja ki a gyermekek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény elkövetője esetében a  köztársasági elnöki kegyelemben részesítést – amely körbe a gyermek sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélés kétségtelenül, mindenféle értelmezés mellett beleértendő – teljesen felesleges az  Alkotmánybíróságnak a  Bv. tv. 46/A–46/H.  §-ainak érdemi vizsgálatába bocsátkoznia, hiszen az  Alaptörvény 9.  cikk (8)  bekezdésében foglalt kegyelmezési tilalom az  Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdése folytán minden más jogszabály esetében is érvényesülni fog, mivel a  gyermek sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélés mint legsúlyosabb büntetés, a kegyelmezési tilalom köréből gyakorlatilag nem vonható ki. [237] Összegezve: a  többség által támogatott határozat formai, eljárásjogi hibájának tartom, hogy a  bírói határozat ellen benyújtott Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszeljárásban az  Alkotmánybíróság oly módon végzett normakontrollt is, hogy hatáskörén jelentős mértékben túlterjeszkedve, az  Egyezményben rögzített végrehajtási mechanizmust sértő módon beleavatkozott az  indítványozó ügyében hozott EJEB határozat végrehajtásába, ezzel átvállalva a  Kormány politikai felelősségét egy, az  EJEB által kifogásolt büntetőpolitikai kérdésben. Ráadásul az  Alkotmánybíróság ezen újszerű szerepfelfogása nemcsak az  Egyezményt, hanem elsősorban magát az Alaptörvény több rendelkezését is sérti egyrészt azért, mert az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése kifejezetten elismeri a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés létjogosultságát a magyar jogrendben, másrészt a  köztársasági elnök egyéni kegyelmezési jogkörét érintően az  Alkotmánybíróságnak az  Alaptörvény legfőbb védelmi szerveként nem áll jogában kritikával illetni egy Alaptörvényben szabályozott jogintézményt, valamint ezzel összefüggésben még „burkoltan” sem hívhatja fel alaptörvény-módosításra a jogalkotót. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5041 [238] II. A többség által támogatott határozattal tartalmi, alkotmányossági okokból sem értettem egyet. [239] A többség által támogatott határozat az indokolás [109] bekezdésében deklarálta, hogy az Alaptörvény III. cikke szerinti érdemi vizsgálata során a TÉSZ kiszabásával szükségszerűen együttjáró hátrányokon túl, az  elítéltre ható további negatív következményeket vette górcső alá. Az Alkotmánybíróság konklúzió jelleggel megállapította, hogy a TÉSZ-es elítélt önrendelkezési jogát sérti, hogy a hatályos szabályozás folytán „meg van fosztva attól, hogy saját sorsát alakítsa, a saját életéről rendelkezzen.” [240] Ugyanakkor a többség által támogatott határozat egyáltalán nem vizsgálja, még csak nem is említi, hogy a TÉSZ-es elítélt önrendelkezési jogának határát képezné a társadalom védelme. Ennek kapcsán utalok arra, hogy a TÉSZ oka a magyar jogrendben a halálbüntetés eltörlése után keletkezett szankciós űr kitöltése és a szigorító büntetőpolitika volt. Célja pedig a különösen veszélyes elkövetők végleges kivonása a társadalomból, az elrettentés és az arányos megtorlás érdekében, a  reszocializáció rovására. A  TÉSZ bevezetését az  is indokolta, hogy a  hagyományos életfogytiglani büntetés gyakorlatilag határozatlan tartamú szabadságelvonássá vált, mert a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a  gyakorlatban szinte alanyi jogot teremtett a  tényleges szabadulásra. A  többség által támogatott határozat a TÉSZ létét bár nem tagadja, azonban jelentős mértékben relativizálja annak határait azáltal, hogy gyakorlatilag olyan eljárásrend megteremtését kéri számon, amely megegyezik a „hagyományos” életfogytig tartó szabadságvesztés esetén irányadó feltételes szabadságra bocsátás szabályaival. [241] A többség által támogatott határozat e  tekintetben abból a  téves premisszából indul ki, hogy az  idő múlásával az elítéltek pozitív irányú személyiségváltozáson esnek át, valamint alapul vette a KSH által publikált születéskor várható élettartamot. Álláspontom szerint egyik érv sem lehet megalapozott alkotmányjogi érvelés alapja több okból sem. Egyrészt a többségi határozat egyáltalán nem ismerteti az indítványozóra vonatkozó releváns tényeket, az általános, nem az indítványozóra vonatkozó statisztikai adatok pedig könnyen cáfolhatók. [242] Példaként említésre érdemesnek tartom a „[Név3]” becenevű, jelenleg is tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetését töltő elítélt esetét. Ő a hírhedt [Név4]-féle rendőrgyilkos banda tagja volt, [évszám]-ben […] határában két társával – akiket halálra ítéltek és kivégeztek – rablásokat és gyilkosságokat, köztük rendőrgyilkosságot követett el. „[Név3]”-et tettéért nem lehetett halálra ítélni, mert a gyilkosságok idején még nem töltötte be a 20. életévét – így életfogytig tartó fegyházat kapott. A  korabeli büntetőjog még nem ismerte a  tényleges életfogytig terjedő szabadságvesztés büntetést, így 20 év letöltése után feltételesen szabadulhatott. A  […]-i fegyházban kántornak tanult, 2000-ben szabadult. 2008-ban egy erdős területen lévő hajléktalanszálláson összeverekedett egy hajléktalan társával, aki nem adott neki abból a tízezer forintból, amit egy megtalált pénztárca visszaadásáért kapott. „[Név3]” égésgyorsítóval leöntötte és felgyújtotta; az  áldozat belehalt égési sérüléseibe. Az  újabb bűncselekményt még feltételes szabadság, illetve a büntetés hatálya alatt követte el, így különös visszaesőnek minősült. 2018 óta előzetes letartóztatásban volt, előtte még 2017 őszén egy […] megyei faluban élt a családjával, amikor is a saját 7 éves fia és élettársa 9 éves lánya sérelmére szexuális erőszakot követett el. 2022 áprilisában az Egri Törvényszék első fokon 15 év fegyházra ítélte, majd 2022 novemberében a  Fővárosi Törvényszék első fokon különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette miatt tényleges életfogytig terjedő szabadságvesztés büntetést szabott ki vele szemben. [243] „[Név3]” ügye álláspontom szerint megfelelően szemlélteti, hogy az  általános statisztikai adatokat és a  személyiségfejlődéssel kapcsolatos sztereotípiákat a  való élet miként cáfolja, ezért sem helyes, ha az Alkotmánybíróság a konkrét ügy releváns tényeitől elrugaszkodik. [244] A magam részéről messzemenőkig osztom Lenkovics Barnabásnak, az Alkotmánybíróság korábbi elnökének, kiváló polgári jogi jogtudósnak az  embert megillető szabadság határairól alkotott nézeteit, amely szerint „[a]z ember társadalomban él, szabadsága tehát a társadalomban való szabadság, nem pedig a társadalomtól való szabadság” {Lenkovics Barnabás: Ember és gondolat. Füveskönyv. Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2024, 205–206. o.}. Következésképpen az  embert megillető önrendelkezés szabadsága nem önmagában álló jogfogalom, hanem kettős természetű alapjog. Ennek oka, hogy ha a szabadság a társadalmon belül értelmezhető, akkor a határait is a társadalmi együttélés feltételei jelölik ki. Az önrendelkezési jog ezért nem lehet korlátlan. Az ember szabadsága nem a  társadalommal szemben, attól elhatárolva létezik. A  szabadság társas jelenség: csak az  együttélésben lehet gyakorolni, és ott is kap értelmet. Az  Alaptörvény emberképe az  Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint „nem az elszigetelt egyéné, hanem a társadalomban élő felelős személyiségé. Ez különösen az O) cikkből következik”, amely szerint: „Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az  állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni” {3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [95]}. Ez szemlélteti, hogy a „társadalomban való szabadság” együtt jár a közösségi elvárások vállalásával. 5042 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [245] Az idézett emberkép két irányba hat. Egyrészt igazolja, hogy a társadalom védelmében a legsúlyosabb erőszakos elkövetők szabadsága a  legteljesebb mértékben elvonható. Ha az  önrendelkezés határa a  társadalom védelme, akkor az erőszakos elkövető éppen ezt a határt lépte át. Mások életét és testi épségét, vagyis a közös szabadság alapfeltételeit támadta meg. A  büntetés ezért egy alkotmányos értéket, a  társadalom biztonságát védi. Az  Alaptörvény IV.  cikk (2)  bekezdése maga rögzíti, hogy „tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki”. A  társadalomvédelmi mérlegelés tehát alkotmányi szinten megtörtént, és az  erőszakosság kritériuma ezt a  logikát tükrözi. Ha a  szabadság korlátja a társadalom védelme, akkor a korlátozás csak addig igazolt, amíg ezt a védelmet valóban szolgálja. Ebből nem az  következik, hogy a  tényleges életfogytiglan alkotmányellenes, ezért indokolt lenne e  büntetési kategória és a „hagyományos” életfogytig tartó szabadságvesztés közötti határvonal eltörlése. [246] A többség által támogatott határozat az  indokolás [132] bekezdésében azért döntött a  megsemmisítés mellett, mert „a vizsgált szabályozás nélkülözi azon garanciális rendelkezéseket, amelyek ismeretében az elítélt a kötelező kegyelmi eljárás eredményeként még életében reálisan számíthat a szabadon bocsátása felülvizsgálatára.” [247] Álláspontom szerint önmagában a többség által „hiányolt” garanciális rendelkezések sem alkalmasak arra, hogy akár a köztársasági elnökből, akár – a szabályozás változása esetén – más bírói testületből kikényszerítsék a tényleges életfogytiglanra ítélt szabadítását, amennyiben személyi körülményei azt nem indokolják. A  többség által támogatott döntés azt sugallja, mintha a szabadítás hiánya a mindenkori köztársasági elnök garanciákat nélkülöző kegyelmi eljárására lenne visszavezethető, nem pedig az elítélt személyi körülményeire. [248] Összegezve tartalmi alkotmányossági okból azért nem értettem egyet a  határozattal, mert nem vizsgálta, hogy a  TÉSZ-es elítélt önrendelkezési jogának határa a  társadalom védelme, valamint figyelmen kívül hagyta, hogy a  TÉSZ célja a  különösen veszélyes elkövetők végleges kivonása a  társadalomból, az  elrettentés és az  arányos megtorlás, amelyet a  többségi döntés relativizál, amikor lényegében a „hagyományos” életfogytiglan feltételes szabadságra bocsátási rendjét kéri számon a  TÉSZ-re vonatkozó szabályozáson. Álláspontom szerint téves premissza, hogy a személyiség idővel javul, és a KSH szerinti várható élettartamnak bármilyen jogi relevanciája lehet az ügyben, hiszen a határozat az indítványozó esetében releváns tényeket nem ismerteti, egy másik elítélt visszaeső magatartása pedig mutatja, hogy a való élet cáfolhatja az elméletben jól hangzó, azonban a gyakorlattal cáfolható feltevéseket. [249] Mindezek alapján tartalmilag azért nem értettem egyet a többségi döntéssel, mert az az egyén, aki jelen esetben egy tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt gyerekgyilkos, „társadalomtól való szabadsága” mellett foglalt állást, ahelyett, hogy a társadalom önvédelmét elismerő, az egyén „társadalomban való szabadságát” tette volna alaptételévé. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Horváth Attila s. k., alkotmánybíró M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5043 Az Alkotmánybíróság 9/2026. (X. 8.) AB határozata a Kúria Bfv.III.1.359/2018/5. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Ligeti Miklós és dr.  Schanda Balázs alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr.  Handó Tünde alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő h a t á r o z a t o t : Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Bfv.III.1.359/2018/5. számú végzése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben. I n d o k o l á s I. [1] 1. Az  indítványozó jogi képviselő (dr. Bodrogi Bea ügyvéd) útján az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amelyben kérte a  Kúria Bfv.III.1.359/2018/5.  számú végzése alaptörvény-ellenességének a  megállapítását, és a  Győri Törvényszék 4.Bf.39/2017/5.  számú végzésére, valamint a  Győri Járásbíróság B.931/2015/44.  számú ítéletére kiterjedő megsemmisítését. [2] 1.1. A  megelőző bírósági eljárásban megállapított tényállás szerint az  ügyben terheltként érintett indítványozó a(z) […].hu internetes hírportál munkatársaként elhatározta, hogy végigkíséri a Magyarországra érkező, különböző állampolgárságú menekültek magyarországi útját, és erről újságíróként a  nyilvánosságot tájékoztatja. Erre azért került sor, mert 2015 nyarán a  Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kivétel nélkül elutasította egyes sajtóorgánumok azon kérését, hogy őket a  harmadik országbeli állampolgárokról kép- és hanganyag, riport készítése céljából a hivatal által fenntartott intézményekbe beengedjék. [3] Az indítványozó 2015. augusztus 10-én Ásotthalom térségében, az államhatárnál elvegyült 37 harmadik országbeli állampolgár közé, majd 16 óra körül a  Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei valamennyiüket elfogták, és a  röszkei táborba szállították. Az  indítványozót a(z)  […] karszámmal látták el, majd 2015. augusztus 11-én a  Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályára, annak egyik objektumába vitték. Ott az  indítványozó kirgiz állampolgárnak vallotta magát, majd az  őt kérdező tolmácsnak orosz nyelven adta meg személyes adatként a(z)  […] nevet, valamint további személyi adatokat diktált be, illetve azokat az adatfelvételi lapra cirill betűkkel maga vezette rá, amelyet […] aláírással is ellátott. Ugyanezen az adatfelvételi lapon rögzítették az  indítványozó azon nyilatkozatát, hogy menedékjogot kér. A  valótlan személyi adatok felvételével és a  menedékjogi nyilatkozat megtételével az  idegenrendészeti és a  menekültügyi eljárás is megindult. A  Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályán az  idegenrendészeti eljárás keretében az  indítványozó által megadott adatokat […] idegenrendészeti számon rögzítették a  Hazai Idegenrendészeti Támogató Alkalmazás (HIDRA) számítógépes rendszerében, majd az  ügyintéző rendőrfőtörzszászlós elkészítette a  végzést az  idegenrendészeti eljárás felfüggesztéséről. E  végzés elkészültét követően, de még annak kihirdetése előtt az ujjnyomat felvétele és a fényképezés megkezdésekor a menekültügyi eljárást folytató hatóság alkalmazottai előtt az indítványozó felfedte valódi személyazonosságát, és magát újságírói igazolvánnyal igazolta. [4] Az indítványozót személyazonosságának hiteles megállapítását követően, 2015. augusztus 11-én 22 óra 55 perckor elengedték. Az indítványozó által „[…]” címmel megírt cikk 2015. augusztus 17-én jelent meg a(z) […] internetes hírportálon. [5] A Győri Járásbíróság mint elsőfokú bíróság a  B.931/2015/44.  számú ítéletével az  indítványozót bűnösnek mondta ki közokirat-hamisítás bűntettében [Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 342. § (1) bekezdés c) pont], valamint hatóság félrevezetésének vétségében [Btk. 271. § (3) bekezdés], és ezért őt megrovásban részesítette. [6] A Győri Törvényszék mint másodfokú bíróság a 4.Bf.39/2017/5. számú végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 5044 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [7] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a  Bfv.III.1.359/2018/5.  számú végzésével az  elsőfokú bíróság ítéletét és a másodfokú bíróság végzését hatályában fenntartotta. [8] A Kúria döntésének indokolásában elsőként kiemelte, hogy az  indítványozónak felrótt magatartás mindkét bűncselekmény tekintetében tényállásszerű. A Kúria rámutatott, hogy a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontjában írt közokirat-hamisítást tettesként az  követi el, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba. A  bűncselekmény elkövetési tárgya a  közokirat, amelynek fogalmát az  elkövetés idején hatályos polgári perrendtartás (1952. évi III. törvény) 195. § (1) bekezdése határozta meg. A Kúria utalt arra, hogy az úgynevezett intellektuális közokirat-hamisítás a  közvetett tettességnek egy sajátos formáját szabályozza: az  követi el, aki valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalásában működik közre. Ez  a  bűncselekmény tehát akkor valósul meg, ha az elkövető – szándékos, vagy a Btk. 342. § (3) bekezdésében szabályozott esetben gondatlanságból történt – megtévesztő közreműködése folytán (ennek okozatos következményeként) a  közokiratot hatáskörében eljárva kiállító jóhiszemű személy olyan valótlan gondolati tartalmat tüntet fel az egyébként alakilag hibátlan közokiratban, amely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozik. [9] Ehhez mérten a  Kúria megállapította, hogy a  terhelt által sajátjaként bemondott, valótlan személyi adatok nyilvántartásba vételével még nem valósult meg közokirat-hamisítás, mivel a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 94/A. §-a értelmében a természetes személyazonosító adatokra vonatkozó részében a  hatósági nyilvántartás (HIDRA) nem közhiteles, és csak az  a  nyilvántartás közokirat, amely hitelesen tanúsítja a  benne feltüntetett adatok, tények fennállását és azok változásait, ha a bejegyzett adatokat az ellenkező bizonyításáig valónak kell tekinteni. A menedékjogi eljárás jogerős befejezéséig az  idegenrendészeti eljárás felfüggesztéséről rendelkező hatósági határozat ugyanakkor közokirat, annak helyét, idejét közhitelűen bizonyítja. [10] A Kúria a Btk. 271. § (3) bekezdése vonatkozásában kifejtette: az indítványozó tudata átfogta, hogy a közhatalmi jellegű tevékenységet kifejtő idegenrendészeti hatóság előtt az adott eljárás alapjául, annak megindítását szolgáló nyilatkozata valótlan, és egyben alkalmas joghatás kiváltására. A  nyilatkozattal ok-okozati összefüggésben áll az idegenrendészeti eljárás megindítása. [11] A Kúria ezért megállapította, hogy az indítványozó terhére rótt mindkét bűncselekmény törvényi tényállási elemei hiánytalanul megállapíthatóak. [12] A Kúria utalt arra, hogy az  eljárás során végigkísérhető volt annak eltérő megítélése, hogy a  sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 8. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés felhatalmazza-e az  oknyomozó újságírót valamely közérdekű, más módon nem, vagy csak aránytalan nehézséggel megszerezhető információval összefüggésben (a minősített adatokról szóló  törvény megsértése nélkül) bűncselekmény elkövetésére. A  Kúria határozatában összevetette az  oknyomozó újságírás és a  fedett nyomozás szabályait, és megállapította: kétségtelen, hogy az  úgynevezett oknyomozás és a  fedett nyomozás mint tevékenység egyazon célt szolgál, bizonyítékszerzést, illetve igazolást. Lényeges – szem elől nem téveszthető és félreérthetetlen – különbség viszont, hogy a fedett nyomozás állami feladat, hivatalos személy általi, intézményes eszközökkel és szabályozott eljárásban való tevékenységet jelent. Az oknyomozás ehhez képest nem hivatalos személy általi, nem szabályozott eljárásban folyó tevékenység. Mindez önmagában mutatja, hogy amíg a  fedett nyomozó esetében a  büntetőjogba ütközés lehetősége szabályozottan biztosított, addig minden más – így az  oknyomozó – tevékenység ilyen szabályozott lehetőséggel nem rendelkezik. Ez  pedig azt jelenti, hogy utóbbiak vonatkozásában a  büntetőjogba ütközés esetében nincs olyan  törvényi rendelkezés – és az  Smtv. 8.  § (1) bekezdése sem tekinthető ennek –, ami ezt közömbösítené. A Kúria ezért egyetértett az eljáró bíróságok jogi indokolásával mind a jogszabály engedélyének, mind a társadalomra veszélyességben való tévedés hiányát illetően. A  bíróságok ezért a  Kúria álláspontja szerint az  irányadó tényállással összhangban mondták ki az  indítványozó bűnösségét, és vele szemben törvényesen határozták meg az alkalmazott joghátrányt. [13] 1.2. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírói döntések sértik az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében foglalt véleménynyilvánítási szabadságot, valamint a IX. cikk (2) bekezdésében garantált sajtószabadságot. [14] Az indítványozó érvelése szerint a  közéleti viták lefolytatásának szabadsága, a  közügyekről való tájékoztatás szabadsága a  sajtó alapvető joga és feladata egy demokratikus társadalomban. Utalt arra, hogy az  Smtv. 8.  §-a szerint az  újságíró – szigorúan meghatározott feltételek fennállása esetén – nem vonható felelősségre olyan jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett el, ha az  adott információt általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lehetne más módon megszerezni, és amely nem okoz aránytalan vagy súlyos sérelmet. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5045 [15] Hivatkozott az Alkotmánybíróság gyakorlatára {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [39]–[40]; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás  [25]}, amely szerint a  sajtó olyan fórumot kínál a  szólás szabadságához és a  közügyek szabad vitathatóságához, amely kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a  közvélemény és a  politikusok számára ellenőrizhetővé válhassanak a  közhatalmat gyakorlók, illetve a  köztisztséget vállalók. A  polgárok kizárólag ilyen információk birtokában alkothatnak szabad véleményt a  közhatalmat gyakorlók teljesítményéről, munkájának hatékonyságáról és minőségéről. Az állami szervek ellenőrizhetősége pedig a polgárok demokratikus önkormányzásának lehetőségét biztosítja, így a polgároknak alapvető joguk van ahhoz, hogy a közügyeket érintő kérdésekről információhoz jussanak. [16] Az indítványozó utalt arra, hogy a jelen ügyben fontos szempont az állam bűnüldözési érdeke, amelynek értékelését és mérlegelését – a szólás- és sajtószabadság alapjogának korlátozása viszonyában – az ügyében eljáró bíróságok nézete szerint nem végezték el. Álláspontjának alátámasztásául hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) esetjogára is [Voskuil kontra Hollandia (64752/01) 72–73. bekezdés; Haldimann és mások kontra Svájc (21830/09) 61. bekezdés]. Ezekben az esetekben az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy a sajtó információközlési és a  társadalomnak ezek megismerésére vonatkozó joga erősebb, mint az  állam bűnüldözési érdeke. [17] Az indítványozó álláspontja szerint az  eljárt bíróságok az  Smtv. 8.  §-át nem értelmezték összhangban az  Alaptörvényben biztosított szólás- és sajtószabadsághoz való joggal, és elmulasztották elvégezni az  alapjog korlátozásának alkotmányosságához előírt szükségesség és arányosság tesztet. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az eljárás során a cikk által feldolgozott téma közérdekű jellegét senki nem vitatta, sőt az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a cikk „tartalmaz olyan plusz közléseket”, amelyek a cikk megjelenése időpontjában más híradásokból hiányoztak. Ebben az időszakban a menekültekkel való hatósági bánásmódról korlátozott mértékben és módon lehetett információhoz jutni. [18] Az indítványozó végül utalt arra is, hogy álláspontja szerint az  általa elkövetett bűncselekmény másnak nem okozott súlyos sérelmet, és a sérelem arányban van az elkövetett cselekmény céljával, a közvélemény hiteles tájékoztatásával. [19] 2. Az  eljárás során [Név1 egyetemi tanár] amicus curiae beadványban és az  Alkotmánybíróság megkeresésére az igazságügyi miniszter jogalkotói állásfoglalásában közölte az alkotmányjogi panasszal és a támadott jogszabályi rendelkezéssel kapcsolatos álláspontját. II. [20] Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. (2) Magyarország elismeri és védi a  sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a  demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” [21] Az Smtv. érintett rendelkezése: „8. § (1) A médiatartalom-szolgáltató, annak munkavállalója vagy a médiatartalom-szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy nem vonható felelősségre olyan jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett el, és az  adott információ általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető, feltéve, hogy az  így elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan vagy súlyos sérelmet, továbbá az  információ megszerzésére nem a  minősített adatok védelméről szóló törvény megsértésével került sor.” III. [22] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 27. §-a tekintetében megfelel az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek. [23] 1.1. Az alkotmányjogi panasz határidőben a bíróságra érkezett. A panasz megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott – a határozott kérelemre vonatkozó – törvényi feltételeknek. Az indítvány megjelölte az indítványozó jogosultságát, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51. § (1) bekezdés és 52.  § (1b)  bekezdés a)  pont], az  Abtv. 27.  §-ában foglalt hatáskörben kérve az  Alkotmánybíróság eljárását. A  panaszos megjelölte továbbá az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés c)  pont] és az  Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezéseit [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés d)  pont]. Az  indítvány 5046 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám benyújtását részletesen indokolta, kifejtve az  Alaptörvényben foglalt jogok sérelmének mibenlétét [Abtv. 52.  § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítványozó kifejezett kérelmet fogalmazott meg a bírói döntések megsemmisítésére nézve [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont]. [24] 1.2. Az Abtv. 27. §-a szerint az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. [25] Jelen ügyben az alkotmányjogi panaszt az alapul szolgáló büntetőeljárás alá vont személy nyújtotta be az ügyét érdemben lezáró bírói végzéssel szemben. A végzéssel szemben további jogorvoslatnak nincs helye. [26] 1.3. Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]}. [27] E tekintetben az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  ügy az  Alaptörvény IX.  cikk (1)–(2)  bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási jognak és a  sajtószabadságnak a  védelmi körét érintő alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel: meddig terjed az  oknyomozó újságírásnak a  sajtószabadságból fakadó alapjogi védelme. Ezzel összefüggésben a támadott bírói döntések érdemét befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét veti fel, hogy a bíróságok az Smtv. 8. §-át az alkotmányos szempontoknak megfelelően értelmezték-e. A támadott bírói döntések alkotmányossági vizsgálata kapcsán ezért vizsgálni kell, hogy a  Kúria és az  eljáró bíróságok az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdésével összhangban értelmezték-e az Smtv. érintett rendelkezését, és ezáltal figyelembe vették-e döntésük meghozatala során az Alaptörvény 28. cikkéből fakadó értelmezési szempontokat. [28] A fentiekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszt az  Ügyrend 31.  § (6)  bekezdése alapján, a  panasz befogadásáról szóló döntést mellőzve, az  Alaptörvény IX.  cikk (1) és (2)  bekezdése vonatkozásában érdemben bírálta el. IV. [29] Az alkotmányjogi panasz megalapozott. [30] 1. Az Alkotmánybíróság az ügy érdemét illetően mindenekelőtt utal arra, hogy működése során mindig is kiemelt védelmet biztosított a vélemény- és sajtószabadságnak, mert e szabadságok a plurális, demokratikus társadalom alapvető értékei. Az  Alkotmánybíróság különösen akkor hangsúlyozta a  véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepét, amikor az a közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érintette. Ennek indoka szerint ugyanis „[a] demokratikus társadalom létezésének és fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a  közügyek vitatása, amely feltételezi a  különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a  közhatalom működésének bírálatát” [36/1994.  (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 228–229.]. [31] Az Alkotmánybíróság gyakorlata kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy a  véleménynyilvánítás joga kettős megalapozottsággal bír: a véleményszabadság egyszerre szolgálja az egyéni autonómia kiteljesedését és a közösség oldaláról a  demokratikus közvélemény megteremtésének, fenntartásának a  lehetőségét [30/1992.  (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 172.]. Az  Alkotmánybíróság ezen értelmezését az  Alaptörvény IX.  cikk (1)–(2) bekezdésével összefüggésben is megerősítette, amikor kimondta: a véleménynyilvánítás szabadsága kettős igazolással bír {7/2014.  (III. 7.) AB határozat, Indokolás  [23]}. A  véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos határait ezért úgy kell meghatározni, hogy azok a véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának az  érdekét is figyelembe vegyék {3001/2018.  (I. 10.) AB határozat, Indokolás [20]–[21]}. [32] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a  véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az  alkotmányos alapjogok között, azoknak a  kommunikációs alapjogoknak az  „anyajoga”, amelyek az  egyén megalapozott részvételét biztosítják a  társadalmi és politikai folyamatokban. Az  eszmék, nézetek szabad kifejtése a  demokratikus társadalom létezésének alapfeltétele [30/1992.  (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.]. Az  Alkotmánybíróság tehát kommunikációs anyajognak minősítette a  vélemény szabadságát, amely ezért determinálja az  összes többi kommunikációs alapjog tartalmát, az  alapjogokra visszavezethető szubjektív, alanyi jogokat, illetve az azokból származó kötelezettségeket [165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478, 502.]. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5047 [33] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában kommunikációs alapjogként tekintett többek között a  sajtó szabadságára, amely felöleli valamennyi médium szabadságát. A  sajtószabadságot értelmező első határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy „[a] véleménynyilvánítási szabadság a sajtószabadság vonatkozásában sajátosan érvényesül. A  sajtó szabadságát arra figyelemmel kell garantálnia az  államnak, hogy a  »sajtó« a  véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a  véleménynyilvánításnak és véleményformálásnak kitüntetett fontosságú eszköze” [37/1992.  (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. Az  Alkotmánybíróság a  véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódóan, a  demokratikus közvélemény kialakítása és fenntartása szempontjából tehát kezdettől fogva kitüntetett fontosságúnak tekintette a  sajtó társadalmi jelentőségét. „A sajtó nemcsak a  szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a  tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a  véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban” [37/1992.  (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. A sajtószabadság védelme így szintén kettős meghatározottságú: a szubjektív alanyi jogi jelleg mellett a közösség oldaláról a demokratikus közvélemény megteremtését és fenntartását szolgálja. [34] Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy a sajtószabadság egyéni alapjogként abban az értelemben eszköz, hogy felerősíti az  egyéni véleménynyilvánítás hatását, és támogatja a  demokratikus közvélemény közérdekű ügyekről való tájékoztatását, a  közérdekű ügyekkel kapcsolatos véleményformálást. A  sajtószabadság jogának gyakorlása révén az alapjog jogosultja aktív alakítója a demokratikus közvéleménynek. A sajtó ezen minőségében ellenőrzi a  közélet szereplőinek, intézményeinek tevékenységét, a  döntéshozatal folyamatát, tájékoztatja arról a politikai közösséget, a demokratikus nyilvánosságot (a „házőrző kutya” szerepe). A sajtószabadság, a szabad sajtó intézménye nemzetközi egyezményekben, dokumentumokban is rögzített védelmének – és felelősségének – alapvető indoka tehát az  egyéni véleményalkotáshoz elengedhetetlen közlések, a  közérdekű információk teljességének nyilvánosságra kerülése, a  „hivatalos helyes állásponton” alapuló monopolisztikus „közvélekedés” kialakulásának elkerülése. Az államnak a sajtó mint intézmény tevékenységétől való távolságtartása elvileg garancia a sajtószabadság érvényesülésére [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. [35] Az Alkotmánybíróság az  előbbiekben kifejtett alkotmányos érveket és jogelveket megerősítve, az  Alaptörvény IX.  cikk (2)  bekezdése alapján kiemelte: „[a] sajtónak alkotmányos küldetése, hogy a  közhatalom gyakorlóit ellenőrizze, aminek szerves részét képezi a  közügyek alakításában résztvevő személyek és intézmények tevékenységének bemutatása és – akár rendkívül éles hangú – kritikája. […] Különösen fontos alkotmányos érdek, hogy a polgárok és a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül vehessenek részt a társadalmi és politikai vitákban” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [47]}. [36] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában arra is rámutatott, hogy a  sajtószabadság korlátozhatóságának aprólékos vizsgálata ezért nem öncél: a társadalom mint közösség elemi érdeke, hogy a közügyekhez kapcsolódó vélemények – így a tényfeltáró újságírás – a nyilvános diskurzus részét képezzék, hiszen ez ad lehetőséget arra, hogy a társadalmi szempontból leghelyesebb, az  azonosulásra alkalmas álláspont az  álláspontok „piacán”, választás eredményeként születhessen meg [165/2011.  (XII. 20.) AB határozat, ABH 478, 524.]. Az  információk megszerzésének joga (oknyomozó újságírás) ezért kiemelten védett eleme a sajtószabadságnak. [37] Az Alkotmánybíróság azt is több határozatában hangsúlyozta, hogy a sajtó közhatalomtól független működéséhez kiemelkedően fontos érdek fűződik, a sajtó működésének a közösség érdekében és nem a közhatalom feladatainak ellátását segítve kell munkáját végezni. [38] 2. Az  Alkotmánybíróság az  ügy érdemi vizsgálata során saját gyakorlatában kidolgozott alkotmányos érvek és jogelvek mellett figyelembe vette az  EJEB esetjogát is. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy Magyarország az  1993.  évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az  emberi jogok és az  alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (Emberi Jogok Európai Egyezménye, a  továbbiakban: EJEE) részes állama, ezért az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a magyar alkotmányos mércék kidolgozásakor a jogvédelem minimális követelményeiként érvényesíti az  egyezményt értelmező EJEB joggyakorlatának szempontjait {61/2011.  (VII. 13.) AB határozat, megerősítette: 22/2013.  (VII. 19.) AB határozat, Indokolás  [16]; 7/2014.  (III. 7.) AB határozat, Indokolás  [25]; 13/2014.  (IV. 18.) AB határozat, Indokolás  [33]; 3145/2018.  (V. 7.) AB határozat, Indokolás [26]}. [39] Az EJEE 10. Cikk (1)  bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van a  véleménynyilvánítás szabadságához. Ez  a  jog magában foglalja a  véleményalkotás szabadságát és az  információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez  a  Cikk nem akadályozza, hogy az  államok a  rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék”. 5048 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [40] Az EJEE ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy „[e] kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a  törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a  nemzetbiztonság, a  területi sértetlenség, a  közbiztonság, a  zavargás vagy bűnözés megelőzése […] céljából” [EJEE 10. Cikk (2) bekezdés]. [41] Az EJEB gyakorlatában rámutatott, hogy „bár a véleménynyilvánítás szabadsága kivételek alá eshet, e kivételeket szorosan kell értelmezni, és a  korlátozás szükségességét meggyőző módon kell megállapítani” [Observer és Guardian kontra Egyesült Királyság (13585/88) 1991. november 26., 59. bekezdés]. Hangsúlyosan érvényesül ez  a  követelmény a  politikai beszéd vagy közérdekű kérdésekkel kapcsolatos vita esetén, mert az  EJEE 10. Cikk (2)  bekezdése alapján ennek korlátozására „kevés tér nyílik” {Sürek kontra Törökország [GC] (26682/95), 1999. július 8., 61. bekezdés}. [42] Az EJEB gyakorlatában következetesen érvényesíti a  sajtó alapvető fontosságú társadalmi szerepét, amely az aktuális események, vélemények és gondolatok vonatkozásában a közvélemény tájékoztatásában áll [Uj kontra Magyarország (23954/10), 2011. július 19.]. Ugyanakkor a bíróság rámutat, hogy bizonyos határokat nem léphet át, feladata mindazonáltal minden közérdekű üggyel kapcsolatosan az információk és eszmék olyan módon történő közlése, amely összhangban áll kötelezettségeivel és felelősségével [Scharsach and News Verlagsgesellschaft kontra Ausztria (39394/98), 2003. november 13., 30. bekezdés]. [43] Az EJEB gyakorlatában a  sajtó kiemelt társadalmi szerepével összefüggésben azt is hangsúlyozza, hogy a  sajtó a  társadalom „házőrző kutyája”, amely biztosítéka a  plurális demokrácia megerősödésének és a  közéleti viták lefolytatásának {Barthold kontra Németország (8734/79), 1985. március 25. 58. bekezdés; Lingens kontra Ausztria [GC] (9815/82), 1986. július 8. 44. bekezdés; Stoll kontra Svájc [GC] (69698/01) 2007. december 10., 110. bekezdés}. Az EJEB gyakorlata szerint tehát a sajtótól elvárható a közérdekű ügyekkel kapcsolatos információk és eszmék közlése [Mamère kontra Franciaország (12697/03), 2006. november 7. 25. bekezdés; és Dąbrowski kontra Lengyelország (18235/02), 2006. december 16., 35. bekezdés]. [44] A fentiek mellett az  EJEB gyakorlatában rámutatott arra is, hogy az  EJEE 10. Cikke alapján történő beavatkozás arányosságának a  megítélésekor a  kiszabott szankció természetét és súlyosságát is figyelembe kell venni. Az EJEB álláspontja szerint ugyanis az az intézkedés, amely valamely vélemény visszavonására kötelez, visszatartó hatás („chilling effect”) keltésére alkalmas {Ceylan kontra Törökország [GC] (23556/94) 1999. július 8., 37. bekezdés; Lešník kontra Szlovákia (35640/97), 2003. március 11., 63. bekezdés}. [45] Az EJEB gyakorlatában kiemelte azt is, hogy az  információ gyűjtése alapvető fontosságú az  újságírás számára, elválaszthatatlan része és védett eleme a sajtószabadságnak [Dammann kontra Svájc (77551/01) 2006. április 25. 52. bekezdés]. A  közérdekű információhoz való hozzáférés akadályozásának céljából bevezetett intézkedések elriaszthatják a  médiában vagy hasonló területen dolgozókat attól, hogy ilyen tevékenységet végezzenek. Ennek eredményeként nem tudják a  továbbiakban betölteni a „társadalom őrkutyája” szerepet, és hátrányosan befolyásolhatja lehetőségeiket a  pontos és megbízható információk közlésére [Shapovalov kontra Ukrajna (45835/05), 2012. július 31. 68. bekezdés; Társaság a  Szabadságjogokért kontra Magyarország (37374/05) 2009. április 14. 38. bekezdés]. [46] Az EJEB gyakorlata szerint az újságíróknak biztosított védelem azzal a feltétellel érvényes, hogy jóhiszeműen járnak el annak érdekében, hogy  pontos és megbízható információkat szolgáltassanak a  felelős újságírás alapelveivel összhangban. A felelős újságírás fogalma mint az Egyezmény 10. cikkének védelmét élvező szakmai tevékenység nem korlátozódik az  újságírói úton gyűjtött és/vagy terjesztett információk tartalmára. Ez  a  fogalom magában foglalja többek között az  újságíró magatartásának jogszerűségét is, beleértve a  hatóságokkal való nyilvános interakcióját újságírói feladatok ellátása során. Az  a  tény, hogy egy újságíró megszegte a  törvényt ebben az összefüggésben, rendkívül fontos, bár nem döntő szempont annak meghatározásakor, hogy felelősségteljesen járt-e el. A szólásszabadságukat gyakorló újságírók „kötelességeket és felelősséget” vállalnak. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a  10.  cikk 2. bekezdése nem garantálja a  teljesen korlátlan szólásszabadságot még a közérdekű ügyek médiában való ismertetése tekintetében sem. Az EJEB hangsúlyozta azt is, hogy egy újságíró nem hivatkozhat kizárólagos büntetőjogi mentességre pusztán azon az  alapon, hogy – a  véleménynyilvánítás szabadságához való jogát gyakorló más személyekkel ellentétben – a  szóban forgó bűncselekményt újságírói feladatai ellátása során követte el. Minden esetben a konkrét ügy egyedi körülményeinek a gondos mérlegelése szükséges annak eldöntéséhez, hogy az  újságíró büntetőjogi mentessége megállapítható-e [Erdtmann kontra Németország (56328/10.), 2016. január 5. 20. bekezdés]. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5049 [47] Az EJEB gyakorlata szerint tehát a sajtó nem léphet át bizonyos határokat, kötelessége azonban – kötelezettségeivel és felelősségével összhangban – információkat és eszméket közölni minden közérdeklődésre számot tartó kérdésben. [48] 3. Összességében megállapítható, hogy az  Alkotmánybíróság gyakorlatában kiemelten fontos alkotmányos értéknek tekinti a  sajtószabadság érvényesülését. A  sajtó ugyanis „olyan fórumot kínál a  szólás szabadságához és a  közügyek szabad vitathatóságához, amely kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a  közvélemény és a  politikusok számára ellenőrizhetővé válhassanak a  közhatalmat gyakorlók, illetve a  köztisztséget vállalók. A  polgárok kizárólag ilyen információk birtokában alkothatnak szabadon véleményt a  közhatalmat gyakorlók teljesítményéről, munkájának hatékonyságáról és minőségéről. Az  állami szervek ellenőrizhetősége pedig a polgárok demokratikus önkormányzásának lehetőségét biztosítja, így a polgároknak alapvető joguk van ahhoz, hogy a közügyeket érintő kérdésekről információhoz juthassanak” {13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [25]}. [49] Megállapítható továbbá az is, hogy a kivételt nem engedő jogi felelősségre vonás a sajtószabadság érvényesülése ellen hat. Ebből következően a  bíróságoknak különös körültekintéssel kell mérlegelni mind a  büntetőjogi, mind a polgári jogi jogkövetkezmények alkalmazása során, hogy csak a valóban indokolt esetben essen korlátozás alá a sajtószabadság {3002/2018. (I. 10.) AB határozat, Indokolás [56]}. V. [50] Az Alkotmánybíróság a  bemutatott alkotmányos mércéből kiindulva – az  alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló egyedi üggyel összefüggésben – vizsgálta azt, hogy az  eljáró bíróságok jogértelmezése, a  történeti tényállás jogi értékelése összhangban áll-e az  Alaptörvény IX.  cikk (1)–(2)  bekezdésében garantált vélemény- és sajtószabadságból fakadó alkotmányos követelményrendszerrel. Ennek során az  Alkotmánybíróság az  alábbi szempontokra volt tekintettel. [51] 1. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az  Alaptörvény 28.  cikke a  bíróságok részére alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy ítélkező tevékenységük során a  jogszabályokat az  Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék {pl. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]; 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]; 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás  [17]}. Ebből a  kötelezettségből következik, hogy a  bíróságnak a  jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítania kell az elé kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmeznie. A bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát lehetővé tevő alkotmányjogi panasz (Abtv. 27.  §) az  Alaptörvény 28.  cikkének érvényesülését szolgáló jogintézmény. Ilyen panasz alapján az  Alkotmánybíróság a  bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, vagyis azt, hogy a jogszabályok alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. [52] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy az Alkotmánybíróság – mint az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve – az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja szerint a bírói döntéseket kizárólag alkotmányosság szempontjából vizsgálhatja felül. Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszok elbírálása során a bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenességének, alapjogokkal való összhangjának vizsgálatára korlátozódik. Az Alkotmánybíróság gyakorlata az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszok elbírálásakor töretlen a  tekintetben, hogy a  bíróságok ítéleteit csak akkor bírálja felül, ha azok az  Alaptörvény megszabta értelmezési tartományt megsértik, és ezáltal a  bírói döntés alaptörvény-ellenes lesz {3173/2015.  (IX. 23.) AB határozat, Indokolás [53]}. [53] A kifejtettek alapján tehát az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 27.  §-a alapján a  bírói jogértelmezést kizárólag abban az  esetben vizsgálhatja felül, ha az  ügynek van alapjogi relevanciája. Önmagában azonban az  a  tény, hogy egy ügynek alapjogi relevanciája van, nem eredményezheti, hogy az eljáró bíróságok az ügy szakjogi megítélését figyelmen kívül hagyhatják. A  bíróságoknak arra kell törekedniük, hogy az  előttük folyamatban lévő ügyben alkalmazandó anyagi jogi és eljárásjogi normák adta értelmezési mozgástér keretein belül az  ügy alapjogi érintettségére tekintettel legyenek, és az  érintett alapjog alkotmányos tartalmát döntésükben – összhangban az  alkalmazandó normákkal – érvényre juttassák. Ha pedig az  alkalmazandó normának nincs ilyen értelmezési lehetősége, a norma alaptörvény-ellenes. 5050 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [54] 2. Az Alkotmánybíróság több ügyben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a büntetőügyekben eljáró bíróságoknak miként kell értékelniük az  alapjogi szempontokat akkor, ha egy tényállásszerű magatartás alapjogi védelem alatt áll. Az 1/2019. (II. 13.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy „amennyiben egy cselekmény az Alaptörvény által védett alapjog-gyakorlásnak minősül (így pl. a véleménynyilvánítás szabadságának körébe esik), eleve kizárt annak társadalomra veszélyessége” (Indokolás [44]). [55] Szükséges azonban hangsúlyozni azt is, hogy valamely alapjog (pl. a  véleménynyilvánításhoz való jog) gyakorlásának a  ténye önmagában nem mentesíti, nem mentesítheti az  eljárás alá vont személyt a  büntetőjogi felelősség megállapítása alól. A  társadalomra veszélyesség az  a  fogalmi elem [Btk. 4.  § (1)  bekezdés], amelynek vizsgálatán keresztül az alkotmányossági szempontokat a bíróságok jogalkalmazásuk során értékelni tudják. [56] Vagyis azon tényből, hogy valamely magatartás a véleményszabadság – vagy akár bármely más alapjog – védelmi körébe esik, még nem következik szükségszerűen a büntetőjogi felelősség alóli mentesülés. Egy adott cselekmény társadalomra veszélyességét az  érintett alapjogok, illetve alkotmányos értékek kollízióját vizsgálva lehet csak megállapítani. Abban az  esetben, ha e  mérlegelés eredményeként a  bíróság a  konkrét ügy egyedi körülményei alapján arra a  következtetésre jut, hogy a  tényállásszerű magatartás alapjogi védelem alatt áll, akkor a  Btk. 4.  § (1) bekezdésére figyelemmel a cselekmény társadalomra veszélyessége nem állapítható meg. [57] 3. A konkrét ügyben a Kúria kifejezetten rámutatott, hogy az eljárásban végigkísérhető volt annak eltérő megítélése, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés felhatalmazza-e az oknyomozó újságírót valamely közérdekű, más módon nem, vagy csak aránytalan nehézséggel megszerezhető információval összefüggésben (a minősített adatokról szóló törvény megsértése nélkül) bűncselekmény elkövetésére. A Kúria álláspontja szerint az oknyomozó újságírás „vonatkozásában a  büntetőjogba ütközés esetében nincs olyan  törvényi rendelkezés – és az  Smtv. 8.  § (1) bekezdése sem tekinthető ennek –, ami ezt közömbösítené”. Vagyis a Kúria eleve kizárta annak lehetőségét, hogy az  indítványozó büntetőjogi felelősségének vizsgálatakor az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésében foglaltakat mérlegelési körbe lehetne vonni. [58] Az Smtv. 8.  § (1)  bekezdése szerint „[a] médiatartalom-szolgáltató, annak munkavállalója vagy a  médiatartalom- szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy nem vonható felelősségre olyan jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett el, és az  adott információ általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető, feltéve, hogy az így elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan vagy súlyos sérelmet, továbbá az információ megszerzésére nem a minősített adatok védelméről szóló törvény megsértésével került sor.” [59] Az Smtv. normaszöveg-javaslatához fűzött indokolás szerint a „rendelkezés az oknyomozó újságírás büntetlenségét határozza meg bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ez alapján nyilvánvaló, hogy bármely felelősségre vonástól mentesülhet az újságíró, illetve, hogy a jog nem csupán az addig nem ismert bűncselekmény feltárásakor, hanem bármely közérdekű információ megszerzésekor gyakorolható.” Látható tehát, hogy a  jogalkotó az  Smtv. 8.  § (1) bekezdésében meghatározta azokat a törvényi feltételeket, amelyek fennállása esetén az oknyomozó újságíró cselekményét nem tekinti társadalomra veszélyesnek, és ezért mentesíti a büntetőjogi felelősség alól. [60] Mindebből tehát az  következik, hogy az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén az  oknyomozó újságíró cselekményének nem állapítható meg a  társadalomra veszélyessége, és ezért nem vonható büntetőjogi felelősségre. Az Smtv. 8. § (1) bekezdésében tehát az az egyértelmű jogalkotói szándék jut kifejeződésre, amely kifejezetten mentesíti a büntetőjogi felelősség alól – az Smtv. 8. § (1) bekezdésében foglalt szigorú feltételek fennállása esetén – azt az  újságírót, aki közreműködik a  közhatalom átlátható, demokratikus működésének más módon nem gyakorolható ellenőrzésében. [61] Lényeges hangsúlyozni azt is, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdése a büntetőjogi felelősség alóli mentesüléshez szigorú feltételeket határoz meg: (i) azt az újságíró csak valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követheti el; (ii) ha az  adott információ általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető; (iii) az  így elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan vagy súlyos sérelmet; (iv) az  információ megszerzésére nem a minősített adatok védelméről szóló törvény megsértésével került sor. [62] Összességében tehát egy oknyomozó újságíró cselekményének a  társadalomra veszélyességét – az  Smtv. 8.  § (1) bekezdésében meghatározott szempontokon keresztül – szükséges vizsgálnia a bíróságoknak. [63] 4. A jelen ügyben a Kúria – utalva az EJEB gyakorlatára [Erdtmann kontra Németország (56328/10.) és Pentikainen kontra Finnország (11882/10.) ügyek] – kifejtette, hogy a  felelős újságírás nem korlátozódik az  információk tartalmára, hanem magában foglalja többek között az  újságíró magatartásának a  jogszerűségét. A  Kúria érvelése szerint „az újságíróknak néha szembe kell nézniük azzal a  konfliktussal, hogy egyrészről az  az általános kötelezettségük, hogy betartsák a büntetőjogi rendelkezéseket, másrészről szakmai feladatuk, hogy megszerezzék M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5051 és terjesszék az  információkat. Ám, ha egy újságíró azt választja, hogy nem tartja be a  büntetőjog előírásait, tudatában kell lennie annak kockázatával, hogy ez  jogilag szankcionálható. Az  újságíró sem hivatkozhat a  büntetőjogi felelősség alóli mentességre kizárólag azon az  alapon, hogy a  kérdéses bűncselekményt újságírói funkcióinak teljesítése során követte el.” [64] A Kúria hivatkozott érvelésére tekintettel az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az  alkotmányjogi panasszal érintett büntetőügyben az  eljáró bíróságok felismerték az  ügy alkotmányjogi aspektusait. Ennek során a bíróságok utaltak az EJEB gyakorlatára is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azonban az eljáró bíróságok által alkalmazott jogértelmezés még sincs összhangban az  Alaptörvény IX.  cikk (1)–(2)  bekezdéséből fakadó követelményekkel. Az Alkotmánybíróságnak a következőkben bemutatott indokai szerint az eljáró bíróságok azzal, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdésében foglaltakat a konkrét ügyben teljes egészében figyelmen kívül hagyták, mert álláspontjuk szerint abból „nem olvasható ki bűncselekmény elkövetésére feljogosító egyértelmű felhatalmazás”, jelentősen leszűkítették a vélemény- és sajtószabadság alkotmányosan védett körét. [65] 4.1. A jelen ügy alapjogi szempontjainak feltárása során az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra utal, hogy régóta töretlen értelmezése szerint a véleménynyilvánítás szabadsága akkor követel kiemelt védelmet, „amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. […] A demokratikus társadalom létezésének és fejlődésének nélkülözhetetlen eleme [ugyanis] a közügyek vitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát” {36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 228.; lásd még: 57/2001. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001, 484, 494.; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [29]}. [66] Ebből következően a  büntetőügyben eljáró bíróságoknak az  oknyomozó újságírói tevékenység alapjogi védelmének megítélésekor mindenekelőtt arról szükséges dönteniük, hogy a  vád tárgyává tett cselekménnyel megszerzett információkra kiterjed-e a közügyek vitatását megillető magas szintű alkotmányos védelem. [67] A jelen ügyben vizsgált oknyomozó újságírói tevékenység a  2015-ös európai migrációs válsághoz kapcsolódik. Ebben az  évben az  Európai Unióban a  benyújtott menedékkérelmek száma meghaladta az  1,3 millió főt. A  tömeges bevándorlás Magyarországot is jelentős mértékben érintette. 2015 nyarán a  Magyarországra érkező menedékjogi elismerést kérők száma meghaladta a  napi 500 embert, továbbá a  tranzitzónákban tartózkodók száma is meghaladta a napi 1000 embert. Erre tekintettel a Kormány 2015. szeptember 15-én kihirdette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Ebben az  időszakban élénk társadalmi vita folyt abban a  kérdésben, hogy a tranzitzónába került személyeket milyen körülmények között szállásolják el, és arról is, hogy az érintett hatóságok által lefolytatott eljárások milyen eljárási rendben folynak le. [68] Az Alkotmánybíróság e körben utal arra is, hogy az EJEB a Szurovecz kontra Magyarország-ügyben azt vizsgálta, hogy sérti-e az  EJEE 10.  cikkét az  a  tény, hogy a  kérelmező újságíró 2015-ben nem kapott belépési engedélyt a debreceni menekültügyi befogadó központba. E körben az EJEB megállapította, hogy a kérelmező által tervezett újságcikk tárgya a  menedékjogot kérők befogadó központban fennálló életkörülményeinek bemutatása lett volna. Az EJEB utalt arra, hogy az adott időszakban nagy számú menedékjogot kérő személy lépett Magyarország területére, amely általános szóhasználattal élve „menekült válság” kifejezéssel jellemezhető, és széles körben beszámolt róla a média. Az EJEB hangsúlyozta, hogy egy adott helyről készített beszámolóval kapcsolatos közérdek különösen releváns, ha a  hatóságok kiszolgáltatott társadalmi csoportokkal állnak szemben. A  média „őrkutya” szerepe különösen fontos ilyen összefüggésben, mivel a média jelenléte biztosítja, hogy a hatóságokat felelősségre vonják az eljárásukért. Az a kérdés, hogy az államilag működtetett befogadó központban hogyan bánnak a lakókkal, hogy vajon az  állam teljesítette-e a  menekült státuszt kérőkkel szembeni nemzetközi kötelezettségeit, és hogy ez a kiszolgáltatott csoport képes volt-e emberi jogainak korlátozásmentes gyakorlására, kétségkívül hírértékű és nagy társadalmi jelentőségű. Az  EJEB ezért megállapította, hogy a  kérelmező újságíró által elkészíteni tervezett újságcikk közérdeket szolgált, és ezen a  területen kevés lehetőség van arra, hogy az  EJEE 10.  cikk 2. bekezdése alapján korlátozzák a  véleménynyilvánítás jogát [Szurovecz kontra Magyarország (15428/16), 2019. október 8. 58–60. bekezdés]. [69] A fentiek alapján a jelen ügyben kétségkívül megállapítható, hogy az indítványozó által elkészített cikk közérdeket szolgált, és nagy társadalmi jelentőségű volt. Az  Alkotmánybíróság utal arra is, hogy az  ügyben nem vitatott peradat, és az eljárt bíróságok egybehangzóan állapították meg, hogy az érintett időszakban a menekült státuszt kérőkkel kapcsolatos kérdésekben a hatóságok részéről korlátozottan lehetett információkhoz jutni. [70] 4.2. A  fentiek mérlegelését követően az  a  kérdés igényel választ a  büntetőügyekben eljáró bíróságoktól, hogy az  újságíró által elkövetett jogsértés milyen súlyú, továbbá az, hogy a  jogsértés arányban áll-e az  okozott sérelemmel. Ennek mérlegelése során a  bíróságoknak értékelnie szükséges az  elkövetett bűncselekmény által 5052 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám védett jogi tárgyat, mert értelemszerűen az  elkövetett jogsértés súlya más megítélés alá esik például élet elleni bűncselekmények elkövetésekor, mint a közbizalom elleni bűncselekmények esetén. [71] Az Alkotmánybíróság e  körben mindenekelőtt kiemeli, hogy a  jelen ügyben az  indítványozó bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében és hatóság félrevezetése vétségében állapították meg. A  közokirat-hamisítás jogi tárgya a közokiratok hitelességébe és valódiságába vetett közbizalomhoz fűződő társadalmi érdek. A hatóság félrevezetésének jogi tárgya a  büntető igazságszolgáltatás szerveinek, a  szabálysértési és egyéb hatóságoknak, valamint a fegyelmi jogkör gyakorlójának zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek. [72] Az alkotmányos szempontokat az Smtv. 8. § (1) bekezdésében foglaltakra vetítve az eljáró bíróságoknak azt kellett volna mérlegelniük, hogy az  elkövetett jogsértés arányban áll-e az  okozott sérelemmel. Ehhez mindenekelőtt szükséges feltárni az okozott sérelem mibenlétét, és ehhez mérten mérlegelni azt, hogy az elkövetett magatartás az  érintett bűncselekmény által védett jogi tárgyat aránytalanul sértette-e. E  tekintetben az  eljáró bíróságok semmilyen vizsgálatot vagy mérlegelést nem folytattak le, és ennek következtében értékelés nélkül maradt az  a  kérdés: az  idegenrendészeti eljárás felfüggesztéséről rendelkező hatósági határozat meghozatala  pontosan milyen sérelmet okozott, és amennyiben okozott sérelmet, miért állapítható meg annak aránytalansága. Ugyanígy az ügyben eljáró bíróságok nem vizsgálták, hogy az idegenrendészeti eljárás megindítása milyen sérelmet okozott, illetve hogy az aránytalan vagy súlyos sérelem okozása miért állapítható meg. [73] 4.3. Az Alkotmánybíróság végül utal arra is, hogy gyakorlata szerint a sajtószabadság korlátozásának szükségessége és arányossága elsődlegesen nem tartalmi, sokkal inkább következmény-szempontú vizsgálatot igényel, a szavak tartalma helyett a  szándékoltan kiváltott hatás vizsgálatát jelenti [165/2011.  (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478, 524.]. [74] A bíróságoknak erre tekintettel vizsgálniuk kellett volna azt is, hogy a  megjelent cikk milyen hatást váltott ki a társadalomban. Amint erre a fentiekben már utalt az Alkotmánybíróság, ebben az időszakban élénk társadalmi vita folyt abban a kérdésben, hogy a tranzitzónába került személyeket milyen körülmények között szállásolják el, és arról is, hogy az  érintett hatóságok által lefolytatott eljárások milyen eljárási rendben folynak le. A  megelőző büntetőügyben az  eljáró bíróságok megállapították, hogy az  érintett hatóságok munkáját bemutató híranyag „a maguk valóságában, minden befolyástól, érdektől mentes érintetlenségben” készült el, az alapján a társadalom objektív képet kaphatott arról, hogy a  magyar hatóságok miként végzik a  munkájukat. A  cikk társadalmi hasznossága tehát nem lehet vitatott, azonban ennek értékelésére sem került sor a  bíróságok, különösen a Kúria eljárásában. [75] 4.4. Az  Alkotmánybíróság a  fentiekre figyelemmel megállapította, hogy az  eljáró bíróságok a  vélemény- és sajtószabadságnak az  előbbiekben bemutatott releváns szempontjait döntéseikben nem értékelték, így az indítványozó büntetőjogi felelősségre vonása sérti az Alaptörvény IX. cikk (1)–(2) bekezdését. [76] 5. Az  Alkotmánybíróságnak az  alkotmányjogi panasz alapján folytatott eljárásokban elsősorban jogvédelmi szerepe van, mert az Abtv. 26–27. §-ának rendelkezései értelmében az a feladata, hogy az Alaptörvényben elismert alapjogoknak ténylegesen érvényt szerezzen. Ebből következően az Alkotmánybíróság feladatához tartozik annak megválaszolása is, hogy egy adott jogszabály mely jogalkalmazói értelmezése találkozik az Alaptörvényben elismert jogokban rejlő egyes követelményekkel. [77] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor utal arra is, hogy az  Alaptörvény az  Alkotmánybíróság számára nem biztosít vizsgálati lehetőséget ahhoz, hogy a jogalkalmazó az adott, konkrét ügyben helytállóan értékelte-e a  bizonyítékokat, illetve a  mérlegelésének eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A  tényállás megállapítása, illetve ennek során a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban kizárólag a  jogalkalmazó számára fenntartott feladat. Ehhez hasonlóan a  jogszabályok értelmezése és a  jogági dogmatikához tartozó álláspontok helytállóságának, érvényességének megítélése is a  jogalkalmazók számára fenntartott hatáskör. Így az  Alkotmánybíróság tartózkodik attól, hogy az  alapügyhöz kapcsolódó tényértékelési, avagy  törvényértelmezési és szakjogi kérdésekben állást foglaljon {7/2013.  (III. 7.) AB határozat, Indokolás [33] és [38]}. [78] Az Alkotmánybíróság a konkrét esetben ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a felmerült kérdések alkotmánybírósági értékelése nem haladja meg az Alaptörvényben az Alkotmánybíróság számára kijelölt alkotmányossági szempontú felülvizsgálat határait. Ennek oka, hogy az oknyomozó újságírás miatti büntetőjogi felelősségre vonás közvetlenül kihat a vélemény- és sajtószabadság gyakorolhatóságára és tényleges érvényesülésére. [79] Összességében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdéséből fakadó alkotmányos szempontrendszer, hogy az  oknyomozó újságíró büntetőjogi felelősségének mérlegelése során a bíróságoknak értékelnie kell: az újságíró által megszerzett közérdekű információk milyen közüggyel, illetve milyen M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5053 közérdekű vitában váltak fontossá a társadalom számára; ezen közérdekű információk más módon megszerezhetők voltak-e, és végül, hogy az elkövetett jogsértés, figyelemmel annak társadalmi hatására is, aránytalan vagy súlyos sérelmet okozott-e. Az  eljáró bíróságok ezeket az  alkotmányos szempontokat nem juttatták érvényre, ezért jogértelmezésük az Alaptörvény IX. cikk (1)–(2) bekezdésébe ütközik. [80] Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria támadott végzése alaptörvény- ellenes, ezért az  alkotmányjogi panasz által támadott végzését megsemmisítette annak kiemelésével, hogy kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik annak eldöntése – a fenti szempontrendszer figyelembevételével –, hogy az indítványozó büntetőjogi felelőssége megállapítható-e az ügyben. [81] Az Alkotmánybíróság határozatának a  Magyar Közlönyben való közzétételéről az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján rendelkezett. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, előadó alkotmánybíró Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Kozma Ákos s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Kovács András György alkotmánybíró helyett Dr. Ligeti Miklós Zoltán s. k., Dr. Nemessányiné dr. Chronowski Nóra Edit s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Patyi András s. k., Dr. Schanda Balázs s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Szabó Marcel s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Sonnevend Pál alkotmánybíró helyett Dr. Szomora Zsolt Tamás s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., alkotmánybíró az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Varga Réka alkotmánybíró helyett Alkotmánybírósági ügyszám: IV/909/2019. Dr. Ligeti Miklós alkotmánybíró párhuzamos indokolása [82] 1. A  határozat rendelkező részével és az  indokolás irányával egyetértek, ugyanakkor az  alapjogi védelem alatt állásból következő büntetlenség kezelésével összefüggésben az Alkotmánybíróságnak álláspontom szerint nagyobb mozgásteret kellene hagynia a rendes bíróságok és a jövőre nézve az Országgyűlés számára is. [83] 2. A határozat az Indokolás [55] bekezdésében akként fogalmaz, hogy „[a] társadalomra veszélyesség az a fogalmi elem [Btk. 4.  § (1)  bekezdés], amelynek vizsgálatán keresztül az  alkotmányossági szempontokat a  bíróságok 5054 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám jogalkalmazásuk során értékelni tudják”. Ennek nyomán az  indokolás [62] bekezdésében azt rögzíti, hogy „[ö]sszességében tehát egy oknyomozó újságíró cselekményének a  társadalomra veszélyességét – az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésében meghatározott szempontokon keresztül – szükséges vizsgálnia a  bíróságoknak”. Ez  kétséget kizáróan megfelel az Alkotmánybíróság tettleges véleménynyilvánítással kapcsolatos gyakorlatának {lásd a tervezet által is felhívott 1/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [44], továbbá a határozatban fel nem hívott 14/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [21]; 3001/2024. (I. 12.) AB határozat, Indokolás [19]}, továbbá a Btk. hatályos szövegétől sem szakad el. [84] 3. Mindazonáltal álláspontom szerint az  Alkotmánybíróság által végzendő alkotmányossági kontroll arra korlátozódik, hogy kizárja az  alapjogi védelem alatt álló magatartás büntetőjogi szankcionálását. Ekként az Alkotmánybíróság nem foglalhat állást olyan szakjogi kérdésben, hogy a rendes bíróságok az alapjogi védelem alatt állásból következő büntetlenséget a  büntetőjogi felelősségre vonás mely konkrét akadályára alapítva érvényesítik. [85] A szakirodalom tekintélyes része szerint a  társadalomra veszélyesség felesleges eleme a  bűncselekmény- fogalomnak, amely nélkül – például a materiális jogellenesség körében vagy az úgynevezett jogtárgy-harmonikus értelmezéssel – is kezelhetik a rendes bíróságok a büntethetőségi akadályokat, ezért a társadalomra veszélyességet a bűncselekmény büntető törvényi definíciójából törölni kellene [lásd például Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része, Korona, Bp., 1998. 141. o.; Wiener A. Imre: A társadalomra veszélyességről, in: Wiener A. Imre (szerk.): Büntetendőség, büntethetőség – Büntetőjogi tanulmányok, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet (Jog és jogtudomány, 13.), KJK – Kerszöv, Budapest, 2000. 153–161. o.; Wiener A. Imre: a Btk. Általános Része de lege ferenda, MTA JTI Közlemények 17., Budapest, 2003. 18–21. o. és 40–42. o.; Hollán Miklós: Gondolatok a társadalomra veszélyesség és a  materiális jogellenesség különbségéről, Magyar Jog, 2004/12., 724–732. o.; Nagy Ferenc: Tanulmányok a Btk. általános részének kodifikációjához, HVG-Orac, Bp., 2005. 47. o.; Gellér Balázs – Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2019. 186–193. o.]. [86] Ugyancsak – legalább elvi – lehetőséget rejt a Btk. 24. §-ában nevesített büntetendőséget kizáró ok, a jogszabály engedélye arra, hogy az ítélkező bíró biztosítsa az alapjogilag védett magatartás büntetlenségét, figyelemmel arra, hogy a bírói gyakorlat egyébként a Btk. ezen rendelkezésében szereplő „jogszabály” kifejezés alatt az Alaptörvény T) cikk (2) bekezdésében felsorolt típusokon kívüli jogforrásokat is ért, így abba akár az Alaptörvény is besorolható lehet [vö. Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a  Büntető Törvénykönyvhöz, Wolters Kluwer Hungary, Bp., 2019. 46. o.]. [87] Ezek a  példák igazolják, hogy a  rendes bíróságnak több olyan szakjogi megoldás is rendelkezésére áll, amelyek egyaránt biztosíthatják az  alapjogi védelem alatt álló magatartás büntetőjogi szankcionálásának a  mellőzését. Az Alaptörvény és az egyéni alapjogok védelmét tekintve irreleváns, hogy az ítélkező bíróság a rendelkezésre álló szakjogi lehetőségek közül melyiket választja az  alkotmányossági követelményeket teljesítő cél elérésére. Emiatt az Alkotmánybíróság indokolatlanul korlátozza a rendes bíróságok jogalkalmazó tevékenységét akkor, amikor ezen lehetőségek közül csak egyet, az egyébként vitatott társadalomra veszélyességet írja elő kötelezően alkalmazandó megoldásként. [88] 4. Éppen a fent bemutatott szakirodalmi törekvés nyomán az sem elképzelhetetlen, hogy a jogalkotó a büntető törvény esetleges jövőbeni reformja során megfontolja a  bűncselekmény fogalmának a  társadalomra veszélyességet mellőzve történő szabályozását. Amennyiben viszont az Alkotmánybíróság konzekvensen kizárólag és kötelezően a társadalomra veszélyességbe csatornázza be az alapjogi védettség büntetőjogi értékelését, de facto lehetetlenné teszi ezen bűncselekmény-fogalmi elem elhagyását, hiszen az  alkotmányossági követelményeket – köztük azt, hogy egyedül a  társadalomra veszélyesség értékelése útján biztosítható az  alapjogi védelem alatt álló magatartás büntetlensége – a  jogalkotó sem hagyhatja figyelmen kívül. Ez  pedig arra vezet, hogy az Alkotmánybíróság egy szakjogi-törvényességi kérdésben korlátozza az Országgyűlés mozgásterét. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Ligeti Miklós s. k., alkotmánybíró M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5055 Dr. Schanda Balázs alkotmánybíró párhuzamos indokolása [89] A határozat rendelkező részével és indokolásával egyetértettem, a  kúriai végzés megsemmisítése álláspontom szerint is indokolt volt. Ezzel együtt fontosnak tartom külön is kiemelni az alábbi szempontokat. [90] 1. Ahogyan arra a határozat többségi indokolása is utal, az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok részére alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy az ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék, ebből pedig következik az  is, hogy az  eljáró bíróságoknak azonosítaniuk kell az  eléjük kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, valamint a  bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az  érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmezniük. Ezen kötelezettség teljesítését pedig az  Alkotmánybíróság a  büntető ítéletek esetében is vizsgálhatja. Abban az  esetben ugyanis, ha az  Alkotmánybíróság hatásköre nem terjedne ki egy büntető ítélet alkotmányossági vizsgálatára azon az  alapon, hogy az  indítványozó magatartása egyébként tényállásszerű volt, akkor az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés d)  pontja kiüresedne (lásd 17/2020.  (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [22]–[24]). [91] 2. A konkrét ügy tekintetében fontos azt is kiemelni, hogy az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése a sajtószabadságot a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás garanciájának tekinti. Ez a tájékoztatás a „demokratikus közvélemény” információs érdekét szolgálja: azt, hogy a közvélemény a számára releváns tényekről, eseményekről adatot, tájékoztatást, illetve ezzel összefüggő véleményt kapjon {lásd 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás  [24]}. Egy médiaszolgáltató alkotmányos jogát gyakorolja akkor, amikor a  közérdeklődésre számot tartó eseményekről tudósít. E  szabadsága kiterjed annak meghatározására is, hogy mely eseményekről milyen részletességgel és tartalommal ad tájékoztatást. Amennyiben a  sajtószabadság gyakorlása sérti más alapjogát vagy valamilyen alkotmányos célt, akkor az Alkotmánybíróságnak kell döntést hoznia arról, hogy a konkrét esetben a  sajtószabadság gyakorlásának vagy az  azt korlátozó célnak kell-e inkább teret engednie {23/2019.  (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [19]}. [92] 3. Az  alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben megállapított tényállás alapján kétségtelenül kijelenthető, hogy az indítványozó tevékenysége során nem öncélúan járt el, hanem egy közérdeklődésre számot tartó ügyben, a  közügyek szabad vitathatósága és a  közvélemény tájékoztatása érdekében folytatott oknyomozó újságírói tevékenységet: megállapítható, hogy az indítványozó tevékenységének a célja a sajtószabadság védelme alatt állt. Jelen ügyben ezért az elsődleges kérdés, hogy az indítványozó által – az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése alapján – a céljának eléréséhez igénybe vett eszköz is a sajtószabadsághoz való jog oltalmát élvezte-e, illetve hogy annak büntetőjogi megítélése során a  bíróságok az  Alaptörvény 28.  cikke alapján figyelembe vették-e az  Alaptörvény IX. cikkéből következő alkotmányos szempontokat. Annak eldöntése azonban nem az Alkotmánybíróság feladata, hogy az indítványozó cselekménye megvalósította-e a közokirat-hamisítás bűntettének és a hatóság félrevezetése vétségének törvényi tényállását, ez ugyanis kizárólag a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából nem olvasható ki azonban, hogy a  tényállásszerűen bűncselekményt megvalósító magatartások során az  Alkotmánybíróságnak nem kell vizsgálnia, hogy sérült-e az  indítványozó alapjoga (lásd 17/2020. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [21]). [93] 4. Az  Alkotmánybíróságnak döntése meghozatala során figyelemmel kellett lennie az  Smtv. 8.  §-ára, valamint 4. §-ára is. Az Smtv. 8. § (1) bekezdése és az Smtv. 4. § (3) bekezdése között ugyanis ellentmondás feszül. Az Smtv. 4.  § (3)  bekezdése úgy fogalmaz, hogy „a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a  közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével.” Ezen ellentmondás azonban álláspontom szerint valójában látszólagos, ugyanis a két érintett szabály főszabály–kivétel viszonyban áll egymással: azaz nem lehet pl. az Smtv. 4. § (3) bekezdése alapján a  sajtószabadság „mögé bújva” közösségellenes uszítást tenni egy megjelenő írásban, ugyanakkor az  Smtv. 8.  §-a alapján az  oknyomozó újságíró a  szükségesség-arányosság tesztje alapján elkövethet jogellenes (akár bűncselekménynek is minősülő) cselekményt a  bűnösség megállapítása nélkül annak érdekében, hogy oknyomozó tevékenységét elvégezze. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdése nem egy generális jellegű felhatalmazás, a  jogellenesség (akár bűncselekmény) büntetlensége ugyanis mindig esetről esetre a bíróság mérlegelése alapján kell, hogy eldőljön. [94] Egy oknyomozó újságírónak – a  munkája végzése érdekében – az  alkotmányos keretek között értelmezhető eszközökkel történő felruházása (amely jelen ügyben az  Smtv. 8.  §-ából is következik) szükséges előfeltétele az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdéséből fakadó sajtószabadság érvényesülésének. Ebből következően a törvényszék és a  Kúria értelmezése szükségképpen szűkíti az  Smtv. 8.  §-át, és ezáltal végső soron a  sajtószabadsághoz 5056 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám való jog alkotmányos tartalmát is. Ha ugyanis egy újságíró tevékenysége, oknyomozó munkája során mindenben megfelel az  Smtv. 8.  §-ának, és így végső soron a  vitatott cselekménye által készült írás hozzájárul a  közügyek szabad vitathatóságához és közvetlenül a  nyilvánosság ilyen ügyekről való tájékoztatásához, akkor az  érintett újságíró tevékenysége a  sajtószabadsághoz való jog alkotmányos kérdéskörébe tartozik. Amennyiben azonban ezen cselekményt alkotmányos vizsgálat nélkül, önmagában csak azért, mert az bármilyen bűncselekményt megvalósít(hat), eleve kizárjuk a  cél elérése érdekében megengedhető jogsértések köréből, akkor azzal a  sajtószabadsághoz való jog sérelmét idézzük elő. Ezzel összefüggésben fontos kiemelni, hogy az Alkotmánybíróság a 17/2020. (VII. 17.) AB határozatában is hangsúlyozta, hogy egy „védett véleménynyilvánítás akkor sem büntethető, ha egyébként a  magatartás a  Btk. […] valamely különös részi tényállását kimeríti” {17/2020. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [21]}. [95] Ahogyan az  a  fentebb idézett alkotmánybírósági gyakorlatból is kiolvasható, ha egy, a  sajtószabadsággal összefüggő cselekmény vizsgálata során felmerül más alapjog vagy valamilyen alkotmányos cél sérelmének a lehetősége, akkor az Alkotmánybíróságnak kell döntést hoznia arról, hogy a konkrét esetben a sajtószabadság gyakorlásának vagy az  azt korlátozó célnak kell-e inkább teret engednie. Ezt a  kollíziót azonban már az  eljáró bíróságoknak is fel kell ismerniük. [96] 5. Tekintettel arra, hogy a Kúria (és a törvényszék) ezen vizsgálatot nem végezte el, így a többségi határozat szerinti megsemmisítést támogattam. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Schanda Balázs s. k., alkotmánybíró Dr. Handó Tünde alkotmánybíró különvéleménye [97] Akkor támogattam volna a  Kúria ítéletének a  megsemmisítését, ha a  megsemmisítést igazoló indokolás átfogalmazásra kerül, és az Alkotmánybíróság az alkotmányos mulasztás megállapításáról is rendelkezik. [98] Előrebocsátom, hogy a sajtószabadság az emberi szabadságjogok egyik megnyilvánulásaként – a szólásszabadság, azaz a  véleménynyilvánítás szabadsága és ezeknek a  demokratikus jogállam alkotmányos értékével való összefüggése okán – kiemelt jelentőséggel bíró alapvető jog. Azonban ez az alapvető jog sem korlátlan, ahogyan azt az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése valamennyi alapjog tekintetében kinyilvánítja: „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmával tiszteletben tartásával korlátozható.” Ebből viszont az  következik, hogy amikor valamely alapjognak a  jogalkotás vagy jogalkalmazás által való korlátozása az alkotmánybírósági eljárás tárgya, abban az esetben az Alkotmánybíróságnak a felelőssége az, hogy a sérelmet szenvedett alapjoggal versengő más alapjogokat, alkotmányos értékeket is azonosítsa. Az  Alkotmánybíróság rendeltetése ugyanis az Alaptörvény védelme, és az alkotmánybírósági eljárásokban a jogszabályoknak és a bírósági döntéseknek az Alaptörvénnyel való összhangját kell vizsgálnia. [99] 1. Összefoglalóan: A  határozatban ajánlott alkotmányos szempontrendszer (Indokolás  [79]) abszurd következményekhez vezethet. Különös tekintettel arra, hogy a  határozat egésze arra fekteti a  hangsúlyt, hogy miképpen lehet a  legszélesebb utat megnyitni a  sajtószabadság érvényesülése előtt, a  büntetőjog által védett más alapjogokra és alkotmányos értékekre való tekintet nélkül. Ha valóban ez volna az Smtv. 8. § (1) bekezdésének a célja és következménye, akkor nem a Kúria ítéletének a megsemmisítéséről, hanem az Smtv. 8. § (1) bekezdése megsemmisítéséről kellene rendelkeznie az Alkotmánybíróságnak. [100] 2. A  határozattal kapcsolatos lényegi észrevételek a  3–6.  pontban kerülnek kifejtésre. Közbevetőleg szükséges a határozat szövegezésével – a határozat érdemével közvetve – összefüggő helyesbítő észrevételek jelzése is. [101] A határozat az  első- és másodfokú ítéletekről csupán annyit ismertet, hogy első fokon milyen Btk.  rendelkezés alapján milyen büntetésben részesítették az  indítványozót, illetve hogy a  másodfok ezt helybenhagyta. Ezáltal viszont elsikkad az, hogy mi az  a  bűncselekmény, amelynek a  megvalósulásáról döntöttek a  bíróságok, és mely jog alkalmazása és értelmezése alapján. Ennek azért van jelentősége, mert az elsőfokú ítélet – szemben a felsőbb bíróságok ítéleteitől – éppen azt példázza, hogy a Btk. szerinti törvényi tényállások megvalósulásán túl, a Btk. 24. §-a M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5057 alapján azt is vizsgálta, hogy a  mentességet engedő Smtv. 8.  §-a szerinti tények megvalósultak-e. Ehhez képest jelentett fordulatot a törvényszék és a Kúria ítélete, amelyek eleve kizárták az Smtv. 8. §-a alkalmazását. Először is, a Kúria érvelése akkor érthető meg, ha felidézésre kerül a törvényszéknek az alkotmányosságra is hivatkozó, illetve az analógia és az ad abszurdum értelmezési technikát alkalmazó indokolásának a lényege. Másodszor az elsőfokú ítélet éppen arra ad példát – amit a  határozat elbírálási szempontokként megfogalmaz –, hogy milyen tényeket kell vizsgálni, mit kell és lehet mérlegelni az  Smtv. 8.  §-ában biztosított mentességnek a  Btk. 24.  §-a szerinti alkalmazásához. (Megemlítendő, hogy az elsőfok bár a bűncselekmény elkövetését megállapította, és a mentesség alapjául szolgáló tényeket nem találta megállapíthatónak, mégis – éppen a  sajtószabadság megfontolására is figyelemmel – csupán megrovás büntetésben részesítette az  indítványozót.) Harmadrészt a  büntetőeljárás döntéseinek bemutatása nem engedte volna elveszni azt a  nézőpontot – amelyet az  I.  cikk (3)  bekezdése követel meg –, hogy itt nem csupán a sajtószabadság érvényesüléséről van szó, hanem az állami büntetőhatalom érvényesüléséről, és ehhez képest egy kivételes helyzetről: arról, amikor az állami büntetőhatalom érvényesülésének valamely alapjog védelme – a büntethetőség kizártsága vagy korlátozottsága által – határt szab. [102] Helyes (az indítvány, a támadott ítélet hivatkozása miatt is) a határozatban annak felhívása, hogy az alkotmányos tartalom és mérce kialakításakor az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az  érintett alapjog EJEB által értelmezett szempontjainak figyelembevétele. Mégsem indokolt, sőt félrevezető lehet az  EJEE 10.  cikkéhez kapcsolódó tucatnyi, nem releváns EJEB döntés ismertetése. Itt csak jelzem azt, hogy az  Alaptörvény IX.  cikk (2) bekezdése – az EJEE 10. cikkétől eltérően – kifejezetten nevesíti a sajtószabadság elismerését és védelmét. [103] A határozat jellemzően az EJEB döntésekből idézve, azokra utalva használja a kutyás szókapcsolatokat („házőrző kutya szerep”, „házőrző kutyája”, „társadalom őrkutyája”, „média őrkutya”). A  szóhasználat helyességét illetően nem győz meg az, hogy az  Alkotmánybíróság ezt korábban használta, s hogy ezt itt is EJEB döntésekre utalva használja a  határozat. Éppen egy, az  utóbbi időben elfogadott, az  Európai Parlament és a  Tanács a  belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról és a 2010/13/EU irányelv módosításáról (a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet) szóló 2024/1083 rendelete ad arra mintát, hogy az angolban használt „public watchdog” kifejezést hogyan helyes a  magyar jogi nyelvben használni: „nyilvánosság őre”. Legfeljebb e  mögé zárójelbe lehetne írni magát az angol nyelvű kifejezést. [104] 3. A  megsemmisítés lehetséges indokolása: Az  indítvány lényege az  Alaptörvény IX.  cikk (2)  bekezdésében biztosított sajtószabadság sérelmét állítja, arra alapítva, hogy a büntető ítéletben nem voltak tekintettel az ezen jogot kifejezetten szabályozó  törvényben, az  Smtv. 8.  §-ában biztosított mentességre, amelynek a  Btk. 24.  §-a alapján érvényesülnie kellett volna. Az  indítvány – igazodva az  alkotmánybírósági gyakorlathoz – egyszerre hivatkozott a  IX.  cikk (1) és (2)  bekezdésének sérelmére. Az  indítvány azonban a  IX.  cikk (1)  bekezdéséhez kapcsolható (véleménynyilvánítás szabadsága) érdemi indokolást nem adott elő, érvelése a  sajtószabadság alapjogának az  ítéletek által, őt személyében érintő sérelmét állította. Ezért a  véleménynyilvánítás sérelmének körében nincsenek meg az érdemi vizsgálat lefolytatásának a feltételei. [105] A határozat világosan megfogalmazza, hogy a  jelen ügyben mi az  alkotmányjogilag jelentős kérdés, és mi az, ami az  ítélettel szemben alkotmányos kételyt támaszt (határozat III. része). Az  alkotmányjogi jelentőségű kérdés – az  előbb írt  pontosítással – a  következő lehetett volna: a  IX.  cikk (2)  bekezdésének védelmi körét érintően az, hogy meddig terjed az oknyomozó újságírásnak a sajtószabadságból fakadó alapjogi védelme. A bírói döntéssel kapcsolatban – az  előbb írt  pontosítással – a  következő lehet a  vizsgálandó kérdés: a  Kúria felismerte-e az  ügy alapjogi érintettségét, és a büntethetőség alóli mentességre vonatkozó törvényi rendelkezéseket az Alaptörvénnyel összhangban értelmezte-e. [106] Az Alkotmánybíróságnak a kérdés megválaszolásához elsődlegesen az ügyben alkalmazott jogszabályok lényegét és összefüggéseit célszerű összefoglalóan bemutatni. Ezen belül is – az  ügyben releváns – Btk. szerinti  törvényi tényállásokat, az  ezek által védett alapjogokat / alkotmányos értékeket. Ehhez kapcsolódóan célszerű a  büntethetőség alóli mentesülésről rendelkező Btk. szabályok, benne foglalva a  társadalomra veszélyesség kritériumának ebben a körben érvényesülő – és alkalmazott/alkalmazható releváns – szabályainak az összefoglaló ismertetése. A  jogszabályok körében az  Smtv.  rendeltetését, releváns rendelkezéseit (ideértve az  Smtv. 4.  §-át) is célszerű lett volna összefoglalóan bemutatni. Másodlagosan a kérdés alkotmányos vonatkozásait kell tisztáznia. Ezen belül is, hogy a büntetőhatalomnak mi az alkotmányos rendeltetése, milyen alapjogok és alkotmányos értékek védelme érdekében léphet fel, ennek egyáltalán mi az alkotmányos alapja, illetve annak mik a lehetséges határai. Itt célszerű kibontani azt, hogy a  releváns Btk. tényállások milyen alapjogok / alkotmányos értékek védelmét szolgálják. Másrészt tisztázandó, hogy a sajtószabadságnak mi a lényegi tartalma, és annak mik a lehetséges korlátai, illetve ennek érvényesülése milyen határt szab a büntetőhatalom érvényesülésének. 5058 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [107] Végül – az  értelmezési támpontok harmadik elemeként – célszerű megfogalmazni azt, hogy mik az  alkotmánybírósági vizsgálat korlátai (lásd Indokolás [51] bekezdés és köv.) és keretei pl. az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdése a  jogszabályok mögött álló alapjogok, alkotmányos értékek viszonylatában. A  majdani konkrét vizsgálat tárgyszerűsége végett helyes szem előtt tartani az  ítélet felülvizsgálatában rejlő kockázatot, az  úgynevezett csúszós lejtő veszélyét. A  jogász egy ítélet láttán hajlamos arra, hogy azt a  ténymegállapítás vagy a  jogkiválasztás, jogértelmezés viszonylatában felülbírálja. Nyilvánvaló, hogy a  jogásznak van erről egy véleménye. Az Alkotmánybíróság hatásköre azonban korlátozott. Az Alkotmánybíróságnak meg kell találnia azt a nézőpontot, hogy az „igazság” és „igazságosság” iránti igény alkotmányos szinten megragadható legyen. Ehhez szolgál értelmezési keretül az Alaptörvény R) cikke, az I. cikk (3) bekezdése, illetve a bírói ítélet felülvizsgálatánál az Alaptörvény 28. cikke. [108] Tekintettel arra, hogy a kérdés egy büntetőeljárást lezáró ítéletre vonatkozóan merült fel, s az egyik alkalmazandó és értelmezendő jogszabályi rendelkezés a Btk. 24. §-a. Mögötte áll a Btk. 15. § g) pontja, és emögött – valamint a Btk. 271. § (3) bekezdése és a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja mögött – a Btk. 4. §-a. A Btk. 4. §-a az alaki és anyagi jogellenesség mibenlétét juttatja kifejezésre. Utóbbit illetően annak van jelentősége, hogy a Btk. azt a cselekményt (tevékenységet, mulasztást) nyilvánítja bűncselekménnyé, amely veszélyes a társadalomra, azaz „mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti”. A  joggyakorlatban és a  jogirodalomban is vitatott, hogy e  rendelkezés közvetlenül alkalmazható-e a  bíró által. Vajon lehetséges-e, hogy a  bíró a  Btk. 4.  §-a alapján – annak ellenére, hogy a  törvényi tényállás a  cselekményt illetően megvalósult – megállapítsa a bűncselekmény hiányát (ezt a jogirodalom bírói kegyelemként is jellemzi). Kétségtelen, hogy az  ítélkezési gyakorlatban előfordulnak olyan döntések, amelyek a  vádlott felmentésénél a Btk. 4. §-áig nyúlnak vissza, mégis – tiszteletben tartva azt, hogy a bűncselekmény törvényi tényállása szerinti magatartás társadalmi veszélyességét elsődlegesen a törvényhozás határozza meg – a társadalomra veszélyességet a kifejezetten erre szabott büntethetőség/büntetendőség alól mentesítő Btk. 15. §-a, vagy a büntetéskiszabásról rendelkező Btk. 80. §-a körében értékelik. [109] Az, hogy az  adott  törvényi tényállást a  Btk. melyik fejezetében helyezte el a  jogalkotó, már azt is jelzi, hogy mi az  az alapjog, alkotmányos érték, amelynek a  védelmét szolgálja az  adott magatartás bűncselekménnyé nyilvánítása. A  közokirat-hamisítás (Btk. 342.  §) a  közbizalom elleni bűncselekmények, a  hatóság félrevezetése (Btk. 271. §) az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények között került megszövegezésre. [110] Az Smtv. a  III.  címében rendelkezik a  sajtó szabadságáról. A  címet nyitó 4. § (1)  bekezdése kinyilvánítja, hogy „Magyarország elismeri és védi a  sajtó szabadságát és sokszínűségét.” A  (3)  bekezdés – előbbi korlátjaként – a  következőket rendeli: „A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a  közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével.” Ehhez képest jelenít meg eltérő vagy kivétel szabályt (lex specialis) az Smtv. 8. §-a. A törvény indokolása szerint „[a] rendelkezés az  oknyomozó újságírás büntetlenségét határozza meg bizonyos feltételek teljesülése estén. Ez alapján nyilvánvaló, hogy bármely felelősségre vonástól mentesülhet az újságíró, illetve, hogy a jog nem csupán az addig nem ismert bűncselekmény feltárásakor, hanem bármely közérdekű információ megszerzésekor gyakorolható.” [111] 3. Az  ügy alkotmányos vonatkozásai: Az  alkalmazandó jogszabályok ismeretében azonosíthatók be azok az alapjogok, alkotmányos értékek, amelyek a törvényi rendelkezések alkotmányos összefüggéseit értelmezhetővé teszik. Az  alkotmányos tartalom azonosításában meghatározó jelentősége van az  alkotmánybírósági határozatokban már kialakított jogelveknek és mércéknek, valamint az  alapjogok tartalmát és mércéjét illetően – ha ez tisztázó, megerősítő igazolást ad – akár az EJEB döntéseiben megjelenő jogelveknek. [112] Az alkotmányos vonatkozások azonosítását illetően elsődleges jelentősége van annak, hogy az Alkotmánybíróság előtti kérdések egy büntetőeljárásból erednek. Lényeges, hogy a büntetőhatalom nem az emberi jogok ellen van, hanem egyik rendeltetése éppen az alapjogok (élethez való jog, tulajdonhoz való jog stb.) védelme. „Egy független, demokratikus jogállamban [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés] ennek az  alkotmányos eszmének, jogelvnek a része nem csupán a jogbiztonság, hanem a közrend, a közbiztonság, a köznyugalom, a véleményszabadság stb. alkotmányos értéke is. Az államnak ezeket éppúgy kötelessége védeni, mint ahogy az alapvető jogokat is védenie kell [Alaptörvény I. cikk (1) bekezdés]. A büntetőhatalom a megosztott hatalmi ágak egyik megnyilvánulási módja, legyen szó a  törvényhozásról (Btk. stb.), a  végrehajtó hatalomról (rendőrség, ügyészség stb.), vagy a  bíróságról. A büntetőhatalom az alkotmányos értékeket és az alapvető jogokat védi. Ezt erősíti meg az Alaptörvény C) cikkének (3)  bekezdése: „Az Alaptörvény és a  jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az  állam jogosult.” A büntetőhatalom ezért van, ezért alkotmányos a léte. Innen indulva kell és lehet értelmezni azt, hogy M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5059 a büntetőjogi tényállás összhangban van-e az Alaptörvénnyel, és a büntető ítélet az Alaptörvénnyel összhangban álló módon értelmezi-e, és alkalmazza-e az  adott jogszabályt a  konkrét tényállásra. Igen, a  büntetőjog a  jogi felelősségi rendszerben az  ultima ratio. Ezt jelenítik meg a  büntetőhatalom viszonylatában nevesített alapjogok [Alaptörvény XXVIII. cikk (2)–(6) bekezdés]. Ez a jogelv jelenik meg a büntető törvénykönyvbe írt azon szabályokban, amelyek a büntethetőség alól alanyi vagy tárgyi alapon kivételeket határoznak meg. Másrészt ezt jeleníti meg a bírói függetlenségnek a bíró azon kötelezettségével való összekapcsolása, hogy a törvényeket kell alkalmaznia, s hogy a törvényeket az Alaptörvény 28. cikke szerint kell értelmeznie” {3402/2025. (XII. 10.) AB határozat, Indokolás [127]}. Ezért abból kell kiindulni, hogy a  bűncselekmény  törvényi tényállásával egybevágó magatartás kívül esik az elkövető által ezzel szemben hivatkozott alapjog védelmi körén. Ehhez képest lehet jelentősége a büntetőjogban szabályozott társadalomra veszélyességnek, de leginkább a  tételesen is szabályozott büntethetőséget kizáró és korlátozó okoknak. Ezek az  okok lehetnek azok, amelyek az  elkövető magatartása mögött álló más alapjogok vagy alkotmányos értékek mérlegelésének alapjául szolgálnak. Ezen ütköző alapjogok és alkotmányos értékek mérlegelése elsődlegesen a  jogalkotó felelőssége [Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdése], másodlagosan – kétséges esetben különösen – a bíró felelőssége is az, hogy a törvényi rendelkezések mögött lévő alkotmányos összefüggéseket felismerje és mérlegelje (Alaptörvény 28.  cikk). A  törvényhozói mérlegelés jelenik meg például a rágalmazás törvényi tényállásának szabályozásában [Btk. 226. § (3) bekezdés]. [113] A véleménynyilvánítás szabadsága [IX. cikk (1) bekezdés] és a sajtószabadság [IX. cikk (2) bekezdés] úgy jelennek meg az  alkotmánybírósági gyakorlatban, mint a  mitológiai Castor és Pollux. Elismerésük és azonosításuk története azonban azt mutatja, hogy a  kettő ugyan összefügg egymással, de egymástól elkülöníthetők. Ez  a  különválasztottság az  Alaptörvényben meg is jelenik, hiszen az  előbbit a  IX.  cikk (1)  bekezdése, az  utóbbit a  IX.  cikk (2)  bekezdése nevesíti. A  különbségtételnek azért van jelentősége, mert a  két alapjog védelmi köre, ideértve akár a jogosult személyét is, különböző lehet. Amikor az alkotmányos vizsgálatnak a tárgya kifejezetten a sajtó szabadságának a korlátozása, akkor helyes a vizsgálatot erre az alapjogra összpontosítani. A sajtószabadság jogosultja elsődlegesen a  médiaszolgáltató, másodlagosan a  médiaszolgáltatóval jogviszonyban álló újságírók. Utóbbiak alanyi jogosultságát jeleníti meg többek között az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdése. Ebben a  körben szükséges felidézni azt is, hogy az  EJEE 10.  cikke a  véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezik, nem említi a  sajtószabadságot. Az  EJEB gyakorlata ebből a  10.  cikkből vezette le a  sajtószabadsághoz való jogot, annak érvényesíthetőségét is. Ezért az  EJEE 10.  cikke önmagában mérsékelten alkalmas a  sajtószabadság tartalmának, mércéjének az  azonosítására, és az  EJEB gyakorlatából is leginkább azok a  döntések szolgálhatnak hivatkozásul, amelyek (pl. Erdtmann kontra Németország) kifejezetten a sajtószabadság védernyőjére hivatkozóan megvalósuló magatartásnak a bűncselekményként való azonosíthatóságával foglalkozott. [114] Itt kell megemlíteni a  határozatban idézett (Indokolás  [54] bekezdés és köv.) jogtétellel kapcsolatos kételyeket. A  jogtétel a  következő: „amennyiben egy cselekmény az  Alaptörvény által védett alapjog-gyakorlásnak minősül (így pl. véleménynyilvánítás szabadságának a  körébe esik), eleve kizárt annak társadalomra veszélyessége”. A tételmondat az 1/2019. (II. 13.) AB határozatban jelent meg, amelynek tárgya egy emlékmű festékes lufikkal való megdobálása volt. A cselekményt garázdaságként azonosították, és e bűncselekmény miatt indult a büntetőeljárás. Az  Alkotmánybíróság az  elítélt panasza alapján járt el, aki a  véleménynyilvánítás szabadságának a  sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság elutasította a panaszt, ugyanakkor ezt a tételmondatot, mintegy obliter dictumot megszövegezte. A  tételmondat akár úgy is érthető, hogy egy, a  büntetőjog által bűncselekménnyé nyilvánított magatartás – legyen az  akár személy elleni erőszak (pl. Charlie Kirk elleni merénylet, az  antifa-támadások) – eleve nem lehet bűncselekmény, hiszen a  cselekmény elsődleges és lényegadó jellege a  véleménynyilvánítás. A  határozat ezt az  oximoron jelleget azzal enyhíti ki, hogy a  Btk. 4.  § (1)  bekezdésére hivatkozik, hogy annak mérlegelése is szükséges: „ha a mérlegelés eredményeként a bíróság a konkrét ügy egyedi körülményei alapján arra a következtetésre jut, hogy a tényállásszerű magatartás alapjogi védelem alatt áll, akkor a Btk. 4. § (1) bekezdésére figyelemmel a  cselekmény társadalomra veszélyessége nem állapítható meg.” Ennek a  tételmondatnak és a  Btk. 4.  §-ának mérlegelését igénylő alkotmánybírósági megközelítésnek a  jelen ügyben valójában nincs jelentősége, hiszen itt a kérdés a Btk. 24. §-a és az Smtv. 8. § (1) bekezdése együttes alkalmazhatóságából adódik. A Btk. 4. §-ának csak mögöttes jelentősége van, annak a közvetlen alkalmazása az ügyben nem merült fel. [115] A közbizalom és az  igazságszolgáltatás mint alkotmányos értékek védelme érdekében a  törvényhozó bűncselekménnyé nyilvánította a  közokirat-hamisítást és a  hatóság félrevezetését. A  sajtószabadság védelme érdekében ugyanakkor a  törvényhozó az  újságíró számára, aki közérdekű információt tár a  nyilvánosság elé – bizonyos feltételek esetén – mentességet biztosított a büntethetőség alól. A törvényhozó az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerinti mérlegelése alapján szövegezi meg a jogszabályokat, és a bíróságnak ezekre az alkotmányos összefüggésekre figyelemmel kell értelmeznie a  jogszabályt. Az  Alaptörvény 28.  cikke szerinti jogértelmezésnek 5060 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám kiemelt jelentősége van annak meghatározásakor, hogy a  Btk. 24.  §-a az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésével együtt alkalmazandó-e, illetve, hogy az utóbbi értelmezésekor miként mérlegelendő az, hogy „az elkövetett jogsértés nem okozott-e aránytalan vagy súlyos sérelmet”. Ebben a kérdésben tekintettel kell lenni a büntetőjog által védett más alapjog, alkotmányos érték sérelmének a súlyára, valamint a sajtószabadság érvényesülésére is. Az aránytalanság vagy arányosság mértékének meghatározásakor és a Btk. 24. §-ának és az Smtv. 8. §-ának együttes alkalmazásakor ezek az alkotmányos szempontok mérlegelendők. [116] 4. Az  ítéletnek az  Alaptörvénnyel való összhangja: A  Kúria az  ítéletében ugyan felidézte az  EJEB egy döntését, azonban az  általa alkalmazott, illetve nem alkalmazhatónak ítélt jogszabályoknak az  alapjogi vonatkozásával és alkotmányos összefüggéseivel nem foglalkozott. A  Kúria a  büntetőjog keretein belül maradva, a  bevett jogértelmezési módszert (analógia) alkalmazta, és a  Btk. 24.  §-a alapján azonosítható jogszabályokkal való hasonlóságok és különbségek alapján azonosította a Btk. 24. §-ának és a hivatkozott Smtv. 8. § (1) bekezdésének a rendeltetését (célját). A Kúria az ad absurdum argumentáció érvelési technika (a jogszabály akár a személy elleni erőszakra is felhatalmazást adna?) használatával is jutott arra, hogy a józan észnek, a közjónak nem felelhet meg az az értelmezés, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdése általános felhatalmazást jelenthet bűncselekmény elkövetésére. [117] Az Alaptörvény 28.  cikke szerinti értelmezési követelmény érvényesítése esetén azonban a  Kúriának fel kellett volna ismernie a  jogszabály indokolásában rögzített jogalkotói célt, és az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésével védeni szándékozott sajtószabadság, az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése szerinti alapjog jelentőségét. Az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés szerint az Smtv. 8. § (1) bekezdése a büntetőjogi felelősségre vonás viszonylatában is a sajtószabadság [Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdés] védelmét szolgálja. A jogalkotó végső soron a jogalkalmazó bíróra testálta a mérlegelés felelősségét. Ebből következően azok a büntetőjog által védett alapjogok, alkotmányos értékek, amelyek az  adott magatartások bűncselekménnyé nyilvánítása mögött állnak, azok a  Btk. és az  Smtv. együttes értelmezése és alkalmazása során a bíró által is mérlegelendők és mérlegelhetők. [118] 5. A  határozatban kijelölt alkotmányos szempontok rendszere: A  határozat az  alkotmányos összefüggések vizsgálatakor figyelmen kívül hagyta a  büntetőhatalom rendeltetését, azt, hogy az  állami kényszer alkalmazása a  jogállam keretei között éppen az  alapjogok, az  alkotmányos értékek védelmét szolgálja. Az  alkotmányos összefüggések feltárásakor nem mellőzhető annak tisztázása, hogy a  bíró által alkalmazott jogszabályokban megjelenik-e, és miként az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdése szerinti mérlegelés. Az  azonosított alkotmányos összefüggések alapján vizsgálható az, hogy a bírói ítélet összhangban áll-e az Alaptörvénnyel. Ezzel a tisztázással a határozat adós maradt. Ez vezethetett oda, hogy az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés mikéntjét végül is az Smtv. 8. § (1) bekezdésének részleges kiegészítésével, átfogalmazásával határozta meg, és ezt összefoglalóan az alkotmányos összefüggések rendszereként nevesítette (Indokolás [79]): „[…] az oknyomozó újságíró büntetőjogi felelősségének mérlegelése során a bíróságoknak értékelnie kell: az újságíró által megszerzett közérdekű információk milyen közüggyel, illetve milyen közérdekű vitában váltak fontossá a társadalom számára; ezen közérdekű információk más módon megszerezhetők voltak-e, és végül, hogy az elkövetett jogsértés, figyelemmel annak társadalmi hatására is, aránytalan vagy súlyos sérelmet okozott-e.” [119] A határozat a  megsemmisítést végül is azzal indokolja, hogy „[a]z eljáró bíróságok ezeket alkotmányos szempontokat nem juttatták érvényre, ezért jogértelmezésük az Alaptörvény IX. cikk (1)–(2) bekezdésébe ütközik.” Itt kiemelést érdemel, hogy a  társadalmi hatás mibenlétét illetően jelentőséget tulajdonít a  „cikk társadalmi hasznosságának”. A  jogban bevett fogalom a  közjó, a  közerkölcs, a  közérdek, a  közbizalom, a  közbiztonság, de a „társadalmi hasznosság” – értsünk alatta bármit is – aligha lehet az  alkotmányosság mércéje. Itt is meg kell jegyezni, hogy az alkotmányjogi kérdés közvetlenül az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésével, a sajtószabadsággal összefüggő, ezért szükségtelen az (1) bekezdés felhívása. [120] A fenti meghatározás valójában a  bírósági ténymegállapítás mikéntjére, nem az  alkotmányos összefüggések okán alkalmazandó jogszabály kiválasztására és értelmezésének mikéntjére ad iránymutatást. Kiemelendő itt az, hogy az elsőfokú bíróság a Btk. 271. § (3) bekezdését, 342. § (1) bekezdését és a Btk. 24. §-a alapján az Smtv. 8. § (1) bekezdését is alkalmazta. Az elsőfokú bíróság bizonyítást folytatott le a bűncselekmények törvényi tényállását illetően. Itt kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a  hatósági eljárás egyáltalán mivel vette kezdetét, azaz melyik eseményhez, magatartás-mozzanathoz kapcsolódik a  hatóság félrevezetése, a  közokirat-hamisítás. A  bizonyítási eljárás lefolytatásra került az Smtv. 8. § (1) bekezdése szerinti tényeket illetően is. A bíróság széles körű bizonyítást folytatott le arra, hogy az  elkövető a  bűncselekményt közérdekű információval összefüggésben követte-e el, azaz itt a bizonyítás tárgya az volt, hogy miféle információról van szó, s hogy az közérdekű információ-e; az adott M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5061 információ (bűncselekmény nélkül) nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető. Az  aránytalanság és a  súlyos sérelem értékelésére végül azért nem kerített sort, mert azt állapította meg, hogy a bűncselekménnyé nyilvánított magatartással (hatóság félrevezetése, közokirat-hamisítás) az újságíró nem jutott hozzá új, közérdekű információhoz. [121] Az Smtv. 8.  § (1)  bekezdése tükrében a  határozat szerinti alkotmányos szempontrendszer nem segíti, hanem még inkább elbizonytalanítja a  jogalkalmazást, hiszen a  törvény szövegétől eltérően vizsgálandóvá teszi a bűncselekménnyel beszerzett és nyilvánossá tett információ társadalmi hatását (pl. tetszett-e a közvéleménynek, a szakmának?). Ez akár oda is vezethet, hogy egy rablással megszerzett információ esetén, ha az a társadalomban (nem tudjuk milyen mérce alapján) hatást kelt, akkor a  személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető oknyomozó újságíró mentesülhet a  büntetendőség alól. Az  elkövetéskor legalábbis alappal bízhat abban, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdése alapján felmentik őt a büntetőügyben, ha az igazolást nyer, hogy más módon aránytalan nehézséggel járt volna számára a közérdekű információ beszerzése. [122] A határozatban ajánlott iránymutatás abszurd következményekhez vezetne. Különös tekintettel arra, hogy a határozat egésze arra fekteti a hangsúlyt, hogy miképpen lehet a legszélesebb utat megnyitni a sajtószabadság érvényesülése előtt, a  büntetőjog által védett más alapjogokra és alkotmányos értékekre való tekintet nélkül. Ha valóban ez  volna az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdésének a  célja és következménye, akkor nem a  Kúria ítéletének a  megsemmisítéséről, hanem az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdése megsemmisítéséről kellene rendelkeznie az Alkotmánybíróságnak. [123] 6. Az alkotmányos mulasztásról való rendelkezés: Az előzményi ügyben hozott másodfokú döntés utal arra, hogy az Smtv. 8. § (1) bekezdésének a Btk. 24. §-a szerinti mentességként való értelmezése a jogbiztonsággal szembenálló volna. [124] Az Smtv. 8. § (1) bekezdését – ahogyan az amicus curiae írja – lehet úgy jellemezni, hogy az „modern, felvilágosult”, de úgy bizonyosan nem jellemezhető, mint amely egyensúlyt teremt a sajtószabadság és az egyéb érdekek, értékek között. A jogbiztonságot aligha szolgálja az, hogy az Smtv.-n belül, a 4. § (3) bekezdése (lex generalis) és a 8. § (1) bekezdése (lex specialis) ilyen komoly ellentmondás van. Az előbbi szövege alapján nehezen érthető az utóbbi szövege büntetőjogi mentességként, hiszen az előbbi kifejezetten tiltja a bűncselekmény elkövetését az újságíró számára. Ha viszont a törvényhely jogalkotói indokolása okán valóban mentességként kell értelmezni, az esetben a mentesség meghatározásával van gond. A büntetőjogi felelősség alóli általános mentességet ugyanis nehezen értelmezhető feltételekhez és arányossági mérlegeléshez kapcsolta, méghozzá úgy, hogy a büntetőjog által védett más alapjogok, alkotmányos értékek érvényesülését, valamint ezek behatárolását és mérlegelését nem tette világossá és egyértelművé. [125] Az Smtv. 4. §-a és 8. § (1) bekezdésének szövege közötti ellentmondás, és utóbbinak a Btk.-val való összefüggését illető homályossága, homályban hagyása sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe beleértendő jogbiztonságot. Különösen aggályos, hogy ez  a  bizonytalanság – a  látszólagos kedvezmény ellenére is – sértheti a  XXVIII.  cikk (4)  bekezdése szerinti alapjogot, és az  ebben megjelenő, jogállami követelményt, a  nullum crimen és nulla poena sine lege elvét is. Az  elkövető teljes bizonytalanságban hagyottan várhatja azt, hogy az  általa elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárásban a  bíróság – a  büntethetőség hiánya miatt – felmenti-e. A  jogbiztonság alkotmányos értékének a  sérelmére utal a  törvényszék, a  Kúria érvelése, amely a  Btk. 24.  §-ához értett jogszabályokat veszi számba, és azok jellegzetességeit elemzi. Abban bizonyosan hasonlít a fedett nyomozóra és az  újságíróra vonatkozó szabály, hogy mindkettő gyakorlatilag felhatalmazást ad bűncselekmény elkövetésére, illetve mentességet ad a  büntetendőség alól. A  különbség azonban abban áll, hogy a  fedett nyomozók tevékenységére, annak ellenőrzöttségére szigorú szabályok vonatkoznak, és még a lehetséges bűncselekmények is tételesen beazonosíthatók. Ehhez képest az  újságírók bűncselekményi tényállást megvalósító magatartása, annak ellenőrzöttsége nem szabályozott, és az ideérthető vagy ide semmiképp se érthető bűncselekmények sem tételesen, sem jellegüket tekintve nem meghatározottak. 5062 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [126] A fentiekből következően az  Smtv. 8.  § (1)  bekezdése a  jogbiztonságot garantáló világos szövegezés, és a  más alapjogok, alkotmányos értékek védelmét biztosító garanciák nélkül nem áll összhangban az Alaptörvénnyel. Ezek a  hiányosságok csak jogalkotással orvosolhatók. Ezért az  Alkotmánybíróságnak az  alkotmányos mulasztásról is rendelkeznie kellett volna. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Az Alkotmánybíróság 10/2026. (X. 8.) AB határozata a Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12. számú ítélete, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-B-348/16/2023. számú határozata, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-23582/8/2021-B. számú határozata, valamint a Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélete, Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8. számú ítélete, Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-L-25313/4/2021. számú határozata, Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-103316/3/2021-L. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről Az Alkotmánybíróság teljes ülése – dr.  Handó Tünde és dr.  Horváth Attila alkotmánybírók különvéleményével – alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t : 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélete, az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-B-348/16/2023.  számú határozata és az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-23582/8/2021-B. számú határozata alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti. 2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Kúria Kfv.III.37.798/2023/10.  számú ítélete és a  Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8.  számú ítélete, az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-L-25313/4/2021.  számú határozata és az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága 106-1-103316/3/2021-L.  számú határozata alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti. 3. Az  Alkotmánybíróság a  Kúria Kfv.I.37.331/2023/11. ítélete, Kfv.I.37.333/2023/10. ítélete, valamint Kfv.IV.37.332/2023/10. ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 4. Az  Alkotmánybíróság a  Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2.  számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 5. Az  Alkotmánybíróság a  Kúria Kfv.III.37.798/2023/10.  számú ítéletével szemben benyújtott, a  minősített adat védelméről szóló 2009.  évi CLV.  törvény 11.  §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5063 I n d o k o l á s I. [1] Az Alkotmánybírósághoz öt alkotmányjogi panasz érkezett az  idegenrendészeti eljárás keretében hozott döntés alapjául szolgáló indokok, illetve e körben nemzeti minősítésű személyes adatok (a továbbiakban: minősített adat) megismerhetőségét érintően. Az  indítványok első csoportja (első, második és harmadik indítvány) közvetlenül arra a  külön eljárásban hozott, elutasító döntésre vonatkozott, amelyet a  minősített adat védelméről szóló 2009.  évi CLV.  törvény (a  továbbiakban: Mavtv.) 11.  §-a alapján az  adatok megismerhetősége tárgyában hoztak. Az indítványok második csoportja (harmadik és negyedik indítvány) az indítványozókkal szemben hozott, minősített adatokra alapított idegenrendészeti tárgyú döntést támadta. [2] 1. Az  első indítványozó jogi képviselője (dr. Pohárnok Barbara ügyvéd) útján az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában a  Kúria Kfv.I.37.331/2023/11. ítélete – és az általa felülvizsgált elsőfokú ítélet – alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványát az  Alaptörvény VI.  cikk (3)  bekezdésére, XXIV.  cikk (1)  bekezdésére és XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésére alapította [emellett közvetetten, az  indítvány alátámasztására a  III.  cikk (1) bekezdését, a VI. cikk (1) bekezdését, a XIV. cikk (3) bekezdését és a Q) cikk (2) bekezdését is megemlítette]. [3] 1.1. Az  indítványozó egy 1996 óta Magyarországon élő, 2002 óta bevándorolt státusszal rendelkezett orosz állampolgár. [4] Az Alkotmányvédelmi Hivatal (a  továbbiakban: AH) – az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a  továbbiakban:  OIF) nemzetbiztonsági szempontú szakhatósági véleményezés céljából érkezett megkeresésére eljárva – lefolytatta az  indítványozó nemzetbiztonsági szempontú ellenőrzését, és a  nemzetbiztonság veszélyeztetését állapította meg. Ezért az  indítványozó kiutasítására, valamint vele szemben tíz év beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére tett javaslatot a(z)  […] iktatószámú iratban. Az  AH által kiadott véleményt megalapozó adatok minősített adatok, amelyeket a(z) […] számú irat tartalmaz. [5] Az indítványozó a  Mavtv. 11.  §-a alapján a(z)  „[…]  számú iratban részletesen rögzített minősített adatok tekintetében” az  „adatoknak a  […] folyamatban lévő idegenrendészeti eljárásban […] történő felhasználását” lehetővé tevő megismerési engedély iránti kérelmet nyújtott be. A  kérelmet az  AH elutasította, döntése szerint az „információszerző tevékenység során megszerzett információk nem függetleníthetőek, nem választhatók szét a felhasznált eszközökre, módszerekre vonatkozó információktól”. Az AH „nemzetbiztonsági tevékenységére, annak irányultságára, metodikájára, eljárásrendjére levonható következtetések az  AH befolyástól mentes, hatékony feladatellátását hátráltatnák, ezzel közvetve Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértenék”. A  rögzített adatok komplex, összefüggő jellegére tekintettel a  kért irat tartalmi kivonatos formában történő megismerésére sem kerülhet sor a védendő közérdek sérelme nélkül. A Fővárosi Törvényszék 113.K.704.304/2022/7. számú ítéletével az  e  döntés ellen benyújtott keresetet elutasította, a  felülvizsgálati jogkörben eljáró Kúria Kfv.I.37.331/2023/11. ítéletével e döntést hatályában fenntartotta. [6] 1.2. Az  indítványozó arra hivatkozott az  eljárásban, hogy a Mavtv. 11.  §-a és az  Alkotmánybíróság kapcsolódó 3378/2023.  (VII. 27.) AB határozata alapján lefolytatandó szükségességi-arányossági teszt körében két érdek ütközik: a magánérdek és a nemzetbiztonság. A magánérdek körében értékelni kell az indítványozó szerint az alap idegenrendészeti kiutasítási eljárásban érintett és potenciálisan sérülő magán- és családi élethez való jogot, valamint a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot. A fenyegető sérelem e körben ugyanis az, hogy kiutasítás esetében – amely ellen a  szóban forgó információk nélkül érdemben nem tud védekezni – sérül a  több évtizede megszilárdult magyarországi magánélete, illetve szoros kötődéseket jelentő családi élete is megszakadhat. Tehát a megismerési kérelem elbírálásánál, az arányossági teszt körében figyelembe kell venni, hogy amikor a  minősített személyes adat megismerését kéri, azt kifejezetten az  alap idegenrendészeti eljárással összefüggésben, azaz abban az eljárásban kockán forgó alapjogaik védelmében teszi. Továbbá, ha és amennyiben igaz, hogy az  a  konkrét személyes kapcsolat a  nemzetbiztonsági kockázat, amiről az  indítványozó az  AH-beli meghallgatása során elvileg már tudomást szerzett, akkor érthetetlen, hogy miért kell mégis megtagadni a hozzáférést az adatokhoz. [7] A bíróság ezzel szemben úgy vélte, hogy a minősített adat megismerésére vonatkozó eljárás a kiutasítási eljárástól teljesen független, ezért az  azokkal kapcsolatos hivatkozásokat egymástól el kell különíteni. Erre tekintettel a  hivatkozott uniós jog, az  Európai Unió Bírósága (a  továbbiakban: EUB), valamint az  Emberi Jogok Európai Bírósága (a  továbbiakban: EJEB) eseti döntései sem lehetnek irányadóak a  minősített adatok megismerhetősége 5064 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám tárgyában indult eljárásban, ezeket a  bíróság nem értékelhette. A  minősítés jogszerűsége szintén nem  tárgya az eljárásnak, és a bíróság nem is kezdeményezhet titokfelügyeleti eljárást. Ami az ügy érdemét érinti, a bíróság a  minősített adatokat tartalmazó iratok tartalmának ismerete alapján arra jutott, hogy az  AH jogszerű, a  szükségesség és arányosság követelményeinek megfelelő korlátozó döntést hozott. Az  adatok megismerése által az  AH nemzetbiztonsági tevékenységére, annak irányultságára, metodikájára, eljárásrendjére levonható következtetések az  alperes befolyásolástól mentes, hatékony feladatellátását hátráltatnák, és ezzel közvetve Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértenék. A közérdek védelme hangsúlyosabb érdek a személyes adatok megismeréséhez fűződő magánérdeknél. A bíróság végezetül utalt arra is, hogy a Mavtv. hatálya alatt egyébként sem kerülhet sor „kivonatolásra”, a „lényegi okok megismerésére”. A  bíróság továbbá érdemben nem  vizsgálta az  indítványozónak a  nemzetbiztonsági kockázat okára vonatkozó és ezzel kapcsolatban az  adatkiadás megtagadásának indokoltságát megkérdőjelező felvetését, arra hivatkozással, hogy már azzal is sérülhet a minősített adatok védelme. [8] Az alkotmányjogi panasz lényege szerint nem tisztességes az  a  szankciós következménnyel járó eljárás (idegenrendészeti kiutasítás), amelyben az érintett nem jogosult megismerni a döntés kizárólagos alapját képező adatoknak legalább a lényegét. Ha ugyanis a kiutasítási javaslat és azon alapuló idegenrendészeti eljárás alapjául szolgáló indokoknak legalább az  azzal szembeni érvei előadásához, a  védekezéshez szükséges lényegét sem ismerheti meg, akkor esélye sincs a  számára hátrányos döntéssel szemben védekezni. Annak ellenére, hogy a  kiutasítással súlyos sérelem érheti – évtizedek óta fennálló egzisztenciát kell felszámolnia, családi, baráti kapcsolatai érintettek –, mégsem tud nyilatkozatokat tenni, védekezést előadni a kiutasítás indokának cáfolatára. A  megfelelő ügyintézéshez, a  tisztességes eljáráshoz és a  hatékony jogorvoslathoz való jog gyakorlásához mindenképpen szüksége van az  AH által kiadott, az  idegenrendészeti hatóságra kötelező erejű javaslat alapjául szolgáló indokok, legalább a minősített adatokon alapuló kiutasítási javaslat indokai lényegének ismeretére. [9] Ezen jogok biztosítására vonatkozó kérelmüket az  indítványozó kizárólag a  Mavtv. szerinti külön eljárásban tudja és kénytelen is előterjeszteni, csak itt kérheti a jogai védelmét, mivel a kiutasítási eljárásban a bíróság nem dönthet az  adatok kiadásáról. Tehát a  Mavtv. szerinti eljárásra kifejezetten és kizárólag abból a  célból került  sor, hogy az  indítványozó említett eljárási jogainak érvényesülése garantálható lehessen, ehhez pedig arra van szükség, hogy az  idegenrendészeti eljárásban hozott döntés alapjául szolgáló minősített iratok vonatkozásában, legalább a  nemzetbiztonság veszélyeztetésével kapcsolatos indokok lényege tekintetében engedélyezzék az adatmegismerést. Az, hogy a bíróság a kiutasítási eljárást felfüggesztette a Mavtv. szerinti eljárás befejeződéséig, szintén azt támasztja alá az indítványozó szerint, hogy a jelenlegi helyzetben csak a Mavtv. szerinti eljárástól várható az indítványozót a kiutasítási eljárásban megillető alapvető eljárási jogok biztosítása. [10] A bíróság viszont hangsúlyozottan szétválasztotta a két eljárást, és a (szükségességi-) arányossági mérlegelés körébe nem vonta be az  indítványozó kiutasítási eljárásban érintett érdekeit és alapvető jogait. Nem vette figyelembe, hogy az indítványozó a minősített adatokat nem pusztán mint személyes adatokat szeretné megismerni, hanem kifejezetten azért, hogy az alapeljárásban védekezést tudjon előadni a kiutasítás indokának cáfolatára. [11] Az indítványozó szerint a  nemzetbiztonsági érdek még önmagában nem bizonyítja a  korlátozás arányosságát is. Különösen az indítványozóéhoz hasonló esetekben (amikor pl. óriási a potenciális személyes kár). [12] Összefoglalva a  fentieket: az  indítvány a  szükségességi-arányossági teszt arányossági elemének a  lefolytatására vonatkozik. Egyrészt azt sérelmezi, hogy az  adatmegismerésre irányuló külön eljárásban a  bíróság kizárt a vizsgálatból releváns érveket (konkrétan azt, hogy az adatmegismerési eljárásra a kiutasítási eljárás miatt – annak folyamatban léte alatt, azzal szoros összefüggésben – került sor, és hogy a döntés milyen hatással van a kiutasítási eljárásra). Másrészt – részben az előző miatt – a bíróság alaptörvény-ellenes eredményre jutott a mérlegelés során (nem arányos az indítványozó alapvető jogainak a korlátozása, ha az oda vezet, hogy a kiutasításhoz vezető indokok lényegét sem ismerheti meg, így az eljárásban esélye sincs nyilatkozatot előterjeszteni vagy védekezni). [13] 2. A második indítványozó jogi képviselője (dr. Pohárnok Barbara ügyvéd) útján az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában a  Kúria Kfv.I.37.333/2023/10. ítélete – és az  általa felülvizsgált elsőfokú ítélet – alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. [14] Az indítványozó egy gyermekkora, 1996 óta Magyarországon élő, bevándorolt státusszal rendelkezett orosz állampolgár, házastársa brit, kiskorú gyermeke brit–orosz állampolgár. [15] Az AH – az OIF nemzetbiztonsági szempontú szakhatósági véleményezés céljából érkezett megkeresésére eljárva – lefolytatta az  indítványozó nemzetbiztonsági szempontú ellenőrzését, és a  nemzetbiztonság veszélyeztetését állapította meg. Ezért az indítványozó kiutasítására, valamint vele szemben öt év beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére tett javaslatot a(z)  […] iktatószámú iratban. Az  AH által kiadott véleményt megalapozó adatok minősített adatok, amelyeket a(z) […] számú irat tartalmaz. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5065 [16] Az indítványozónak a(z)  […]  számú iratban rögzített adatokra vonatkozó megismerési engedély iránti kérelmét az AH azonos indokokkal utasította el, mint az első indítványozó esetében. [17] A Fővárosi Törvényszék 113.K.704.306/2022/7.  számú ítéletével a  döntés ellen benyújtott keresetet elutasította, a felülvizsgálati jogkörben eljáró Kúria Kfv.I.37.333/2023/10. ítéletével e döntést hatályában fenntartotta. [18] Az indítványozó alkotmányjogi panasza megegyezik az első indítványozó alkotmányjogi panaszával. [19] 3. A harmadik indítványozó jogi képviselője (dr. Pohárnok Barbara ügyvéd) útján az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában a  Kúria Kfv.IV.37.332/2023/10. ítélete – és az  általa felülvizsgált elsőfokú ítélet – alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. [20] Az indítványozó egy születése (1997) óta Magyarországon élő, bevándorolt státusszal rendelkezett orosz állampolgár. [21] Az AH – az OIF nemzetbiztonsági szempontú szakhatósági véleményezés céljából érkezett megkeresésére eljárva – lefolytatta az  indítványozó nemzetbiztonsági szempontú ellenőrzését, és a  nemzetbiztonság veszélyeztetését állapította meg. Ezért az indítványozó kiutasítására, valamint vele szemben öt év beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére tett javaslatot a(z)  […] iktatószámú iratban. Az  AH által kiadott véleményt megalapozó adatok minősített adatok, amelyeket a(z) […] számú irat tartalmaz. [22] Az indítványozónak a(z)  […]  számú iratban rögzített adatokra vonatkozó megismerési engedély iránti kérelmét az AH azonos indokokkal utasította el, mint az első indítványozó esetében. [23] A Fővárosi Törvényszék 113.K.704.305/2022/7.  számú ítéletével a  döntés ellen benyújtott keresetet elutasította, a felülvizsgálati jogkörben eljáró Kúria Kfv.IV.37.332/2023/10. ítéletével e döntést hatályában fenntartotta. [24] Az indítványozó alkotmányjogi panasza megegyezik az első indítványozó alkotmányjogi panaszával. [25] 4. A negyedik ügy indítványozója – aki egyben az első ügy indítványozója is – jogi képviselője (dr. Pohárnok Barbara ügyvéd) útján ebben az  indítványában az  Abtv. 27.  §-a alapján a  Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2.  számú végzése és a Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványát az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdésére, VI. cikk (1) bekezdésére, XXIV. cikk (1) bekezdésére, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére alapította. [26] 4.1. Az  indítványozó bevándorlási engedélyét és bevándorlási státuszát az  elsőfokú idegenrendészeti hatóság megismételt eljárásban hozott határozatával az  AH […]  számú szakhatósági állásfoglalása alapján – a  harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.  évi II.  törvény (a  továbbiakban: Harmtv.) 37.  § (2)  bekezdés g)  pontja alkalmazásával – visszavonta. A  döntés azon alapult, hogy az  indítványozó tartózkodása veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát. Az  AH az  állásfoglalás indokait – amelyeket egy másik irat tartalmazott – minősített adatnak nyilvánította (az indítványozó adatmegismerési kérelmét elutasították). Az  OIF  a  másodfokú eljárásban a  Miniszterelnöki Kabinetiroda mint másodfokú szakhatóság állásfoglalása alapján hozta meg a döntését, és 106-B-348/16/2023. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A  minősített adatokat az  eljárásban az  OIF sem ismerte, ami abból következik, hogy a  bírósági eljárásban arra hivatkozott, hogy az „idegenrendészeti hatóságok kötelezettsége csupán a szakhatóságok kötelező állásfoglalásának beszerzésére és az abban foglaltak figyelembevételére terjed ki, a minősített iratanyagok tartalmát nem kell ismerniük ahhoz, hogy eleget tegyenek a tényállás tisztázási kötelezettségüknek” (lásd: Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12. számú ítélete, Indokolás [12]). [27] Az indítványozó keresetét a Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12. számú ítéletével elutasította. Az  ítélet indokolása szerint az  OIF „a Harmtv. 87/B.  § (4)  bekezdése értelmében a  kötelezően beszerzendő szakhatósági állásfoglalásokhoz kötve volt, az  abban foglaltaktól nem térhetett el. A  Harmtv. 37.  § (2)  bekezdés g)  pontja kategorikusan előírja, és nem mérlegelhető módon tartalmazza, hogy köz- vagy nemzetbiztonsági ok fennállása esetén a letelepedési, nemzeti letelepedési vagy a bevándorlási engedélyt vissza kell vonni” (Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélet, Indokolás  [20]). A  minősített adatokat jellegüknél fogva sem a  szakhatósági állásfoglalás, sem az  OIF határozata nem tartalmazhatta, az  adatok indítványozó általi megismerhetősége pedig más eljárás tárgya volt. Ilyen ügyekben a  felperes „jogvédelme azáltal biztosított, hogy a  bíróság a  minősített iratokba betekintve ellenőrzi, hogy az  ott feltárt adatok nemzetbiztonsági kockázat fennállását igazolják-e vagy sem, azok tartalmuk alapján a  szakhatósági állásfoglalás összegző megállapításait alátámasztják-e, és ezáltal elegendő indokul szolgálnak-e az  idegenrendészeti döntésnek” (Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélet, Indokolás  [25]). Jelen esetben a  bíróság a „minősített adatokat tartalmazó ügyiratba való betekintést, annak tartalmának megismerését követően arra a  megállapításra jutott, hogy a  szakhatósági állásfoglalások megalapozott adatokon alapultak, a  rendelkezésre álló adatok kellően alátámasztják az  abban foglaltakat, miszerint felperes magyarországi tartózkodása valódi és közvetlen veszélyt 5066 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám jelent Magyarország nemzetbiztonságára” (Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélet, Indokolás [26]). A bíróság kifejtette, hogy döntése során figyelembe vette az indítványozó által előadott személyes és családi körülményeket, és azokat összevetette a minősített adatokat tartalmazó iratban található információkkal. „Bár az  eljárás jellegzetességéből következően a  bíróság a  felek felé nem tudja ezen minősített adatokat megjeleníteni, ugyanakkor kétséget kizáróan meg tudta állapítani azt, hogy […] jogszerű, arányos és szükséges volt a  felperes bevándorolt státuszának visszavonása” (Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélet, Indokolás [27]). [28] A Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2.  számú végzésével a  felülvizsgálati kérelem befogadását megtagadta, megállapítva, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdése szerinti egyik befogadási feltétel sem áll fenn az ügyben. [29] Az ezt követően benyújtott alkotmányjogi panasz – amelyben az  indítványozó részletesen hivatkozott az  Alkotmánybíróság és az  Emberi Jogok Európai Egyezménye (a  továbbiakban: EJEE) kapcsán az EJEB gyakorlatára – lényege a következő. [30] 4.2. A  Kúria végzésével kapcsolatban az  indítványozó az  Alaptörvény VI.  cikk (1)  bekezdése, XXIV.  cikk (1) bekezdése, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése sérelmét állította. Tartalmilag az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7)  bekezdésére vonatkozóan fejtette ki az  érveit a  következők szerint. A  Kúria szerinte iratellenesen, valótlanul állítja, hogy az  indítványozó nem tett előadást a  felülvizsgálati kérelmében a  Kp. 118.  § (1)  bekezdés a) pont aa) és ad) alpontja szerinti befogadási feltételek tekintetében, valójában erre vonatkozóan részletes érvek szerepeltek a  felülvizsgálati kérelemben. „Indítványozó álláspontja szerint a  tisztességes eljárás részjogosítványát képező indokolt döntéshez való jog sérelmeként értékelhető […], hogy a  Kúria konkrétan iratellenes, valótlan megállapításokra, az  indítványozói érvek állítólagos hiányára alapozva nem fejt ki a  befogadás megtagadását megalapozó indokolást az  indítványozó által a  felülvizsgálati kérelemben ténylegesen előadott érvekkel kapcsolatban.” Az  indokolt döntéshez való jog megsértésével hozott végzés révén sérült az  indítványozó szerint a jogorvoslathoz való joga is, mivel őt ezáltal elzárta a Kúria attól is, hogy a teljes eljárás egésze szempontjából meghatározó, az  egész eljáráson végighúzódó, alapvető eljárási jogi jogsérelmek felülvizsgálat révén orvoslást nyerjenek. „Mivel a  korlátozott precedensrendszer miatt az  elsőfokú bíróságtól nem volt várható a  minősített iratokon alapuló döntésekkel kapcsolatos korábbi – egységes – kúriai joggyakorlat felülírása, azzal való szembehelyezkedés és ezáltal az  alapvető eljárási jogok EJEE és EJEB által megkövetelt tartalommal történő érvényre juttatása, ezért az  első hatékony jogorvoslati lehetőség különös módon a  rendkívüli jogorvoslat, a  Kúria felülvizsgálata volt a  jelen ügyben”. A  Kúriának észlelnie kellett volna a  joggyakorlat egységesítését és továbbfejlesztését célzó alaptörvény és EJEE-konform jogértelmezés kidolgozásának szükségességét, amiből szükségszerűen következik a felülvizsgálati kérelem befogadása – szól az indítvány. [31] 4.3. A Budapest Környéki Törvényszék ítéletével kapcsolatban az indítványozó a következőket adta elő. [32] A bevándorolt státusz visszavonásáról rendelkező határozathozatalkor „28 éve fennálló, stabilan működő, érzelmileg, szociálisan és anyagilag egymással szoros kapcsolatban álló, egymáshoz kötődő családtagok együttélése védelmet élvező családi élet állt fenn”. Ebbe a magán- és családi életbe történt jogellenes eljárásban szükségtelen és aránytalan beavatkozás. Az  indítványozó sérelmezi, hogy a  bíróság önmagában a  szakhatósági állásfoglalás jogszerűségéből (a jogkorlátozás törvényes alapjának meglétéből, a közérdekvédelem szükségességéből) vezette le további indokolás nélkül, hogy a  jogkorlátozás egyúttal arányos is volt, úgy, hogy nem álltak rendelkezésre a  hatóság állításait potenciálisan cáfolni képes ténybeli elemek, miután az  indítványozónak nem biztosították azt  a  jogot, hogy ilyen ténybeli cáfolattal élhessen. Emellett a  bíróságnak az  ügyben érintett családtagok szempontjából is vizsgálnia kellett volna a jogkorlátozás arányosságát, amire nem került sor. [33] Mivel az indítványozónak nem volt lehetősége a minősített iratba foglalt állítások ténybeli megalapozottságával, hitelességével kapcsolatban nyilatkozatot tenni, azt vitatni, a  bíróság tényként fogadta el a  szakhatóság cáfolat nélkül maradó állításait. Ekként pedig a bíróság egyoldalúan, kizárólag a szakhatóság által szolgáltatott információk alapján hozott döntést. Nem lehet azonban tisztességes az  az eljárás – különösen, ha büntetőjogias jellegű, szankciós következménnyel járó eljárásról van szó –, amelyben az érintettnek nem biztosítják a rá vonatkozó olyan (akár minősített) adatnak vagy legalább az  adat védekezéshez szükséges lényegének a  megismerését, amelyet bizonyítékként felhasználnak ellene. Ha nincs iratbetekintési joga, és nem is ismerheti meg a  vele szemben felhozott kifogásokat vagy legalább azok lényegét és a  mérlegelés szempontjait, akkor arra sincs lehetősége az  érintettnek, hogy nyilatkozatot tegyen, kifejtse érveit, védekezését a  döntés megalapozottsága, jogszerűsége kapcsán, ami  a  fegyverek egyenlőségét is sérti. A  bíróság iratbetekintése nem helyettesítheti az  indítványozót megillető alapvető eljárási jogok érvényre juttatását. A bírósági ítélet nem tartalmaz érdemi indokolást, a mérlegelés szempontjai nem derülnek ki, a következtetés okszerűsége nem állapítható meg, a minősített adatok érintettsége viszont az indítványozó szerint nem igazolhatja az indokolás teljes hiányát. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5067 [34] A jogorvoslathoz való jog az  indítványozó szerint – a  3311/2018.  (X. 16.) AB határozat (Indokolás  [36]) figyelembevételével – azért sérült, mert a  bíróság nem pótolhatta, korrigálhatta a  közigazgatási eljárásban megvalósult, az indítványozó alapvető eljárási jogait érintő jogsértéseket. [35] 5. Az ötödik indítványozó jogi képviselője (dr. Mohay György Béla ügyvéd) útján az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában a Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványát az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésére és ezzel összefüggésben az I. cikk (3) bekezdésére, valamint XXIV. cikk (1) bekezdésére és XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére alapította. [36] Az indítványozó továbbá az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdése alapján a  Mavtv. 11.  §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének, XXIV. cikk (1) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmére hivatkozással. [37] 5.1. Az indítványozó egy kiskorúsága óta Magyarországon élő, 2012 óta – legutóbb 2022. február 20-ig érvényes – letelepedési engedéllyel rendelkező orosz állampolgár. 2008 óta egy ukrán állampolgárral él együtt, akivel 2020-ban házasságot kötött. [38] Letelepedési engedélyét és letelepedési státuszát az  elsőfokú idegenrendészeti hatóság – a  Harmtv. 37.  § (2)  bekezdés g)  pontja alkalmazásával – az  AH […]  számú szakhatósági állásfoglalása alapján visszavonta arra hivatkozással, hogy az  indítványozó tartózkodása veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonsági érdekét. Az  AH  az  állásfoglalás indokait minősített adatnak nyilvánította (az indítványozó adatmegismerési kérelmét elutasították). [39] Az OIF a másodfokú eljárásban a Belügyminisztérium mint másodfokú szakhatóság állásfoglalása alapján hozta meg a döntését, és 106-L-25313/4/2021. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. [40] Az indítványozó keresetét a  Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8.  számú ítéletével elutasította. A  bíróság rámutatott, hogy a  családi és személyes körülmények részletes vizsgálata, értékelése a  hatósági eljárásban a szakhatósági állásfoglalásra tekintettel nem volt elvégzendő. A kötelezően beszerzendő szakhatósági állásfoglalás ugyanis a  Harmtv. 87/B.  § (4)  bekezdése alapján a  nemzetbiztonság kérdésében köti az OIF-et döntésének meghozatala során (Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8. számú ítélete, Indokolás [28]). Egyebekben azt is megállapította a  bíróság, hogy az  indítványozónak gyermeke nincs, valamint, hogy ő és nem uniós állampolgár házastársa között az  uniós jog szerinti származékos tartózkodási jogot megalapozható függőségi viszony sem áll fenn (Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8. számú ítélete, Indokolás [22]). A minősített adatokat jellegüknél fogva a hatósági határozat nem tartalmazhatta, de ez a bíróság szerint nem jelenti az  indokolási kötelezettség megsértését, az  iratmegismerési jog pedig korlátozható jog. A  bíróság „a minősített iratanyagot megtekintette és megállapította, hogy az  abban foglaltak elegendő indokát adták és kellően alátámasztották a  szakhatósági állásfoglalás azon megállapítását, hogy a  felperes magyarországi tartózkodása a  nemzetbiztonságot veszélyezteti. A  nemzetbiztonsági ellenőrzés adatait, a  minősített iratanyagban szereplő tényeket a  bíróság sem bírálhatja felül” (Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8.  számú ítélete, Indokolás [33]). [41] A Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítéletével a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét hatályában fenntartotta. Indokolásában szintén a szakhatósági állásfoglalás kötelező jellegére hivatkozott, és arra, hogy minősített adat nem szerepelhet a határozatban. A fél iratmegismerési joga korlátozható, amennyiben azt a felmerülő nemzetbiztonsági okok alátámasztják, de ilyenkor megindítható a  megismerési engedély iránti eljárás. A  megismerési engedély megtagadása és az  azzal szembeni keresetet elutasító ítélet jogereje kizárja, hogy utóbb a  bíróság az  iratok megismerését lehetővé tegye. A „Kúria – éppúgy, mint az elsőfokú bíróság – betekintett a minősített iratokba és az elsőfokú bírósággal egyezően arra a megállapításra jutott, hogy azok alátámasztják a nemzetbiztonsági veszély fennálltát (Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélete, Indokolás [63]). A döntés elvi tartalma szerint „[h]a a felperes a  letelepedésével kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatra vonatkozó szakhatósági állásfoglalást vitatja, akkor ezt a kérdést vizsgálni kell, a bírósági felülvizsgálat nem formális. A hatékony jogvédelem érdekében a közigazgatási bíróságnak be kell tekintenie a minősített adatokat tartalmazó ügy irataiba, és azt kell ellenőriznie, hogy az abban foglalt adatok elegendő indokául szolgálnak-e a  hatóság döntésének. A  tisztességes eljárásból fakadó bírói jogvédelem követelménye szerint alkotmányos igény, hogy a perbe vitt jogokról a bíróság érdemben dönthessen. Ehhez pedig azt kell vizsgálnia, hogy a  szakhatósági állásfoglalások, vélemények igazolják-e a  nemzetbiztonsági veszély fennálltát (Kúria Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélete, Indokolás [73]–[74]). [42] 5.2. Az  ezt követően benyújtott alkotmányjogi panasz – amelyben az  indítványozó részletesen hivatkozott az Alkotmánybíróság és az EJEE kapcsán az EJEB, valamint az EUB gyakorlatára – lényege a következő. 5068 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [43] Az indítványozó úgy véli, ügyében Alaptörvénybe ütköző beavatkozás történt a családi életébe. Rendkívül hosszú idő óta él rendezetten, családi kötelékben, törvényes keretek között Magyarországon, itt nőtt fel, jól beszél magyarul, dolgozik, állandó jövedelemmel és vagyonnal rendelkezik, beilleszkedve, törvénytisztelő módon él. Az állampolgársága szerinti országgal több mint harminc éve semmiféle kapcsolata nincs, oda kötődés nem fűzi. Feleségével – akivel 2008 óta élnek együtt – 2020-ban kötöttek házasságot, amely házasság és a felek életközössége azóta is fennáll. A családi élet tiszteletben tartásához való jog magába foglalja a családi kapcsolatok fejlődéséhez szükséges, a  családtagok együttéléséhez való jogot. A  bíróság döntése ezt súlyosan és negatívan érinti, és a legalapvetőbb garanciák sem biztosítottak az önkényességgel szemben. Az önkényességgel szembeni védelem az  indítványozó szerint magába foglalja ugyanis, hogy az  érintett félnek tényleges lehetősége legyen arra, hogy az őt hátrányosan érintő intézkedést megtámadja, érdemi lehetőséget kell kapnia arra, hogy megcáfolja a hatóság azon állítását, hogy a személye révén fennáll a nemzetbiztonság veszélyeztetettsége. Ez nem lehetséges, ha az állam nem enged hozzáférést és felhasználást legalább a  közérdeksérelem megállapításának alapjául szolgáló indokok lényege vonatkozásában. Az, hogy az  eljáró bíróságok hozzáfértek és megtekinthették a  minősített iratokat, nem nyújtott megfelelő ellensúlyt/biztosítékot az érintett személy eljárási jogai lényegének megóvására. [44] A magán- és családi élet, az együttélés egy demokratikus társadalomban csak a szükséges és arányos mértékben korlátozható. Az indítványozó sérelmezi, hogy a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy az elsőfokú bíróság ezt a kötelező mérlegelést egyáltalán nem végezte el, illetve a Kúria maga sem így járt el. A mérlegelés tárgyát kellett volna, hogy képezze a döntést hozó államban megelőzően eltöltött idő hosszúsága, az indítványozó családi helyzete, valamint a  társadalmi, kulturális és családi kapcsolatok erőssége mind a  befogadó, mind pedig az  indítványozó állampolgársága szerinti országban. Értékelni kellett volna, hogy észszerűen elvárható-e az  adott személytől, hogy magán- és családi életét más országban folytassa, ahogy azt is, hogy milyen indokok szólnak amellett, hogy a családi együttélés ne a származási országban valósuljon meg. Az indítványozó esetében – a jelenlegi orosz és ukrán helyzetet és viszonyt ismerve – az indítványozó megítélése szerint nyilvánvalóan kizárt az indítványozó állampolgársága szerinti országban történő együttélés. [45] Az indítványozó mindemellett a  tisztességes eljáráshoz való jogának a  sérelmét is állítja azzal kapcsolatban, hogy semmilyen mértékű, terjedelmű érdemi indokolást nem tartalmaznak a  hatósági döntések, a  szakhatósági állásfoglalás, valamint a  bíróság és a  Kúria ítélete. Szerinte a  döntés minősített adatokon alapuló indokai vonatkozásában legalább azok lényegének megismerésére és felhasználására vonatkozó jog az  alapvető eljárási garanciák egyik eleme. Kulcsfontosságú továbbá, hogy lehetőség nyíljon az  egymással ellentétes álláspontok (állítások, vélemények, érvek) ütköztetésére. Ezt az  elvárást fejezi ki az  audiatur et altera pars jogelv, valamint a fegyverek egyenlőségének az elve. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti jog alanya nem elszenvedője, hanem cselekvő résztvevője a jogait és kötelezettségeit elbíráló eljárásnak, ezért alkalmat kell számára biztosítani, hogy az  eljárás során elbírálandó, rá vonatkozó tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson (nyilatkozattételi jog). Nem lehet olyan kérdésben döntést hozni, amelyben a feleknek a bírósági eljárás során nem volt lehetőségük megnyilatkozni, az álláspontjukat ütköztetni. [46] Azt is kifejti az  indítványozó, hogy a  jogorvoslat terjedelme is rendkívüli mértékben korlátozott, gyakorlatilag kiüresedett, mivel a  jogorvoslati jogkör csak a  minősített irat megismerésére szorítkozhat. A  bíróság sem a minősített iratban foglaltakat nem bírálhatja felül, sem pedig az elengedhetetlen – szükségességi-arányossági – mérlegelést nem végezheti el. Ehhez ugyanis szükség lenne az érintett fél álláspontjára, amely álláspont kifejtésétől – az érdemi védekezéstől – az érintett személy teljes mértékben el volt zárva. [47] 5.3. A  Mavtv. 11.  §-a tekintetében az  indítványozó elsősorban azt kifogásolja, hogy bár a  jogszabály formálisan lehetővé teszi a  minősített adat megismerését és ezen keresztül a  hatékony védekezéshez való jog gyakorlását, ugyanakkor az erre irányuló kérelmeket a hatóság minden érdemi indokolást mellőzve, önkényesen elutasíthatja. Ekként a  támadott rendelkezés „rendkívül tág – gyakorlatilag parttalan, senki által nem ellenőrizhető és ezért önkényes – döntési jogot konstituál egy olyan állami szerv részére, amely alapjogokat közvetlenül érintő, sőt azok teljes megvonását lehetővé tevő döntéseket hozhat”. II. [48] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. […] (3) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a  közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.” M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5069 „XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […] (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” 2. A Mavtv. támadott rendelkezése (az indítvány benyújtásakor hatályos szövegállapot): „11.  § (1) Az  érintett a  minősítő által kiadott megismerési engedély alapján, személyi biztonsági tanúsítvány nélkül jogosult megismerni nemzeti minősítésű személyes adatát. Az  érintett köteles a  nemzeti minősített adat megismerése előtt írásban titoktartási nyilatkozatot tenni és a  nemzeti minősített adat védelmére vonatkozó szabályokat betartani. (2) A  megismerési engedély kiadásáról az  érintett kérelmére a  minősítő 15  napon belül határoz. A  megismerési engedély kiadását a  minősítő megtagadja, ha az  adat megismerése a  minősítés alapjául szolgáló közérdek sérelméhez vezet. A megismerési engedély megtagadását a minősítőnek indokolnia kell. (3) A megismerési engedély megtagadása esetén az érintett a határozatot közigazgatási perben megtámadhatja. Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, a minősítőt a megismerési engedély kiadására kötelezi. A bíróság az ügyben zárt tárgyaláson jár el. A perben csak olyan bíró járhat el, akinek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzését elvégezték. A  felperes, a  felperes oldalán érdekeltként részt vevő személy és ezek képviselője a minősített adatot az eljárás során nem ismerheti meg. A perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselői a  minősített adatot csak akkor ismerhetik meg, ha a  nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzésüket elvégezték.” III. [49] 1. Az  eljárás során az  Abtv. 56.  § (2)  bekezdése alapján az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt a  befogadhatóság feltételeit vizsgálta meg. [50] 1.1. Az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdése értelmében alkotmányjogi panaszban csak olyan jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve megsemmisítését lehet indítványozni, amely az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bírósági eljárás során alkalmazásra került. Jelen esetben az  ötödik indítványozó a Mavtv. 11. §-át is sérelmezte alkotmányjogi panaszában (Indokolás [47]), de egyértelműen megállapítható volt, hogy ez  a  rendelkezés az  ügyében – mivel az  a  letelepedési engedély és letelepedési státusz visszavonásáról, nem pedig a  Mavtv. 11.  §-a szerinti adatmegismerésről szólt – nem került alkalmazásra. Az  Alkotmánybíróság ezért a hatósági és a bírósági eljárásban nem alkalmazott jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességét állító indítványt a törvényi feltételeknek való meg nem felelése miatt az Abtv. 64. § d) pontja alapján a rendelkező rész 5. pontjába foglaltak szerint visszautasította. [51] 1.2. Az  Abtv. 27.  §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszok vizsgálata során megállapítható volt, hogy az  Alaptörvénynek az  első három indítványozó által közvetetten, mintegy az  indítvány alátámasztása céljából hivatkozott Q) cikk (2) bekezdése nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak {3248/2024. (VII. 5.) AB végzés, Indokolás [22]}. Ehhez hasonlóan az Alaptörvény I. cikke vonatkozásában a negyedik és az ötödik indítvány sem tesz eleget az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételnek, mivel ez a rendelkezés sem Alaptörvényben biztosított jogot tartalmaz, hanem az állam kötelezettségeit határozza meg az alapjogok védelme és biztosítása érdekében {például: 3421/2024. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [26]}. [52] Mindemellett az  első három indítványozó az  Alaptörvény III.  cikk (1)  bekezdésével, VI.  cikk (1)  bekezdésével és XIV. cikk (3) bekezdésével kapcsolatban, a negyedik indítványozó pedig a Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2. számú végzése tekintetében az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXIV. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban nem hivatkozik érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességre, ezért az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja alapján – a határozott kérelem hiánya miatt – e tekintetben sincs lehetőség érdemi vizsgálatra. Az Alkotmánybíróság emlékeztet e körben arra, hogy „[a]z Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésére, mint a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog sérelmére […] olyan esetben alapítható alkotmányjogi panasz, ha a sérelmesnek vélt bírósági eljárás közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt zajlott”. Ilyen esetben az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésébe ütközés miatt abból az okból állapítható meg a  bírósági döntéssel kapcsolatban, hogy a  bíróság helybenhagyta a  közigazgatási határozatot, „ezzel mintegy »elfogadva« az alaptörvény-ellenességet” {3071/2017. (IV. 19.) AB végzés, Indokolás [12]}. 5070 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [53] Az egyéb törvényi feltételeknek az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszok megfeleltek. [54] Az Alkotmánybíróság az  indítványok vonatkozásában az  Abtv. 29.  §-ában foglalt befogadhatósági feltétel fennállását is megállapította, arra jutott ugyanis, hogy a beutazási és tartózkodási tilalom elrendeléséhez vezető indokoknak az  érintett elől való teljes elzárása alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést és a  bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét is felveti. Csak a tárgyban benyújtott – a minősített adatra vonatkozó megismerési kérelem elutasítását és idegenrendészeti eljárást érintő – alkotmányjogi panaszok együttes és érdemi vizsgálata útján lehet kellő mélységben, komplex szemlélettel áttekinteni és mérlegelni, hogy megállapítható-e alapjogsérelem ezekben az  ügyekben, és levonni annak konzekvenciáit a  támadott bírói döntésekre nézve. [55] Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság öttagú tanácsa az  adatmegismerési ügyeket érintő alkotmányjogi panaszokat (első, második és harmadik indítvány) 2024. szeptember 24-én, az  idegenrendészeti ügyeket érintő alkotmányjogi panaszokat (negyedik és ötödik indítvány) pedig 2025. július 8-án érdemi vizsgálat céljából befogadta. [56] Összegezve a fentieket: az első három indítvány – amelyek a Mavtv. 11. §-a alapján lefolytatott adatmegismerési eljárásban hozott döntéseket támadták – az  Alaptörvény VI.  cikk (3)  bekezdésére, XXIV.  cikk (1)  bekezdésére és XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére alapított részében bírálható el érdemben. A negyedik indítvány (a Budapest Környéki Törvényszék 104.K.701.700/2023/12.  számú ítélete vonatkozásában) és az  ötödik indítvány – amelyek az idegenrendészeti eljárásban hozott döntéseket támadták – az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésére, XXIV. cikk (1)  bekezdésére, valamint XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésére alapított részében kerülhet érdemben elbírálásra. A  negyedik indítvány továbbá a  Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2.  számú végzését az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7) bekezdése alapján támadó részében is elbírálható. [57] 2. Az indítványokat az Alkotmánybíróság a befogadást követően tárgyuk azonosságára és tartalmuk összefüggésére tekintettel egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el. [58] 3. Az  Alkotmánybíróság megkeresése alapján az  AH azt a  tájékoztatást nyújtotta, hogy a  megkereséssel érintett 2018. január 1. és 2023. december 31. közötti időszakban 321 db – Mavtv. 11.  §-a szerinti – adatmegismerési engedély iránti kérelem érkezett az  AH-hoz. A  nemzeti minősítésű személyes adat megismerésére vonatkozó engedély kiadása a nemzetbiztonsági érdek védelme miatt minden esetben megtagadásra került, és a bíróság csak egy esetben kötelezte az AH-t megismerési engedély kiadására (Kúria Kfv.I.37.931/2021/8. számú ítélete). [59] Arra vonatkozó nyilvántartást nem vezetnek, hogy az adatmegismerési kérelem hány esetben irányult kiutasítási javaslat alapjául szolgáló nemzeti minősítésű személyes adatok megismerésére. [60] Az AH tájékoztatása szerint a  döntései egyéniesítettek annyiban, hogy a  nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 5. §-ának megfelelő pontjára utalással mindig megjelölésre kerül, hogy az AH-nak konkrétan mely feladata hatékony ellátását veszélyeztetné a  minősített adat megismerése. A  „minősített adat sérelme nélkül ugyanakkor a  határozat indokolása […] nem lehet bővebb, mint a  törvényszövegre történő utalás, annak megjelölése, hogy milyen védendő közérdek alapozza meg a  megismerési engedély iránti kérelem elutasítását, továbbá, hogy az adat felperes általi megismerése károsítja-e a minősítéssel védendő közérdeket”. [61] 4. A  Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az  ötödik indítvány kapcsán két amicus curiae beadványban fejtette ki álláspontját. [62] Rámutatott, hogy a „magyar jogi szabályozás a  nemzetbiztonsági kockázat fennállását olyan  törvényes kógens kizáró oknak tekinti, melynek fennállása a  nemzeti letelepedési engedély visszavonását vonja maga után. A  nemzetbiztonsági kockázat egy olyan szakkérdés, amelynek eldöntése jogszabályban kijelölt szakhatóságok hatáskörébe tartozik, a szakhatóságok döntése az idegenrendészeti hatóságokra nézve kötelező érvényű”. [63] Kifejtette, hogy a  magán- és családi élethez fűződő jog nem korlátozhatatlan, „az idegenrendészeti eljárások során, jellegükből adódóan sor kerülhet a  magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog indokolt korlátozására, a  „családi együttélés fontosabb érdekből (például nemzetbiztonság, közbiztonság, közegészség) a szükséges és arányos mértékben korlátozható”, amit még az EJEE és az EJEB is elismer. [64] Továbbá a  minősített adaton alapuló idegenrendészeti hatósági határozatok esetében az  érintett tisztességes eljáráshoz való jogából levezethető iratmegismerési joga az  Alaptörvény IV.  cikk (1)  bekezdése szerinti más személyek szabadsághoz, személyi biztonsághoz való alapjogával ütközik. [65] Alapjogsérelem azonban nem áll fenn, mivel egyrészt biztosított az  érintett számára a  megismerési engedély kiadása iránti eljárás, és „a megismerési engedély megtagadásának kontrollja a Mavtv. 11. § (3) bekezdése szerinti peres eljárásban valósul meg. Ennek során a bíróság […] vizsgálja a megismerni kért adatot tartalmazó iratot is, M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5071 azt, hogy megalapozott volt-e a minősítő részéről a minősítéssel védett közérdek sérelmére való hivatkozás, vagyis elvégzi a szükségesség-arányosság tesztjét”. [66] Másrészt az idegenrendészeti hatóság határozata jogszerűségét kifogásolva közigazgatási per is indítható. Ebben az esetben a közigazgatási perben eljáró bíróságnak – az érdemi felülbírálat elvéből következően – vizsgálnia kell, hogy a szakhatósági állásfoglalás valóban minősített adatokon alapul-e, illetve hogy a védett adatok megfelelően alátámasztják-e a szakhatóság állásfoglalását. Ha az érintett a védett adatot a határozatból nem ismerheti meg, és erre a megismerési engedélyezési eljárásban sem kapott lehetőséget, akkor keresete alapján a közigazgatási perben eljáró bíróságnak a Mavtv. 13. § (5) bekezdése szerint meg kell ismernie a szakhatóság állásfoglalásának alapjául szolgáló, minősített adatot tartalmazó iratokat, majd az  abban foglaltakra figyelemmel kell az  idegenrendészeti hatóság határozatának jogszerűségéről döntenie, vizsgálva, hogy a  leírtak okszerű és logikus értékelése megtörtént-e. A bíróság a minősített iratokba való betekintés során annak ellenére, hogy mérlegelésének részleteit a  féllel nem közölheti, mérlegelési tevékenységet végez, döntése nem automatikus, az  a  körülmények egyedi értékelésén alapul. Az érdemi felülbírálat körében azt „mindenképpen vizsgálhatja és értékelheti, hogy a támadott határozat kötelező alapját képező szakhatósági állásfoglalás megalapozott-e; más szóval, hogy a  hatóság valós tényekre alapította-e a megállapítását, miszerint a nemzetbiztonság veszélyeztetése tényleges és súlyos.” [67] Második amicus curiae beadványában a  Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter alapvetően a  Kúria joggyakorlatának az  EUB 2024. április 25-ei NW-PQ kontra Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság ítélete (C‑420/22 és C‑528/22  számú egyesített ügyek, EU:C:2024:344) alapján meghozott 3/2025.  számú jogegységi határozatában (a  továbbiakban: JEH) tetten érhető, az  ügyész kötelező perbelépését előíró változására hívta fel a figyelmet. Ez arra az esetre vonatkozik, ha az idegenrendészeti eljárásban a fél nem ismerheti meg a döntés alapjául szolgáló minősített adatokat, és emiatt úgy kell tekinteni, hogy jogainak védelmére jogi okból képtelen. Ez  a  megoldás – amely az  Alkotmánybíróság előtt fekvő alkotmányjogi panasz ügyek befejezését követően született – a miniszter álláspontja szerint „képes biztosítani azt, hogy a fél képviselőjeként olyan személy járjon el, aki ismeretében van az ügyhöz kapcsolódó minősített adatoknak, ezáltal képes a határozat mögött húzódó és a fél által közvetlenül meg nem ismerhető indokokra tekintettel meghozott határozattal szembeni érdemi védekezésre”. IV. [68] Az alkotmányjogi panaszok az alábbiak szerint részben megalapozottak. [69] 1. Először a Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2. számú – a felülvizsgálati kérelem befogadását megtagadó, tehát az eljárást befejező, de nem érdemi – végzésével kapcsolatban a  negyedik indítványozó által előadott, az  indokolt bírói döntéshez való jog és a jogorvoslathoz való jog sérelmét állító alkotmányjogi panaszt (Indokolás [30]) vizsgálta meg az Alkotmánybíróság (a Kúria a többi ügytől eltérően ebben az ügyben nem bírálta el érdemben a felülvizsgálati kérelmet) {Lásd eljárási szempontból hasonló ügyben: 6/2025. (VI. 30.) AB határozat, Indokolás [45]–[51]}. [70] Az indítványozó azt kifogásolja, hogy a  Kúria nem vizsgálta meg kellő alapossággal az  ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit, nem indokolta meg megfelelően a  befogadás megtagadását, és ezáltal nem orvosolta – mert a hiányos mérlegelés eredményeképpen nem is észlelte –, hogy az ügyben alapvető jogokat sértő döntést hozott a Budapest Környéki Törvényszék. [71] Az indokolt bírói döntéshez való jog az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerén belül jelentkezik, és „a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az  eljárási  törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme az eljárási szabály alaptörvény-ellenes alkalmazását jelenti. A tisztességes eljárásból fakadó elvárás tehát az eljárási szabályok Alaptörvénynek megfelelő alkalmazása, ami a  jogállami keretek között működő bíróságok feladata. Az  eljárási  törvény rendelkezéseire  is figyelemmel, a  tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a  bírói döntésekkel szemben azt a  minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a  bíróság az  eljárásban szereplő feleknek az  ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, a  felek által az  adott ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az  ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]}. [72] Az Alkotmánybíróságnak mindezek alapján jelen ügyben az ügy természetére (felülvizsgálati kérelem befogadásáról való döntés), az ügyben alkalmazandó eljárási szabályok jellegére és tartalmára is tekintettel azt kellett mérlegelnie, hogy az  eljáró bíróság döntésének indokairól az  Alaptörvényből fakadó „fair trial” követelményének megfelelő módon határozatában számot adott-e. 5072 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [73] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a  felülvizsgálati kérelem befogadásáról szóló döntés célja annak vizsgálata és értékelése volt, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdésében foglalt valamelyik feltétel fennáll-e. [74] Megállapítható, hogy a Kúria a döntése alapjául szolgáló indokokról és szempontokról határozatában számot adott: a döntésből egyértelműen kitűnik, hogy a Kúria milyen érvek mentén alakította ki az ügyben elfoglalt álláspontját. A tisztességes eljárás részét képező indokolt bírói döntéshez való jog ezért az eljárásban nem szenvedett sérelmet. [75] Az indítványozó által hivatkozott másik alapvető jogból, az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdéséből –  a  jogorvoslathoz való jogból – az  a  követelmény fakad, hogy az  érdemi, ügydöntő döntések tekintetében biztosítani kell a  más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét olyan döntés meghozataláért, amely képes a  sérelmezett döntést felülvizsgálni, és a  sérelem megállapítása esetén a döntésre visszaható módon a sérelmet orvosolni. A jogorvoslathoz való jog azonban nem értelmezhető akként, hogy az  magába foglalná a  kérelmező számára kedvező döntés meghozatalának jogát {lásd például: 3220/2025. (VI. 23.) AB végzés, Indokolás [23]}. A jogorvoslathoz való jog kapcsán az Alkotmánybíróság gyakorlata nem követeli meg a  rendkívüli perorvoslati rendszer létét, a  jogorvoslathoz való jog a  rendes jogorvoslatokra vonatkozik. A  felülvizsgálat – mint rendkívüli jogorvoslat – az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdésében foglalt rendelkezéssel tehát nem hozható összefüggésbe {lásd például: 3448/2024.  (XII. 13.) AB végzés, Indokolás  [30]}. Az  Alkotmánybíróság megerősíti e  körben azt is, hogy annak megítélése, hogy a  felülvizsgálati kérelem befogadásának feltételei fennállnak-e, vagy sem, alapvetően szakjogi-törvényértelmezési kérdés {3428/2020. (XI. 26.) AB végzés, Indokolás [14]}. Ennek alapján nem sérti a jogorvoslathoz való jogot, hogy a Kúria mérlegelési jogkörben eljárva nem fogadta be az indítványozónak az idegenrendészeti hatóság kétfokú eljárásban hozott döntését felülvizsgáló bírósági döntés elleni felülvizsgálati kérelmét. [76] A fentiek alapján az  Alkotmánybíróság a  Kúria Kfv.VI.37.119/2024/2.  számú végzése tekintetében az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésére alapított kérelmet egyaránt megalapozatlannak találta, és a  rendelkező rész 4. pontja szerint elutasította. [77] 2. Ezt követően az Alkotmánybíróság az indítványozók által támadott, az ügy érdemében hozott bírói döntéseket vizsgálta meg. [78] 2.1. Öt olyan indítványozó alkotmányjogi panaszáról van szó, akik azt sérelmezik, hogy a  velük szemben indult idegenrendészeti eljárásban semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy a személyüket érintően mi vezetett nemzetbiztonsági kockázat megállapítására, aminek – az idegenrendészeti hatóság döntésének a nemzetbiztonsági veszélyeztetés esetére előírt irányára figyelemmel [vesd össze: Harmtv. 37.  § (2)  bekezdés g)  pont] – közvetlen eredménye volt a bevándorlási/letelepedési státuszuk hatóság általi visszavonása, illetve a kiutasításukra vonatkozó javaslat megtétele. Mivel az indítványozók évtizedek óta Magyarországon élnek, ez számukra különösen hátrányos. [79] Az indítványozók eredménytelenül nyújtottak be a  minősített adattá nyilvánított indokok tekintetében a Mavtv. 11. §-a szerinti megismerési engedély iránti kérelmet. [80] Az AH tájékoztatása alapján az Alkotmánybíróság megkeresésével érintett 2018–2023 közötti időszakban egyébként minden egyes – idegenrendészeti vagy más tárgyú – adatmegismerési kérelem elutasításra került, tehát az összesen 321 kérelmező közül senkinek nem engedélyezték a nemzeti minősítésű személyes adatához való hozzáférését. [81] Az indítványozók részben az  adatmegismerési engedély elutasítását (első, második, harmadik indítvány), részben pedig a  számukra meg nem ismerhető indokokon alapuló, idegenrendészeti tárgyú döntést támadták alkotmányjogi panasszal (negyedik és ötödik indítvány). [82] 2.2. Bár az  idegenrendészeti eljárás és az  adatmegismerési eljárás a  hatályos jog szerint eljárásjogi szempontból elkülönülnek egymástól, tartalmilag szorosan összefüggenek: amikor az  idegenrendészeti eljárásban az  érintett ellen a  személyére vonatkozó – az  ő személyes adatának minősülő –, de minősített és emiatt előle elzárt információkat használnak fel a döntés megalapozásaként, akkor az emiatt a hatósági vagy a bírósági eljárás alatt a  Mavtv. 11.  §-a alapján megindított adatmegismerési eljárás nem önmagáért való, hanem tartalmát tekintve eszközjellegű: az iratbetekintési jognak az idegenrendészeti eljárásban történő biztosítására irányul. [83] A vizsgált ügyekben is erről volt szó. Az adatmegismerési engedély elutasítását támadó indítványozók mindegyike kifejezetten azzal a  céllal kívánta megismerni az  AH javaslatának, illetve szakhatósági állásfoglalásának alapjául szolgáló minősített adatokat (saját személyes adataikat), hogy a  folyamatban lévő idegenrendészeti eljárásban esetlegesen cáfolni tudják az ellenük felhozott kifogásokat. [84] Hangsúlyozandó az is, hogy a minősített adatok megismerését kizárólag a Mavtv. 11. §-a szerinti adatmegismerési eljárásban lehet kérni. Közvetlenül az  idegenrendészeti eljárásban, amelyben a  minősített adatot tartalmazó irat alapján döntést hoznak, illetve e döntés bírósági felülvizsgálata során – amint azt például az ötödik alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bírósági döntés is megállapította (lásd: Kfv.III.37.798/2023/10. számú ítélet, Indokolás [54] és [56]; illetve amint arra a JEH, Indokolás [12] is utal) – ez a kérdés nem vizsgálható és nem is felülvizsgálható már. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5073 [85] 2.3. Ezért a  továbbiakban az  Alkotmánybíróság a  [XXIV.  cikk (1)  bekezdésének, valamint a  XXVIII.  cikk (1) bekezdésének részét képező] iratbetekintési jogból kiindulva kezdte meg az alkotmányossági vizsgálatot. [86] 3. Az  ügymegismerési jogosultságokat, mint amilyen az  iratbetekintési jog {illetve ehhez kapcsolódóan, ennek részeként a  dokumentumok birtoklásához való jog, 3360/2023.  (VII. 19.) AB határozat, Indokolás  [29]} hagyományosan a tisztességes (hatósági és bírósági) eljáráshoz való jog követelményrendszerén belül, a hatékony és megfelelő felkészülést biztosító védelemhez való jog és a fegyveregyenlőség követelménye metszéspontjában helyezi el a  gyakorlat {vesd össze például: 3335/2024.  (IX. 23.) AB határozat, Indokolás  [24]; 3360/2023.  (VII.  19.) AB  határozat, Indokolás  [32]–[33]; 3248/2023.  (VI. 9.) AB határozat, Indokolás  [23]–[29]; 3058/2019.  (III. 25.) AB határozat, Indokolás  [26]; 3046/2019.  (III. 14.) AB határozat, Indokolás  [96]; 15/2016.  (IX. 21.) AB határozat, Indokolás [38]}. [87] Az Alkotmánybíróság röviden felidézi tehát az iratbetekintési jog tartalmát érintő megállapításait. [88] A fegyverek egyenlőségének az a lényege, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma kell, hogy legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson, aminek egyik feltétele, hogy az  ügyben releváns adatokat a  vád, illetve a  terhelt és a  védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg {legutóbb például: 3172/2025.  (V. 30.) AB határozat, Indokolás  [26]}. Ezt a  büntetőeljárással összefüggésben kidolgozott követelményt az  Alkotmánybíróság tartalmilag „a tisztességes eljáráshoz való jog alapján alkalmazhatónak találta […] minden bírósági eljárás tekintetében, így polgári perek esetében is” {21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [99]}. [89] Az iratbetekintés ahhoz a követelményhez igazodik, hogy az érintett a jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja. A  vizsgálati típusú eljárásokban – mint amilyen a  hatósági eljárás – e  jog biztosítja, hogy a  hatóság jogi álláspontjával szemben az ügyfél szükség szerint ki tudja alakítani a nyilatkozatai, észrevételei, indítványai tartalmát, a  hivatalból indított, felelősséget megállapító hatósági eljárásokban pedig védekezését {3223/2018.  (VII.  2.) AB határozat, Indokolás  [36]}. „A megismerés hiánya az  adott esetben akár ki is zárhatja, hogy az  ügyfél már az eljárás folyamán észrevételt tehessen a tényállás feltáratlanságára, avagy a későbbiekben a hatósági határozat iratellenességére. Márpedig az Alaptörvény emberképével nem áll összhangban az a hatósági működés, amelyben az  ügyfél a  hatóság közérdekvédelmének »elszenvedője«, avagy amelyben a  szubjektív jogvédelem méltatlanul háttérbe szorul. Következésképpen az  iratbetekintés  törvényben biztosított jogának a  sérelme annyiban jelenti a tisztességes hatósági eljáráshoz való alapjog korlátozását, amennyiben az ügyfél (adózó) nyilatkozattételhez és védekezéshez való jogát csorbítja. Az  iratbetekintés a  közigazgatási szerv jogszerű működésének egyik  törvényi garanciája és emellett az  ügyfelek hatósági eljárásban való hatékony részvételének lehetőségét alapozza meg” {3223/2018. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [37]}. [90] Az Alkotmánybíróság az  iratbetekintéshez való jogot illetően elvi jelleggel mondta ki, hogy az  „eljárásban szereplő adatok és dokumentumok teljes megismerése és – megfelelő biztosítékok között – birtoklása is a fair trial követelményéből fakadóan a »mindenképpen biztosítandó« jogok közé sorolható” {a 6/1998. (III. 11.) AB határozatra (ABH 1998, 91, 96.) történő hivatkozással: 3172/2025.  (V. 30.) AB határozat, Indokolás  [38]; 3295/2021.  (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [53]; 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [61]}, az az eljárás tisztességességének „értelmezési tartományához szükségképpen hozzátartozik” {3311/2018.  (X. 16.) AB határozat, Indokolás  [33]. Ezért „az iratbetekintés biztosításának elmaradása az  ügy kimenetelétől függetlenül kihat az  ügy érdemére” {3069/2022. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [26]}. [91] 4. Főszabály szerint hozzátartozik az  eljárás tisztességességéhez az  iratanyag teljes körű hozzáférhetősége {a nyomozati iratok tekintetében lásd például: 3360/2023.  (VII. 19.) AB határozat, Indokolás  [31]–[32]}. A  „bizonyítékokhoz történő indítványozói hozzáférés, ekként arra vonatkozóan nyilatkozatok megtételének, észrevételezésének, illetve azokkal összefüggésben bizonyítási indítványok tételének joga valamennyi bizonyíték esetében érvényesítendő, hiszen az  iratbetekintés lehetőségének biztosítása nélkül az  indítványozó nem tudja megfelelően gyakorolni a  jogait, illetve teljesíteni kötelezettségeit, azaz ennek hiányában a  védelemhez való jog lényege sérül. Iratbetekintés hiányában az  érintett jogalanynak nem áll módjában a  bizonyítási eljárás, ekként a  terhelő és esetleges mentő bizonyítékok megismerése, amelyek a  közigazgatási jogi felelőssége megállapítását eredményezik. Az  iratbetekintés a  védelemhez való jog gyakorlásának előfeltétele, hiszen ennek hiányában a  nyilatkozattétel, észrevetelezés, illetve a  bizonyítási indítványok megtételének joga is kiüresedik” {3291/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [115]}. [92] Konkrét ügyek vizsgálata során lényeges elemévé vált a  gyakorlatnak azonban az  is, hogy az  ügy iratai közül alapvetően csak a  releváns iratok megismerhetőségének a  hiánya vezet kétségkívül alapjogsérelemre. Ennek megalapozásaként az  Alkotmánybíróság arra mutatott rá, hogy „jogainak érvényesítése érdekében a  bíróság 5074 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik. Ebből pedig az adott esetre nézve az következik, hogy peres eljárás során minden, a  per tárgyát érintő releváns iratot […] a  peres felek mindegyike ugyanolyan mélységben és teljességben, továbbá azonos módon ismerhesse meg. Ez biztosítja a jogvitában álló peres felek között a »fegyverek egyenlőségét«, ezáltal a tisztességes eljárás alkotmányi értelemben vett minőségét” {15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 120.; a  határozatot megerősítette például: 3265/2014.  (XI. 4.) AB határozat, Indokolás  [31]; 3295/2022.  (VI. 24.) AB határozat, Indokolás  [36]}. Ezt a  megközelítést támasztja alá az  iratoknak a  terhelt anyanyelvére történő lefordításával összefüggésben tett azon megállapítás is, miszerint a  tisztességes eljáráshoz való jogból nem következik a  teljes iratanyag lefordításának a  kötelezettsége, de „a terheltnek rendelkeznie kell azokkal a  feltételekkel, eszközökkel, megfelelő idővel, amelyek a  vád és a  bírói döntések megértését, az  eljárás eseményeinek, különösen a bizonyítás menetének és a lényegének a követését, továbbá az azokra történő reagálást biztosítják” {3295/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [40]}. Relevánsnak alapvetően – de nem kizárólagosan – akkor minősül egy irat, ha a  döntést erre alapítják, vagy ha az  iratban „új, a  védekezés szempontjából eddig nem értékelt releváns elem jelenik meg” {3188/2021. (V. 19.) AB határozat, Indokolás [35]–[36]; 3064/2019. (III. 29.) AB határozat, Indokolás [25]; vesd össze még a 3100/2015. (V. 26.) AB határozattal: pl. „az ügy szempontjából jelentős nyilatkozatokhoz és bizonyítékokhoz való hozzáférés” (Indokolás [115])}. [93] 5. Ha „megállapítható, hogy a  döntés (értékelés) alapjául szolgáló dokumentumok teljes megismerhetősége a  vizsgált eljárásban az  indítványozó számára korlátozott volt, az  Alkotmánybíróságnak mérlegelnie kell, hogy e  tény befolyásolta-e az  eljárás tisztességességét” {3064/2019.  (III. 29.) AB határozat, Indokolás  [23]}. Ezért az iratbetekintéssel összefüggésben korábban már más ügyekben is felmerült, hogy az iratbetekintési jog – illetve ezen keresztül az észrevételezési, nyilatkozattételi és védekezési jog, valamint a fegyveregyenlőség követelménye – mennyiben korlátozható az eljárásban a tisztességes eljáráshoz való jog követelményrendszerén belül. [94] A most vizsgált ügy kontextusában – amelynek lényege, hogy az  indítványozók (vagy jogi képviselőjük) a nemzetbiztonság védelme miatt nem ismerhették meg a rájuk vonatkozó minősített adatokat tartalmazó iratot, és annak tartalmáról sem kaptak tájékoztatást – az  Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatából egyebekben az alapjog-korlátozás indokainak és határainak feltárása érdekében azoknak az ügyeknek van jelentősége, amelyek az iratbetekintéshez való jogot egyes jogi értelemben vett titkok védelméhez való érdekkel vetették össze. [95] Az Alkotmány hatálya alatt az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott ezzel a kérdéssel. A vizsgált eljárástípusok, illetve azokban felmerülő titokfajták vonatkozásában az  iratok teljes, tehát minden releváns iratra és az  eljárás egész folyamatára kiterjedő kizárása nem minősült a  tisztességes eljáráshoz való joggal összeegyeztethetőnek. Különösen szigorú mércét alkalmazott az  Alkotmánybíróság a  büntetőeljárás vonatkozásában, megállapította, hogy még az államtitok védelme érdekében sem korlátozható a terheltnek az a joga, hogy tudomása legyen arról, a bíróság milyen tényállás alapján dönt, és döntését milyen bizonyítékokra, indokokra alapítja [lásd: 25/1991. (V. 18.) AB  határozat, 6/1998.  (III. 11.) AB határozat, 15/2002.  (III. 29.) AB határozat, 8/2004.  (III. 25.) AB határozat, 2/2007.  (I.  24.) AB határozat]. A  6/1998.  (III. 11.) AB határozat értelmében az  iratbetekintés, a  dokumentumok birtoklása, de általában a  védekezéshez és az  arra való felkészüléshez szükséges „idővel és eszközökkel” való rendelkezés joga nem korlátozhatatlan. A  határozat megemlítette az  államtitok vagy a  szolgálati titok védelmét mint lehetséges alapjog-korlátozási indokot [ABH 1998, 91, 96–97.; megerősítette például: 13/2001.  (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 197.], de a  védelemhez való jog és a  titokvédelem közötti megfelelő egyensúly differenciált kialakításának követelményét is hangsúlyozta: „[k]ülönböztetni lehet például aszerint, hogy vajon az  államtitokról való tudomásszerzés feltétlenül megengedendő-e, vagy a  titok egyes részeiben titok maradhat a  védelem előtt; más-más megítélés alá esik a  tudomásszerzés módja: a  hatóság általi informálás, a  személyes iratbetekintés, az  irat birtokolása a  tárgyaláson, vagy ennél tágabb hozzáférhetősége a  bíróság épületében, a jegyzetkészítés és a jegyzetek elvihetősége; a kizárólag saját használatú, de a bíróságról ki nem vihető másolat; s végül a teljes irat vagy másolata szabad birtokolása és használata. Eltérhet a »megfelelő« titokvédelem a védelem jogát gyakorló személyek között is: az  ügyvédnek adott vonatkozásban több joga lehet, mint a  terheltnek stb.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 97.]. A tisztességes eljárás azt követeli meg, hogy „a terhelt és védője a vádiratot, valamint az összes olyan iratot, amelynek kézbesítése a Be. szerint kötelező, akkor is eredeti szövegével, teljes terjedelmében megkapja és birtokolhassa, ha azok államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmaznak. Ezeknek az  iratoknak ugyanis […] olyan alapvető jelentősége van a  védekezésben és az  arra való felkészülésben, és csak a vád általi korlátlan birtokolásuk és használatuk olyannyira sértené a fegyverek egyenlőségének elvét, hogy mindezzel szemben az államtitkot tartalmazó irat védelmére harmadik személyekkel szemben nem lehet arányos korlátozásként hivatkozni”. Az  államtitok büntetőjogi eszközökkel történő védelme mellett az  államtitoksértés kivédése céljából az  Alkotmánybíróság legfeljebb az  államtitkot tartalmazó irat fizikai védelmét szolgáló M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5075 előírásokat tartotta összeegyeztethetőnek a tisztességes eljáráshoz való joggal (pl. a bíróság épületéből való kivitel feltételekhez kötése) [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 100.]. [96] Az Alaptörvény hatálybalépését követő gyakorlatból a 3223/2018. (VII. 2.) AB határozatot kell kiemelni, amely szerint adóügyben a  bizonyítékul szolgáló, zártan kezelt – kapcsolódó vizsgálat iratanyagában szereplő, más személy adótitkát tartalmazó – iratok teljes megismerhetősége azért nem aggályos, mert az érintettre vonatkozó adatokat kifejezett jogszabályi előírás értelmében részletesen ismertetnie kell az adóhatóságnak, így az adózónak a szankció kiszabását lehetővé tevő adóigazgatási eljárásban módjában áll érdemi védekezését előkészíteni (Indokolás [62]). Az  adózó továbbá végeredményben nemcsak az  adóhatóság szűrőjén keresztül ismerheti meg a  zártan kezelt iratok tartalmát, mert a  bírósági eljárásban már ténylegesen is hozzáférhet az  adótitkot tartalmazó iratokhoz is (Indokolás [79]). [97] A 3378/2023.  (VII. 27.) AB határozat pedig arra a  következtetésre jutott az  alkotmánybírósági gyakorlatra hivatkozással, hogy „a nemzetbiztonsági kockázat fennállása értelemszerűen nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet, amelyek megvédése alkotmányos alapjogok korlátozásával járhat” (Indokolás  [39]). Viszont „sem  a  minősítés alapjául szolgáló – alkotmányos értéknek minősülő – közérdek, sem a  megismeréshez fűződő magánérdek (személyes adatok védelméhez való jog) nem élvez automatikus elsőbbséget. Az  arányosság követelménye akkor teljesül a  gyakorlatban, ha az  alkotmányos érték és az  alapvető jog közötti mérlegelés alapja ténylegesen az, hogy a  Mavtv. 5.  § (1)  bekezdésében meghatározott érdek esetleges sérelme esetében sem lehet megtagadni az adatkiadást, ha ez a sérelem nem haladja meg azt a hátrányt, mint amit az érintettnek el kell szenvednie akkor, ha nem ismerheti meg a rá vonatkozó adatokat. Másként megfogalmazva, a megismerési engedély csak akkor tagadható meg, ha az érintett által emiatt elszenvedett (alap)jogsérelem súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz (a minősítéssel védett alkotmányos érték védelméhez) képest arányos” (Indokolás [53]). [98] 6. A fentiek alapján az iratbetekintéshez való jog – amelynek biztosítására idegenrendészeti ügyek vonatkozásában a Mavtv. 11. §-a szerinti eljárás szolgál – (egyebek mellett) különböző állam- és magántitkok védelme érdekében korlátozható az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján. [99] 6.1. A  26/2013.  (X. 4.) AB határozat – a 13/2013.  (VI. 17.) AB határozat által megadott szempontok alapján – kifejezetten megerősítette, hogy „a nemzetbiztonsági érdekek védelme alkotmányos cél és állami kötelezettség. Az  ország szuverenitása és az  alkotmányos rendje a  demokratikus jogállam működéséhez nélkülözhetetlen alapértékek. Az  ország szuverenitásának érvényre juttatása, politikai, gazdasági és honvédelmi érdekeinek megóvása, a  szuverenitást, illetőleg az  alkotmányos rendet sértő vagy veszélyeztető tevékenységek felderítése és elhárítása az  államnak az  Alkotmányból közvetlenül levezethető kötelezettsége […]. A  jogalkotás és az  alkotmánybírósági vizsgálat szükségképpen elvont szintjén is elképzelhető, hogy […] nemzetbiztonsági érdekek kerülnek veszélybe, és megvédésük érdekében az  alkotmányos alapjogok korlátozására van szükség” [13/2001.  (V.  14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 196.]. A  nemzetbiztonság védelme olyan legitim cél, amelynek a védelme igazolhatja az alapjog-korlátozás szükségességét {például: 15/2022. (VII. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; vesd össze még: 2/2014. (I. 21.) AB határozat, 3378/2023. (VII. 27.) AB határozat, Indokolás [39]}, ez idegenrendészeti eljárás esetében is irányadó. [100] Ha az érintett konkrét, pontos és részletes információval bír arról, hogy miért és milyen bizonyítékok alapján tekintik a  személyét kockázatosnak, az  veszélyeztetheti a  megfigyelés módszereit, forrásait, hatékonyságát, sőt akár más személyek (a megfigyelést végzők vagy az informátorok) biztonságát is. „Jellemzően egyébként akkor lehet erről szó, ha a konkrét adatok egyúttal tágabb összefüggések feltárására is lehetőséget adnak, tehát ha az érintett személy adatai olyan következtetések levonására adnak módot, amelyek túlmutatnak az  egyéni megismerési érdeken (például az adatokból következtetni lehet a nemzetbiztonsági szolgálatok munkamódszereire, információforrásaira, kockázatértékelési szempontjaira). Bizonyos információknak még az érintett személy számára történő – titoktartási kötelezettséggel terhelt – feltárása is súlyosan károsíthatja a  minősítéssel védett érdeket” {3378/2023.  (VII. 27.) AB határozat, Indokolás  [43]}. Ilyen esetben az  iratbetekintés kizárása legitim cél érdekében, a  nemzetbiztonság védelme érdekében szükséges lehet. [101] Ugyanakkor – figyelemmel az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésében foglaltakra – a  nemzetbiztonság védelme érdekében alkalmazott korlátozás arányossága is biztosítandó {a 32/2013.  (XI. 22.) AB határozat a  titkos megfigyelés tekintetében nyomatékkal hívta fel a figyelmet a nemzetbiztonsági érdek és az érintett magánszemély alapjogai kiegyenlítésének – a  korlátozás arányossága biztosításának – követelményére (Indokolás  [131]–[133]); a  14/2021.  (IV. 23.) AB határozat a  hontalanság megállapítására vonatkozó eljárással összefüggésben emelte ki a garanciák fontosságát a nemzetbiztonsági kockázat megállapítása önkényességének kizárásával összefüggésben (Indokolás  [19]), vesd össze még: az  elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos adatkezelést érintő, 5076 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám jogalkotói mulasztást megállapító 15/2022. (VII. 14.) AB határozattal (Indokolás [38]–[46])}. Garanciális jelentősége van annak, hogy az érintett tisztában lehessen azzal, hogy a hatóság, majd a bíróság milyen tényállás alapján dönt, és döntését milyen bizonyítékokra, indokokra alapítja. [102] Az eddigi gyakorlat nem tekintette alkotmányosnak – lényegében az alapvető jogok korlátozásának arányosságára vonatkozó követelménnyel összeegyeztethetőnek – az  eljárás iratainak az  eljárás alanya elől való teljes, tehát minden releváns iratra és az eljárás egész folyamatára kiterjedő kizárását. Ennek oka a tényállás és a bizonyítékok ismeretének garanciális jelentősége, az iratok megismerésének a tárgyalásra és a védekezésre való felkészülésben játszott szerepe, valamint a  fegyveregyenlőség érvényesülése. A  titokvédelem érvényesülését alkotmányosan nem teljes információelzárással, hanem más eszközökkel lehet és kell elérni az  eljárásban (az irat fizikai és jogi eszközökkel történő védelme, a  jogi képviselőnek adott jogosultságok stb.). Fontos körülmény azonban, hogy kifejezetten a  nemzetbiztonság és az  idegenrendészeti tárgyú ügyek összefüggését az  Alkotmánybíróság mindeddig nem vizsgálta [hontalansági ügyben előfordult a  nemzetbiztonság védelmére történő hivatkozás kérdésköre, de más összefüggésben, lásd: a  14/2021.  (IV. 23.) AB határozat, a  3250/2023.  (VI. 9.) AB határozat, a  3378/2023.  (VII. 27.) AB határozat és a  3174/2025.  (V. 30.) AB határozat a  Mavtv. 11.  §-a szerinti megismerési engedély kiadásának szabályozását és gyakorlatát más alapügyből kiindulva és részben eltérő szempontból vizsgálta]. Eddig csak a  speciális garanciákat és más eljárásokhoz képest szigorúbb megítélést követelő – az arányosság terén a legmagasabb alkotmányos követelmények érvényesülését megkívánó – büntetőeljárással összefüggésben mondta ki az  Alkotmánybíróság, hogy az  egyén érdekei megelőzik az  állami titkok védelméhez fűződő érdeket. [103] Az idegenrendészeti eljárás a közigazgatási jog különös részéhez tartozó adminisztratív és nem szankciós jellegű eljárás, amely a  külföldi és a  hontalan – tehát magyar állampolgársággal nem rendelkező – személyek jogi helyzetével foglalkozik, egyik célja e  személyek Magyarországon való tartózkodása jogszerűségének ellenőrzése. Ez egyrészt primer szuverenitási kérdéseket érint, amint arra a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (a továbbiakban: Btátv.) preambuluma is utal, „[k]ülföldi kizárólag a magyar állam által elfogadott célból, jogcímen, ideig és feltételek teljesülése esetén tartózkodhat Magyarországon”. Másrészt az idegenrendészet szoros kapcsolatban áll az ország belső biztonságának védelmével is. A  módszerek és az  eszközök hatékonyságát egyebek mellett erre a  kormányzati felelősségre is tekintettel kell biztosítani. [104] A tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó követelményeket az idegenrendészeti eljárás tekintetében kifejezetten ennek az eljárásnak a céljára és sajátosságaira tekintettel lehet és kell meghatározni. [105] Minősített adatok esetében az  iratbetekintés az  államvédelem belső működésére való rálátást enged. Amint azt korábbi döntésében az  Alkotmánybíróság – az  információs önrendelkezési jog vonatkozásában – már megfogalmazta, aggályos lehet, ha „a konkrét adatok egyúttal tágabb összefüggések feltárására is lehetőséget adnak, tehát ha az érintett személy adatai olyan következtetések levonására adnak módot, amelyek túlmutatnak az  egyéni megismerési érdeken (például az  adatokból következtetni lehet a  nemzetbiztonsági szolgálatok munkamódszereire, információforrásaira, kockázatértékelési szempontjaira). Bizonyos információknak még az  érintett személy számára történő – titoktartási kötelezettséggel terhelt – feltárása is súlyosan károsíthatja a  minősítéssel védett érdeket” {3378/2023.  (VII. 27.) AB határozat, Indokolás  [43]}. Az  említett információknak a  hozzáférhetősége nem magyar állampolgárok esetében – akik az  idegenrendészeti eljárás alanyai – fokozott kockázatot jelenthet nemcsak a külföldi kötődés, hanem annak okán is, hogy ha e személyek – szabad akaratukból vagy kiutasítás folytán – külföldre távoznak, akkor az információk felfedését, továbbadását a magyar állam végső soron sem fizikailag, sem szankciók kilátásba helyezésével nem tudja megakadályozni. [106] Idegenrendészeti eljárásban ezért a  minősített – jelen esetben az  AH javaslatának, illetve szakhatósági állásfoglalásának alapjául szolgáló – iratokba foglalt adatok részleteibe való betekintésnek még a kizárása is arányos alapjog-korlátozásnak minősülhet. [107] Mivel a tisztességes eljáráshoz való jog állampolgárságra tekintet nélkül mindenkit megillet, ez mindaddig így van, amíg az  adatmegismerésről megfelelő eljárásban születik döntés {vesd össze: 3378/2023.  (VII. 27.) AB határozat, Indokolás  [53]}, illetve az  idegenrendészeti eljárásba beépítésre kerülnek és érvényesülnek az  iratbetekintés esetleges kizártságát megfelelően ellensúlyozni képes garanciák. [108] 6.2. A  tisztességes eljárás alkotmányi értelemben vett minősége nem engedi meg, hogy az  érdemi döntést – az észrevételezési, nyilatkozattételi és védekezési jog érvényesülését kizárva – az érintett (és/vagy jogi képviselője) elől végig, teljes egészében elzárt indokokra alapítsák, és ezt más eljárási garanciákkal se kompenzálják. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5077 [109] Ha az  iratokhoz való hozzáférést megtagadják, azokat az  eljárás alanya (és/vagy jogi képviselője vagy esetleg az  eljárásban részt vevő, az  államtól és az  eljárás alanyától is független, de az  érdekében fellépő személy) nem  ismerheti meg, továbbá még az  indokok lényegéről sem kap tájékoztatást – nem tudhatja meg a  neki felrótt, az  ő  hátrányára értékelt főbb tényeket és magatartásokat, a  nemzetbiztonsági kockázat jellegét –, kizárt, hogy cáfolatot terjesszen elő, vagy hogy egyáltalán észrevételt tegyen a  tényállás esetleges feltáratlanságára, hiányosságaira, illetve hogy a döntés iratellenességére, megalapozatlanságára vagy jogszerűtlenségére hivatkozzon. Ilyen körülmények között ab ovo nincs lehetőség eséllyel vitatni a hatóságnak a nemzetbiztonság veszélyeztetésére vonatkozó állítását, és kivédeni egy hátrányos, esetlegesen hibás vagy jogszerűtlen, akár önkényes döntés következményeit. Ez azt jelenti, hogy a döntés szempontjából releváns – annak alapjául szolgáló, azt alátámasztó – indokok teljes körű (minden információra és az eljárás teljes időtartamára kiterjedő) titokban tartása alkotmányosan még a  nemzetbiztonság védelmében sem lehetséges. Az  „Alaptörvény emberképével nem  áll összhangban az  a  hatósági működés, amelyben az  ügyfél a  hatóság közérdekvédelmének »elszenvedője«, avagy amelyben a szubjektív jogvédelem méltatlanul háttérbe szorul” {3223/2018. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [37]}. [110] Amennyiben nincs valamilyen, a teljes információelzárást megfelelően kompenzáló eljárási garancia, akkor a teljes információelzárás az  észrevételezési, a  nyilatkozattételhez való jog, valamint a  védelemhez/védekezéshez való jog ellehetetlenítésén keresztül az  iratbetekintéshez való jog aránytalan korlátozását eredményezi, kiüresíti, értelmezhetetlenné teszi az eljárás tisztességes voltát. [111] Nem változtat ezen, hogy a  bíróság az  eljárásban korlátozás nélkül megismerheti a  fél elől elzárt adatokat. A bírónak – a hatalommegosztás rendjét intézményesítő alaptörvényi rendelkezésből fakadóan – perbeli funkciója az igazságszolgáltatás, a perekben való döntés, ezért nem helyettesítheti a peres fél – ellenérdekűvel összevethető tartalmú – eljárási jogait. Hasonlóan ahhoz, ahogy a bíró személyében nem képviselheti a vádat a büntető perben a  távollévő ügyész helyett. Ezért egyoldalú az  az eljárás, amelynek alanya (és/vagy jogi képviselője) semmilyen információval nem rendelkezik az  ellene felhozott kifogások tartalmáról, és így nem is vitathatja azok ténybeli alapját vagy következtetéseit, illetve a bizonyítékok ismerete nélkül kénytelen fellépni. [112] 6.3. Fontos rámutatni, hogy korábbi gyakorlatát kifejezetten megváltoztatva a  Kúria maga is arra az  egyértelmű következtetésre jutott a  – Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter második amicus curiae beadványában is hivatkozott – JEH-ben, hogy „[h]a a  harmadik országbeli állampolgár fél vagy jogi képviselője nem ismerheti meg a  minősített adatokat, és a  fél érdekében az  ügyész sem lép fel, a  bíróság nem fogadhatja el a  hatóság egyoldalú álláspontját a  nemzetbiztonsági kockázat fennállásáról. A  fél iratmegismerési jogát nem váltja ki a  bíróságnak az  a  kötelezettsége, hogy a  minősített adatokat megismerje és annak alapján döntsön a  kockázat megalapozottságáról” [vesd össze a Btátv.-nek az ügyészség perbelépéséről szóló, 2025. június 30. napjától hatályos 101. § (4) bekezdésével]. [113] Ez a megállapítás arra mutat, hogy a Kúria és nyomában a törvényalkotó is felismerte a jelen alkotmánybírósági eljárás tárgyát képező ügyekhez hasonló közigazgatási perekben – az Európai Alapjogi Charta 41. és 47. cikkével azonos tartalmú – az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és XXVIII. cikk (1) bekezdésében elismert tisztességes eljáráshoz való jogra visszavezethető követelmények jelentőségét. A  „lényeg megismerhetősége” az  alapjog és a  védett alkotmányos érték (a nemzetbiztonság, lásd: Indokolás  [99] és köv.) közötti kollízió feloldásának az  –  EUB  esetjogában rögzített – egyik lehetséges módja. De nem zárható ki egy olyan megoldás sem, amikor az érintett személy eljárási jogait, érdekeit – megőrizve a minősített adatok és ezzel a nemzetbiztonság védelmét – független pozícióban lévő személy (különleges „pártfogó ügyvéd”, önálló jogvédelmet biztosító intézmény – lásd erről: JEH, Indokolás [54]) fellépése garantálja, „képviseli”. [114] Megjegyzendő, hogy a  döntést alátámasztó indokok tekintetében a „független személy fellépése” és a „lényeg megismerhetősége” mint minimális standard megjelenik a különböző nemzetközi bírói fórumok és más országok gyakorlatában is (vesd össze például: Chahal kontra Egyesült Királyság [GC], 22414/93, 1996. november 15., illetve az  ezt követően elfogadott Special Immigration Appeals Commission Act 1997; Al-Nashif kontra Bulgária, 50963/99, 2002. június 20., 95–98. bekezdés). Az  EUB Magyarország vonatkozásában az  utóbbi megoldásra utal több határozatában is [2022. szeptember 22-ei GM kontra Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C-159/21., EU:C:2022:708, rendelkező rész 1. pont; 2024. április 25-ei NW és PQ kontra Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ítélet, C-420/22 és C-528/22. sz. egyesített ügyek, rendelkező rész 4. pont EU:C:2024:344). Továbbá az EJEB az EJEE 8. cikkével összefüggésben egyezmény-ellenesnek minősítette a  nemzetbiztonsági okokból hozott, indoklás nélküli döntéssel kapcsolatos gyakorlatot a Trapitsyna és Isaeva kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében (5488/22, 2024. szeptember 19., 70–84. bekezdés). A Demirci kontra Magyarország ügyben pedig – amely szintén egy Magyarország területéről történő kiutasításról 5078 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám szóló, nemzetbiztonsági okokból hozott, indokolás nélküli döntéssel kapcsolatos – az  EJEB az  EJEE 7. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke sérelmét állapította meg (48302/21, 2025. május 6., 47–62. bekezdés). [115] 6.4. A  fentieket összefoglalva az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  állam dönthet a  Mavtv. 11.  §-a alapján lefolytatott – az  idegenrendészeti eljáráshoz képest eszközjellegű, iratmegismerésre irányuló – adatmegismerési eljárásban akként, hogy a nemzetbiztonság védelme másképp nem óvható meg, mint az idegenrendészeti eljárás alapjául szolgáló minősített adatok titokban tartásával, tehát a  minősített adatot tartalmazó irat kiadásának megtagadásával. [116] Az idegenrendészeti eljárás alapjául szolgáló minősített adat kiadásának megtagadása – ami egyben az  iratbetekintési jog korlátozása is a  két eljárás viszonyrendszerében – ugyanakkor szerepet játszik az idegenrendészeti eljárás fair, méltányos jellegének, tisztességességének megítélésében. [117] Az összefüggés akként írható le, hogy bár az  idegenrendészeti eljárás kiegyensúlyozottsága, tisztességessége nem kizárólag az  adatok kiadásával biztosítható, ha azonban nincs más, a  teljes információelzárást megfelelően kompenzáló eljárási garancia, akkor az érintett számára hátrányos idegenrendészeti döntés a tisztességes eljárás sérelme nélkül nem alapítható ilyen információkra. [118] 6.5. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján mérlegelte, hogy érvényesülhet-e valamilyen, a teljes információelzárást megfelelően kompenzáló eljárási garancia. [119] 6.5.1. Megállapítható mindenekelőtt, hogy a  vonatkozó, hatályos szabályok és a  bírói gyakorlat egyértelmű: minősített adat kiadására kizárólag a  Mavtv. 11.  §-a szerinti adatmegismerési eljárásban van lehetőség. Sem  az  idegenrendészeti ügyben eljáró hatóság, sem az  e hatóság döntését felülvizsgáló bíróság nem rendelkezhet a felhasznált minősített adat (az azt tartalmazó irat) kiadásáról, még az idegenrendészeti eljárás kiegyensúlyozottságának biztosítása érdekében sem. [120] Az állandó alkotmánybírósági gyakorlat szerint „egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az  összes részletszabály betartása dacára lehet az  eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes” {6/1998.  (III.  11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.; megerősítette legutóbb: 1146/2026.  (III. 24.) AB határozat, Indokolás  [201]}. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor csak a  jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül orientálhatja a bíróságokat az Alaptörvénnyel összhangban álló jogértelmezés felé, de nem kötelezheti őket egy egyértelmű, értelmezési mozgásteret nem engedő jogszabályi előírással ellentétes döntés meghozatalára, és nem is egészítheti ki a bírók által alkalmazandó jogszabályi előírásokat {vesd össze: 3/2023. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [75]}. [121] Ebből az  következik, hogy – a  hatályos szabályozásra figyelemmel, amely jelenleg elkülönülten kezeli az  adatmegismerési eljárást – az  Alkotmánybíróság még az  eljárás tisztességességének garantálása érdekében sem utasíthatja az idegenrendészeti ügyekben eljáró hatóságokat és/vagy bíróságokat jogszabálysértésre, vagyis a minősített adatot tartalmazó irat kiadására, minősített adatok felfedésére. [122] Amennyiben a  jogi szabályozásra vezethető vissza az  alapjogi jogsérelem, akkor az  Alkotmánybíróságnak az Abtv. 28. § (1) bekezdése alkalmazásával át kell térnie a jogi szabályozás (vagy annak hiányossága) vizsgálatára. [123] 6.5.2. A  jogi szabályozás vizsgálatára való áttérés előtt a  kérdés akként vetődik fel, hogy érvényesülhet-e a tisztességes eljáráshoz való jog a fennálló szabályozási környezetben: van-e olyan megoldás, amely a minősített adatok kiadásának megtagadása miatt előállt információs elszigeteltséget megfelelően kompenzálja, tehát a minősített adatokat tartalmazó irat kiadása nélkül is képes biztosítani az eljárás fair, méltányos és kiegyensúlyozott jellegét? [124] Figyelemmel a  nemzetközi bírói fórumok fent említett gyakorlatára is (Indokolás  [114]), a  „lényeg megismerhetősége” – vagyis az  indokok lényegének az  észrevételezési, nyilatkozattételi és védekezési jogok gyakorlását lehetővé tevő feltárása – alkalmas lehet az  információs elszigeteltség megszüntetésére, s ekként az eljárás tisztességessége minimumának biztosítására. [125] Tény, hogy ilyen lehetőséget a  vonatkozó jogszabályok nem tartalmaznak explicit módon. Ugyanakkor nem is zárják ki azt, hogy a  hatóság a  nemzetbiztonság védelmét szolgáló javaslatában, szakhatósági állásfoglalásában minősített adatok kifejezett feltárása nélkül egy általánosabb jellegű, az indokok mibenlétét, lényegét összefoglaló módon tartalmazó indokolást adjon. Kifejezetten erre utal és ezen a  megközelítésen alapszik több, más ügyben hozott bírósági döntés (például: a Fővárosi Törvényszék 2023. február 9-én kelt 11.K.704.569/2022/7-II. számú ítélete, Indokolás  [12]; a  Fővárosi Törvényszék 2023. február 15-én kelt 22.K.703.693/2022.  számú ítélete, Indokolás  [20]; a  Fővárosi Törvényszék 2023. március 23-án kelt 22.K.704.407/2022.  számú ítélete, Indokolás  [27]; a  Fővárosi Törvényszék 2023. szeptember 7-én kelt 11.K.701.384/2023/6.  számú ítélete, Indokolás  [11]}. E  bírósági döntések szerint a nemzetbiztonsági veszélyt megállapító szakhatósági állásfoglalást el kell látni olyan természetű és mértékű ténybeli és jogi indokolással, amit a titokgazda objektív szempontokon alapuló józan szakmai értékítélete alapján M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5079 megengednek a nemzetbiztonsági szempontok az adott ügy egyedi körülményei fényében. Az ilyen kivonatolás és összegzés eredményeként nyilvánossá tett indokokat – vagyis magát az ilyen indokolással ellátott szakhatósági állásfoglalást – kell közölni az érintett személlyel vagy képviselőjével annak érdekében, hogy kifejthesse álláspontját. A hatóságnak pedig határozatában érdemi indokolást kell fűzni döntéséhez azon információk köré építve okfejtését, amelyek nyilvánossá váltak a  külföldi számára az  eljárás folyamán. Amennyiben ez  nem elégséges az  érintett személy megítélése szerint, akkor a határozat bírósági felülvizsgálatára induló eljárásban kérheti annak vizsgálatát, hogy a  lehető legszűkebb mértékre korlátozódott-e a  titokban tartott információk köre. {Ez a  megközelítés összhangban áll a  JEH azon megállapításával, miszerint a „minősített adatok lényegének összefoglalása és ezen indokolás idegenrendészeti hatóság részére történő átadása a szakhatóság feladata” (JEH, Indokolás [12])}. [126] Megállapítható, hogy amennyiben az  eljárásban közreműködő hatóság – a  minősített adatok sérelme nélkül – az  indokok lényegét a  javaslata, szakhatósági állásfoglalása részévé teszi, és az  érintett személynek lehetősége van valóban, eséllyel vitatni a  hatóságnak a  nemzetbiztonság veszélyeztetésére vonatkozó állítását, tehát ezáltal potenciálisan kivédeni egy hátrányos, esetlegesen hibás vagy jogszerűtlen idegenrendészeti döntés következményeit, az  eljárás fair, méltányos, kiegyensúlyozott jellege adott esetben biztosítható. A  fennálló szabályozási környezetben a  tisztességes eljáráshoz való jog minimuma ekként általánosságban és az Alkotmánybíróság által jelen ügyben vizsgált konkrét esetekben is érvényesülni tud. [127] Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy mindez nem zárja ki, hogy a jogalkotó kifejezett rendelkezéssel kifejezett/ további garanciákat építsen az eljárásba, vagy más megoldásra térjen át. [128] 7. Az  Alkotmánybíróság ezt követően a  konkrét ügyek vonatkozásában levonta a  fentiekből adódó következtetéseket. [129] 7.1. Az  Alkotmánybíróság az  eléje tárt idegenrendészeti tárgyú ügyekben (negyedik és ötödik indítvány) azt  állapította meg, hogy az  indítványozók az  AH szakhatósági állásfoglalásának és ezáltal az  idegenrendészeti ügyükben hozott érdemi hatósági, valamint az  ezt felülvizsgáló bírósági döntéseknek az  alapjául szolgáló minősített adatokat nem ismerhették meg. Miután az eljárás ezek miatt az információk miatt indult, és a döntés kizárólag ezeken az  adatokon alapult, ez  egyben azt is jelenti, hogy semmilyen információval nem rendelkeztek az  ellenük felhozott – és a  számukra hátrányos hatósági döntés alapjául szolgáló – kifogások mibenlétéről. Ennek következtében a hatósági, majd a hatóság döntését felülvizsgáló bírósági eljárásban sem volt lehetőségük semmilyen módon érdemben fellépni az ügyben. Ez azt jelenti, hogy semmilyen formában nem tudták gyakorolni az adott eljárásban garanciális jelentőségű eljárási jogaikat, és ekként a közérdekvédelem érvényesült ugyan, amely azonban egészében felülírta az eljárás alanyainak szubjektív érdekeit. [130] Az idegenrendészeti eljárás alkotmányjogi értelemben vett kiegyensúlyozottságát érintő probléma az  egész eljáráson végighúzódott: a  teljes információs elszigeteltség a  hatósági eljárás megindulásától kezdve a  bírósági eljárás befejezéséig fennállt. Ugyanakkor ez  alapvetően a  hatósági eljárásban gyökerezett. Az  indítványozókkal szemben felhozott kifogásoknak ugyanis az  észrevételezési, nyilatkozattételi és védekezési jogok gyakorlását lehetővé tevő lényegéről szóló – a nemzetbiztonsági szempontok figyelembevételével, a minősített adatok sérelme nélkül elkészített – összefoglalót az idegenrendészeti eljárásban készült szakhatósági állásfoglalásnak, illetve ennek nyomán az  idegenrendészeti hatósági eljárásban hozott határozatnak kellett volna tartalmaznia a  tisztességes eljáráshoz való jog minimumaként (lásd: Indokolás [118] és köv.). Erre egyik indítványozó esetében sem került sor. A hatósági határozatot felülvizsgáló bíróság döntésével mintegy elfogadta az alaptörvény-ellenességet. [131] A következetes alkotmánybírósági gyakorlat szerint {lásd legutóbb összefoglaló jelleggel: 1170/2026.  (IV. 1.) AB végzés, Indokolás [20]} az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a közigazgatási aktusok közvetlen vizsgálatára, ha azokkal szemben biztosított a bírósági jogorvoslat lehetősége {3090/2015. (V. 19.) AB határozat, Indokolás [22]}. Nincs akadálya ugyanakkor annak, hogy az Alkotmánybíróság egy bírói döntés alaptörvény-ellenességét állapítsa meg az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdésének sérelme miatt, ha a  bíróság helybenhagy egy jogszabálysértő közigazgatási határozatot, ezzel mintegy „elfogadva” az  alaptörvény-ellenességet {3071/2017.  (IV. 19.) AB végzés, Indokolás  [12]}. Ez  azt jelenti, hogy az  Alkotmánybíróság a  XXIV.  cikk (1)  bekezdésének sérelmét áttételesen, az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntésen keresztül állapíthatja meg. S ekként az alkotmányjogi panasz azon elemeit, amelyek a  hatósági eljárással kapcsolatosak, az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdése körében, míg azokat az elemeket, amelyek kizárólag a bíróság eljárásával kapcsolatosak, a XXVIII. cikk (1) bekezdése körében kell értékelni. [132] A fentiek alapján, mivel az  Alkotmánybíróság elsődlegesen az  idegenrendészeti tárgyú ügyekben lefolytatott hatósági eljárással kapcsolatban tárt fel alaptörvény-ellenességet, a  tisztességes hatósági eljáráshoz való jog [Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdés] sérelmét állapította meg a  vizsgált két ügyben. Megjegyzendő, hogy 5080 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám a hatósági és bírósági döntések még a JEH közzététele és a Btátv. módosítása előtt születtek, következésképpen még az azokban foglalt minimális eljárási garanciákat sem vehették figyelembe. [133] Miután az  Alkotmánybíróság megállapította a  tisztességes hatósági eljáráshoz való jog [Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdés] sérelmét, az  Abtv. 43.  § (1) alapján megsemmisítette a  Budapest Környéki Törvényszéknek a  negyedik indítványozó ügyében hozott 104.K.701.700/2023/12.  számú ítéletét. Az  Abtv. 43.  § (4)  bekezdése alkalmazásával az  Alkotmánybíróság a  megsemmisítés hatályát kiterjesztette az  ügyben hozott hatósági döntésekre is (az OIF Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága mint elsőfokú idegenrendészeti hatóság 106-1-23582/8/2021-B.  számú határozata, valamint az  OIF mint másodfokú idegenrendészeti hatóság 106-B-348/16/2023. számú határozata). [134] Szintén megsemmisítette az  Alkotmánybíróság a  Kúriának az  ötödik indítványozó ügyében felülvizsgálati jogkörben hozott Kfv.III.37.798/2023/10.  számú ítéletét, és ebben az  ügyben az  Abtv. 43.  § (4)  bekezdése alapján a  megsemmisítés hatályát kiterjesztette a  Budapest Környéki Törvényszék 19.K.700.078/2023/8.  számú elsőfokú ítéletére, valamint az  ügyben hozott hatósági döntésekre is (az OIF Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága mint elsőfokú idegenrendészeti hatóság 106-1-103316/3/2021-L.  számú határozata és az OIF mint másodfokú idegenrendészeti hatóság 106-L-25313/4/2021. számú határozata). [135] Az Alkotmánybíróság nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a  támadott bírói döntéseket kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálta felül, és abból nem vonható le az  indítványozók idegenrendészeti ügyének érdemére vonatkozó következtetés, csak az, hogy végkimenetelétől függetlenül a  döntést a  tisztességes eljárás követelményeinek betartásával kell meghozni. A megsemmisítésnek kizárólag az az oka, hogy az idegenrendészeti eljárásban nem érvényesültek az Alaptörvényből levezethető processzuális jellegű alkotmányossági követelmények. Ennek a konkrét ügyekre vonatkozó konzekvenciáit – az Alkotmánybíróság által kijelölt értelmezési tartományon belül – az eljáró hatóságoknak és bíróságoknak kell levonnia. [136] A bírósági és hatósági döntések megsemmisítésére tekintettel – gyakorlatának megfelelően – az Alkotmánybíróság nem vizsgálta a  negyedik és az  ötödik indítványba foglalt további kérelmeket, jelesül, hogy sérült-e az  ügyben az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése, illetve a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése. [137] 7.2. Az  első, a  második és a  harmadik indítványozó az  adatmegismerési engedély elutasítását elsődlegesen a személyes adatok védelméhez való jog [Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdés] korlátozásán keresztül támadta. Mivel az  adatmegismerést kifejezetten eszközjelleggel, a  személyüket érintően folyamatban lévő idegenrendészeti tárgyú eljárással összefüggésben kérték, indokaik e körben hasonlóak voltak a negyedik és az ötödik indítványba foglalt érvekhez, és a  céljuk is megegyezett, azt kívánták elérni, hogy az  ellenük az  idegenrendészeti eljárásban felhozott indokoknak legalább a lényegét megismerhessék, és így ne váljanak majd eszköztelenné az ellenük folyó idegenrendészeti eljárásban. [138] Az Alkotmánybíróság az  előzőekben komplex megközelítésben vizsgálva a  kérdéskört, megállapította, hogy az  idegenrendészeti eljárás tisztességességének követelménye kizárja az  olyan teljes információelzárást, amely lehetetlenné teszi az  eljárás alá vont személy garanciális jelentőségű eljárási jogainak a  gyakorlását. Ez  a  következtetés tartalmilag összhangban van az  első, a  második és a  harmadik indítványozó kérelmével. Alkotmányjogi panaszukat mégis el kellett utasítani. [139] Ennek oka, hogy – amint az fentebb megállapításra került – az idegenrendészeti eljárásban felhasznált, minősített adatot tartalmazó irat megismerhetőségének kizárásáról szóló, ezekben az  ügyekben eszközjellegű eljárás és döntés önmagában nem alaptörvény-ellenes. Egyrészt az idegenrendészeti eljárás tisztességessége nem kizárólag maguknak a minősített adatoknak a kiadásával biztosítható, másrészt az adatmegismerési eljárás csak minősített adat(ok) kiadására irányulhat (a minősítő ebben az eljárásban két döntést hozhat: engedélyezi a minősített adat megismerését, vagy megtagadja a megismerési engedélyt), ebben az eljárástípusban nincs lehetőség összefoglaló, kivonat készítésére. Ennek alapján pedig nem lehetett más következtetésre jutni, mint hogy a  személyes adatokhoz való jognak az  adatmegismerési engedély elutasításával okozott korlátozása a  vizsgált kontextusban – az  iratbetekintési jog korlátozásához hasonló érvek mentén – a  nemzetbiztonság védelmében szükséges és arányos volt. [140] Az indítványozók másodlagosan az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdésére, valamint XXVIII.  cikk (1) és (7)  bekezdésére hivatkoztak. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  adatmegismerési eljárás vonatkozásában – amely az első, a második és a harmadik indítvány tárgya – a felhívott alapvető jogok nem sérültek. Az  adatmegismerési kérelem elutasításának, illetve az  ezáltal megvalósuló esetleges teljes információelzárásnak az idegenrendészeti eljárás alkotmányosságának megítélése vonatkozásában lehet majdan következménye. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5081 [141] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúriának az első indítványozó ügyében hozott Kfv.I.37.331/2023/11. ítélete, a Kúriának a második indítványozó ügyében hozott Kfv.I.37.333/2023/10. ítélete, valamint a Kúriának a harmadik indítványozó ügyében hozott Kfv.IV.37.332/2023/10. ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasította. [142] 8. Az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján elrendelte a  határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Horváth Attila s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., előadó alkotmánybíró az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Kovács András György alkotmánybíró helyett Dr. Kozma Ákos s. k., Dr. Ligeti Miklós Zoltán s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Márki Zoltán s. k., Dr. Nemessányiné dr. Chronowski Nóra Edit s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Patyi András s. k., Dr. Schanda Balázs s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Szabó Marcel s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Sonnevend Pál alkotmánybíró helyett Dr. Szomora Zsolt Tamás s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., alkotmánybíró az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Varga Réka alkotmánybíró helyett Alkotmánybírósági ügyszám: IV/386/2024. Dr. Handó Tünde alkotmánybíró különvéleménye [143] Akkor támogattam volna a Kúria ítéleteinek a megsemmisítését, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányos mulasztás megállapításáról is rendelkezik. [144] Egyetértek azzal, hogy nem felel meg az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jognak az  az eljárás, amelyben az  érdemi döntést az  észrevételezési, nyilatkozattételi és védekezési jog érvényesülését kizárva hozhatja meg a  hatóság és a  bíróság, és ezen jogok korlátozottságát egyéb garanciák nem ellensúlyozzák. Ezek a  garanciák – az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésére figyelemmel – akkor is szükségesek lehetnek, ha azok  az eljárás megindítását és a  döntéseket igazoló adatok, az  iratok megismerése valamely alkotmányos érték (közrend, nemzetbiztonsági érdek stb.) védelme miatt korlátozhatók, vagy akár ki is zárhatók. 5082 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [145] Az előzményi idegenrendészeti ügyekben alkalmazott és hatályos jogszabályok azt biztosítják, hogy az  eljáró bíró minden adatot megismerjen, de ugyanezen szabályokból következően ezeket nem oszthatja meg a felekkel. A Btk. 265. § (1) bekezdés b) pontja szerint aki minősített adatot jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé tesz, az a minősített adattal való visszaélés bűncselekményét követi el. Ebből következően a bíró és az idegenrendészeti hatóság a szakhatósági állásfoglalás lényegi indokait sem oszthatja meg mással (pl. ügyfél), csak abban az esetben, ha arra a  jogszabályok kifejezett felhatalmazást adnak. Ugyanez vonatkozik a  nemzetbiztonsági véleményt adó szakhatóságra is. [146] A határozat úgy semmisíti meg az ítéleteket, hogy az alkotmányos szempontokon túl nem jelöli meg a hatóságok és bíróságok által alkalmazott azon jogszabályi rendelkezést, amelynek az alkotmányos értelmezésével eljuthatnak oda, hogy a  szakhatósági állásfoglalás kiadóját az  állásfoglalás lényegi indokainak közlésére kötelezzék, illetve hogy azt ismertessék az  eljárás alanyaival. A  megelőző hatósági eljárásban az  indítványozók meghallgatására (amit a jogszabályok kifejezetten lehetővé tesznek) sem került sor, illetve az eljárásban még nem alkalmazhatták az  ügyész fellépésére vonatkozó szabályokat sem. Az  indítványozók a  meghallgatás elmaradását – mint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét – kifejezetten meghivatkozták. [147] A határozat nem arra ad iránymutatást, hogy mely jogszabályi rendelkezést kell és lehet az Alaptörvény 28. cikke szerint értelmeznie a bíróságnak, hanem éppen hogy eloldja a bírót a hatályos jogszabályoktól. [148] Mindezekből következően nyilvánvaló, hogy az  alkotmányos kétely végső soron a  jogszabályi rendelkezésekből, illetve azok hiányosságából ered. Ezért szükséges lett volna az  alkotmányos mulasztás megállapítása, amelyre az Abtv. 28. §-a, 39. § (3) bekezdése és 46. § (1) bekezdése felhatalmazza az Alkotmánybíróságot. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Czine Ágnes s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett Dr. Horváth Attila alkotmánybíró különvéleménye [149] Alapvetően két okból nem szavaztam meg a  határozat rendelkező részének 1. és 2.  pontjait, amelyek idegenrendészeti ügyben hozott bírói ítéleteket és hatósági határozatokat semmisítenek meg. [150] Elsőként nem állt rendelkezésemre információ arról, hogy az indítványozók vonatkozásában készült szakhatósági állásfoglalásban fellelhető indokok esetén bizonyossággal kizárható-e, hogy ezen információknak kifejezett feltárása nélkül egy általánosabb jellegű, az indokok mibenlétét, lényegét összefoglaló módon tartalmazó indokolás feltárása nem károsíthatja-e súlyosan a minősítéssel védett érdeket, amely érdek prioritását a 3378/2023. (VII. 27.) AB határozat elismeri (Indokolás  [43]). Ennek oka, hogy léteznek olyan nemzetbiztonsági információk, amelyek még „általános, összefoglaló” jelleggel sem írhatók körül anélkül, hogy ne valósulna meg szigorúan védendő nemzetbiztonsági érdek veszélyeztetése. Tekintettel arra, hogy ezen információ hiányában a  testület számára nem ismert, hogy az Alkotmánybíróság pontosan milyen jellegű nemzetbiztonsági információ esetében kéri számon az  eljáró bíróságokon és hatóságokon az  indítványozók „teljes információs elszigeteltségét”, nem tartom megalapozottnak az Alkotmánybíróság azon döntését, amely lényegében úgy írja elő a kiutasítás alapjául szolgáló nemzetbiztonsági információk „általános, összefoglaló” jellegű feltárásának kötelezettségét az  indítványozók irányában, hogy a testület maga sem tudja, hogy miről van szó. [151] Másodsorban szükségesnek tartottam volna, hogy a  minősített adatok idegenrendészeti eljárásban történő „általános, összefoglaló” jellegű megjelölésének előírását az Alkotmánybíróság dogmatikailag megalapozza, hiszen a határozat által is elismerten ez volt az első alkalom, hogy a nemzetbiztonság és az idegenrendészeti tárgyú ügyek összefüggését érdemben vizsgálta. [152] Álláspontom szerint a  határozat alkotmányjogi érvelésében kiindulási  pontként használt adóügyekben és büntetőügyekben hozott alkotmánybírósági határozatok nem alkalmasak a jelen ügyben vizsgált kérdés dogmatikai megalapozására, mivel az idegenrendészeti ügyekben felmerülő minősített adatok esetén a védett jogi tárgy eltérő, ekként súlyosabb megítélés alá eshet, mint adóhatósági és büntetőeljárásokban. Idegenrendészeti ügyekben a  minősített adatok alapvetően nem magánérdeket, hanem közérdeket védenek, vagyis az  állam szuverenitását, alkotmányos rendjét és nemzetbiztonsági működését. Következésképpen szükségesnek tartottam volna, hogy M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5083 az Alkotmánybíróság eltérő dogmatikai alapokra helyezze az idegenrendészeti eljárásokkal érintett indítványozók esetében az iratbetekintéssel összefüggő védekezéshez és nyilatkozattételhez való joguk gyakorlását. [153] Ezen túlmenően – álláspontom szerint – éppen az  idegenrendészeti ügyekben felmerülő minősített adatok esetében, tekintettel arra, hogy ezen ügytípusok sajátosságai miatt az  indítványozók nem kaptak megismerési engedélyt az esetükben felhasznált minősített adatok vonatkozásában, nem kerülhető meg, hogy a megismerési engedély megtagadása ellenére történő „általános, összefoglaló” jellegű információfeltárás eljárásrendje jogszabályban nyerjen szabályozást. Ennek oka, hogy maga a  határozat is elismeri, hogy ezen ügyek „primer szuverenitási kérdéseket” érintenek, valamint „az idegenrendészet szoros kapcsolatban áll az  ország belső biztonságának a védelmével is”. [154] A jogszabályi alap megteremtését még abban az  esetben is az  egyetlen járható útnak tartom, ha  az  Alkotmánybíróság az  idegenrendészeti eljárásban csak „általános, összefoglaló” jellegű információk megosztását követeli meg a  tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jog biztosítása érdekében, mivel a bírói gyakorlat – véleményem szerint – reálisan nem képes kezelni a nemzetbiztonsági információk teljes köre vonatkozásában az  információs aszimmetria anomáliáit, hiszen a  bírák egyrészt nem nemzetbiztonsági szakemberek, másrészt csak az eléjük kerülő ügyekről rendelkeznek információval, amely lényegesen kisebb szeletét képezi a nemzetbiztonsági kérdéseknek, mint a teljes kép. [155] Arra figyelemmel, hogy léteznek olyan nemzetbiztonsági kockázatot hordozó minősített adatok, amelyekről még „általános, összefoglaló” jellegű információ sem adható ki a  nemzetbiztonsági érdek veszélyeztetése nélkül, a szabályozatlan kiadásuk az alábbi következményekkel járhat: [156] – szuverenitási sérelmet okozhat, ha a  minősített adat illetéktelen kézbe, különösen idegen hatalomhoz kerül, a  másik fél megismeri az  állam szándékait, tárgyalási pozícióit, védelmi terveit és gyenge  pontjait. Ezzel előre reagálhat, nyomást gyakorolhat, és befolyásolhatja a  döntéseket. Az  állam formálisan szuverén marad, de valójában szűkül a mozgástere. A szövetségesek bizalma is csökken, és kevesebb információt osztanak meg vele, valamint [157] – belbiztonsági probléma is előállhat, mivel a  nemzetbiztonsági és bűnüldöző szervek hatékonysága a  legtöbb esetben a  titkosságon múlik. Ha kiderül, kik a  források és a  fedett nyomozók, milyen műveletek zajlanak, és milyen módszereket használnak, a  bűnszervezetek, terroristák vagy az  alkotmányos rend ellen fellépők kikerülhetik a felderítést. Emberek élete is veszélybe kerülhet, és a kritikus infrastruktúra támadhatóvá válhat. [158] Ezen veszélyek ismertetésével nem azt kívánom sugallni, hogy idegenrendészeti ügyekben a tisztességes hatósági és bírósági eljárás biztosítása érdekében egyetlen esetben sem lenne indokolt a  kiutasítás alapjául szolgáló nemzetbiztonsági minősített adat érintett általi megismerése. Éppen ellenkezőleg. [159] Ennek kapcsán Potter Stewart, az  Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága bírájának (1958 és 1981 között) –  aki  gyakran maradt kisebbségben a  liberális többségű Warren vezette bíróságon – a  Pentagon iratok ügyében  (1971) megfogalmazott gondolatait idézem: „Ha minden titkos, akkor semmi sem titkos, és a  rendszer olyanná válik, amelyet a  cinikusok vagy a  hanyagok figyelmen kívül hagynak, mások pedig önérdekből manipulálnak.” Következésképpen magam is úgy gondolom, hogy a minősített adatok védelme csak akkor hiteles, ha a minősítés valódi kárveszélyen alapul. [160] Ugyanakkor nem tartom jó megoldásnak, egyrészt, hogy a testület anélkül hozott döntést, hogy az előtte fekvő ügyekben vitatott adatokat megismerte volna, másrészt ezen információknak nemcsak „általános, és összefoglaló” jellegű ismertetését írta elő, hanem magukat a  nemzetbiztonsági okból minősített adatok, információk kategóriáját  is „általános, összefoglaló” jellegűnek tekintette, holott ezen adatkör nagyon is differenciált, ezért nem nélkülözheti a jogszabályi alapot ezen információknak még az utaló jellegű felfedése sem. Budapest, 2026. szeptember 29. Dr. Horváth Attila s. k., alkotmánybíró 5084 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám VIII. A Kúria határozatai A Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.018/2026/6. számú határozata   Az ügy száma: Köf.5.018/2026/6. A tanács tagjai: Dr. Sugár Tamás a tanács elnöke Dr. Dobó Viola előadó bíró Dr. Balogh Zsolt bíró Dr. Bögös Fruzsina bíró Dr. Kiss Árpád Lajos bíró Az indítványozó: Miskolci Törvényszék Az érintett önkormányzat: Gyöngyössolymos Község Önkormányzata (Cím1) Az érintett önkormányzat képviselője: Dr. Szántó Gellért ügyvéd (Cím2) Az ügy tárgya: önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálata Rendelkező rész A Kúria Önkormányzati Tanácsa – megállapítja, hogy Gyöngyössolymos Község Önkormányzata Képviselő-testületének a  telekadóról szóló a 17/2011. (XII. 30.) számú önkormányzati rendeletének 2025. január 1-től 2025. december 31-ig hatályban volt 6. §-a más jogszabályba, így a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 7. §-ának g) pontjába ütközött, ezért a Miskolci Törvényszék előtt 8.K.700.465/2025. számon folyamatban lévő perben nem alkalmazható; – ezt meghaladóan az indítványt elutasítja; – elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét; – elrendeli, hogy határozatának közzétételére – a kézbesítést követő nyolc napon belül – az önkormányzati rendelet kihirdetésével azonos módon kerüljön sor. A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs. Indokolás Az indítvány alapjául szolgáló tényállás [1] A Miskolci Törvényszék (a  továbbiakban: indítványozó bíróság) előtt 8.K.700.465/2025. szám alatt folyamatban lévő közigazgatási per felperesének tulajdonában áll a  Gyöngyössolymos külterület 0254/2 helyrajzi szám alatt felvett, „kivett telephely” művelési ágú, 7044 négyzetméter területű telek (a  továbbiakban: telek, ingatlan). Gyöngyössolymos Község Önkormányzata jegyzője (a  továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) a  2025.  január  29.  napján kelt GYS/232-1/2025.  számú határozatával a  felperest 2025. adóévre 563.520.-  forint telekadó megfizetésére kötelezte. A  jegyző határozatát a  Gyöngyössolymos Község Önkormányzata képviselő- testületének a  telekadóról szóló a  17/2011.  (XII. 30.)  számú önkormányzati rendeletére (a  továbbiakban: Ör.) alapította. Az  Ör. 2025. január 1.  napjától 2025. december 31.  napjáig hatályos 6.  §-a szerint az  adó mértéke 80.- Ft/nm. [2] A felperes a határozattal szemben fellebbezés terjesztett elő, amely folytán eljárt Heves Vármegyei Kormányhivatal – a  közigazgatási per alperese – a  2025. március 13.  napján kelt HE/HAT/183-3/2025. iktatószámú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. [3] Az alperes határozatával szemben a  felperes keresetet terjesztett elő az  indítványozó bíróságnál, amelyben elsődlegesen a  másodfokú határozatnak az  elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályú megsemmisítését, másodlagosan a megsemmisítését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Érvelése szerint az ingatlana M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5085 korlátozottan forgalomképes, speciális rendeltetésű, ezért a  helyi és az  ingatlan egyedi sajátosságait figyelembe véve differenciálan kellett volna az adó mértéket megállapítani, tekintettel a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) rendelkezéseire. [4] Az indítványozó bíróság által a  közigazgatási perben kirendelt igazságügyi ingatlan-értékbecslő szakértő a 2026. április 17. napján kelt szakértői véleményében a piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló módszert alkalmazva megállapította, hogy a perrel érintett ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának a forgalmi értéke az első- és a  másodfokú határozat meghozatalának időpontjában is 612.117.-  forint. A  peres felek a  szakértői véleményre a bíróság által engedélyezett határidőn belül aggályossági kifogást nem tettek. Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása [5] Az indítványozó bíróság a  2026. június 1.  napján kelt 8.K.700.465/2025/36.  számú végzésével a  közigazgatási perrendtartásról szóló 2017.  évi I.  törvény (a  továbbiakban: Kp.) 139.  §-a, 140.  § (1) és (2)  bekezdése, valamint a 143. § (2) bekezdése alapján a Kúria Önkormányzati Tanácsának eljárását kezdeményezte és egyidejűleg a per tárgyalását felfüggesztette. Az  indítványozó bíróság kérte az  Ör. adómértékkel kapcsolatos rendelkezésének a Htv. 7. § g) pontjába ütközése megállapítását, továbbá megsemmisítését és annak általános alkalmazási tilalma kimondását a Kp.147. § (1) bekezdése szerint. [6] Az indítványban kiemelte, hogy az  Ör. adómértékre vonatkozó 6.  §-a 2018. január 1.  napjától az  adó mértékét valamennyi adóalanyra egységesen 15.- Ft/nm-ben határozta meg, majd a Gyöngyössolymos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2024. (XI.28.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: módÖr.) ezt 2025. január 1. napjától 80.- Ft/négyzetméterre módosította. [7] Az indítványozó bíróság szerint az  új adómérték sérti a  Htv. 7.  § g)  pontját, mivel az  nem veszi figyelembe az  adóalany – a  közigazgatási per felperesének – teherbíró képességét, valamint azt, hogy a  megállapított adómérték belátható időn belül (legfeljebb 2 év alatt) felemészti a  perrel érintett ingatlan forgalmi értékét, így felveti a helyi adó konfiskáló jellegének a megállapíthatóságát. [8] Továbbá hivatkozott arra is, hogy az  adómegállapítás módja emellett sérti a  differenciáltság szükségessége követelményét és a  módÖr. 1.  §-a nem felel meg a  helyi sajátosságoknak sem, mert nem veszi figyelembe az  ingatlan külterületi besorolását, a  speciális hasznosítása jellegét, a  földrajzi adottságait és az  egyéb fizikai adottságait. [9] Az indítványozó bíróság álláspontja szerint a  közigazgatási perben feltárt tények, adatok és a  lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a  helyi adó konfiskáló jellege megállapítható lehet az  ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott forgalmi érték és az  adómérték egybevetésével, e  mellett az  Ör. 6.  §-át módosító módÖr. 1.  §-a nem  veszi figyelembe a  helyi sajátosságokat, és a  felperes mint adóalany teherbíró képességét. Az indítvány utalt arra, hogy figyelemmel volt az indítványozó bíróság az adó konfiskáló jellege kapcsán a Kúria Köf.5.047/2015/3.  számú, a  Köf.5.081/2012/4.  számú, a  Köf.5.024/2016/5.  számú, a  Köf.5.001/2018/5.  számú, a  Köf.5.045/2013/6.  számú döntéseire, a  helyi sajátosságok figyelembevétele körében a  Köf.5.001/2013.  számú döntésére, míg az  adómérték differenciált megállapítása szükségessége kapcsán a  Köf.5.023/2022/11. és a Köf.5.045/2013/6. számú döntéseire. [10] Az Önkormányzati Tanács a Kp. 140. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 42. § (1) bekezdése alapján az érintett önkormányzatot felhívta az indítványra vonatkozó nyilatkozata megtételére. [11] Az önkormányzat védiratában az indítvány elutasítását kérte az alábbi indokok alapján. [12] A védirat mindenekelőtt a jogszabályi környezet ismertetésén túl kiemelte, hogy a telekadó mértékének korrekciója nem öncélú fiskális intézkedés volt, hanem a  költségvetési egyensúly megteremtésének és fenntartásának elengedhetetlen eszköze, a  költségvetési stabilitás biztosítására. Az  adóemelés elmaradása a  kötelező közszolgáltatások színvonalának csökkenését, végső soron az  önkormányzat működésképtelenségét vonta volna maga után. [13] Az intenzív ipari bányászati tevékenység okozta rendkívüli terhek speciális helyi sajátosságként értelmezhetők. A Htv. 7. § g) pontja szerinti „helyi sajátosságok” fogalmi körébe tartozik minden olyan objektív tény, körülmény, földrajzi, gazdasági vagy környezeti adottság, amely az  adott települést más településektől megkülönbözteti. Gyöngyössolymos vonatkozásában a  legmeghatározóbb, egyedi gazdaságföldrajzi sajátosság a  külterületen évtizedek óta folyó, rendkívüli volumenű és intenzitású bányászati tevékenység. A  felperes által üzemeltetett bányaművelés konkrét és súlyos materiális, illetve immateriális terheket ró a helyi közösségre és az önkormányzatra. Az  intenzív és folyamatos teherautó-forgalom az  önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő bel- és külterületi közutak, útpadkák és műtárgyak idő előtti, súlyos szerkezeti amortizációját okozza. A bányatevékenység 5086 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám közvetlen környezetében, valamint a  szállítási útvonalak mentén fekvő ingatlanok forgalmi értéke a  folyamatos környezeti ártalmak (zaj, por, rezgések okozta épületrepedések) miatt bizonyíthatóan devalválódik, jelentős mértékben csökken. [14] Az önkormányzat álláspontja szerint a fenti logikai érvelés alapján jogszabályszerű és méltányos adópolitikai cél, hogy a  helyi közösséget terhelő negatív externáliákat mint a  külső gazdasági hátrányokat az  önkormányzat a helyi adóztatás eszközével internalizálja, azaz a terhek okozóját vonja be nagyobb arányban a közteherviselésbe. A  módÖr. szerinti adómérték meghatározása így közvetlenül a  település sajátos, bányászati jellegű terheinek pénzügyi egyensúlyozását szolgálja, ezáltal maradéktalanul eleget tesz a Htv. 7. § g) pontjában rögzített komplex követelményrendszernek. [15] A telekadó mértékének konfiskáló jellege és az  adóalanyok teherviselő képessége körében az  önkormányzat hangsúlyozta, hogy az indítványozó bíróság jogi érvelése kizárólag azon az elszigetelt és mechanikus matematikai műveleten alapul, amellyel az  igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által megállapított egyedi forgalmi értéket viszonyítja a kivetett éves telekadó összegéhez. Kiemelte, hogy a Htv. 7. § g) pontja által megkövetelt „teherviselő képesség” fogalmát a  Kúria Önkormányzati Tanácsa számos döntésében (kiemelten a  Köf.5.047/2015/3., a  Köf.5.081/2012/4. és a  Köf.5.024/2016/5.  számú határozatokban) értelmezte. Ezen határozatok kimondják, hogy az  adóalany teherviselő képességét nem egyetlen vagyontárgy elméleti-statisztikai piaci értékéhez képest, hanem az  adóalany teljes gazdasági-pénzügyi pozíciója, globális jövedelemtermelő képessége és likviditása összefüggésében kell vizsgálni. Az  önkormányzat álláspontja szerint az  adó konfiskáló jellege tehát csak akkor állapítható meg, ha bizonyítást nyer, hogy az  adó megfizetése a  vállalkozás egészének ellehetetlenülését, fizetésképtelenségét vagy a teljes gazdasági tevékenységének megszüntetését vonja maga után. Nem minősülhet konfiskálónak az adó pusztán azért, mert egy marginális, könyv szerinti értékkel bíró egyedi telek esetében az adó összege nominálisan magas. [16] Az önkormányzat külön hivatkozott arra is, hogy a felperes országos, sőt nemzetközi hátterű, rendkívül tőkeerős, bányászati és építőipari óriásvállalat, amely sem a  közigazgatási eljárásban, sem a  közigazgatási perben nem terjesztett elő olyan hiteles okirati bizonyítékot, amely azt igazolná, hogy a Gyöngyössolymoson kivetett telekadó megfizetése akár a  helyi üzletága, akár a  teljes cégcsoport szintjén veszteségessé tenné a  működést, vagy felemésztené a  realizált profitot. Álláspontja szerint a  teherviselő képesség sérelmét nem elméleti síkon vagy egyetlen ingatlanforgalmi szakértői véleménnyel kell alátámasztania, hanem a saját valós gazdasági adataival. [17] Az önkormányzat továbbá hangsúlyozta, hogy a perbeli ingatlan nem spekulatív vagy passzív vagyontárgy, hanem bányatelek, felvonulási terület. Egy bányakomplexum részét képező telek valós gazdasági értéke és hasznossága az  adóalany számára nem az  ingatlanpiaci forgalmi értékében, hanem az  ott realizált bányászati kitermelés volumenében és az  abból származó milliárdos nagyságrendű árbevételben realizálódik, így az  messze túlmutat a szakértő által kalkulált, elméleti értéken. [18] A védirat a  Htv. szerinti differenciálási kötelezettség hiányával, az  önkormányzati jogalkotói szabadság és a jogegyenlőség követelményével kapcsolatban is több érvet felhozott. [19] Kiemelte, hogy a differenciálás jogi természete szerint az törvényi lehetőség, és nem pedig jogalkotói kötelezettség. A Htv. normatív szövege az önkormányzati adómegállapítási jogkör keretei között lehetőségként és nem kógens kötelezettségként szabályozza az adómértékek differenciálását. Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés h)  pontja, valamint a  Htv.  rendelkezései tág teret engednek a  helyi képviselő-testületnek az  adópolitika kialakításában. Hivatkozott e  körben a  Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.045/2013/6.  számú határozatára, mely szerint önmagában a  differenciálás elmaradása, vagy az  egységes adómérték alkalmazása nem valósít meg törvénysértést. [20] Az általánosság és az egységesség elve körében hangsúlyozta, hogy a módÖr. 1. §-a (Ör. 6. §-a) nem egy egyedi, rejtett módon a  felperesre szabott (ún. „lex felperes”) rendelkezés, hanem egy absztrakt, mindenkire kötelező jogszabályi rendelkezés. A  80.-  Ft/nm módosított adómérték általánosan és egységesen valamennyi külterületi ingatlanra és gazdasági társaságra vonatkozik, így a  jelentős kiterjedésű területekkel rendelkező  mezőgazdasági vállalkozásokra, szőlészetekre és borászatokra is, ezzel biztosítva az  egyenlő elbánás elvét. Álláspontja szerint a  differenciálás bevezetésének csak akkor van objektív, jogi és észszerű alapja, ha az  adóval sújtott ingatlanok földrajzi elhelyezkedése, infrastrukturális ellátottsága vagy megközelíthetősége között olyan lényegi, strukturális különbségek állnak fenn, amelyek az  egységes adóztatást méltánylást nem érdemlő módon igazságtalanná tennék. A  differenciálás elmaradása nem minősül jogszabálysértésnek, hanem a  normatív egyenlőség és a  diszkriminációmentes jogalkotás tudatos megvalósítása, így az  indítvány ezen  pontja is teljes egészében megalapozatlan. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5087 [21] Az önkormányzat kiemelte azt is, hogy telekadó maximuma 2025. adóévben, a valorizációra is tekintettel maximum 536,4 Ft/nm lehetett, így a testület által elfogadott 80 Ft/nm-es mérték elenyésző. A Kúria döntésének jogi indoka [22] Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott. [23] A Kúria Önkormányzati Tanácsának azt kellett vizsgálnia az indítvány alapján, hogy az önkormányzat az Ör. vitatott rendelkezésének megalkotása során figyelemmel volt-e a  Htv. 7.  § g)  pontjának az  adó mértékére vonatkozó korlátozó szabályára. [24] Az Ör. indítványozó előtti perben alkalmazandó (2025. január 1. napjától 2025. december 31. napjáig hatályban volt) a módÖr. által módosított 6. §-ának rendelkezése szerint: [25] „Az adó mértéke 80,- Ft/m2” [26] A Htv. 2017. január 1-jétől hatályos 7. § g) pontja: „7. § Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy: g) az  adóalap fajtáját, az  adó mértékét, a  rendeleti adómentességet és adókedvezményt úgy állapíthatja meg, hogy azok összességükben egyaránt megfeleljenek a  helyi sajátosságoknak, az  önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének” [27] A Kúria Önkormányzati Tanácsa mindenekelőtt rögzíti a  módÖr. vonatkozásában, hogy az  a  hatályba lépésének  napján beépült az  Ör. 6.  §-ába, mellyel végrehajtottá vált, s hatályát vesztette a  jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (1) bekezdése alapján. Így mind az adóhatósági eljárásban, mind a közigazgatási perben az Ör. akkor hatályos rendelkezései az alkalmazandóak, s az Ör. 6. §-a szerinti adómérték képezi a jogvita tárgyát. Erre tekintettel az Önkormányzati Tanács a normakontroll eljárása során az Ör. 6. §-ának más jogszabályba ütközését vizsgálta. I. [28] A Kúria Önkormányzati Tanácsa először az  indítvány által hivatkozott Htv. 7.  § g)  pontjával kapcsolatos szempontokat vizsgálta, amelyhez áttekintette eddigi gyakorlatát, különösen a  vagyoni típusú helyi adókra vonatkozóan. [29] A Htv. 2017. január 1-től beiktatott 7. § g) pontja az önkormányzatok mozgásterét az adómegállapítás terén már másképpen, egymásra épülő kritériumok megfogalmazásával szabályozza (Köf.5.041/2019/4.  számú határozat), a  korábbi szabályozáshoz képest. Éppen ezért az  indítványozó által hivatkozott, a  Htv. 2017. január 1.  napja előtti szabályozásával összefüggésben felhívott kúriai döntések kapcsán hangsúlyozandó, hogy a  korábbi elvek automatikus, az  egyedi ügy vizsgálata nélküli átvétele nem lehetséges. Az  új korlátozó szabály lényegében három konkrét szempontot ír elő, amelyeket mérlegelnie kell a  képviselő-testületnek a  jogszabályhely által említett adótényállási elemek – így az adó mérték – meghatározása során. E három szempont a helyi sajátosság, az  önkormányzat gazdálkodási követelménye, valamint az  adóalanyok széles körét érintő teherviselő képessége. Ezek közül az indítványozó jelen esetben a teherviselő képességre hivatkozott, míg az önkormányzat védiratában mindhárom szempont kapcsán részletesen kifejtette álláspontját. [30] A Kúria Önkormányzat Tanácsa hangsúlyozza, hogy az  új szabályozással a  Htv. 2017. január 1-től már nem teszi lehetővé az  adóalany egyéni teherviselő képességének mérlegelését a  vonatkozó szabályozás vizsgálata összefüggésében. Ekkortól a mérce az adóalanyok szélesebb köréhez igazodik, aminek terjedelmét az adóterhelés alapja oldaláról vett azonosság, az alkotmányosan védhető indok, továbbá ezen ok és az érintett kör lehatárolása közötti okszerű, nem önkényesen meghatározott kapcsolat által jellemezhető helyzet határolhatja  be. Az  adott adóalanyra szóló kötelezés a  továbbiakban ily módon csak a  normativitás szempontját sértheti (Köf.5.016/2019/6. számú határozat, amelyet legutóbb a Köf.5.008/2026/6. számú határozat is megerősített). [31] Az Önkormányzati Tanács kialakult gyakorlattal rendelkezik e  szempontok megítéléséhez. A  Köf.5.008/2019/4.  számú határozatában úgy foglalt állást, hogy nem befolyásolja az  önkormányzati rendelet normativitását az, hogy a  mentességben nem részesülő telkek egy vagy több adóalany tulajdonában állnak. A  Köf.5.014/2018/4.  számú határozatában megállapította, hogy az  a  szabályozás, amely nem egyedi ingatlanra, hanem vele területi egységet képező további ingatlanokra is kiterjed, nem tekinthető jogellenesen megkülönböztetőnek, az normatívnak minősül. A települési önkormányzat képviselő-testülete helyi ügyek körébe tartozó mérlegelése keretében – törvény szabta határok között – szabadon differenciálhat, akár közös szabály 5088 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám általánosságának kiterjesztése (azaz a  különbözőkre szóló differenciálás mentesség útján való megállapításának mellőzése) útján is. [32] A Kúria Önkormányzati Tanácsa a  Köf.5.028/2019/5.  számú ügyben rögzítette, hogy az  adómértéket nem teszi törvénysértővé önmagában az a tény, hogy az adóalanyt az azonos övezetben lévő, más adóalanyok tulajdonát képező ingatlanoknál nagyobb kiterjedésű telke miatt magasabb évi adófizetési kötelezettség terheli. Nem jelenti a szabályozás diszkriminatív jellegét az sem, ha az érintett adóköteles területekre kivetett – több adóalanyt érintő – telekadó több mint 95%-át egyetlen adóalany az érintett terület adott időszakban (adóévben) fennálló tulajdonosi szerkezete miatt köteles megfizetni. [33] Az Alaptörvény 32.  cikk (1)  bekezdés h)  pontja értelmében a  helyi önkormányzat a  helyi közügyek intézése körében  törvény keretei között dönt a  helyi adók fajtájáról és mértékéről. E  felhatalmazás – ha teljes gazdálkodási önállóságot nem is, de – a  helyi adópolitika kialakításában mégis relatíve nagy szabadságot jelent az önkormányzatoknak (Köf.5030/2021/3. számú határozat). [34] Az Alaptörvényhez hasonlóan a  Htv. sem biztosít teljes szabadságot az  önkormányzat számára az  adóztatás területén, bár a Htv. 6. §-a rögzíti a jogalkotás terjedelmét, a Htv. 7. §-a, s annak g) pontja egyúttal számos korlátot támaszt. Ez utóbbi – az önkormányzat érvelésével ellentétben – egyúttal az önkormányzatok számára mérlegelési kötelezettséget is teremt az „úgy állapíthatja meg, hogy azok összességükben egyaránt megfeleljenek” fordulat alapján. A  helyi adók bevezetése során a  képviselő-testületeknek a  Htv. 7.  § g)  pontja szerinti három szempont mérlegelése során különös körültekintéssel kell eljárniuk, annak érdekében, hogy mindhárom egyszerre teljesüljön. Tehát a három szempont egyúttal egymás korlátja is, még ha látszólag egy-egy szempont önmagában igazolható is, azt kell vizsgálni, hogy együttesen is megfeleljenek a Htv. szabályának. A mérlegelést az indokolja, hogy többek között az egyes településeken élő adóalanyok és a lehetséges adótárgyak eltérő jellemzővel bírnak, mely az adómérték szempontjából különösen fontos. A Htv. maga is meghatároz minden helyi adó tekintetében egy ún. adómaximumot, így a  Htv. 7.  § g)  pontja szerinti mérlegelés  pont azt szolgálja, hogy a  túladóztatás (vagy a diszkriminatív adóztatás) elkerülhető legyen akkor is, amikor az adó mértéke nem éri el az adómaximumot. A  telekadó estében ez  például azt is jelenti, hogy tekintettel kell lenni a  településen fekvő adótárgyak forgalmi értékére. Az adótárgy hasznosíthatósága (az abból realizálható jövedelem) a forgalmi értékben jelenik meg. [35] A fentebb bemutatott gyakorlat és a  Htv. valamint az  Alaptörvény szabályai alapján tehát megállapítható, hogy önmagában az, hogy az Ör. nem határozott meg külön adómérték kategóriákat, azaz nem differenciál a külterületi telkek vonatkozásában, az nem ütközik a Htv. 7. § g) pontjába, tekintettel arra is, hogy az indítványozó nem mutatta be, hogy esetlegesen milyen különbségek lennének az adótárgyak (külterületi telkek) között. A fentebb kifejtettek szerint a  Htv. 7.  § g)  pontja által nevesített három feltétel (a helyi sajátosság, az  önkormányzat gazdálkodási követelménye, valamint az  adóalanyok széles körét érintő teherviselő képessége) közül egyik sem ragadható ki önmagában. Általánosságban nem fogadható el az önkormányzat helyi sajátossággal kapcsolatos azon érvelése, hogy az  adótárgy tulajdonosa olyan szintű negatív externális hatást okoz a  településen, amely a  költségvetés számára olyan jelentős kiadást teremt, ami miatt a  vagyontárgy értékétől elrugaszkodó adó lenne kivethető rá, s  mely így az  adóalanyok széles körét érintő teherviselő képesség, illetve az  arányos közteherviselés elvének sérelmét okozza. Ezen alapelvek sérelme különösen az adómérték konfiskáló voltában ölthetnek testet. Ezért a Kúria Önkormányzati Tanácsa – az indítványra is tekintettel – a továbbiakban e szempontot vizsgálta részletesebben. II. [36] Egy adó konfiskáló voltának megítélése körében a  Kúria Önkormányzati Tanácsa kiemeli, hogy a  vagyoni típusú adók célja az  arányos közteherviselés elvének megvalósítása: a  vagyonadó alapja minden adóalany vonatkozásában ugyanaz, a  vagyontömeg, jelen esetben az  ingatlantulajdon. Az  adókötelezettség  törvényi okból, a tulajdonolt vagyontömegre tekintettel keletkezik (Köf.5.001/2013/6.). Ez azt jelenti, hogy a kötelezettség tartalmának, mértékének a vagyontömeg értékéhez – amely egyben az adóalany teherviselő képességét is jelenti – igazodnia kell. „Ez az  alapja a  vagyonadók esetében az  adózókkal szembeni azonos (önkormányzati) jogalkotói elbánásnak. E  megállapítás normatív alapját elsődlegesen az  Alaptörvény közteherviselésre vonatkozó XXX.  cikk (1) bekezdése adja, e követelményt az önkormányzati jogalkotó esetében a Htv. hivatkozott 7. g) pontja közvetíti” (Köf.5.028/2022/5. számú határozat). [37] Az alkotmányos követelmények kapcsán a  Kúria utal a  Köf.5.016/2019/6.  számú határozatában kifejtettekre – amelyet legutóbb a Köf.5.002/2026/5. számú határozat is megerősített –, mely szerint a teherbíró képességhez igazodó közteherviselés Alaptörvény XXX. cikkében megfogalmazott kötelezettsége – az Alkotmánybíróság arányos közteherviseléshez kapcsolódó gyakorlata alapján – többek között magában foglalja az adómérték arányosságát. M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5089 Jóllehet a  (helyi) jogalkotónak nagy a  szabadsága abban, hogy milyen módon kötelezi az  adóalanyokat a közterhekhez való hozzájárulásra, vagyoni típusú adók esetében azonban az adó mértéke nem vezethet az adó tárgyának elvonásához, illetve azzal kapcsolatos aránytalansághoz. A teherbíró képességet meghaladó, a vagyont elvonó, konfiskáló jellegű az az adó, amely mértékénél fogva és az adó tárgyát képező vagyontömeghez képest súlyosan aránytalan. Az  ilyen adó elveszti az  adóhoz mint jogintézményhez kapcsolódó jellegzetességeit, és lényegében szankciónak tekinthető, amely az adó intézményével összeegyeztethetetlen. [38] Az Alkotmánybíróság 20/2021. (V. 27.) és a 3233/2021. (VI. 4.) AB határozatai a konfiskáló mérték meghatározásának új mércéjét állapították meg. A 3233/2021. (VI. 4.) AB határozat szerint „az indítványozókat terhelő telekadó fizetési az indítványozókat terhelő telekadó fizetési kötelezettség mértéke (kb. 42%) olyan szintet ér el az alkotmányjogi panasz alapját képező esetekben, hogy a  telkek forgalmi értékének a  kétszeresét is meghaladja a  fizetendő adó összege az  általános adóügyi elévülési ciklus alatt.” A  20/2021.  (V. 27.) AB határozat értelmében „különös figyelemmel kell lefolytatni minden olyan esetben a normakontroll-eljárást, amelyben az adómérték alkalmas arra, hogy az elévülési idő alatt a telek értékével egyező vagy azt meghaladó összeget vonjon el.” (Indokolás [53]) [39] A Kúria Önkormányzati Tanácsa rámutat, hogy a  fentebb ismertetett gyakorlat szerint a  Htv. 7.  § g)  pontjába ütközés megállapítása során az  adómaximumon túl vizsgálandó lehet – többek között – az  adóztatott ingatlan forgalmi értéke és annak a  telekadó éves mértékével való összevetése is (Köf.5.009/2025/7.  számú határozat), ahogyan arra az  indítványozó bíróság is utalt. Így az  önkormányzat azon érvelése, hogy összességében kellene vizsgálni az adóalany valamennyi releváns adótárgy után keletkező adókötelezettségét, valamint az abból származó gazdasági teljesítményének (jövedelmének) eredményét, a  vagyoni típusú telekadó esetében nem foghat helyt. Az  Önkormányzati Tanács csupán utal arra, hogy az  adórendszeren belül megjelenő vagyoni, illetve jövedelem típusú adók tárgya, alanya és adópolitikai célja eltér egymástól. A  gazdasági tevékenységből, vállalkozásból származó jövedelem adóztatására, s a helyi sajátosságokhoz igazodó adómérték megállapítására a Htv. szabályai szerint az iparűzési adó keretében van lehetőség. [40] Végezetül hangsúlyozandó az Alkotmánybíróság 27/2022. (XI. 3.) AB határozatában rögzített azon megállapítása, hogy: „Az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdése a vállalkozási tevékenységre is vonatkozik, tehát a vállalkozási célra szolgáló telkek adóztatása sem válhat súlyosan aránytalanná; vagyoni típusú adók esetében annak is igazodnia kell a teherbíró képességhez és a gazdaságban való részvételhez. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a cél szerinti megkülönböztetés (vállalkozási vagy más cél) egy olyan szemponttá váljon, amelynek az  önkormányzatok jelentőséget tulajdonítanak az  Alaptörvényből levezetett széles adóztatási mozgástéren belüli konkrét érték meghatározásakor.” (Indokolás  [39]) A  Kúria Önkormányzati Tanácsa kiemeli, hogy ezen adópolitikai célok megvalósítására a  Htv. 7.  §-ában meghatározott korlátok között van lehetőség, így különösen a  Htv. 7.  § g) pontjában lefektetett szempontok érvényre juttatásával. [41] Az Önkormányzati Tanács megállapította, hogy az Ör. 6. §-a által bevezetett adómérték oda vezetett, hogy a felperes tulajdonában álló, az ingatlan-értékbecslő szakértő által meghatározott 612.117.- forint értékű telek után fizetendő 563.520.-  forint telekadó, a  telek értékének 92%-át teszi ki, azaz kicsivel több mint egy adóév alatt felemészti a vagyontömeg értékét. A Kúria és az Alkotmánybíróság döntései fent bemutatott gyakorlata alapján a vizsgálni kért 2025. adóév vonatkozásában az Önkormányzati Tanács álláspontja az, hogy a telekadó vagyont elvonó, konfiskáló hatású, azért az  Ör. 2025. január 1-én hatályba lépett és 2025. december 31-én hatályát vesztett 6.  §-a a  bírói indítványban megjelölt Htv. 7. § g) pontjába ütközött. III. [42] Az indítványozó bíróság általános alkalmazási tilalom kimondása iránti kérelmével összefüggésben a  Kúria Önkormányzati Tanácsa az alábbiak szerint döntött. [43] A Kp. 147. § (1) bekezdése értelmében, ha az önkormányzati rendelet rendelkezésének megsemmisítésére, illetve más jogszabályba ütközésének megállapítására bírói indítvány alapján kerül sor, a  megsemmisített rendelkezés nem alkalmazható az  indítványozó bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben, valamint valamennyi, a megsemmisítés időpontjában valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben. Ezen általános alkalmazási tilalom mellőzését az  Önkormányzati Tanács a  Kp. 147.  § (2)  bekezdése alapján elrendelheti, ha azt a  közérdek védelme, a  jogbiztonság vagy a  rendelet hatálya alá tartozó jogalanyok alapvető jogainak védelme indokolja. Jelen esetben ilyen körülmény áll fenn, különösen a  jogbiztonságra tekintettel. A  már teljesedésbe ment, illetve folyamatban lévő normaalkalmazás viszonyainak utólagosan generális befolyásolása ugyanis – az  egyedi ügyek vizsgálata nélkül – az adott normakontroll körében nem kiszámítható jogi hatásokat váltana ki. 5090 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám [44] Ugyanis lehetnek olyan egyedi jogviszonyok, amelyekben a vizsgált rendelkezések nem törvényellenes tartalommal hatályosulnak, miként erre a  Köf.5.042/2016/5., Köf.5026/2018/4. és Köf.5.028/2022/5.  számú határozatok rámutattak. Ilyen lehet például az az adójogviszony, mely keretében a 2025. adóévre megállapított adó, az adótárgy (telek) értékéhez viszonyítva sokkal alacsonyabb, s nem éri el a  konfiskáló szintet. A  norma  törvénysértő hatályosulása ezek szerint nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden más eseti jogviszonyban, amelyre alkalmazzák, törvénysértő állapot keletkezik. Az  Alkotmánybíróság hivatkozott határozatai a  hatályos jogi szabályozás keretei között is kiemelik ezt az értelmezési irányt. [45] Az Önkormányzati Tanács mindezek alapján a Kp. 147. § (2) bekezdése szerint a jogbiztonság védelme érdekében, a  más jogszabályba ütköző rendeleti szakaszok általános alkalmazási tilalmának mellőzésével, a  vizsgált rendelkezéseknek csak az  indítvánnyal érintett ügyre vonatkozó alkalmazási tilalma elrendelését tartotta indokoltnak. Az döntés elvi tartalma [46] A vagyonadó mértéke súlyosan aránytalannak minősül, ha a fizetendő építményadó nagysága az adóelévülés idején belül többszörösen meghaladja az adótárgy forgalmi értékét. Záró rész [47] A Kúria az indítványt a Kp. 141. § (2) bekezdése alkalmazásával tárgyaláson kívül bírálta el. [48] Az Önkormányzati Tanács az általános alkalmazási tilalom mellőzéséről az eset körülményeinek mérlegelése után a Kp. 147. § (2) bekezdése szerint döntött. [49] Jelen eljárásban a  Kp. 141.  § (4)  bekezdése alapján az  önkormányzati rendelet  törvényességének vizsgálatára irányuló eljárásban a feleket teljes költségmentesség illeti meg és saját költségeiket maguk viselik. [50] A határozat Magyar Közlönyben való közzététele a  Kp. 146.  § (2)  bekezdésén, a  helyben történő közzététele a Kp. 142. § (3) bekezdésén alapul. [51] A határozat elleni jogorvoslatot a Kp. 116. § d) pontja és a 146. § (5) bekezdése zárja ki. Budapest, 2026. október 6. Dr. Sugár Tamás s.k. a tanács elnöke Dr. Dobó Viola s.k. Dr. Balogh Zsolt s.k. előadó bíró bíró Dr. Bögös Fruzsina s.k. Dr. Kiss Árpád Lajos s.k. bíró bíró M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5091 IX. Határozatok Tára A köztársasági elnök 252/2026. (X. 8.) KE határozata a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének kinevezéséről Az Alaptörvény 9.  cikk (4)  bekezdés c)  pontja, valamint a  médiaszolgáltatásokról és a  tömegkommunikációról szóló 2010.  évi CLXXXV.  törvény (a  továbbiakban: Mttv.) 112.  § (1)  bekezdése, valamint 126.  § (4)  bekezdése alapján, az  Mttv. 126.  § (5)  bekezdésére, valamint a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének és tagjainak megválasztásáról szóló 62/2026. (IX. 22.) OGY határozat (a továbbiakban: OGY határozat) 1. pont a) alpontjára figyelemmel – a miniszterelnök javaslatára – dr. Polyák Gábort 2026. október 12-ei hatállyal, az OGY határozat alapján fennálló médiatanácsi elnöki megbízatásának időtartamára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökévé kinevezem. Budapest, 2026. október 8. Dr. Baka András s. k., köztársasági elnök Ellenjegyzem: Budapest, 2026. október 8. Magyar Péter s. k., miniszterelnök SP ügyszám: SP/3012-5/2026 5092 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám A köztársasági elnök 253/2026. (X. 8.) KE határozata a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese megbízatása megszűnése időpontjának megállapításáról Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996.  évi LVII.  törvény 38.  § (1)  bekezdés d)  pontja és (3)  bekezdése alapján – a  Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára – megállapítom, hogy dr.  Bak László, a  Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesének e megbízatása 2026. november 27-ei hatállyal, a lemondására való tekintettel megszűnik. Budapest, 2026. október 7. Dr. Baka András s. k., köztársasági elnök Ellenjegyzem: Budapest, 2026. október 8. Magyar Péter s. k., miniszterelnök SP ügyszám: SP/3037-2/2026 A köztársasági elnök 254/2026. (X. 8.) KE határozata bírák felmentéséről 1. Az  Alaptörvény 9.  cikk (3)  bekezdés k)  pontja, valamint a  bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011.  évi CLXII.  törvény 89.  § c)  pontja és 90.  § h)  pont ha)  alpontja alapján – az  Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára –, az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel dr. Simon Miklóst 2027. április 1-jei hatállyal, dr. Szücs Lászlót 2027. április 29-ei hatállyal és dr. Pokoraczki Andrást 2027. május 11-ei hatállyal bírói tisztségéből felmentem. 2. Az  Alaptörvény 9.  cikk (3)  bekezdés k)  pontja, valamint a  bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011.  évi CLXII.  törvény 89.  § c)  pontja és 90.  § h)  pont hb)  alpontja alapján – az  Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára –, nyugállományba helyezés iránti kérelmére tekintettel dr. Dzsula Mariannát 2027. március 31-ei hatállyal és dr. Somody Nóra Évát 2027. június 17-ei hatállyal bírói tisztségéből felmentem. Budapest, 2026. október 6. Dr. Baka András s. k., köztársasági elnök SP ügyszám: SP/3020-2/2026 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám 5093 A köztársasági elnök 255/2026. (X. 8.) KE határozata dandártábornok rendfokozatba történő kinevezésekről Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés e) pontja, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 5. § (1a) bekezdés a) pontja alapján – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – Hattyár István ezredest és Réz Levente Szabolcs ezredest 2026. október 23-ai hatállyal dandártábornok rendfokozatba kinevezem. Budapest, 2026. október 6. Dr. Baka András s. k., köztársasági elnök Ellenjegyzem: Budapest, 2026. október 7. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz s. k., honvédelmi miniszter SP ügyszám: SP/2996-2/2026 5094 M A G YA R K Ö Z L Ö N Y • 2026. évi 148. szám A Magyar Közlönyt a Miniszterelnökség szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Ducsay Zsuzsanna Ágnes. A szerkesztőség címe: 1054 Budapest, Alkotmány utca 5. A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a https://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. A Kormány 1324/2026. (X. 8.) Korm. határozata a World Aquatics 2027. évi 23. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és 22. Masters Világbajnokság megrendezésére vonatkozó Rendezési Szerződés módosításáról A Kormány 1. nagy jelentőséget tulajdonítva a  kiemelt nemzetközi sportesemények magas szakmai színvonalú, eredményes és költséghatékony megrendezésének, valamint szem előtt tartva a költségvetési források hatékony és takarékos felhasználását, megállapítja, hogy a  World Aquatics 2027.  évi 23. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és 22. Masters Világbajnokság (a  továbbiakban: Világbajnokság) részletes költségtervének felülvizsgálata alapján a Világbajnokság a korábban tervezettnél alacsonyabb költségvetési ráfordítással, a magyar fél számára kedvezőbb és kiszámíthatóbb szerződéses és költségviselési feltételek mellett megvalósítható; 2. egyetért a  World Aquatics, a  Magyar Úszó Szövetség és Magyarország Kormánya között 2019. július 21-én megkötött, a  2027.  évi világbajnokság magyarországi megrendezésére vonatkozó Rendezési Szerződés (a  továbbiakban: Rendezési Szerződés) olyan módosításával, amely rendezi a  Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság szerződéses szerepét és a  korábbi teljesítések elismerését, a  rendezéshez kapcsolódó feladatok teljesítését a  Kormány által biztosított költségvetési kerethez köti, továbbá pontosítja a szakmai és műszaki követelményeket, a költségviselést, valamint a biztosítási és felelősségi szabályokat; 3. felhatalmazza a  belügyminisztert, hogy Magyarország Kormánya képviseletében, az  1. és 2.  pontban foglaltakra figyelemmel a  Rendezési Szerződés módosításáról szóló megállapodás szövegét megtárgyalja és véglegesítse, valamint a költségvetési, szakmai és műszaki mellékletek véglegesítését követően aláírja. Felelős: belügyminiszter Határidő: a tárgyalások megkezdésére: azonnal a megállapodás aláírására: a mellékletek véglegesítését követően haladéktalanul Magyar Péter s. k., miniszterelnök